2010. július 30., péntek - [20:08]

Alonso jobbnak érzi Ferrariját F-csatorna nélkül

De Hockenheimhez képest romlott az autó balansza A5
Fernando Alonso úgy érzi, a Red Bull nincs akkora fölényben a Hungaroringen, mint ahogy azt a köridők mutatják, bár szerinte Hockenheimben jobb volt az F10 balansza. A spanyol azt mondja, a leárnyékolt hátsó szárny hatékonyabb az autó.
 Alonso bizakodó a Ferrari formájával<br> kapcsolatban - nagyítható
Alonso bizakodó a Ferrari formájával
kapcsolatban - nagyítható
A Német Nagydíjon aratott diadal után az első hungaroringi edzéseken is erős formát mutatott a Ferrari, ezért Fernando Alonso egy kisebb elektronikai hibától eltekintve optimistán értékelte a pénteki fejleményeket.

"Elégedettséggel tölt el minket az események alakulása, noha jól tudjuk, nem igazán hagyatkozhatunk a pénteki köridőkre. Látszólag előrébb járunk a mindkét bajnokságot vezető McLarennél, de ők gyakran kínlódnak pénteken, mielőtt ütőképessé válnak" - figyelmeztetett.

A spanyol pilóta annak ellenére is felvehetik a versenyt a Red Bull-lal, hogy ő maga fél másodpercet kapott Sebastian Vetteltől a második gyakorláson.

"Ma lassabbak voltunk a Red Bullnál, de nem tudni, hogy milyen feltételek között mentek ők, illetve mi" - nyilatkozta Alonso. - "Azonban nyilvánvaló, hogy erősebbek lettek Hockenheim óta. Ügyesen kell dolgoznunk éjszaka, ha a pole pozícióért akarunk csatázni."

"Biztos, hogy dolgoznunk kell a beállításokon a javulás érdekében, főleg a második és harmadik szektorban. Hockenheimben kiváló volt az autó balansza, itt viszont alulkormányzottsággal szenvedünk."

"A fontos körökben ugyanakkor forgalomba ütköztünk, ezért hisszük, hogy nem akkora a különbség, mint amekkorának látszik."

A Ferrari tesztelte, hogy megéri-e felszerelni az F-csatornát a kacskaringós Hungaroringen, de Alonso a Red Bullhoz hasonlóan úgy érzi, a rafinált eszköz hiánya kedvezőbb az F10-nek.

"Több aerodinamikai tesztet is végrehajtottunk, és összességében úgy tűnik, a leárnyékolt hátsó szárny nélkül erősebb az autó" - mondta.

Felipe Massa a negyedik helyen zárta a szabadedzéseket, és továbbra is az időmérős forma javítására ösztökéli csapatát.

"Ahogy idén lenni szokott, az egy mért körös tempónkon kell javítanunk. Közvetlen riválisainknak hamar sikerül jó köridőt futniuk, nekünk viszont több idő kell hozzá. Ez létfontosságú az ehhez hasonló pályákon rendezett időmérőkön, fontosabb, mint általában. Főleg az első gumikat kellene jobban használnunk. A versenytempónkat nagyszerűnek vélem, ezt már Hockenheimben is tanúsítottuk" - fogalmazott.

Fotó: Farkas Péter

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK LEGFRISSEBB CIKKEK
Hamilton már Kínában felfigyelt a flexi-szárnyakra
Massa: Jó volt végre teljesíteni a magyar időmérőt
A Ferrarit megdöbbentette a Red Bull fölénye
Massát háromszor utasították, hogy engedje el Alonsót
Massa: Legközelebb nem adom át a győzelmet
Barrichello szerint nincs értelme az ajándékgyőzelemnek
Webber: Alonso megérdemelte a hockenheimi győzelmet
A Ferrari még nem döntött, használja-e flexi-szárnyat
Massa első útja a magyar orvosi stábhoz vezet majd
Alonso: A Ferrari elégedetten szemlélte a befutót
Todt majd kimosdatja a Ferrarit, véli Briatore
Button nem engedte volna el Alonsót Massa helyében
Vettel örül, hogy a Red Bull profitál a Ferrari-botrányból
Ferrari: Elég az álszentségből!
Whitmarsh "perverz büszkeséggel" emlékszik 2007-re
Massa a hibás a történtekért, véli Gascoyne
A McLaren a jövőben sem alkalmaz csapatutasításokat
Horner a "manipulált verseny" miatt panaszkodik
Horner: Ez a legtisztább csapatutasítás, amit valaha láttam
A Ferrari nehéz helyzetbe hozta Massa mérnökét, véli DC
A Ferrarit megdöbbentette a Red Bull fölénye
Két GP2-es versenyzőt szállítottak kórházba a Hungaroringről
Massa: Jó volt végre teljesíteni a magyar időmérőt
Hamilton kínjában nevet a Red Bull "őrült" tempóján
A Renault Hamiltont vette célkeresztbe
Részidők és csúcssebességek, időmérő - Magyar GP
Kobayashi nem vette észre a piros lámpát, megbüntették
A versenyzők szombati nyilatkozatai a Hungaroringről
McLaren: Nyertünk a "stabil szárnyúak" kategóriájában
Vettel a tiszta pályának tulajdonítja a pályacsúcsot
A Red Bull elsöpörte ellenfeleit az időmérőn
Részidők és csúcssebességek, Sz. - Magyar GP
A Force India nem veti be befújt diffúzorát
Hamilton már Kínában felfigyelt a flexi-szárnyakra
Visszavonta nevezését az amerikai Cypher Group
A Red Bull érinthetetlen volt az időmérő előtt
Schumacher szelte a Magyar Nagydíj szülinapi tortáját
Képek a Magyar Nagydíjról - péntek
Ricciardo csak kicsit bulizik Budapesten
Webber félrement a beállításokkal
HOZZÁSZÓLÁSOK
Regisztrált olvasó
Nick Jelszó
Hozzászólás
Elfelejtett jelszó
Nick E-mail cím
Moderációs alapelvek

A cikkekhez csak regisztrált olvasóink szólhatnak hozzá. a korábbiakkal ellentétben regisztrálatlanul már senki
sem fejtheti ki a véleményét. A hozzászólások moderálása nem változik, a személyiségi jogokat sértő és durva
megnyilvánulásokat ezután is törölni fogjuk.

HTML kód használata nem megengedett!

Mindenkinek kulturált, kellemes véleménykifejtést és szórakozást kívánunk!

kalapal [2010-07-31. 10:19]
Jók voltak az első szektorban, felesleges erre a pályára.
EgoScue [2010-07-31. 09:30]
"de nem tudni, hogy milyen feltételek között mentek ők, illetve mi" Ez is talán rosszul van forditva, mert Alonzo már csak tudja hogy ő maga milyen feltételekkel ment.
tomcormie [2010-07-30. 23:57]
"A spanyol azt mondja, a leárnyékolt hátsó szárny hatékonyabb az autó." "A spanyol pilóta annak ellenére is felvehetik a versenyt a Red Bull-lal..." Ezeknek a mondatoknak illene még egyszer, kicsit körültekintőbben nekifutni...
>> Az összes hozzászólás
Nyomtatható verzió
Főoldal
Forma-1
A VB ÁLLÁSA
A cikk születése idején
Egyéni
1. L. Hamilton 157
2. J. Button 143
3. M. Webber 136
4. S. Vettel 136
5. F. Alonso 123
Konstruktőri
1. McLaren 300
2. Red Bull 272
3. Ferrari 208
4. Mercedes 132
5. Renault 96
>> A teljes tabella
 AUTÓ  
 MOTOR  
 FORMA-1  
 INFÓK  



Regisztráció és hozzászólás
Alex de Angelis a JIR színeiben áll rajhoz Misanoban
Zöld motorhoz zöld szörny, avagy Iannone misanoi sisakja
Simoncelli a top5-öt célozta meg, Melandri el van kenődve
Redding hosszabbít csapatával
PARTNEREK

További partnerek

KERESÉS: ARCHÍVUM:

>> Médiaajánlat >> Impresszum >> Cikkátvétel >> Adatvédelem >> Kapcsolat >> RSS