2009. december 21., hétfő - [09:17]

Róma az F-1-től várja a turizmus fellendülését

Már meg is egyeztek egy nagydíjról? A5
Az olasz sajtó és a város polgármestere szerint Róma megállapodott Bernie Ecclestone-nal egy forma-1-es nagydíj rendezéséről. Az első versenyre legkorábban 2012-ben kerülhet sor.
 Utcai nagydíjat rendezhetnek Rómában<br> - nagyítható
Utcai nagydíjat rendezhetnek Rómában
- nagyítható
Hamarosan Róma utcáin is lehet forma-1-es futam, miután a helyi önkormányzat állítólag megállapodott a Formula One Management-tel (a FOM-mal) egy nagydíj megrendezéséről.

Az utcai pálya nyomvonalának kijelöléséért felelős Maurizio Flammini a Sky Italia-nak úgy nyilatkozott, a megállapodást "megkötötték és aláírták", bár a FOM ezt egyelőre nem erősítette meg. Flammini hozzátette, hogy egyelőre nem határozták meg, a pálya pontosan merre haladjon.

Bernie Ecclestone régóta szerette volna Rómába vinni az F-1-et, ez a terv azonban - főként anyagi okokból - eddig meghiúsult. Az örök város polgármestere, Gianni Alemanno most azt mondta, a szinte kizárólag a történelmi látványosságokra épülő turizmust a sporteseményen keresztül szeretnék sokszínűbbé tenni és felpezsdíteni.

"Úgy számoltuk, hogy a nagydíj évente egymilliárd eurónyi bevételt hozna, és Rómának meg kell újítania a turisztikai vonzerejét" - jelentette ki. - "Nem csak a múltra, a történelmi építményekre és a régészeti látnivalókra építve, hanem valami olyasmire is, ami vonzó a családok és a fiatalok számára."

Alemanno hangsúlyozta, hogy a római futam nem fenyegetné a hagyományosan Monzában megrendezésre kerülő Olasz Nagydíjat, amellyel párhuzamosan szerepelne a versenynaptárban.

"Úgy véljük, a Római Nagydíj nagyon fontos lenne, ezért támogatjuk" - mondta. - "És nem igaz, hogy Monza helyét venné el. A monzai verseny épített pályán zajlik. A római kiegészítené azt, nem az alternatívája lenne."

Noha a helyi önkormányzat már 2012-től szeretné megrendezni, az első Római Nagydíj valószínűleg csak 2013-ban valósulhat meg.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK LEGFRISSEBB CIKKEK
Monza máris a "parazita" rómaiak ellen acsarkodik
Jövőre lehet utoljára Török Nagydíj
Abu Dhabi elvenné az idényzárót Interlagostól
Ecclestone nem szívjóságból engedett Silverstone-nak
A pályák is nyitni szeretnének a közönség felé
Silverstone-ban marad a Brit Nagydíj
Silverstone új vonalvezetésre vinné a Brit Nagydíjat
A politikusokat okolják a francia pálya bedőléséért
Hivatalos: a Forma-1 jövőre visszatér Kanadába
Biztossá vált a Kanadai Nagydíj?
Silverstone közel a visszatéréshez
Spa ideiglenes működési engedélyt kapott 2011-ig
Prága utcai versenyt rendezne
Bulgária lemondott a nagydíjáról
Schumacher és Tilke előzési konferencián szólalt fel
Ecclestone engedményeket tett Silverstone felé
Tilke: A pilóták legyenek óvatosak a boxkijáratnál
Még a lélegzet is eláll az Abu Dhabi-i pályától
Todt megpróbálja feltámasztani a Francia Nagydíjat
A Toyota egységesítené a garázsokat
Fölösleges az F-1 aerodinamikája, véli Richards
A Mercedes lemondott a Henkel 90 millió eurójáról
Olcsó városi minit mutat be a Honda januárban
Legyen a McLaren reklámarca!
Google Earth navigál majd az új A8-as Audiban
Újabb videón a Lexus LF-A
Alonso úgy érzi, pályája csúcsán érkezik a Ferrarihoz
A Porsche felmondta szerződését a Magnával
Rosberg nem fél Schumachertől
350 km/h a valaha volt leggyorsabb Aston Martin végsebessége
Gyári képen a Protoscar elektromos sportkocsija
Az ifjabb Prost lehet a Renault tesztpilótája?
Korán temettük a Saabot?
Az M3-as motorját kapja a BMW Z4 versenyváltozata
Feltárult az Alfa Romeo Giulietta utastere
A Chrysler Michiganben gyártja majd a Multiair erőforrásokat
Fry: Egy évbe telhet, mire Button megszokja a McLarent
Valami nem stimmel Vettelékkel
Schumi felesége támogatja a visszatérést
Monza máris a "parazita" rómaiak ellen acsarkodik
HOZZÁSZÓLÁSOK
Regisztrált olvasó
Nick Jelszó
Hozzászólás
Elfelejtett jelszó
Nick E-mail cím
Moderációs alapelvek

A cikkekhez csak regisztrált olvasóink szólhatnak hozzá. a korábbiakkal ellentétben regisztrálatlanul már senki
sem fejtheti ki a véleményét. A hozzászólások moderálása nem változik, a személyiségi jogokat sértő és durva
megnyilvánulásokat ezután is törölni fogjuk.

HTML kód használata nem megengedett!

Mindenkinek kulturált, kellemes véleménykifejtést és szórakozást kívánunk!

Ale [2009-12-21. 10:40]
Nincs is ezzel semmi gond, csak Mr.Tilkét kéne már lekoptatni végre :-D
>> Az összes hozzászólás
Nyomtatható verzió
Főoldal
Forma-1
A VB ÁLLÁSA
A cikk születése idején
Egyéni
1. J. Button 95
2. S. Vettel 84
3. R. Barrichello 77
4. M. Webber 69.5
5. L. Hamilton 49
Konstruktőri
1. Brawn GP 172
2. Red Bull 153.5
3. McLaren 71
4. Ferrari 70
5. Toyota 59.5
>> A teljes tabella
 AUTÓ  
 MOTOR  
 FORMA-1  
 INFÓK  



Nagyfelbontású képek a 2010-es Suzuki GSV-R-ről
Se pálya, se tévés közvetítés
Megbukott a sávolyi hitelkérelem
Rossit újabb díjjal jutalmazták hazájában
Bobek Jószef: "Hiszem, hogy a józan ész nyer!"
PARTNEREK

További partnerek

KERESÉS: ARCHÍVUM:

>> Médiaajánlat >> Impresszum >> Cikkátvétel >> Adatvédelem >> Kapcsolat >> RSS