Hamarosan hozzánk is megérkezik a modellfrissített Skoda Octavia, addig is három korábbi kivitelét fogtuk próbára. Arra kerestük a választ, hogy vajon gázolajjal vagy autógázzal, illetve újabb vagy régebbi modellel járunk-e jobban.
Benzinnel és gázzal is megy - 17 kép a galériában
Aki hivatalból autózik, annak kevésbé számít a vezetés élvezete, helyette sokkal inkább a közlekedés költségei kerülnek előtérbe. Ha reggeltől estig rójuk a kilométereket a városban vagy az országúton, érdemes célszerű és praktikus autót választanunk, de nem elhanyagolandó annak üzemeltetési költsége sem, ami nagyban függ a motor hajtóanyagának típusától. A benzin vagy dízel dilemmáját napjainkban egyre nehezebb eldönteni, hiszen a dízelmotorok alaposan rákapcsoltak, és közel minden versenyszámban lekörözték benzines társaikat, amire azok úgy válaszoltak, hogy a turbótöltő reneszánszával egyre takarékosabbá és rugalmasabbá váltak. Mi most nem ezt az örök kérdést próbáljuk megválaszolni, hanem a spórolós autózás két műfaját, a dízelt és az autógázt eresztjük egymásnak. Tesszük ezt azért, mert remek lehetőségünk nyílt rá, a Skoda ugyanis a közelmúltban mindkét fajta Octavia kipróbálására lehetőséget adott. Ráadásként beültünk egy szintén gázüzemű, vadonatúj Octavia Tour volánja mögé, ezért cikkünkből az is kiderül, hogy hogyan állja a sarat modern testvérével szemben a polgári felszereltségű, tizenegynéhány éves konstrukciójú családi autó.
Sok van belőle a hazai utakon - galéria
Nem kell sokáig gondolkodnunk, ha ismerőseink azt kérdezik, melyik típust javasoljuk nekik, ha tágas, praktikus, megfizethető és megbízható családi kocsira van szükségük. A Skoda Octavia régi jó ismerősünk, első generációja sikerrel feledtette a régi Skodák által hagyott rossz emlékeket, és második generációja már elődje néhány hibáját is kijavította, hogy a kompakt kategória verhetetlen csomagtér-kapacitású bajnoka legyen. Teszten is jártak már nálunk a fontosabb kivitelek, beleértve a most próbára fogott 1,6 literes benzin-gázüzemű, valamint az 1,9 literes adagolófúvókás dízel modelleket. Most egymás után újra vezettük őket, tapasztalatokat gyűjtöttünk és méréseket vezettünk, hogy kiderüljön, pénztárcabarát családfőként melyiket választanánk. A két tesztautó felszereltsége közel megegyezett, hiszen a négy légzsák, légkondicionáló, elektromos ablakemelők és központi zár mindkét autóban benne volt, de a dízelt nem az ötfokozatú kézi, hanem a hatsebességes, dupla kuplungos, automatizált DSG váltóval szerelték. Ez vezetés közben pluszpontokat szerezhet számára, fogyasztásban azonban elfogyasztott decikkel csökkentheti a dízelváltozat érdemeit.
Egyszerű belső - galéria
Indulás! Az 1,6 literes benzin-gázüzemű kivitel esetén ez hideg motornál automatikusan benzinnel történik, majd a motor felmelegedésének üteme függvényében egy-két kilométer után vált át a rendszer automatikusan gázüzeműre. Menet közben ebből szinte semmit sem érezni, bár a kollégák közül volt olyan, aki kis rántásra lett figyelmes. A menetteljesítményekre mindenesetre nincs sok hatással, hiszen a 2-5 százalékos teljesítménycsökkenést aligha érezni, az Octavia egyébként meglepően elemében van az 1,6-os motorral. A nem éppen mai konstrukciójú erőforrás 102 lóerős, de nem kell sokat pörgetni ahhoz, hogy menjen, 148 Nm nyomatékának nagy része ugyanis alacsonyabb fordulatszám-tartományban is rendelkezésünkre áll. Az Octavia ezzel a motorral a legtöbb hétköznapi autós igényét kielégíti, bár országúton nem árt odafigyelni előzéskor, városban könnyű vele felvenni a forgalom ritmusát, és autópályán sem tűnik bántóan erőtlennek a kocsi, még gázüzemmel sem. A dízel Octavia viszont teljesen más világ. Annak ellenére, hogy az 1,9-es adagolófúvókás motor nem tartozik a legújabb konstrukciók közé, erőteljes zaján kívül mást nem vethetünk a szemére. 105 lóerős teljesítménye csaknem megegyezik a benzinesével, de nyomatéka közel egy százassal több, és feleakkora fordulatnál szolgálja a vezetőt. Ez már elegendő ahhoz, hogy igen lendületesen autózzunk, legyen szó bármilyen úttípusról és forgalomról. Észrevétlenül finom kapcsolásaival a DSG tovább fokozza a kényelmes vezetés élményét, ezért ebben a versenyszámban a dízel mindenképpen nyerésre áll. A benzines mégis többek választása, egyrészt kedvezőbb ára, másrészt kellemesebb járáskultúrája miatt.
Fogyóban a gáz - galéria
Költségek terén joggal indulhat közös versenyszámban a kétféle erőforrás, mert bár a dízel jóval takarékosabb, mint a benzines, vagy a még több litert benyakaló gázüzem, az üzemanyagok eltérő ára miatt az egységnyi autózásra költött összegek meglehetősen közel állnak egymáshoz. A dízel Octavia a DSG váltóval 5,8 literes átlagot ígér, a kézivel egyébként nyolc decivel kedvezőbb az érték (érdekes módon mi az automatizált váltó ideális kapcsolásait figyelembe véve nem tippeltünk volna ekkora különbséget), míg városban 7,7 litert mondanak a gyári adatok a tesztautóra. Mi ennél kedvezőbb, 5,1 literes értéket számítottunk száz kilométerre a tesztútvonalon, ami egyaránt tartalmazott tempós országúti szakaszt és haladós városi forgalmat. A benzin-gázüzemű Octavia ennél kicsivel rosszabb helyzetben volt, mert esetében több dugó tarkította a tesztútvonalat. Ennek ellenére sikerült 9,1 literes átlagot mérnünk gázból, ami a 10,2 literes gyári számításhoz képest mindenképpen előnyösnek hangzik. Ha az erre a hétre érvényes üzemanyagárakkal számolunk (gázolaj 294 forint, autógáz 179 forint), akkor 100 kilométer megtétele a dízel Skodának kereken 1500 forintjába került, míg a gázossal 1628 forintot fizettünk ugyanekkora távon.
A pótkeréknek nem találtak helyet - galéria
Az Octavia Dual egyébként benzinüzeműként is használható, és bár benzinnel ezúttal nem számítottunk fogyasztást, a kedvezőnek tűnő gyári 7,2 literes átlagot és 272 forintos literenkénti árat figyelembe véve az egységnyi távon 1960 forintba kerülne a 95-ös ólommentes használata. Hatótávolság szempontjából nem elhanyagolandó az Octavia Dual kettős üzeme, hiszen az 1,6-os motor esetén 58 literes gáztartályt és 55 literes benzintankot egymás után fogyaszthatjuk ki, ami a gyári fogyasztással számolva is 1333 kilométeres hatótávolságot eredményez. A dízelnél ugyanúgy 55 literes a tartály, így csak a csekély fogyasztásban reménykedhetünk, hasonló számítással 948 kilométerre elég a DSG váltós tesztautó tankja. Csomagot azonban kevesebbet vihetnek magával a Dual modell utasai, a gáztartály ugyanis a pótkerék helyén kapott helyet, ezért az ötödik kerék is a raktérben utazik. Ez meglehetősen kellemetlen, ha pakolni kell, a szabályosan szögletes csomagtartóban ugyanis sehogyan sem tudjuk praktikusan elhelyezni a kerek potyautast. Állítva nem fér, és a bőröndök tetejére se tegyük, mert meglehetősen súlyos. Defektjavító készlettel kiküszöbölhető a kellemetlenség, de ez nem a probléma legjobb megoldása.
Mélygarázsban nem állhatunk vele - galéria
Más kompromisszumra is kényszerül az Octavia Dual tulajdonosa a dízel sofőrjével szemben. Gázüzemű autóval ugyanis nem lehet mélygarázsba állni, no nem a robbanásveszély miatt, mert ezen a téren nincs aggódnivalónk, hanem a parkolóházak megoldatlan szellőzése miatt gyűlhet össze a kelleténél több gáz az Octavia Dual környékén. Műszaki vizsgát nem tesz gyakrabban a gázos autó, és a gyári garancia is három évig érvényes rá, feltéve, ha elvégzik a 15 ezer kilométerenkénti felülvizsgálatot a Skoda szervizeiben. Nekünk voltak még apró kifogásaink a gázüzemű tesztautóval. Az utólagosan felbiggyesztett, utólagosnak is tűnő Dual embléma még keveseket zavar, a túlontúl egyszerű, és szerencsétlen helyre szerelt vezérlő-kijelző egység azonban többek szemét szúrhatja. Egy alig tízforintos nagyságú doboz lát el egyszerre három feladatot: kijelzi az éppen használt üzemanyag fajtáját, a gáztartály szintjét, és a benzin-gáz közötti kapcsolásra is szolgál. Mindezt már bajosan végzi a kis egység, az autógáz szintjét pontatlanul mutatja a négy kis zöld LED, nem árt tehát figyelni a tankolásra. A kijelzőt ráadásul alaposan elrejtették, a kormánykerék takarásában biggyesztették a műszerfalra, ezért nem tudjuk állandóan szemmel tartani. A gázüzem ellen szól a ritkább kúthálózat (ezt kiküszöbölendő tartaléknak ott a benzintank), és talán az is, hogy mi nem tölthetünk gázt az autónkba, csak a benzinkutas.
Ha sokat autózunk, megéri - galéria
Lássuk a megtérülést! Az Octavia 1,4 literes benzines alapmodellje 4 077 000 forintba kerül, míg az 1,6 literes ára 4 530 000 forint. A gázüzeműre átalakított kivitelek felára egységesen 250 ezer forint, ezért tesztautónk alapfelszereltséggel 4 780 000 forintot kóstál. Hasonló ellátmánnyal az 1,9 literes dízel Octavia ára 5 340 000 forintról indul, amire a kívánatos DSG váltó tesz rá felárat, így a tesztautó alapára 5 813 000 forint volt. A két Skoda közötti több mint egymilliós árkülönbség nehezen térülne meg: a tesztúton mért számok alapján ezer kilométerenként 1280 forinttal olcsóbb a dízel a gázoshoz képest, ami csak 800 ezer km után lenne kifizetődő, és kevés vigaszt jelent, hogy DSG nélkül is 400 ezer km-re lenne szükség a megtérüléshez. A benzineshez képest azonban hamar jobban járhatunk mindkét kivitellel: a dízel ezer kilométerenként 4600 forint spórolást jelent, ami 810 ezer forintos árkülönbözet esetén 176 ezer kilométer után térül meg. A gázüzem ennél gyorsabban kitermeli vételárát, hiszen az ezer kilométeren 3220 forintos spórolás már 75 ezer km megtétele után érdemessé teszi az Octavia Dual választását. Azért a dízelen is érdemes elgondolkodni, még ha nem is mindenki engedheti meg magának a DSG felárát: a kedvezőbben kiautózható menetteljesítmények még az alapjárati zakatolás ellenére is a dízel Octavia felé billentik képzeletbeli mérlegünk nyelvét.
Már nem mai darab, mégis népszerű az Octavia Tour - 20 kép a galériában
Nagy összehasonlításunk után tettünk egy kis időutazást is: egy vadonatúj, de legalább egy évtizeddel ezelőtti konstrukciójú Octavia Tour modell 1.4 Dual kivitelében élhettük bele magunkat sok magyar autós helyzetébe. Ez a modell 3 699 000 forintért vihető haza 1,4 literes 75 lóerős motorral, két légzsákkal, elektromos ablakemelővel, központi zárral és manuális klímával, de a tesztautó nélkülözött minden olyan extrát, amivel a tesztautókat általában felvértezik, így utólagosan beszerezhető rádió szólt benne, és a zár távirányítója is később került a kocsi kulcsai mellé. Ennek ellenére könnyen megkedvelhető kocsi az Octavia Tour: méretei még a mai autókkal szemben is megállják a helyüket, vezetőülésében a ma elvártnál kevesebb a hely, de nem nehéz jól elhelyezkedni. Az ajtóbelső és a középkonzol kialakítása érezteti az idő múlását, viszont a felhasznált anyagok az újabb autókban sem sokkal jobbak. Csomagtartójára nem lehet panasz, leszámítva persze a Dual üzem miatt ott lakó pótkereket. És ami a legjobban meglepett minket, az a kis alapmotor által nyújtott dinamika volt. Gázüzemmel is meglehetősen fürgén mozgott a könnyűsúlyú Škoda, egyedül nagyobb tempónál érzékeltette velünk mérsékelt teljesítményét. Többnyire araszoló városi ingázó forgalomban tettük meg vele a tesztút nagy részét, ahol 9,5 literes gázfogyasztást regisztráltunk. A szám elsőre soknak tűnik, de a 179 forintos literenkénti ár máris enyhített aggodalmunkon: a száz kilométerenkénti 1700 forintos költség olyan, mintha 6,25 literes benzines fogyasztással tettünk volna meg ugyanekkora távot. Erre pedig sűrű városi forgalomban csak a legjobb dízelautók lennének képesek.
1.6 Dual
1.9 PD TDI DSG
Hosszúság:
4570 mm
4570 mm
Szélesség:
1770 mm
1770 mm
Magasság:
1460 mm
1460 mm
Tengelytáv:
2580 mm
2580 mm
Nyomtáv:
elöl / hátul
1540/1530 mm
1540/1530 mm
Saját tömeg/össztömeg:
1230/1915 kg
1325/2010 kg
Csomagtartó mérete:
500/1290 l
560/1350 l
Üzemanyagtartály mérete:
55/58 l
55 l
Gumiabroncsok mérete:
195/65 R15
195/65 R15
Benzin-gázüzemű
Adagolófúvókás turbódízel
Hengerurtartalom:
1595 ccm
1896 ccm
Maximális teljesítmény:
102 LE 5600/perc
105 LE 4000/perc
Maximális nyomaték:
148 Nm 3800/perc
250 Nm 1900/perc
Hajtás:
elsőkerékhajtás
elsőkerékhajtás
Váltó:
5 fokozatú kézi
6 fokozatú automata
CO2 kibocsátás:
173 g/km
157 g/km
Végsebesség
190 km/h
189 km/h
Gyorsulás 0-ról 100-ra
12,3 s
12,2 s
Tesztfogyasztás:
9,1 l/100km (LPG)
5,1/100km
Gyári fogyasztás:
Város:
9,8
l/100 km
Országút:
5,7
l/100 km
Vegyes:
7,2-10,2
l/100 km
Gyári fogyasztás:
Város:
7,7
l/100 km
Országút:
4,7
l/100 km
Vegyes:
5,8
l/100 km
A modellek alapára:
4 530 000 Ft
5 340 000 Ft
Tesztautók:
4 780 000 Ft
5 813 000 Ft
Kinek ajánljuk?
TETSZETT:
NEM TETSZETT:
Helykínálat, csomagtér
Motorzaj (TDI)
Menetteljesítmények (TDI)
Pótkerék elhelyezése (Dual)
Fogyasztás
Gázszintjelző elhelyezése (Dual)
Az Octavia minden magyar háztartás számára ajánlott autó, főleg kellemes vezethetősége és kiemelkedően tágas csomagtere miatt. A gázüzemű kivitelt a sokat, míg a dízelt a még többet autózó sofőrök figyelmébe ajánljuk.
Pontosan így van. És itt értünk oda, mi a szerepe, felelőssége egy olyan cikknek, ami ebben a témában utat akar mutatni az embereknek.:-)
imilee
[2008-10-30.
13:59]
Mindenesetre szerény tapasztalatom azt mutatja, hogy az emberek döntő többsége még a költségekkel sincs tisztában, nemhogy OC-tal. Sőt az is nagy haladás, ha már legalább azzal tisztában van hogy mit kap a pénzéért. Magyarul nagyjából azonos kényelmi fokozatokat és teljesítményszinteket hasonlít össze, és azok közül választ. De az autó kiválasztásában nagyrészt úgyis az emóció dönt, és csak ritkán a racionalitás.
Az Utolsó Európai
[2008-10-30.
13:27]
Miért lenne logikátlan? Abból indulunk ki, hogy autót KELL venned, különben nem vennél. A választás nem úgy merül föl, hogy vegyél-e autót vagy nem, hanem úgy, hogy a lehetőségek közül melyiket választod. Márpedig ha veszel, akkor a költségek föl fognak merülni. A cikk sem arról szólt, hogy vegyünk-e Octaviát vagy sem, hanem hogy ha veszünk, melyiket éri meg anyagilag választani, és ebben téved.
imilee
[2008-10-30.
12:19]
AUE: abban tévedsz, hogy nem értem. Abban egyetértek Veled, hogy nagyon is fontos az alternatívaköltséget figyelembe venni. DE! Abban viszont nem, hogy ezt autóvásárlás esetén is mérlegelni kell, mert akkor egyáltalán nem veszel autót, ergo 5 millió forintot tehetsz bankba, tapsolhatsz el a tőzsdén, akárhol. Az autóvásárlás nem hoz hasznot önmagában!!! Az autó költség! A fenntartása is az! Ha 2 befektetés (nem autóvásárlás) vagy bármilyen hasznot hozó tevékenység közt gondolkodom, igenis hülye vagyok, ha nem számolok OC-tal. Az autó nem ilyen Szerintem. Szóval elbeszélünk egymás mellett, de tulajdonképpen csak az a különbség, hogy Te az autóvásárlásnál is figyelembe veszed ezt a költséget, én meg nem, mert szerintem logikátlan. Mert ugye mindig van egy plusz alternatíva, az pedig a jelenlegi helyzet, vagyis mi van ha nem veszek autót. Akkor marad 5 millióm a példád alapján, amit szabadon befektetek. Bocs, hogy hosszú volt.
Az Utolsó Európai
[2008-10-30.
11:19]
"Szvsz ha 2 azonos, de más motorral szerelt ÚJ típust akarunk összehasonlítani, akkor elegendő a fix és változó költségeket összehasonlítani, nomeg a vételárat." Ez abszolút nem így van, látom, te se érted a dolgot... Pedig nem olyan bonyolult. Van 5 millió Ft-od. Vehetsz két autót 4 ill. 5 millióért, amik egyazon kasznival, megközelítően ugyanazon menetteljesítményekkel bírnak, csak a drágábbik olcsóbban üzemel. Ha a 4 milliósat veszed, marad 1 milliód, amit beraksz a bankba vagy tőzsdére viszed, egyremegy. Amit ezen nyersz a jármű használata alatt, azt a hasznot nem vagy képes realizálni, ha a drágább autót veszed, és ezt hívjuk a drágábbik autó megvétele kapcsán keletkezett opportunity cost-nak. Ez egy konkrét, kiszámolható összeg, ami minden ember és vállalkozás pénzfolyamában kérlelhetetlenül fölmerül, teljesen mindegy, milyen céllal és hogy vette az autóját. Csak van, aki angyvonalúan megfeledkezik róla (mint pl. te), és vannak, akik utánaszámolnak, és rájönnek, hogy a vételáron felül további százezreket vesztenek a drágább megoldással. Nem kötelező persze ezt figyelembe venni, bárki bátran homokba dughatja a fejét, én csak azt mondtam, hogy egy ezzel foglalkozó cikknek viszont kötelessége ezt is számításba venni, ha már elkezd erről a témáról cikkezni.
frenchan
[2008-10-30.
10:29]
Csufar, a közszolgák jelentős része felesleges, a GDP-t meg kell termelni, amit az ipar tesz me. Őket a mi adónkból tartják el. Demjánnak igaza van, min. 300 000-t kell elküldeni, én 500 000-t bocsátanék el. Ezt az országot unokáinktól örököltük, ne csináljunk magas büdzsé deficitet, az csak az államadósságot növeli. A sok közszolga meg csak a mi terhünkre van. Bürokrácia, amit hatékonyan kéne működtetni.
imilee
[2008-10-30.
09:42]
AUE: kérdés, hogy ki az aki azért vesz autót, hogy beruházása megtérüljön? Az autó tipikusan nem az az eset. Tekintsünk el most a befektetésként vásárolt veterán ferrariktól. Jó esetben is azért ruház be valaki mondjuk egy ilyen veszteséges projektbe (autóvásárlás), mert enélkül nem tudná megvalósítani a következő nyereséges beruházást (ha már így értelmezzük) pl. a munkába járást. Ha az opportunity cost-t vennénk figyelembe, akkor végül a legolcsóbb piacon kapható használtautót vennénk meg. Mire megtérül a dízelmotor felára, addigra a különböző motorral szerelt tipusok árbeli különbsége a használtpiacon elhanyagolhatóvá válik. Szvsz ha 2 azonos, de más motorral szerelt ÚJ típust akarunk összehasonlítani, akkor elegendő a fix és változó költségeket összehasonlítani, nomeg a vételárat. Persze ki az aki megmondja, hogy 3 év múlva hogyan alakul a benzin meg a gázolaj ára.
Az Utolsó Európai
[2008-10-30.
08:51]
156, ez te vagy, és jogod van így gondolkodni, ha megengedheted magadnak. Én csak arra mutattam rá, hogy ha már számítgatunk, és bizonyos km alatti megtérüléseket vizionálunk, ne hagyjunk már ki tendenciózusan több százezres tételeket ebből a képletből. Az autós újságírók tömegesen látszanak abban a hitben élni, hogy ha a fogyasztás meg az üzemanyagár-különbséget egymásnak engedik, abból máris megvan a megtérülés, pedig ez igen távol áll az igazságtól.
156sw
[2008-10-30.
07:30]
Persze lehetne számolgatni, hogy anno ha vettem volna 5 ér valamit akkó maradt volna majdnem 5 amit ha befektettem volna már lenne kb. 15 alsó hangon...Így számolva tehát "elautókáztam" négy év alatt kb 20 millát... Érdekel? NEM
156sw
[2008-10-30.
07:26]
Igen AUE. Ez 1 szempont. De a zemberek nagy többsége úgyis "emocionális" szempontok alapján vesz autót. Törpe minoritás aki izzadságos megtérülési számítások alapján vesz autót. Pl. az én kocsim most kb. 3-3,5 millát ér. "buktam" rajta majd 7-t, elköltöttam "mindenre" kb 6-t. Érdekel? NEM.