2004. augusztus 24., kedd - [18:20]

Forma-1-et az olimpiára!

Javasolja Eddie Cheever A5
Ahogy négyévenként szokásos, ismét felmerült annak a gondolata, hogy a Forma-1-et olimpiai sportággá tegyék. Ezúttal az amerikai Eddie Cheever állt elő az ötlettel, aki korábban maga is a világbajnoki sorozatban versenyzett. Cheever szerint az autósport immár nem ellenkezik az olimpiai eszmével.
Eddie CheeverAhogy négyévenként szokásos, ismét felmerült annak a gondolata, hogy a Forma-1-et olimpiai sportággá tegyék.

Ezúttal egy 46 éves amerikai, Eddie Cheever állt elő az ötlettel, aki 1978 és 1989 között maga is 132 nagydíjon indult.

"Ugyan milyen sportesemény lenne alkalmasabb az olimpiánál arra, hogy kiderüljön, ki a világ legjobb versenyzője?" - tette fel a kérdést Cheever. - "Az emberek az első olimpia óta fizikális versenyszámokban mérik össze a tudásukat. Legyen szó futásról, magasugrásról, úszásról - tudni akarjuk, ki a legjobb a világon."

"Márpedig az autóversenyzés fizikális megmérettetés, és a magam részéről kíváncsi vagyok rá, ki benne a legjobb."

Cheever vitatkozott azokkal, akik szerint az autóversenyzés technikai sport lévén ellentétes az olimpiai eszmével, hiszen - mint mondta - a kerékpározásban, az evezésben, a vitorlázásban vagy a síelésben is számítanak a jármű műszaki paraméterei.

Az autósport ráadásul hasonlítható a lovagláshoz is, mert egy ló éppúgy lesántulhat, ahogy egy versenyautó meghibásodhat.

Emellett már az az érv sem állja meg a helyét, hogy az olimpián amatőr sportolóknak kell indulniuk.

Cheever emellett azt állítja, az autóversenyzés minden más sportágnál keményebb összpontosítást követel.

"Az olimpiai számok többségében nem különösebben súlyosak egy hiba következményei" - mutatott rá. - "Az ember elesik, meghúzódik valamije, esetleg feladja a küzdelmet. Az autósportban azonban minden tévedésért azonnal súlyos árat kell fizetni."

"A következmény nem csak egy bukás, hanem végzetes is lehet. Az autóversenyzés már önmagában emiatt is hihetetlen koncentrációt követel."

Bármilyen valószínűtlennek tűnik az ötlet, az 1992-es Barcelonai Olimpia előtt komoly megfontolás tárgyává tették egy Olimpiai Nagydíj megrendezését. Ez ugyanis nem igényelne egetverő extra kiadásokat, mivel a játékokhoz eleve nagymértékű infrastrukturális fejlesztésekre van szükség.

Az olyan helyszíneken, ahol van állandó versenypálya - mint Barcelonában - különösen egyszerű a helyzet, máshol pedig nem lenne különösebben bonyolult létrehozni egy ideiglenes utcai pályát.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK LEGFRISSEBB CIKKEK
A válság nem fenyegeti az épülő pályákat
Előnézet, 2009 - Beköszönt a szép új világ
Doningtonban nem aggódnak a csúszás miatt
Bulgária is F-1-es nagydíjra pályázik
Kína is kikerülhet a versenynaptárból 2010 után
Betilthatják a futam közbeni tankolást
Mosley szerint hamarosan becsődölhet az F-1
Ecclestone csökkentené az élcsapatok pénzdíjait
Péntekenként pénzdíjas versenyt rendeznének?
A Toro Rosso nem akar saját autót tervezni
2010-ben visszatérhet az F-1 az USA-ba
A BMW és a Renault turbómotorokat akar
A kicsik megmentéséről tárgyaltak a csapatfőnökök
A McLaren váltogatni fogja a versenycsapatát
Mosley ingyenes motorokkal segítene a kiscsapatokon
Mallya: Biztosan lesz Indiai Nagydíj 2010-ben
A Volkswagent érdekli az F-1, de nem most
Mosley a csapatokra bízta a szabályalkotást
Mégsem tiltják be a gumimelegítő paplant
Kubica nem vár változást az új szabályoktól
Még az összes csapat tévúton jár, véli Minardi
Hamilton hasonlóan készül, mint 2007-ben
Rossi úgy érzi, már nincs esélye az F-1-ben
Piquet hiába próbálkozik fogyókúrával
Webber lába -130 fokra hűtve gyógyul
Mentőrobogó civil kezdeményezésre
Buell CityX XB9SX
Egyharmadával csökkentek a Jaguar és a Land Rover eladásai
Licitáljon paddock-belépőkért!
Fotókiállítás Schumacherről
Chris Bangle távozott a BMW-től
Silver Ghost lesz a legkisebb Rolls-Royce?
A Renault sietteti a diffúzor-ügy megoldását?
Hülkenberg úgy érzi, már bizonyított a Williams-nek
Hivatalos képek a Mazda 3 MPS-ről
A Daimlernél cáfolják, hogy szavaztak a kivonulásról
Heidfeld: A KERS növeli a Forma-1 hitelességét
3,6 litert fogyasztott a konnektorról tölthető Prius
2011-ben jön az elektromos Ford Focus
Lauda a "király" balesetek miatt tért vissza az F-1-be
HOZZÁSZÓLÁSOK
Regisztrált olvasó
Nick Jelszó
Hozzászólás
Elfelejtett jelszó
Nick E-mail cím
Moderációs alapelvek

A cikkekhez csak regisztrált olvasóink szólhatnak hozzá. a korábbiakkal ellentétben regisztrálatlanul már senki
sem fejtheti ki a véleményét. A hozzászólások moderálása nem változik, a személyiségi jogokat sértő és durva
megnyilvánulásokat ezután is törölni fogjuk.

HTML kód használata nem megengedett!

Mindenkinek kulturált, kellemes véleménykifejtést és szórakozást kívánunk!

cipőnyelvű óplenti [2004-08-27. 11:46]
beba: a lényeg, hogy beszóltál. Kösz
beba [2004-08-26. 21:16]
Castor, kétszer írtad Panist amúgy Burns az agydaganata miatt visszavonult Mcrae meg azért mert öreg. Amúgy nem csak az F1-ben, WRC-ben, Cart-ban vannak jó pilóták, látszik mekkora divatdrukker vagy
Castor [2004-08-26. 17:58]
Egy álom: Olimpiai csapatok résztvevöi: America:Jimmy Vasser,Memo Gigley Italy:Jarno Ttulli Giancarlo Fischella Max Papis Finn O:Kimi Raikönen Marcus Grönholm Mika Hakkinen Francia O oliver Panis Sebastien loeb Sebastian Burdais FranK Mountagy Oliver Panis Anglia: Richard Burns Jesun Button Colin McRai Német o :Michael Schumaher illetve Ralf Armin Awarz Magyar o Benik BalázS Baumgartner Zsolt ....... ez az álom és hogy meglehetne e valositani??? KB ugy kellene kinéznie mint a bajnokok tornájának.Az ötlet zseniális .. Régen is volt hasonló fogathajtó verseny....Ha lesz ilyen remélem magyarok fognak itt is nyerni és pisilni is tudnak... :)
Rathlan [2004-08-25. 23:51]
Nekem jól működik de akkor mint link, rakom be: http://www.petitiononline.com/atti0007/petition.html
Dekec [2004-08-25. 20:36]
Király ötlet! Szerintem jó lenne! Csak sok pénzt kellene befektetni.
Mastermind [2004-08-25. 18:49]
Nekem se műkszik a petíció. Rathlan, jól írtad a címet? Ha engem taperoltak volna 10en a tükörfalú szobában, akkor már az egész magyar delegáció itthon lenne, mert hozzájuk vágtam volna mindent ami a kezem ügyébe esik. Diszkosz, tükör, stb... Rohadt csaló görögök.
Kit [2004-08-25. 17:49]
LéberÚr, látszik nem szokat értesz a dolgokhoz! Először is 25 ml-t produkált, ami 5x (!) annyi, amennyiből ki tudják mutatni a doppingszereket. Másrészt természetesen ivott előtte egy csomót, csak leblokkolt a veséje, ami teljesen természetes. Meztelenül kellett állnia, taperálták, megsértették az emberi méltóságában, én is otthagytam volna a sok baromot. Szerintem Te se hagytad volna, hogy ilyeneket csináljanak veled! Ráadásul éveket dolgozott azért, hogy nyerjen, utána így megalázzák. A szemembe ő a bajnok!
ciscokid [2004-08-25. 15:21]
Rathlan : valami nem fas.za azzal a peticióval, a végén dobott egy lap nem található baromságot, na mindegy, majd még próbálkozom, nem vagyok egy olimpia buz.eráns, de elmennen a kurv.a anyjukba a, ha negatív a teszt akkot ne vegyék el az érmet, vegyenek vért vagy mittomén, hugybuzerátorok sux.
LéberÚr [2004-08-25. 14:58]
Szerintem nem volt igazságtalan. Nem tudom h van e erre vontakozó külön szabály, de ha nincs, akkor miért nem ivott meg egy lityi vizet verseny után, és akkor biztos h mindent produkált volna ami kell. Azért ezt jó volna tudni.
Rathlan [2004-08-25. 14:14]
Ha már az olimpiánál tartunk ezt légyszi mindenki írja alá, aki szerint igazságtalan volt a Fazekassal szembeni eljárás: http://www.petitiononline.com/atti0007/petition.html
>> Az összes hozzászólás
Nyomtatható verzió
Főoldal
Forma-1
A VB ÁLLÁSA
A cikk születése idején
Egyéni
1. L. Hamilton 98
2. F. Massa 97
3. K. Räikkönen   75
4. R. Kubica 75
5. F. Alonso 61
Konstruktőri
1. Ferrari 172
2. McLaren 151
3. BMW Sauber 135
4. Renault 80
5. Toyota 56
>> A teljes tabella
 AUTÓ  
 MOTOR  
 FORMA-1  



"Zöldre váltott" a Pramac Ducati
Preziosi: "Rossi aggodalomra ad okot"
Az előszezon utolsó tesztje
Rossi a jövőről és a riválisokról
Spies barátkozik új környezetével és lehetőségeivel
PARTNEREK

További partnereink

KERESÉS: ARCHÍVUM:

>> Médiaajánlat >> Impresszum >> Cikkátvétel >> Adatvédelem >> Kapcsolat >> RSS