2008. június 02., hétfő - [10:00]

Suzuki Splash 1.0 GLX AC teszt

Csobbantunk egyet Csordás Gábor
Városi mini vagy egyterű kisautó? Egyáltalán mit tud a Swift árnyékában az újonnan megjelent Splash? A legkisebb motorral szerelt kivitel volánja mögött tudakolóztunk, hogy vajon népautó válik-e ebből is.

Itt egy újabb kiskocsi a Suzukitól, ami minden bizonnyal hamarosan népautó lesz Magyarországon. Akárcsak korábbi testvérei, a dobozforma Wagon R+ és az éppen kifutóban lévő Ignis idején, a Splash tesztútja alatt is különösen nagy érdeklődés mutatkozott az autóstársak részéről. Mindenki arra volt kíváncsi, vajon mit tud ez a vidám külsejű, mókás nevű, magas tetős kis csöppség, hiszen alig kisebb, mint a Swift, ráadásul olcsóbb is nála? A menetpróba során kiderült, hogy nem véletlen a különbség, a nyilvánvaló előnyök mellett néhány területen kompromisszumot kell kötnünk.

 Divatos kiskocsi a Splash - 27 kép a<br> galériában
Divatos kiskocsi a Splash - 27 kép a
galériában
Valóban nehéz kategóriába helyezni az újdonságot, és ennek oka azzal magyarázható, hogy a Suzuki a kiskategóriában nem akart megfelelni a trendeknek, hanem saját útját járja. Nem állt be az európai gyártók sorába, akik a B kategóriás kiskocsik között immár több mint négy méter hosszúra nyúlt, a kompakt modellek technikáját és helykínálatát nyújtó típusokkal versenyeznek. A Swift ugyanis a kiskategória egyik legrövidebb képviselője, a maga három méter hetven centis hosszával igazi városi autó. Ilyennek ígérkezik a Splash is, amely tulajdonképpen a Wagon R+ utódjának tekinthető. Azzal viszont szinte semmi közös nincs benne, már műszaki alapjait is a jóval modernebb Swift adta. Ennek megfelelően padlólemezük azonos, a Splash hossza és tengelytávja 2-3 centivel rövidebb, magassága viszont 9 centivel több, mint idehaza népszerű testvérének. Érdekes, hogy a Swift a legtöbb helyen a kiskategória képviselője, míg a nála első látásra még nagyobbnak is tűnő Splash a minik kategóriáját erősíti. A méreteket tekintve ez a megállapítás még nem állja meg a helyét, de az új jövevény alaposabb megismerése után már igaz lehet az állítás.

Nem unalmas dobozforma - galéria
Nem unalmas dobozforma - galéria
Külsőre mindenesetre nagyon különbözik elődjétől a Splash. Amíg a Wagon R+ gyökerei a japán piacon népszerű, kedvezőbb adókategóriába sorolt, három és fél méter alatti minik között keresendők, addig a Splash az európai piacra tervezett modell. Japánban nem ciki, hanem inkább menő a szögletes dobozforma, és tudják is, mennyire jól kihasználható, de nálunk inkább guruló telefonfülkének csúfolták a síkokkal határolt karosszériájú Suzukit. Számukra a Splash meglepetés lehet, hiszen azt ígéri, hogy ugyanolyan remek térkínálatot valósít meg egy sokkal tetszetősebb karosszéria alatt. A csobbanósnak hívott kocsi valóban divatos: a kisautósan kedves frontrész mögött meredeken emelkedő övvonallal és hangsúlyosan kidomborított kerékjárati ívekkel folytatódik a karosszéria, míg a meredek hátfalat a tagolt, függőleges hátsó lámpák változtatják ék alakúvá. A Splash immár mindenütt megállja a helyét, nem csak a nyugdíjasklub, de az edzőterem és az óvoda előtt is jól néz ki, különösen élénk színekben. Tesztautónk ezüstje a választék legszürkébb jelensége, de még a 14 colos kerekekre szerelt vékonyka abroncsok és a dísztárcsák sem akadályoztak meg sokakat abban, hogy helyesnek nevezzék a kis Suzukit.

 A színektől kellemesebb itt - galéria
A színektől kellemesebb itt - galéria
Utastere egy dologban lényegesen különbözik a Swifttől, hiszen a közel arasznyival feljebb húzódó tető alatt érzésre több hely jut az utasoknak. A Splash ülései jóval magasabbak, mint a testvérmodellben, ezért nem le-, hanem beülni kell rájuk, és ez a Wagon R+ idősebb törzsközönsége számára különösen jó hír. A Splash ülése és a kormányoszlop magassága az alapmodellt leszámítva állítható, ráadásul az ülés olyan széles határok között tologatható, hogy nincs olyan magas ember, aki ne tudna beférkőzni a Splash volánja mögé. Átlagos termetű sofőr mögött egészen elfogadható marad a helykínálat hátul, és csak a térdek elhelyezésével kell bajlódni, a fejnek és vállaknak ugyanis bőségesen elég a tér. Feltéve, ha ketten utaznak itt, mert bár a Splash ötszemélyes, a hátsó pad inkább kettőnek való, és nekik kényelmes is. Ne dőljünk be azonban a reklámnak, amiben két boldog kisgyerek utazik a Splash hátsó ülésén, a kis Suzuki ugyanis ettől még nem lesz családi autó. Utasterének helykihasználása remek, és a csomagtartót is ügyesen felosztották, csak hát nem sok hely maradt, amin osztozni lehet. Az úti holmik elpakolásának viszont semmi akadálya, akár négy palack is elhelyezhető, nagy a kesztyűtartó, és a középkonzol tetejére is került egy fedeles rekesz, legalább két tucat pénzérme tárolására alkalmas tartóval.

Apró, de jól bővíthető - galéria
Apró, de jól bővíthető - galéria
A lehetőségekhez mérten hátratolt hátsó üléssor miatt a Splash poggyásztere alaphelyzetben mindössze 202 literes, ami egy rendkívül mély, viszonylag széles, de roppant rövid csomagtartót jelent. A közepesen felszerelt tesztautóban már nem olyan mély a raktér, hiszen félúton egy polcot rögzítettek benne, ami 178 literre csökkenti az egy darabban felhasználható tér méretét. Nem is rossz azonban ez a polc, hiszen alatta műanyag tálcával bélelték ki a padlót, ahová akár koszos, sáros holmikat is pakolhatunk, a padlóbélés kiszerelés után slaggal is tisztítható. Apró figyelmesség, hogy két kampót terveztek a csomagtér falára, és a rakteret kettéosztó polcot felhajtás után erre tudjuk akasztani, amíg pakolunk. A keskeny kalaptartó pehelysúlyú kategória, kiszedni és elhelyezni gyerekjáték, viszont a csomagtér ajtajának kinyitása után kézzel kell felhajtani, majd lehajtani, mivel ezt nem fogja madzag. A raktér bővítése nagyon könnyen megy, az osztott támlák előredöntése az utastér és a csomagtér felől is egy-egy mozdulat, és a támlák háta így a polccal egy vonalba kerül, tehát teljesen sík padlójú rakodóteret nyerünk. Az ötödik ajtó egyébként könnyen nyílik, lecsukásához kiképeztek fogantyút, de hiába nyílik magasabbra, mint a Swift ajtója, az alacsonyabb termetűeket leszámítva csak lehajtott fejjel, görnyedten lehet aláférni. A csomagtartó igényes kialakítása és praktikus részletei dicséretet érdemelnek, de kis kapacitása csak akkor teszi alkalmassá a család autójának, ha mellette még egy nagyobb kocsi is áll a garázsban. Nálunk azonban sajnos nem ez az elterjedt gyakorlat.

Egyszerű és informatív - galéria
Egyszerű és informatív - galéria
A vezető pozíciója és a csomagtartó mérete mellett a Splash vezethetősége is inkább a miniket idézi. Ebben szerepet játszik az is, hogy a Swift választékánál kisebb motorok kerültek a palettára, az alapmodellt 1 literes háromhengeres hajtja, és felárért is csak 1,2 literes négyhengeres, vagy hasonló hengerűrtartalmú dízel rendelhető. A motorok gyengének azért nem nevezhetők, hiszen a kisebbik is 65 lóerőt tud, míg a nagyobb benzines 86 lóerőre képes, de meglepő, hogy a Splash cseppet sem könnyebb, mint a Swift. Mininek meglehetősen nehéz, hiszen az alapmodell tömege is megközelíti, vezetővel alaposan meg is haladja az egy tonnát. Ennek mozgatására azért még elegendő, de semmiképpen sem bőséges a háromhengeres ereje. A Suzuki kínálatának legkisebb motorja egyébként roppant kedves hangú és lelkesen dolgozó erőforrás, igazi varrógépmotor, a szó jó és rossz értelmében. Nagyon jól veszi a fordulatot, lelkesen pörög fel, ezért szerény teljesítménye ellenére városban különösen fürgék lehetünk vele. Egy-két kapcsolás a magasra helyezett, jól elérhető, pontosan megvezetett váltókaron, és máris elértük a megengedett tempót. Ötvennél ötödikbe is kapcsolhatunk, ilyenkor megnyugszik a kis motor, és kategóriájához mérten igen csendesen és nyugodtan autózhatunk a Suzukival. Ekkor tűnik fel az is, hogy a váltó ebben az új autóban még egy kicsit karcosan járt, az ötödik fokozatot nehezebb kapcsolni, és minden pontossága ellenére néha akadozik a kar. Kormánykereke azonban megfelelően súlyozott, nincs túlkönnyítve, de városban sem nyűg forgatni, közvetlenségében nincs kivetnivaló. Merészen vett kanyarban azonban feltűnik, hogy bár futóműve hasonlít a Swiftben találhatóhoz, a Splash sokkal hajlamosabb a dőlésre. Felborulni azért nem fogunk vele, de gyors fordulókban érdemes kapaszkodni az utasoknak. Városban azért kellemes társ a Splash, mintha futóművét is egyenesen ide hangolták volna. Minihez mérten kiemelkedően jól csillapítja az úthibákat, amik ugyan meg-megdobják a kisautót, de az halk döccenéssel nyugtázza, hogy az utóbbi időben nem sokat javult a fővárosi utak minősége. Parkolni gyerekjáték vele, hamar ráérezni az autó méreteire, a vaskos hátsó oszlopok és a kis hátsó szélvédő ellenére minden irányban jó a kilátás. Az első oldalablakok különösen jó panorámát nyújtanak, ráadásul a tükrök is hatalmasak.

Városban magabiztosabb - galéria
Városban magabiztosabb - galéria
Nálunk még ritka, hogy második autónak vesznek egy ilyen kisautót, ezért nem árt, ha a Splash helyt áll országúton és autópályán egyaránt. A várost elhagyva még nincs vele gond, 100 km/óránál ötödikben háromezer a fordulatszám, ekkor a háromhengeres hangja még elviselhető, és egy-két visszakapcsolás után innen is lelkesen húz az autó, ha előzésre kerül sor. A Splash még éppen nem lebeg az út felett, ha nem próbálgatjuk a kanyarképességek határait, félelem nélkül autózható a kis Suzuki. A bajok az autópályán kezdődnek, ahol a megengedett maximális sebesség tartásához néha igencsak taposni kell a gázpedált. Százharmincnál négyezret forog az apró motor, ami zajban még éppen a tűréshatár, de ilyenkor már figyelni kell a sebességmérő mutatóját: ha nem akarunk hegymenetben visszalassulni, akkor akár visszakapcsolásra is szükség lehet. Ne akarjunk azonban százharmincnál sokkal gyorsabban menni, százötvennél már gyengül a Splash addig egészen jó útfekvése, ijesztők lehetnek az oldalszél-lökések, és a motor is magas hangon visít. Pörgetni ettől még lehet hatezer fölé az erőforrást, ekkor varrógépről porszívóvá vált a hangszín, de nem érdemes, sokkal erősebb már nem lesz tőle. A háromhengeres konstrukció áthidalhatatlan hátránya viszont, hogy alapjáraton hajlamos ingadozni a fordulatszám, néha ezer fölé ugrik, néha vissza, és közben zavaróan rezonál a motorral együtt a karosszéria is.

Hátul ketten elférnek - galéria
Hátul ketten elférnek - galéria
Ha nem várunk el túl sokat tőle, az 1 literes motorral is vállalható a Splash. Egy-egy emberes gyorsításhoz ugyan pörgetni kell, de ha nem sietünk vele, akkor meglepően csendes és nyugodt tud lenni, mindennapi városi kocsikázáshoz, munkába járni ez is tökéletes. Utóbbi célra fogyasztás szempontjából is remek a motor, hiszen a sok városi forgalommal, némi autópályával és országúttal is tarkított tesztútvonalon 5,8 literes átlagot számoltunk száz kilométerre, ami bármelyik kisautónak becsületére válna. Az 1,2 literes benzines valamivel többet kérne ennél, de az autópályán érezhető többlet-teljesítmény és a finomabb járáskultúra talán megéri a felárat. Dízelt viszont ebből is kevesen fognak választani, és ilyen takarékos ezres motor mellett nem is nagyon éri meg. A Swiftben is megtalálható 1,25 literes gázolajos erősebb ugyan, de csak egyféle felszereltséggel kérhető, és 640 ezer forintos felára csak nagy futásteljesítmény esetén érheti meg, évi több tízezer kilométert meg nem érdemes egy ilyen apróságban lehúzni. A Splash utastere viszont annak ellenére kellemes hely, hogy anyagai nem a legjobb minőségűek. Az üléskárpit a Suzuki többi modelljéből ismerős vastag, érdes szövet, ami egy idő után izzasztó lehet, és a műszerfal műanyagjai is ismerősek lehetnek a Swift belső teréből. A Splash mégsem lehangoló, hiszen az anyagok bár kemények, de színezésük és mintázatuk jelentősen javítanak az összképen. A GC alapmodellben ugyan még minden fekete, de a GLX szinten a középkonzol ezüstszínű keretet kap, a fehér számlapos sebességmérőt apró, kocsányon lógó fordulatszámmérő egészíti ki, és a kárpitokkal harmonizálva a műszerfal felső része is lehet kék vagy zöld színű.

Ebből is népautó lesz? - galéria
Ebből is népautó lesz? - galéria
Az autózás alapvető igényeinek a GC alapmodell is megfelel, már amennyiben ezek kimerülnek a zárt tetős helyváltoztatásban. A Suzuki extralistája még mindig hosszas, és ebben a kivitelben olyan félelmetesen jó kényelmi berendezések találhatók, mint a belülről nyitható tanksapka, térképlámpa, pótkerék, első és hátsó ablaktörlők, hátsó páramentesítő, hátsó ködlámpa és harmadik féklámpa. Komolyra fordítva a szót, veszélyesnek egyáltalán nem nevezhető ez a modell sem, hiszen két légzsák és blokkolásgátló mellett van benne szervokormány, övfeszítő, ISOFIX gyermekülés csatlakozó, állítható az övmagasság és baleset esetén kioldódik a pedálsor, a Splash négycsillagos töréstesztje után nincs miért aggódnunk. Mégis érdemes a 300 ezer forinttal drágább GLX szint mellett dönteni, és nem csak a színes belső vagy a fordulatszámmérő miatt. Ennek a felszereltsége már a legtöbb igénynek megfelel, hiszen járnak hozzá oldallégzsákok, elektromos első ablakemelők és tükörmozgatás, távirányítós központi zár és MP3-ra képes CD-játszó. A csak 1,2 literes motorral rendelhető GS szint már olyan, minik közt szokatlan extrákat is tartalmaz, mint a függönylégzsák és ESP. A klímaberendezés és az automataváltó egyaránt 200 ezer forintos feláron kérhető a kis Suzukihoz.

A Splash jelenleg a legolcsóbb Suzuki, az alapmodell 2 185 000 forintba kerül. Ezzel a Swift alá pozícionálták, hiszen erősebb motorja ellenére a háromajtós modell 105 ezer, az ötajtós 305 ezer forinttal drágább. Az éppen csak elégséges GC szinthez képest az itt is látható GLX kivitel 2 485 000 forintba kerül, az egészen hatékony manuális klímaberendezéssel megtámogatva 2 685 000 forintért vihető haza az autó. Nem kis összeg egy ilyen apró kocsiért, de ha belegondolunk, hogy helykihasználása és felszereltsége már a hasonló áron hazavihető kisautókét közelíti, motorja takarékos, mégsem lehet gyengeséggel vádolni, akkor városi autózásra megfontolandó választás lehet.

 

 
Hosszúság:
3730
mm
háromhengeres
benzinmotor
Hengerurtartalom:
996
ccm
Maximális teljesítmény:
65
LE /
6000
ford./perc
Maximális forgatónyomaték:
90
Nm /
4800
ford./perc
Hajtás:
elsőkerékhajtás
Váltó:
ötfokozatú kéziváltó
Szélesség:
1680
mm
Magasság:
1590
mm
Tengelytáv:
2360
mm
Nyomtáv elöl:
1460
mm
  hátul:
1470
mm
Üres tömeg:
975
kg
Megengedett össztömeg:
1485
kg
Csomagtartó mérete:

178/573 l

Üzemanyagtartály mérete:
45 l
Gumiméret elöl:
165/70 R14
  hátul:
165/70 R14
 
Végsebesség
160
km/h

Gyári fogyasztás:

Város:
5,9

l/100 km

Országút:
4,4

l/100 km

Vegyes:
5,0

l/100 km

Gyorsulás 0-ról 100-ra
14,7
s
Tesztfogyasztás:
5,8
l/100km
     
 
A modell alapára:
Fobb konkurensek alapárai:
Toyota Yaris 1.0 VVT-i 5 ajtós (69 LE)

2 655 000 Ft

Fiat Panda 1.2 8V Dynamic (70 LE)

2 470 000 Ft

Hyundai i10 1.1 Classic (66 LE)

2 099 000 Ft

2 185 000
Ft
A tesztelt modell ára:
2 685 000
Ft
     
 
Kinek ajánljuk?
TETSZETT:
NEM TETSZETT:

Divatos dobozforma

Motor vibrációja

Fürge, takarékos motor

Kanyarvételi tulajdonságok

Praktikus utastér  

Könnyű vezethetőség

 

Olyan vezetőnek, aki elsősorban városban jár, és külső méreteihez képest tágas, fürge és takarékos kocsit keres. Aki gyakran merészkedik ki a városból, és nem veti meg a sportosan vett kanyarokat, inkább a Swift mellett döntsön!

 
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK LEGFRISSEBB CIKKEK
Már tesztelik az új Suzuki Swiftet
Limitált szériával ünnepli 25. születésnapját a GSX-R 1000
Az önmagát megépítő GSX-R - videó
Közel 240 000 Suzuki Swiftet hívnak vissza rozsdásodás miatt
Csökkenő profit, de kedvező kilátások a Suzukinál
Suzuki Grand Vitara (2009) 3,2l V6 4x4 Aut JLX-EL teszt
Tokióban mutatkozott be a Suzuki Swift Plug-in Hybrid
Bemutatkozott a Suzuki Kizashi
400-as Gladiust mutat be a Suzuki Tokióban
Hidrogén hajtású Suzuki SX4 Tokióban
Új Suzuki Alto koncepció mutatkozik be Tokióban
A Suzuki Swiftből is készül hibrid
Megérkezett a limitált Swift Hello! (x)
Robogógyártásba kezd a Volkswagen?
Volkswagen-Suzuki együttműködés a láthatáron
Bemutatkozik a legújabb Suzuki Bandit GSF 1250
Megjelentek az első fotók a Suzuki GSX-R 125-ről
Kémfotón a Suzuki új belépő naked bike-ja, a GSR 250
206 lóerős Suzuki GSX-R 1000 a Yoshimurától
Hivatalos képeken a ráncfelvarrott Suzuki SX4
280 lóerős és 13,9 másodperc alatt gyorsul 300 km/h-ra a Stormbringer
135 kilós, de 190 lóerős Paton 500-as gépe
Egyedi és régi motorokkal kaszkadőrködnek az amerikai motorépítők - videó
Már tesztelik a következő Smart Fortwo-t
Az S8-ason debütál a sportos Audik új formanyelve
Kubica 29. lett a Francia ralin
Megszületett "kicsi Felipe"
Mégsem épül meg a Francia Nagydíj új pályája
A Hyundai kivonul a japán piacról
A Fiat Multiair technológiája lett az Év Innovációja
Jövőre kezdik az elektromos Mazda2 tesztelését
Sportcsomagot kap a Lexus IS
A Ferrari tárgyalt Hülkenberggel is
Hivatalos képeken az Alfa Romeo Giulietta
Lemondott a GM elnöke
Négykarikás játékok - Audi A6 2.5 TDI (1998) használtautó teszt
MC Sportline limitált szériát kap a Maserati GranTurismo S
Videón is bemutatkozik az új Audi A8
A williamses Soucek nyitotta az élen a jerezi tesztet
Új fékrendszert kap a Honda CB1300 S
HOZZÁSZÓLÁSOK
Regisztrált olvasó
Nick Jelszó
Hozzászólás
Elfelejtett jelszó
Nick E-mail cím
Moderációs alapelvek

A cikkekhez csak regisztrált olvasóink szólhatnak hozzá. a korábbiakkal ellentétben regisztrálatlanul már senki
sem fejtheti ki a véleményét. A hozzászólások moderálása nem változik, a személyiségi jogokat sértő és durva
megnyilvánulásokat ezután is törölni fogjuk.

HTML kód használata nem megengedett!

Mindenkinek kulturált, kellemes véleménykifejtést és szórakozást kívánunk!

Shadowbull [2008-06-03. 17:43]
Az nem fejlesztesi cel, hogy ne lehessen szerelni. Ennyi uj funkciot csak igy lehet megvalositani. Ha szerelhetetlenne terveznek az autot, sajat magukkal baxnanak ki a gyartok. Az mar mas kerdes, hogy gyakran csak kompletten lehet cserelni bizonyos egysegeket, de annak sem az az oka, hogy ki akarnak baxni a juzerrel.
Aldo Moro [2008-06-03. 15:44]
És még a környezetet is kiméljük. Viszont a régebbi autókban nem volt minden telebaszva elektronikával. Szerelhető volt, ezeket meg úgy csinálják, hogy véletlen se lehessen szerelni, ha valami be***ik, csere. Jó esetben megúszod 1-2 millából.
Shadowbull [2008-06-03. 15:12]
Aldo Moro [2008-06-03. 13:08] Na igen, lehet bringazni is, abban nem lesz kontakthiba :)
Aldo Moro [2008-06-03. 13:08]
És ha van egy kontakthiba, akkor megáll a szekér. Egyszer húztam E-Mercit. A tulajnak fingja nem volt, hogy mitől nem megy, annyi bizbasz van már ezekben a gépcsodákban.
Shadowbull [2008-06-03. 10:56]
Alex [2008-06-03. 10:44] A kedvenc beallitasaidat raprogramozhatod az M-gombra a kormanyon. Aztan egy mozdulat a jobb huvelykujjaddal, es elesitve van a bomba :)
Shadowbull [2008-06-03. 10:54]
156sw [2008-06-03. 10:18] Na igen. Amig az ember a benzinkoltseget szamolgatja, ne vegyen M5-ot :)
Alex [2008-06-03. 10:44]
csufar. Ha 400 ló lett volna, akkor is 2x erősebb, de feltehetően ahogy a sofőr látta, hogy most "villantani" kell, benyomta az a pár gombot :)
156sw [2008-06-03. 10:18]
Shad. A 14-17 is azt jelentené, hogy a jelenlegi kb havi 100 genyaköltség 200-250< fölé ugrana esetemben...SZóval van eccer a józan ész, másrészt meg a rohamokban feltörő őrült birtoklási vágy ha lácc egy ilyent.
Shadowbull [2008-06-03. 08:11]
156sw [2008-06-03. 08:02] A 20+ akkor ha folyamatosan csapatsz. Es ahhoz azert 507 lonal eleg nagy hely kell :) Dinamikus kozlekedessel olyan 14-17 liter kozott van, akkor ugyan nem forgatod el mindig 8200-ig, de azert meg mindig joval gyorsabb vagy mint a kozlekedes tobbi resztvevoje.
156sw [2008-06-03. 08:02]
Hocek ne izléstelenkeggyy:-DDDD Az a gép kétésfélszer erősebb, más dimenzió... Jah. A poén. Kb 10 kilóméterrel odébb beértem a városba. 30 méterrel volt előttem. Tanulság? Csorog, csorog a ZEMBER:-) nyála, meghát az értelmetlen dolgok a legszebbek, de tény, hogy érdemben közlekedni azzal se gyorsabb (kivéve ótópálya persze) + ugye nekem országúton az a 7 lityi, neki + talán a 20? De faxba józan ész... akkó is kéne:-DDDDDDDDDDDDDD
>> Az összes hozzászólás
Nyomtatható verzió
Főoldal
TESZTEK
 AUTÓ  
 MOTOR  
 FORMA-1  
 INFÓK  



PARTNEREK

További partnerek

KERESÉS: ARCHÍVUM:

>> Médiaajánlat >> Impresszum >> Cikkátvétel >> Adatvédelem >> Kapcsolat >> RSS