2010. január 20., szerda - [12:18]

Schumacher: Páratlan csapat jött össze a Mercedesnél

Az istálló, a motor és a csapatfőnök is kiváló A5
Michael Schumacher szilárdan hisz benne, hogy fényes sikereket arathat a Mercedesszel, mert úgy érzi, a stuttgarti csapatnál ehhez minden feltétel adott, és ő maga is roppant motivált.
 Schumacher a Mercedes mérnökeivel<br> - nagyítható
Schumacher a Mercedes mérnökeivel
- nagyítható
A Mercedes színeiben három év után visszatérő Michael Schumacher már több alkalommal is nyíltan kijelentette, hogy célja a nyolcadik Forma-1-es vb-cím begyűjtése, és igyekezett nyomatékosítani: ezt a stuttgartiaknál valóban reális célkitűzésnek tartja.

"Közösen szeretnénk elérni valamit. Ez a felállás, ami most összejött, igen egyedülálló. Ross (Brawnnal) és az ő világbajnok csapatával, a Mercedes know-how-jával, a jelenlegi legjobb motorral - ezt természetesen ki akarjuk használni" - mondta Schumacher a honlapján megjelenő interjúban.

"Egy világos célunk van: meg akarjuk nyerni a világbajnokságot. Ezért fogunk küzdeni a kezdetektől. Ez az én személyes célom is" - tette hozzá.

A német versenyzőt a múlt heti GP2-es tesztje arról is száz százalékig meggyőzte, hogy korábbi nyaksérülése ezúttal biztosan nem áll a visszatérése útjába.

"A motorbaleset következményein már rég túl vagyok, ezért is állíthatom biztosan, hogy a nyak már nem okozhat problémát. Ez már egy éve történt, a dolog letudva. December óta alapos testedzést végzek, és valóban frissnek, valamint fittnek érzem magam."

"Ezért is éreztem magam olyan jól az autóban a jerezi teszten. A Forma-1 azonban természetesen más kategória, az erőhatások nagyobbak, össze sem lehet hasonlítani a kettőt. Ezért örülök a februári tesztnek - csak akkor tér vissza valóban a régi érzés. Már alig várom a tesztet" - fogalmazott.

Bár egyesek attól tartanak, hogy Schumacher lelkesedése az idény közben alábbhagy majd, a német úgy érzi, a három éves pihenő alatt tökéletesen feltöltődött, így nem lesz gond a motivációjával.

"A 2006-os visszavonulásomkor nagyon boldog voltam, szabadnak és megkönnyebbülve éreztem magam. Élveztem ezt az érzést, mert a Forma-1 különösen az utolsó két évben rengeteget kivett belőlem - nem a vezetés, mert az ugyanúgy szerettem, mint korábban, sokkal inkább azok a dolgok, amelyek ahhoz kapcsolódnak, hogy folyamatosan a figyelem középpontjában van az életed."

"Fantasztikusan jót tett, hogy három évig nyugalomban éltem. Tényleg olyan, mintha feltöltődött volna az akkumulátorom. Tele vagyok energiával. Valóban érzem magamban a motoszkáló érzést, hogy a hajszálaim végéig motivált vagyok. Örülök a versenyzésnek, itt az ideje, hogy elkezdődjön" - mondta.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK LEGFRISSEBB CIKKEK
Schumi: Corinna tart fiatalon!
Schumacher az előkelőbb rajtszámot szeretné a csapattól
Schumacher megkapta a 3-as rajtszámot
Egy Schumacher bőven elég, mondja a Mercedes-főnök
Brawn döntheti el, kiemelt státuszt ad-e Schumachernek
Brawn Schumacher vb-győzelmére fogadna
Rosberg segítene Schumachernek a beilleszkedésben
Vettel szívesen felkínálja a vb-2. helyet Rosbergéknek
Schumacher még tovább faragott köridejéből Jerezben
Schumacher kíméletlensége meglepő lesz a fiataloknak, véli Coulthard
Schumacher is küszködött volna az F60-nal, véli Massa
Schumacher: 3 éven belül mindenképp reális a vb-cím
Alonso: Schumacher nélkül nem volt ugyanolyan az F-1
Schumacher nedves pályán 1 másodpercre a körrekordtól
Schumacher: Nem lesz probléma a nyakammal
A Ferrari hisz benne, hogy Alonso legyőzi Schumachert
Brawn úgy érzi, csapata idén is az élen marad
Schumacher előrelépésnek ítéli a szerdai tesztet
Haug: Schumacher nem kerül előnybe a GP2-es teszttel
A Mercedes a csapat bevételeiből fizeti Schumacheréket
Barrichello a Williamsnél táborozik
Talmácsi is ott van a Moto2 előzetes nevezési listáján
Rossi "drámaian gyorsult" Barcelonában
A kategória legjobbja lesz az Audi A1 - Videó
Rendhagyó összehasonlításon egy Skoda Octavia 1.4 TSI és egy Audi R8 V10 - videó
A hó bűvöletében - Opel Astra téli menetpróba
Megsérült Mansell magángépe
A válság ellenére is szárnyal a Skoda
Schumi: Corinna tart fiatalon!
A Red Bull 2009-ből okulva készül az idei évre
14 éves tehetséget igazolt a McLaren
Első kémfotókon a Chevrolet Aveo
Trulli magával vitte mérnökét a Lotushoz
Plug-in hibrid koncepciót mutat be a Kia februárban
Haug: Rosberg mindig Schumachert akarta csapattársnak
Megnyitotta első dél-amerikai kereskedését az Aston Martin
Massa pénteken újra vezeti a 2008-as Ferrarit
De la Rosa biztos benne, hogy felülmúlja a várakozásokat
Az Opel bezárja belgiumi üzemét
Räikkönen az év közepén dönti el, visszatér-e az F-1-be
HOZZÁSZÓLÁSOK
Regisztrált olvasó
Nick Jelszó
Hozzászólás
Elfelejtett jelszó
Nick E-mail cím
Moderációs alapelvek

A cikkekhez csak regisztrált olvasóink szólhatnak hozzá. a korábbiakkal ellentétben regisztrálatlanul már senki
sem fejtheti ki a véleményét. A hozzászólások moderálása nem változik, a személyiségi jogokat sértő és durva
megnyilvánulásokat ezután is törölni fogjuk.

HTML kód használata nem megengedett!

Mindenkinek kulturált, kellemes véleménykifejtést és szórakozást kívánunk!

412t2 [2010-01-21. 17:15]
froton [2010-01-21. 13:42] : Azért ennél sokkal több változott. A gyárban vannak a szakemberek akik a fejlesztésekért felelnek. Az pedig keményen Mercedes.
froton [2010-01-21. 13:42]
Télleg ugyanaz a csapat. Csak más a tulajdonos, más a neve, a motorszállító, a pilóták, a gumik etc...:DD Talán a műhelytakarítók maradtak egyedül az akkori team-ből...:D
412t2 [2010-01-21. 12:05]
Barfan [2010-01-20. 16:06] :kicsit elvagy tévelyedve:) Már rég nem az.
tothem [2010-01-20. 21:43]
A 99 stimmel, csak a csapat nem :) Ez valójában ugyanaz a csapat, amelyik azt az autót adta sumi alá, amiben akkor lábát törte :)
dish [2010-01-20. 17:25]
hát eléggé nem:)
jimmy fluke [2010-01-20. 16:41]
valójában egyáltalán nem az a csapat.
Barfan [2010-01-20. 16:06]
És valójában ez még mindig ugyanaz a csapat, amelyik 1999-ben Villeneuve alá egy nulla pontos botrányos BAR Supertecet tett.
niVek [2010-01-20. 15:26]
Rosberg gém óver:S szegény..
>> Az összes hozzászólás
Nyomtatható verzió
Főoldal
Forma-1
A VB ÁLLÁSA
A cikk születése idején
Egyéni
1. J. Button 95
2. S. Vettel 84
3. R. Barrichello 77
4. M. Webber 69.5
5. L. Hamilton 49
Konstruktőri
1. Brawn GP 172
2. Red Bull 153.5
3. McLaren 71
4. Ferrari 70
5. Toyota 59.5
>> A teljes tabella
 AUTÓ  
 MOTOR  
 FORMA-1  
 INFÓK  



"Zöldre váltott" a Pramac Ducati
Preziosi: "Rossi aggodalomra ad okot"
Az előszezon utolsó tesztje
Rossi a jövőről és a riválisokról
Spies barátkozik új környezetével és lehetőségeivel
PARTNEREK

További partnerek

KERESÉS: ARCHÍVUM:

>> Médiaajánlat >> Impresszum >> Cikkátvétel >> Adatvédelem >> Kapcsolat >> RSS