|
 |
Schumacher a gumikkal küszködik - nagyítható |
|
|
Chris Dyer szerint, aki a Ferrarinál évekig Michael Schumacher versenymérnöke volt, nem meglepő, hogy a hétszeres világbajnok visszatérése eddig döcögősen alakul. Az ausztrál szakember az A5.hu-nak azt mondta, irreális lett volna elvárni Schumachertől, hogy azonnal találjon vissza a régi kerékvágásba.
"A múltban is láttuk, hogy a versenyzőknek olykor nagyon nehéz csapatot váltaniuk. Már az sem könnyű, ha november végén elhagyják az egyiket, és január elején csatlakoznak a másikhoz, vagy újfajta gumikhoz kell hozzászokniuk, például a Michelin helyett Bridgestone-hoz" - mutatott rá Dyer. - "Tehát tudjuk, milyen kemény dió szokatlan gumikkal, szokatlan autóval versenyezni."
"Ez még két-három hónap szünet után is nehéz, Michael viszont három évet hagyott ki."
Dyer, aki elismerte, hogy továbbra is rendszeresen beszél egykori versenyzőjével, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy szerinte maga Schumacher sem számított sétagaloppra. Ezért nem ért egyet azokkal sem, akik a német visszatérését csalódásként értékelik, és úgy vélik, végleg szögre kellene akasztania a bukósisakját.
"Senki nem becsülte le a rá váró kihívásokat, szerintem ő maga sem" - mondta Dyer. - "Én úgy látom, mégpedig a barátjaként örömmel, hogy továbbra is rendkívül motivált és őszinte önmagához. Tisztában van vele, hogy kemény munka vár rá, de ennek kifejezetten örül, és minden erejével igyekszik elvégezni."
"Biztos vagyok benne, hogy jövőre is tovább fog versenyezni, és folyamatosan fejlődik majd. Még ha ezzel meg fogja nehezíteni a mi életünket is!"
Egy ideig úgy tűnt, a kezdeti nehézségek után Schumacher belerázódik a ritmusba: Barcelonában, Monacóban és Isztambulban rendre a 4-5. helyen autózott. Ezután azonban a Mercedesével együtt az ő teljesítménye is romlott, és csapattársán, Nico Rosbergen sem sikerült felülkerekednie.
Jenson Button, aki tavaly a Mercedes elődjével, a Brawn GP-vel lett világbajnok, mielőtt átigazolt a McLarenhez, a héten célzott rá, hogy Schumacher azért szenved, mert az ő vezetési stílusára szabott autóval kell versenyeznie. A német klasszis most megerősítette, hogy elsősorban az idén bevezetett keskeny gumikkal gyűlt meg a baja.
"Kétségtelen, hogy a gumik nagyon mások, mint amikor 2006-ban abbahagytam a versenyzést" - felelte Schumacher az A5.hu kérdésére a Mercedes által csütörtökön szervezett fóti sajtótájékoztatón. - "Akkoriban még dúlt a gumiháború, ezért a gumik jobb minőségűek voltak, mint manapság."
"És ezzel természetesen együtt járt az is, hogy jobban személyre voltak szabva. Minden autónak megvannak a saját jellemzői, ahogy minden versenyzőnek megvan a saját vezetési stílusa is. Ezeket akkoriban a gumikhoz lehetett hangolni, ami ma kevésbé lehetséges. Vagyis most egy olyan autóba kellett beleülnöm, amit másvalakire fejlesztettek, akárcsak Nicónak. A gumik nem illenek hozzánk, de azért így is megpróbáljuk kihozni belőlük a lehető legtöbbet."
Habár a jelek szerint Rosberg jobban boldogul az idei Bridgestone-okkal, mint Schumacher, kérdésünkre ő sem tagadta, hogy változtatnia kellett a stílusán.
"Igen, az elmúlt évek során nekem is folyamatosan igazodnom kellett a változásokhoz, mert a gumik mindig másfajta vezetési stílust követeltek, de ez idén volt a legnehezebb" - ismerte el. - "Különösen az első gumikkal kell különlegesen bánni. Nagyon kímélni kell őket, nem lehet támadóan vezetni velük, és fontos, hogy finoman kezeljük a kormányt."
"Ez számomra is természetellenes, úgyhogy nekem is meg kellett tanulnom egy meghatározott módon vezetni."
Fotó: Farkas P.
|