|
 |
| Kubica egyelőre társ nélkül - nagyítható |
|
|
Vészesen közeledik az első szezon előtti teszt időpontja a Forma-1-ben, a Renault-nak azonban még mindig csupán egyetlen szerződtetett versenyzője van Robert Kubica személyében.
Noha a versenyzőknek a teszttilalom idején minden megtett kilométer úgy kell, mint egy falat kenyér, elképzelhető, hogy Kubica jövőbeli csapattársa csupán a február 1-jén kezdődő tesztet követően csatlakozik az istállóhoz.
"Őszintén szólva még nem döntöttünk. Továbbra is figyelemmel kísérünk több szabad versenyzőt a piacon. Kettő közülük tapasztalt, kettő viszont újonc lenne" - mondta Boullier Dieter Rencken újságírónak.
"Mostanra mi vagyunk az egyetlen eddig is versenyző csapat, amelynek csak egy pilótája van, a helyzet azonban nagyon különbözik a júliusitól, amikor bárkivel lehetett tárgyalni."
"Most tehát két dologra koncentrálunk. Először is, és ez nagyon fontos, nyugalmat kell teremteni az istállón belül, valamint helyreállítani a morált. Másodszor pedig szponzorokat kell találnunk. Mindezen elemeket számításba kell vennünk, amikor meghozzuk a döntést. Persze imádnánk, ha ez már a teszt előtt megszületne. Ha viszont nem, akkor Robert egyedül kezdi a fejlesztési munkát" - tette hozzá.
A francia csapatfőnök ugyanakkor bevallotta, a kandidálók között van az a Nick Heidfeld is, aki a BMW-nél három és fél évig volt Kubica csapattársa.
"Hazudnék, ha azt mondanám, hogy 'nem'. Ez persze más tészta, hiszen rengeteg szezont lehúzott Robert mellett. A kérdés csak az, hogy össze akarjuk-e tenni őket még egyszer. Viszont valóban a listánkon van."
"Ma olyan a helyzet, hogy nem sok szabad versenyző maradt a piacon. Olyan pilótákról beszélek, akik tapasztaltak, vagy pedig akik újoncok, de elég sikeresek és érettek, hogy az F-1-ben versenyezzenek. A legfontosabb, hogy a pilóta teljesítményét és fejlődési görbéjét vegyük figyelembe" - fogalmazott.
Boullier a korábbiakhoz hasonlóan ismét leszögezte, hogy sem a Renault új befektetője, a Gravity kötelékébe tartozó, sem pedig a francia nemzetiségű versenyzők nem élveznek előnyt a kiválasztás során.
"Őrültség lenne, ha kivételeznék a Gravity versenyzőivel. A Renault F1 csapatfőnökeként a Renault F1 érdekeit kell néznem, nem pedig a Gravityét. A nemzetiség kérdése is teljesen nyitott. A Renault-nál és még a partnerüknél, a Totalnál is az volt a vezérelv, hogy nem szólnak bele a sporttal kapcsolatos kérdésekbe."
"Tehát teljes mértékben a csapaton múlik, hogy eldöntse, mi a legjobb a számára. A versenyző lehet francia, de akár orosz, kínai, német, osztrák vagy amilyet csak akarunk" - utalhatott ezzel Boullier sorrendben Vitaly Petrovra, Ho-Pin Tungra, Heidfeldre, illetve Christian Klienre.
Fotó: Renault
|