2009. augusztus 17., hétfő - [10:21]

Peugeot 407 SW 2,2 HDi Premium Pack (2008) teszt

Főúri kényelem Bokor András
A Peugeot öt év után felfrissítette középkategóriás modelljét, a 407-est. A kívülről alig látható változások mellett történtek azért érdeklődésre számot tartó események is, például szebb lett a navigáció kijelzőjének képe. A teszthét során meg kellett állapítanunk, hogy a 407-es -különösen a 2,2 literes biturbó dízelmotorral- továbbra is a kényelemre vágyók autója.

 Ha erősen hunyorítunk, valóban újnak<br> tűnnek az első lámpák - 34 kép<br> a galériában
Ha erősen hunyorítunk, valóban újnak
tűnnek az első lámpák - 34 kép
a galériában
Öt év bizony nagy idő manapság egy-egy modell életében, amikor egy márka középkategóriás (tehát pénzügyi szempontból igen fontos) modellje eléri ezt a kort, a gyártó gyorsan piacra dob még egy frissített változatot, pedig a színfalak mögött a mérnökök ekkor már sztahanovista bányászokhoz méltón dolgoznak az utódon. Nincs ez másképp a Peugeot esetében sem, amely 2004-ben mutatta be a 407-est, így már épp ideje volt felfrissíteni a modellt. Leleplezésekor kapott hideget-meleget az autó, óriási harcsaszája Oliver Kahnhoz hasonlóan osztotta meg az embereket. Vagy imádták, vagy utálták. Engem személy szerint a hatalmas hűtőnyílásnál sokkal jobban zavart a hosszú első túlnyúláshoz képest rövid far, amely a limuzinon igen látványos aránytalanságot eredményezett. Az SW, azaz kombi azonban szerencsésebb helyzetben volt, a hangsúlyos C-oszlop valamelyest ellensúlyozta a sportautókat meghazudtolóan hosszú motorháztetőt. Az évek során mindenesetre alaposan hozzászokhattunk a formához, amely a mostani frissítésnél nem változott jelentősen.

 Látványosak a világos részletek - galéria
Látványosak a világos részletek - galéria
Ennek oka valószínűleg abban keresendő, hogy a Peugeotnál igen szűkre szabták szabtak a facelift büdzséjét, bár ehhez a formához egyébként is nehéz lett volna alaposabban hozzányúlni. Az egyetlen látványos változás a korábbi változathoz képest, hogy immár a harcsaszáj függőleges rostéjait is krómmal vonták be. Újak a lámpák is, melyek közül a hátsóban már LED-eket találunk. Ezen kívül minden maradt a régiben, ugorjunk is gyorsan a belső térre, amely az autó egyik erőssége, még akkor is, ha a tervezők néhol túlzásokba estek. Anyagból rengetegféle van, a középkonzol fekete műanyagtengerét króm-, és fa utánzatú betétek, valamint világos kárpitok törik meg. Az első ránézésre kicsit zavaros belső azonban élőben igen kellemes, a kényelmes plüss fotelokban helyet foglalva hamar elfeledkezünk a középkonzol ujjlenyomatokat gyorsan gyűjtő és porosodó, lakkozott betétéről, vagy a szintén hamar koszossá váló bézs ajtókárpitokról és szőnyegekről. A helykínálattal is adódnak problémák, elöl még kényelmesen elférünk ugyan, ám magasabb emberek mögött kifejezetten kevés lábtér marad a hátsó utasoknak, akiket a panorámatető nyújtotta kilátással, illetve saját légbefúvóval próbálhatunk meg kárpótolni. A csomagtér 448 literes mérete a kategóriában nincs az élbolyban, viszont legalább jól pakolható, a hátsó szélvédőt pedig külön is nyithatjuk.

 Kényelmesek az elektromosan állítható<br> első ülések - galéria
Kényelmesek az elektromosan állítható
első ülések - galéria
A konkurensekhez képest szerényebb helykínálat kisgyerekes családoknak, illetve sokat egyedül vagy kettesben utazó pároknak lehet ideális, főleg a tesztautó 2,2 literes, biturbó dízelmotorjával. A négyhengeres gázolajos ereje teljében van, 170 lóereje és 370 Nm-es nyomatéka játszi könnyedséggel mozdítja meg a másfél tonnás karosszériát. Ehhez persze mindig a megfelelő fokozatba kell tenni a váltót, ami korántsem egyszerű feladat. A kar nehezen jár, a fokozatok pedig közel vannak egymáshoz, folyamatos figyelmet igényel a szerkezet. A városban egyébként is esetlenül mozog a 407-es, hátrafelé alig látunk ki valamit, az első lökhárító pedig olyan alacsony, hogy olyan garázsfelhajtón sikerült fennakadnom vele, ahol ennél sportosabb autókkal sem volt soha probléma. Ha egyszer azonban kiértünk a városból, a bőséges nyomatéknak köszönhetően elég egyszer hatodikba tennünk a váltót, és többet rá sem kell néznünk. Az autó igazi terepe az országút és a sztráda, a zajszigetelés remek, az ülések jók, a futómű inkább kényelemre van hangolva. Sietni azonban ne akarjunk a 407-essel, mert forszírozott kanyarokban úgy tolja az orrát, mint egy Jumbo Jet, a fékjei hamar elgyengülnek, egy ív közepén elkapott úthiba pedig könnyedén kihozza a sodrából az orrnehéz kocsit. Mindezt minden bizonnyal a gyártónál is tudták, ezért az ESP-t úgy hangolták, hogy igen hamar közbeavatkozzon.

 Hátul a kategória átlagánál kisebb a<br> hely - galéria
Hátul a kategória átlagánál kisebb a
hely - galéria
Kár a pocsék váltóért és a brutális alulkormányzottságért, a motor ugyanis a két turbónak köszönhetően alul is erős, már 2000 alatt terhelhetjük, és egészen 4000-es fordulatig bődületesen húz. Kategóriájának tehát egyik legjobb darabja, bár fogyasztása lehetne kevesebb is, a nyolc liter körüli átlag közelben sincs a gyár által ígért 6,2 literhez. A 407-es igazán autópályán élvezhető, csendessége és gazdag felszereltsége ideális utazóautóvá teszi. A modellfrissítés során megújult navigáció képe szebb lett, bár szoftverén lenne még mit finomítani, a "legrövidebb útvonal" opciót kipipálva ugyanis folyamatosan földutakra akar kalauzolni, igaz, helyismeretére legalább nem lehet panasz. Szintén a facelift során kaptak a középkonzol gombjai krómkeretet, ám ennél sokkal hasznosabb lett volna, ha a központi kijelzőt irányító tekerőt és gombokat a könyöklő elől is lehetne irányítani, azok ugyanis túl picik, túl sokan vannak és elvonják a figyelmet a vezetésről. A panorámatető gegnek jó, a világos kárpitokkal karöltve látványossá varázsolja a belsőt, bár a kánikulában annak árnyékolója is annyira át tud melegedni, hogy a klímát folyamatosan maximumon kell járatnunk.

Látványos az üvegtető - galéria
Látványos az üvegtető - galéria
Aki úgy érzi, panorámatető és bézs belső nélkül élni sem tud, bizony mélyen a zsebébe kell nyúlnia. A 2,2 literes dízelmotor ugyanis kizárólag a legmagasabb, Premium Pack felszereltséggel kérhető, amely mind biztonság, mind kényelem terén igen hosszú listával rendelkezik, ám ára is ennek megfelelő. A 407-es ebben a konfigurációban 8 655 000 forintért kelleti magát, lássuk, a konkurensek ehhez képest mennyibe kerülnek. A vadonatúj Avensis hasonló erejű motorral és belső méretekkel 9 375 000 Ft, míg a nagyobb és a Toyotánál sokkal jobban felszerelt, 180 lóerős Honda Accord Tourer 2,2 Executive 9 749 000 forintot kóstál. Házon belüli konkurens a szintén új C5-es Citroen, amelynek nemcsak a reklámja, de az árképzése is németes, az ugyanennek a motornak a 173 lóerős változatával szerelt Tourerért ugyanis tíz millió forintnál is többet kell leszurkolni. A Volkswagent gyakran éri a vád, hogy kissé túlárazza autóit, ez esetben azonban a kétliteres, szalonképes hangú CR TDI 170 lóerős változatával, gazdagon felszerelt Highline csomaggal szerelt Passat 9,5 millióba kerül, ami a középmezőnybe helyezi a négy éve piacon lévő német kombit. Ugyanebben a ligában játszik a 407-esnél jóval nagyobb Mondeo is, amely 9,1 milliós árával még mindig fél millióval drágább a Peugeotnál. Szinte ugyanennyiért, 9 048 000 forintért vihető haza kissé gyengébb, 160 lóerős gázolajossal, Cosmo felszereltséggel a Mondeóhoz hasonlóan hatalmas Insignia Sports Tourer. A 407-esre azonban mégis egy francia versenyző lehet veszélyes, a nagyon jól sikerült Lagunáért 8 840 000 egységnyit kell leszurkolni a magyar valutából, ráadásul a Renault erősebb és tágasabb is. A nagy bőségben, a jelenlegi hazai gazdasági helyzetben sokat nyomhat a latban a luxusadó is, amely a 160 lóerős Insignia esélyeit javítja, a többiek mind átlépik a mágikus 125 kW-os határt. A kényelmet, de főleg a motorerőt ma minden korábbinál jobban meg kell fizetni.

Peugeot 407 SW 2,2 HDi Premium
2179 ccm, négyhengeres, biturbó dízelmotor
170 LE @ 4000 ford./perc,
370 Nm @ 1750 ford./perc
elsőkerékhajtás, hatfokozatú kéziváltó
Technikai adatok
Hosszúság 4765 mm
Szélesség 1811 mm
Magasság 1486 mm
Tengelytáv 2725 mm
Nyomtáv elöl 1560 mm
Nyomtáv hátul 1526 mm
Üres tömeg 1580 kg
Megengedett össztömeg 2210 kg
Csomagtartó mérete 448-1365 l
Üzemanyagtartály mérete 66 l
Gumiméret elöl 215/55R17
Gumiméret hátul 215/55R17
Menetteljesítmények
Végsebesség 221 km/h
Gyorsulás 0-ról 100-ra 9 s
Fogyasztás
Tesztelés alatt
Vegyes 8 l/100km
Gyári adatok
Város 8,2 l/100km
Országút 5,1 l/100km
Vegyes 6,2 l/100km
CO2 kibocsátás 165 g/100km
Árak
A modell alapára (Peugeot 407 SW 2,2 HDi Premium Pack) 8 655 000 Ft (most akciósan 8 105 000 Ft)
A tesztelt modell ára 9 728 000 Ft
Főbb konkurensek alapárai
Toyota Avensis Wagon 2,2 D-CAT (180LE) Executive 9 375 000 Ft
Volkswagen Passat Variant 2,0 CR TDI (170LE) Highline 9 511 750 Ft
Ford Mondeo Kombi 2,2 TDCi (175LE) Ghia 9 101 000 Ft
Citroen C5 Tourer 2,2 HDi (173LE) Exclusive 10 040 000 (most akciósan 9 310 000 Ft) Ft
Renault Laguna Grandtour 2,0 dCi (180LE) Initiale 8 840 000 (most akciósan 8 040 000 Ft) Ft
Tetszett Nem tetszett
Nyomatékos motor
Kényelmes ülések
Kategóriatársaihoz képest szűkös hátsó traktus
Gyenge fékek
Kinek ajánljuk?
Miközben a 407-es a számszerűsíthető adatokban alulmarad konkurenseivel szemben, ára és egyedi dizájnja mégis vonzóvá teheti olyanok számára, akiknek a praktikum kevéssé fontos szempont.
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK LEGFRISSEBB CIKKEK
Érkezik a Peugeot 508 a 407 és a 607 helyett
Ford Puma konkurenst tervez a Peugeot
A vártnál sikeresebb a Peugeot 3008
Már rendelhető az elektromos városi Peugeot
Szorosabb Peugeot-BMW együttműködés a láthatáron
Felfrissül a Peugeot 308
Nissan Qashqai 1.5 dCi I-Way (2007) és Peugeot 3008 1.6 HDi Premium (2009) összehasonlító teszt
Megszűnik a Peugeot 1007 és a Citroen C2
Kémfotón a Peugeot 408
Limitált példányszámú kiadással debütált a Peugeot RCZ
Egyedi a Peugeot új tanulmányautója
A Peugeot elvesztette szépségét
Frankfurtban debütál a Peugeot új városi minije
Peugeot 3008 (2009) 1.6 THP Premium Pack teszt
Nem lesz több francia luxusautó
Peugeot 107 1.0 Trendy (2009) teszt
Több mint 50 000 VW Golf kelt el júliusban az európai piacon
Leleplezték a Peugeot RCZ-t
Két új Peugeot hibrid mutatkozik be Frankfurtban
Peugeot 308 CC 1,6 THP Feline (2009) teszt
Kubica 29. lett a Francia ralin
Megszületett "kicsi Felipe"
Mégsem épül meg a Francia Nagydíj új pályája
A Hyundai kivonul a japán piacról
A Fiat Multiair technológiája lett az Év Innovációja
Jövőre kezdik az elektromos Mazda2 tesztelését
Sportcsomagot kap a Lexus IS
A Ferrari tárgyalt Hülkenberggel is
Hivatalos kép az Alfa Romeo 147 utódjáról
Lemondott a GM elnöke
Négykarikás játékok - Audi A6 2.5 TDI (1998) használtautó teszt
MC Sportline limitált szériát kap a Maserati GranTurismo S
Videón is bemutatkozik az új Audi A8
A williamses Soucek nyitotta az élen a jerezi tesztet
Új fékrendszert kap a Honda CB1300 S
Életmentő bukó beépített hűtéssel - videó
Újabb legendás alakkal bővül a Triumph ruha kollekció
A Mercedes nem csak versenyzőnek akarja Schumachert?
Alonso "máris többet látott" a Ferrariból, mint Räikkönen
Megérdemelten lett az Év Autója a Volkswagen Polo?
HOZZÁSZÓLÁSOK
Regisztrált olvasó
Nick Jelszó
Hozzászólás
Elfelejtett jelszó
Nick E-mail cím
Moderációs alapelvek

A cikkekhez csak regisztrált olvasóink szólhatnak hozzá. a korábbiakkal ellentétben regisztrálatlanul már senki
sem fejtheti ki a véleményét. A hozzászólások moderálása nem változik, a személyiségi jogokat sértő és durva
megnyilvánulásokat ezután is törölni fogjuk.

HTML kód használata nem megengedett!

Mindenkinek kulturált, kellemes véleménykifejtést és szórakozást kívánunk!

Aldo Moro [2009-08-19. 23:01]
Bakker: akarok venni egy közepes autót egy kicsit erősebb dízellel, azt máris 10 milla? Fasza!
tamtam [2009-08-18. 16:01]
Nem nagyon olvastam arról, hogy ez ebben a formában 1200-tól nagyon nyomatékos lenne, xar benne a váltó(miért nem kérnek kölcsön már valamelyik gyártól egy normálisat ha nekik nem megy), xar a futómű, és kérdéses, hogy 5 évesen még egyben lesz-e az autó, tudom az előítélet
peteralex [2009-08-18. 09:29]
Devil. Erről van szó. Ez a motor nem a nagy teljesítményre, hanem az egyenletes nyomaték leadásra, és a széles fordulatszámra készült. Emellett persze azért nem is gyenge :)
devil [2009-08-18. 08:46]
tamtam [2009-08-17. 23:21] El lehet érni 170LE-t egy turbóval is, ez nem vitás, de kérdés hogy mikor van rá szükség. Elég ritkán. Viszont a 2000-es fordulat alatti nyomatékra meg gyakran. Na ebben jobbak a biturbók. Nagy turbó = nagy turbólyuk, kis turbó = kis turbólyuk. Ennyi.
Hocek [2009-08-18. 07:24]
jah ez is egy sza r, meg minden sz ar már itt.
tamtam [2009-08-17. 23:21]
Ákos, lexus 208le 0-100 9s, amúgy ronda egy autó ez, ehez a teljesítményhez minek kell biturbo, másnál ezt simán megoldják.
peteralex [2009-08-17. 22:32]
Ákos. A motor attól még jó, csak a szokásos gagyi PSA hajtáslánc van mellé...
MBlöki [2009-08-17. 21:31]
a motor jó, a kocsi egy okádék! 159 vs 3er kombi jöhetne, a többi véleményes...
devil [2009-08-17. 20:56]
dereck01 [2009-08-17. 10:46] jah, és arra jön még a luxusadó jövőre(+3LE). lol
devil [2009-08-17. 20:53]
Ó vazz, Kedves A5! Mit lehet még erről a fo.stalicskáról írni???
>> Az összes hozzászólás
Nyomtatható verzió
Főoldal
TESZTEK
 AUTÓ  
 MOTOR  
 FORMA-1  
 INFÓK  



PARTNEREK

További partnerek

KERESÉS: ARCHÍVUM:

>> Médiaajánlat >> Impresszum >> Cikkátvétel >> Adatvédelem >> Kapcsolat >> RSS