Smart ForTwo 0,7 Pure (2006) használtautó teszt

	Mindig mosolyog - 22 kép a galériában

A Smart 1990-es évekbeli megjelenése egy igen sajátos válasz volt a Daimler részéről az elvárosiasodott nyugati társadalom által feltett kérdésekre. Az ötletgazda Swatch abból indult ki, hogy optimalizálni kell a városi közlekedést, amelyhez a legjobb eszköz egy kétszemélyes, apró jármű, ami megfelel a meglehetősen kényes vásárlók igényeinek, vagyis nem fogyaszt sokat, gazdagon fel lehet szerelni, viszont biztonságos is. Hamar kiderült azonban, hogy két és fél méteren igen drága biztonságos autót építeni, így a fejlesztés előrehaladása során a sokak által elérhető, olcsó városi közlekedési eszközből lassan divatcikk lett. A méretéhez képest horribilis ár majdnem a vesztébe is került a márkának, így a megszűnéstől csak az mentette meg a céget, hogy beolvasztották a tulajdonos Mercedesbe, igaz, szinte folyamatosan pletykálnak a Smart megszűnéséről, amit a Daimler újabb modellek fejlesztésének bejelentésével próbál cáfolni, kétes sikerrel. A márka helyzete mindenesetre most stabilnak tűnik, bár egy újabb, a ForFouréhoz hasonló buktát valószínűleg nem nézne tétlenül a Mercedes.

	A középső műszeregység kissé UFO-szerű - galéria

A ForTwo mindenesetre hatásosan adja elő magát, a kétféle színű karosszéria, valamint a mosolygós orr-rész mutatja, a tervezők inkább női autónak szánták a kocsit. A lámpák szemeket formáznak, a hűtőrácsra pedig leginkább azt a szót használják a nők, hogy cuki. Feltűnőek az egymással szembe dolgozó ablaktörlők, valamint a méretes sárvédő-szélesítések. A hátsó rész a diffúzort imitáló fekete betétnek, illetve a szárnynak köszönhetően szintén mókás. Ha egy autó majdnem olyan magas, mint amilyen hosszú, nagyon nehéz vállalható, autószerű formát alkotni, ami mégsem tégla, a Smartosok azonban sikeresen oldották meg a feladatot. Beülve azonnal feltűnik az előrefelé lejtő padló, ami az ülés alatt már legalább 25 centiméter vastag. Hiába, elülső gyűrődő zóna híján ütközéskor valaminek el kell nyelnie az energiát. A beltér egyébként még játékautósabb, mint a külső, az ötletes CD-tartó, a Star Trekes oldalsó légbeömlők, de még a középre helyezett két műszer is azt sugallja, ez egy vidám járgány.

	Széltében kevés a hely - galéria

Amennyiben a helykínálatot a külső alapján képzeljük el, nagyot tévedünk. Két magasabb felnőtt is kényelmesen elfér a kocsiban, bár a válltér nem túl bőséges. A fejlesztők legnagyobb trükkje az volt, hogy jó magasra tették a rövid ülőlappal rendelkező üléseket, így a forgalomban sincs kisebbségi komplexusa az embernek, a hagyományos személyautók felett ugyanis könnyen ellátunk. Bár a tesztelt modell alap felszereltségű volt, az első tulajdonos megrendelte a panoráma üvegtetőt, ami jó szolgálatot tesz, ha mi vagyunk az elsők a lámpánál, a szélvédő ugyanis eléggé előre került, így ott csak folyamatos gubbasztáskor látjuk, mikor lőhetünk ki az aprósággal. A csomagtartó, ahogy azt sejteni lehet, nagyon pici, bár ennél nagyobb probléma, hogy a tervezők a fejlesztés valamelyik fázisában feladták azt az elképzelésüket, hogy az autó két embert és egy rekesz sört biztonságosan tudjon szállítani, így be kell érnünk a dobozos változattal. Némi öröm az ürömben, hogy a hátsó szélvédő külön is nyitható, ami előnyös lehet, ha keresztbe parkoltunk, bár ezt a KRESZ egyébként is tiltja. Az a kevés kezelőszerv, amit a kocsiban találunk, könnyen kezelhető. A mindössze négy csatornát megjegyezni képes rádió a szó szoros értelmében gyengén muzsikál, igaz, az alapütemet egyébként is a derekunkat rezgető háromhengeres hajszárító adja.

	Hátul jóval nagyobb a nyomtáv - galéria

Ami a vezetési élményt illeti (igen, van neki), jó néhány meglepetéssel szolgált a Smart. Az első kilométerek halálfélelemben teltek, ami nagyban köszönhető a szinte teljesen függőleges, vékony ajtóknak, amihez nagyon közel ülünk, így egy-egy szembe 80 km/h-val elhasító kamion hamar tojást tesz a sofőr lába alá. A 0,7 literes, háromhengeres erőforrás elsőre kevésnek tűnő 61 lóerőt présel ki magából, ám a kasztni súlya két emberrel és tele csomagtartóval is bőven egy tonna alatt marad. Mivel az autó súlypontja hátul van, egy-egy intenzívebb elindulásnál felágaskodik az orr, ami jó móka, ám ezt az élményt a váltó az első felváltásnál tönkre is teszi. A kuplung nélküli, félautomata szerkezet reakcióideje ugyanis borzasztóan sok, és ez jelentősen ront a fürgeségen. Ügyes gázpedál-kezeléssel enyhíthetünk ugyan az állandó bólogatáson, eltüntetni azonban nem lehet. Az első négy fokozat nagyon rövid, 30 km/h-nál már negyediket is kapcsolhatunk, bár a tempós haladáshoz, turbós lévén, forgatni kell a motort. A pörgetéssel megjön a dinamika, a digitális benzinszintjelző ugyanakkor meredek süllyedésbe kezd, igazi cikázós városi közlekedésben, nem dugóban akár 7,5 litert is lecsorgat a torkán a magas hangon ciripelő benzines.

	Érdemes megrendelni a panorámatetőt - galéria

Az a közkedvelt nézet, hogy hepehupás úton pattog a Smart, csak részben igaz, egyrészt a futómű a rövid tengelytávhoz képest ügyesen simítja ki az útegyenetlenségeket, másrészt melyik modern kisautó kényelmes egy olyan utcán, ahol minden ötödik macskakő hiányzik. Az egyenesfutás, ugyancsak a két tengely kis távolsága miatt erősen közepes, és ez autópályán még rosszabbá válik. A sztrádán való utazást egy kis oldalszél tudja még igazán megspékelni, ilyenkor a könnyű, magas kasztnit fél sávokkal teszi odébb a szél, így folyamatos korrekcióra van szükség. Mindig is csodáltam azokat a németeket és hollandokat, akiket nyáron láttam Smarttal furikázni a Balaton partján, bár nemrégiben felfedeztem, hogy egyes orbitális lakóautókban külön hely van kialakítva a ForTwonak. A rásegítés nélküli kormányt egyébként már alacsony sebességnél is nagyon könnyű tekerni, ami a nagy áttételnek köszönhető. Cserébe parkoláskor rengeteget kell dolgozni a szerkezettel, még szerencse, hogy az autó szinte bárhova befér, így nem kell sokat bűvészkedni.

Egy szó mint száz, a Smart még az alap Pure felszereltséggel is tökéletes városi szaladgálásra, sőt igazából csak azzal van értelme. A minit ugyanis aranyáron mérik, ugyan nem számoltam ki, de egy kilóra leosztva a legkisebb Smart bizonyosan többe kerül jó néhány prémiummárka modelljénél is. Az új modell fapados változata is 3 249 000 forintba kerül, a márkát szerető, vékonyabb pénztárcájú vásárlóknak azonban rossz hír, hogy a kocsi remekül tartja az árát, a keveset futott, néhány éves modellek is bőven két millió forint fölött kelletik magukat. Ez a márka egész egyszerűen nem lehet sikeres idehaza, hiszen 2-2,5 millió forintért már új, szintén fapados, vagy pár éves, jobban felszerelt kiskocsit lehet kapni. A potenciális vásárlók tehát a nagyvárosi, gazdagabb rétegekből kerülnek ki, ami Magyarországon eléggé szűk réteg. Akinek a Smart tetszik, és van is rá pénze, úgyis ezt veszi, aki pedig ennyiért keres használtautót, egész biztosan nem egy kétszemélyes, erősen korlátozott funkcióval bíró autót vesz. Talán éppen ezért kampányol a márka az "Open your mind" szlogennel, csak azt nem teszik hozzá, hogy "and your wallet".