2010. július 25., vasárnap - [18:42]

Button magával elégedett, a McLarennel nem

A két versenyző úgy érzi, nem tehettek többet A5
Jenson Button szerint ő és Lewis Hamilton 5., illetve 4. helye bebizonyította, hogy kihozták az autóból a maximumot, ami jelenleg egyszerűen nem elég gyors. Martin Whitmarsh csapatfőnök ugyanakkor örül, hogy megőrizték a vezetést a bajnokságban.
Kéz a kézben - nagyítható
Kéz a kézben - nagyítható
Az időmérő után a McLaren a futamon sem tudott a Red Bull és a Ferrari közelébe férkőzni Hockenheimben, a fegyverkezési versenyben a csapat így egyértelműen visszacsúszott a harmadik helyre.

A Német Nagydíjon ezt erősítette meg, hogy Lewis Hamilton és Jenson Button a domináns négyesből csak a motorhibával küszködő Mark Webbert tudta maga mögé utasítani. A címvédő szerint jelenleg ennyit tud a McLaren.

"A rajtom egész jó volt, fantasztikusan rugaszkodtam el, de az egyes kanyarhoz érve a Ferrarikkal harcoló Sebastian Vettel egész korán fékezett, így kis híján beleszaladtam hátulról. Ki kellett kerülnöm a kalamajkát, és szélesre vennem az egyes kanyart. A lényeg az, hogy le kellett fékeznem, ami ott igazán sok időmbe került" - mondta Button a leintést követően.

"A kiállásom után hasonló tempót diktáltam, mint Lewis, és két másodpercnél jobban sosem sem szakadtam le tőle. De egyszerűen nem tudtam gyorsabban menni, mert az elöl haladó autó miatt vesztettem a leszorító erőből. Lewis és én ma megmutattuk, hogy kihoztuk az autóból a maximumot - a kocsi jelenleg egyszerűen nem elég gyors" - tette hozzá.

Hamilton megerősítette csapattársa véleményét, a brit úgy érzi, mindent kiadott magából.

"Az előttem lévő srácok sajnos fantasztikusan gyorsak voltak, de azért így is sikerült néhány helyet javítanom. Nagyon nehéz volt a mai verseny - az autót nem éreztem valami fantasztikusnak, a Ferrarik és a Red Bullok pedig nagyon gyorsak voltak."

" Reméltük, hogy a versenyen kisebb lesz a különbség, mint az időmérőn, és így is lett, de ennek ellenére sem tudtuk felvenni a versenyt velük. Vissza kell mennünk a gyárba, és kitalálni, hol tudnánk fejlődni, aztán gyorsan össze kell szedni magunkat" - fogalmazott Hamilton.

A McLaren csapatfőnöke, Martin Whitmarsh nem volt ennyire borúlátó a futam után, ő inkább annak örült, hogy a konstruktőri tabellán a Red Bull csupán 1 pontot faragott hátrányából, ráadásul Hamilton is növelte előnyét az egyéni listán.

"Ma újabb lenyűgöző produkciót láthattunk mindkét versenyzőnktől, melynek eredménye 22 roppant értékes világbajnoki pont. Igazából a körülményeket figyelembe véve ez a maximum, amiben ma reménykedhettünk."

"Úgy érkeztünk Németországba, hogy vezetjük a konstruktőri bajnokságot, és első, valamint második helyen állunk az egyéniben - és pontosan ezekben a pozíciókban is távozunk. Ez végtelenül pozitív" - mondta Whitmarsh.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK LEGFRISSEBB CIKKEK
A McLaren a jövőben sem alkalmaz csapatutasításokat
A Ferrari helyett a McLaren lenne a legnépszerűbb istálló
Button: Aggasztó a McLaren lemaradása
Hamilton helyett is Button ment hosszú etapokat
A McLaren beveti a diffúzorba vezetett kipufogót
Vettelnek van még mit tanulnia, mondja Button
A McLaren nem garantálja a békességet pilótái közt
Rosberg a legjobb nő a paddockban
A McLaren egyforma diffúzort ad versenyzőinek
Button hazadobta Hamiltont
Hamilton a Ferrari formájára lesz kíváncsi Hockenheimben
Hamilton még sosem vezetett jobb McLarent az ideinél
Nem trükközhetnek többé a csapatok a filmforgatással
Button tart a riválisok fejlesztéseitől
Hamilton gitáron kíséri Buttont
Hamilton szerint a McLaren erőn felül teljesít
Button büszke Webberre, Hamilton együttérez vele
Hamiltonék újságírókra lövöldöztek
Button nem dugná WC-be a fejét
Hamilton nem támogatta a McLaren visszaalakítását
Fry nem ért egyet Schumacherrel Ferrari-ügyben
Kistestvért kap a Mazda CX-7
Videón a Husaberg két új kétütemű krosszgépe
A McLaren a jövőben sem alkalmaz csapatutasításokat
A Guns N Roses is zenél a Sturgis-en
Nyerő választás? - Peugeot 5008 1.6 THP (2010) teszt
Lorenzo győzött Laguna Secában
Massa a hibás a történtekért, véli Gascoyne
Idő előtt megjelentek az Audi A7 hivatalos képei
Képek a Német Nagydíjról - vasárnap
A csapatok gumistratégiái - Német GP
A Német Nagydíj boxkiállásai
Massa úgy érzi, megmutatta, hogy győztes versenyző
Szabályosak a Ferrari és a Red Bull szárnyai
A Ferrari "a sport érdekében" nem fellebbez
Vettel elismeri, 1-2 tizeddel gyorsabb volt a Ferrari
A Force India és Kovalainen is megrovást kapott
Ferrari: Massa egyedül hozta meg a döntést
Schumacher rosszul viselte, hogy lekörözték
Egymás abroncsait kapták meg a Force India versenyzői
HOZZÁSZÓLÁSOK
Regisztrált olvasó
Nick Jelszó
Hozzászólás
Elfelejtett jelszó
Nick E-mail cím
Moderációs alapelvek

A cikkekhez csak regisztrált olvasóink szólhatnak hozzá. a korábbiakkal ellentétben regisztrálatlanul már senki
sem fejtheti ki a véleményét. A hozzászólások moderálása nem változik, a személyiségi jogokat sértő és durva
megnyilvánulásokat ezután is törölni fogjuk.

HTML kód használata nem megengedett!

Mindenkinek kulturált, kellemes véleménykifejtést és szórakozást kívánunk!

Bim [2010-07-26. 11:17]
Hát ez minden volt de nem acélos teljesítmény, ez volt a maximumj amit ellehetett érni önerőből. Kissé tévúton jár a csapat a fejlesztésekkel, így remélem, hogy a nyári szünet után visszatérünk oda ahová való ez a csapat, a győztesek közé. Most hétvégén a ringen csak is kármentésről szólhat a hétvége mert ez az autó most nem győztes autó. GO McLAREN!!!!!!!!!!!!
kalapal [2010-07-26. 09:54]
Jó ez a pálya a RedBull-nak és a Ferrarinak is, de a Ferrarinak inkább az olyan pályák fekvesznek ahol 90°-os vagy nagyobb kanyarok vannak, de mint láthattuk silverstone-ban is jól mentek, így már annyira nincsenek lemaradva a gyors kanyarokban sem, mint istambulban. Szerintem fekszik nekik Monza és Spa is, és ha még mindig jobb a mclaren F-csatornája, akkor Monza nekik is fekszik, ahogy a RedeBull-nak Spa középső szektora. Az első és a 3. szerintem inkább a másik két csapatnak kedvez.
gomeki [2010-07-26. 07:54]
RB pont a gyors pályákon van előnyben...a Hungaroring meg pont nem gyors. Így valószínűbb, hogy vagy 2 vagy 3 csapat lesz harcban az első helyért.
kruzsu [2010-07-25. 20:35]
A Hungaroringen a Red Bull lesz ujbol elol a Ferrarival. A jol mukodo F csatorna ott keveset szamit. Az viszont kerdes, hogy mennnyire zavarta meg a penteki baleset a versenyre valo felkeszulest.
asztalivaza1 [2010-07-25. 19:00]
Nem sikerülhetnek mindig úgy a fejlesztések, hogy rögtön tesztelés nélkül jól muzsikáljanak!Eddig ez bejött a mekinek, a mostani csomagnak viszont kellettek a km ek!Remélem a Hungaroringen már összeáll a gépezet!Hajrá!
>> Az összes hozzászólás
Nyomtatható verzió
Főoldal
Forma-1
A VB ÁLLÁSA
A cikk születése idején
Egyéni
1. L. Hamilton 157
2. J. Button 143
3. M. Webber 136
4. S. Vettel 136
5. F. Alonso 123
Konstruktőri
1. McLaren 300
2. Red Bull 272
3. Ferrari 208
4. Mercedes 132
5. Renault 96
>> A teljes tabella
 AUTÓ  
 MOTOR  
 FORMA-1  
 INFÓK  



Terol ismét a dobogón végzett, Smith negyedik lett
Hivatalos: Crtuchlow megegyezett a Tech3 Yamahával
Spies: "A sportunk ismét egy nagyszerű emberrel és egyben versenyzővel lett szegényebb"
Simón ismét dobogón végzett, Di Meglio kiesett
Mindkét gyári yamahás a dobogón végzett, Pedrosa mögött
PARTNEREK

További partnerek

KERESÉS: ARCHÍVUM:

>> Médiaajánlat >> Impresszum >> Cikkátvétel >> Adatvédelem >> Kapcsolat >> RSS