2009. november 06., péntek - [10:48]

Toyota Prius (2009) Sol Navi és Honda Insight (2009) Elegance összehasonlító teszt

A bajnok és kihívója Ács Zoltán;Tordai Dénes
Végre hozzánk is megérkezett a világ legsikeresebb hibrdijének harmadik generációja, mi pedig rögtön legfőbb kihívójával eresztettük össze a Toyota Priust. A két hibrid technikája ugyan ég és föld, ám mindkét modellben találunk olyan tulajdonságokat, amiért nagyon meg lehet szeretni őket. És arról még nem is szóltunk, hogy milyen remek érzés hangtalanul szelni a métereket.

 Jól látható a méretkülönbség - 51 kép<br> a galériában
Jól látható a méretkülönbség - 51 kép
a galériában
A Toyota Priussal nagyon figyelni kell a gyalogosokra a városban. Már arra is gondoltam, hogy lehúzom az ablakot, valami béna zenét üvöltetek, és akkor talán odakapják a fejüket a kocsi elé lelépő gyanútlan járókelők, arról a pompás játékról ugyanis nem voltam hajlandó lemondani, amit a Prius nyújt. A játék neve Légy spúr!, lényege pedig, hogy a kijelzőn a kis vízszintes oszlop soha ne lépje át azt a függőleges vonalat, amitől kezdve bekapcsol a benzinmotor. Ha elég ügyesek vagyunk, akkor a gyalogosokra potenciálisan veszélyes villanyhajtású, hangtalan lopakodóként szelhetjük a belváros utcáit, úgy, hogy közben egy forintnyi benzint sem égetünk el, és egyetlen gramm szén-dioxidot vagy rákkeltő gázt sem pufogunk ki a légkörbe. A kulcsszó egyébként a belváros, 50 km/h-ra ugyanis már csak kínkeservvel gyorsul fel a kocsi spúr-üzemmódban (vagyis kizárólag elektromos hajtással), ilyenkor forgalmi akadályt képezhetnek a Priusosok, de kérem, ne dudáljanak rájuk; gondoljanak csak arra, hogy ilyenkor egy (abban a pillanatban) zéró emissziós forgalmi akadályt kerülgetnek éppen. Egy taxis persze ravaszul azt hitte, hogy ő bizony ismeri a hibridek titkát, és mikor mellette lépésben elgurultam, tréfásan a füléhez tett kezével jelezte, hogy háhá, ez bizony hangtalanul megy, mivel hibrid. De peche volt. Akkor ugyanis éppen a Honda Insighttal voltam, ami semmi ilyet nem tud. Ennek ellenére az Insightnak is sajátja a hibridautók egyik legvonzóbb tulajdonsága, miszerint egyfajta szimpatikus, egy rigorózus technokrata és egy bohém környezetvédő keverékének aurája vonja körül az ilyen kocsik használóját, ami tényleg mindenkinek tetszik. De gonoszak és rosszindulatúak lennénk, ha a hibridautók sikerét kizárólag erre kennénk, említsük hát meg, hogy a technika mai állása szerint a hibrid ma már viszonylag olcsó, a szén-dioxid kibocsátás alacsonyan tartását célzó törekvéseknek könnyen megfelel, messze nem tartalmaz annyi rákkeltő veszélyes vegyi anyagot, mint a dízelek és azért egészen jól is lehet velük spórolni. A kérdés csupán az, hogy vajon a két filozófia közül melyik a sikeresebb, a Priusé vagy az Insighté? Avagy csúcstechnika drágán, vagy egyszerűbb villanymotoros támogatás olcsón?

Tordai Dénes:

 Élőben sokkal jobban néz ki a Prius<br> - galéria
Élőben sokkal jobban néz ki a Prius
- galéria
Az új, immár harmadik generációs Prius formáját tekintve nem annyira radikális, mint a most leköszönő, de gyártásban maradó elődje. Az autó vonalvezetése maradt a régi, már a tető az új modell esetében kicsit később kezd el lejteni, amely bizony nagyon hasznos lépés volt a hátsó fejtér érdekében, miközben az autó légellenállása is javult 0,25-re, amely tizedre pontosan megegyezik az Insight hasonló értékével. Az új Prius élőben mindenesetre sokkal meggyőzőbb, mint a képeken. Olyannyira, hogy a teszthét végére már ott tartottam, hogy a maga módján szép az autó és nap, mint nap szívesen látnám a ház előtt is. Mindössze egyetlen apróságba lehet belekötni, amely rontja az autó összképét. Ez pedig nem más, mint az első lökhárító, amely úgy fest, mintha a tervezők egy balta segítségével faragták volna ki az autó első szoknyáját. Nem győzöm kihangsúlyozni, hogy élőben sokkal megnyerőbb az autó formája, ráadásul az ezüst fényezés sem könnyíti meg a Prius helyzetét. A világ első számú hibridje oldalról nézve is tud újat mutatni, a dizájnerek ugyanis szerencsére mertek egy meredeken emelkedő övvonalat és egy hangsúlyos törésvonalat is megálmodni az autó számára, amelynek köszönhetően sokkal karakteresebbé, de mindenek előtt szerethetőbbé vált az autó. Kár, hogy a hátsó részhez érve elfogyott a tervezők kreativitása, így leginkább a hátsó lámpa és az unalmas vonalak emlékeztetnek az elődre.

 Az Insight talán kevésbé megosztóbb<br> - galéria
Az Insight talán kevésbé megosztóbb
- galéria
Egész más karakter a Honda Insight, amely ugyan egyszer már járt nálunk, de a Prius kedvéért újra tiszteletét tette szerkesztőségünkben. Leginkább az Insight esetében látszik, hogy mennyire fontos a jó színválasztás, ugyanis a Honda kék színje sokkal vidámabbá és bohókásabbá változtatja az autót. Az már az első látásra megállapítható, hogy a két hibrid között jól érzékelhető méretbeli különbségek vannak, amelyek a táblázat erre vonatkozó adataiból is hamar kiderülnek. Az Insight régi ismerős tehát, azonban az ő formaterve sem tökéletes. A legjobban megint csak az orr kialakítása tetszett, amely talán közelebb áll az európai ízlésvilághoz, valamint az első lökhárító és a ködlámpák kialakításánál is jóval formásabb megoldást választottak a Hondánál. Profilból nézve egyértelműen a Prius a győztes merészebb vonalai miatt, a hátsó kialakítás pedig igencsak megosztó. A háromszög alakú hátsó lámpák valahogy kisautósabbá változtatják az Insightot. A Honda kisebb mérete kitűnően megmutatkozik a csomagtartó méretében is, ugyanis míg a Prius gazdái 446 literrel gazdálkodhatnak, addig az Insight csak 339 liternyi poggyász befogadására képes, amelyet bizony a legtöbb kompakt is könnyedén túlszárnyal.

 Hagyományosabb belül az Insight - galéria
Hagyományosabb belül az Insight - galéria
Ahogy kívülről, úgy belülről is teljesen más utat követtek a márkák. A Honda választotta a hagyományos utat, bár az Insight utastere több ízben is a Civicére emlékezet. A sebességmérő a műszerfal tetején kapott helyet, ráadásul az ECON funkcióval közösen igyekszik minket spórolásra ösztönözni. A sebességmérő kék és zöld háttérvilágítással jelzi nekünk, hogy éppen mennyire vagyunk takarékosak, és ennek fényében virágokkal jutalmazza meg a vezetőt az Insight. A nagyon jó fogású kormány már ismerős lehet több Honda modellből, a minőségérzetet azonban rontják a kemény műanyagok. A gyári navigáció (amelynek ára még a Honda honlapján sem volt feltűntetve) megvásárlása annak ellenére sem ajánlott, hogy kitűnően ismeri a fővárost és vidéket is, azonban napsütés esetén semmit sem látunk a rosszul döntött kijelzőn. A helykínálat elöl kifejezetten jónak mondható, azonban hátul már szűkösebb a tér, főleg a fejtérrel akadhatnak problémáink. Ehhez képest előzetes elvárásaimnál is jobban teljesített a Prius az utasteret tekintve is.

 A középre helyezett műszerek ellenére<br> nagyon kellemes a Prius utastere<br> is - galéria
A középre helyezett műszerek ellenére
nagyon kellemes a Prius utastere
is - galéria
Alapvetően a Honda hagyományosabb műszeregységeit szeretem, valahogy nem tudok azonosulni a középre helyezett információs központokkal. A Toyota esetében azonban nem hiányzott a régimódi felépítés, ez pedig elsősorban a Prius igényes műszereinek és a Head Up Display-nek köszönhető, amely a vezető elé vetíti az aktuális sebességet, így egy pillanatra sem kell levennünk a szemünket az útról. A központi kijelző egyébként több funkcióval is szolgál számunkra, így megtudhatjuk a sebesésséget, a pillanatnyi és a korábbi fogyasztási adatokat, a sebességváltó állását, valamint egy ábra segítségével azt is láthatjuk, hogy az adott pillanatban éppen melyik motor működik vagy nem működik, illetve közösen mozgatják az autót. Minőségérzetben érezhetően felülmúlja a Hondát, de kényelmesebbek az ülései és érezhetően nagyobb a Prius helykínálata is. A Toyotával már nem okoz gondot egy családi kirándulás lebonyolítása sem, ráadásul egy átlagos felnőtt sem fog panaszkodni kényelmetlenség miatt. Praktikumból nem volt rossz az Insight sem, ugyanis elegendő rakodóhelyet a Honda is biztosított hibridjének, azonban a Prius könyöklője alatt található boksz külön említést érdemel hatalmas mérete és praktikus megoldásai miatt is. A toyotásan egyszerű műszerfalat feldobja a hídszerű középkonzol, mely az Auriséval ellentétben végre használható: az alja igényesen burkolt, és úgy alakították ki, hogy ne essen ki belőle semmi. Egyszóval a Toyota belseje ugyanolyan jövőt idéző, mint a hajtáslánca, sőt még a vezetése is kísértetiesen jövőbe mutató élmény. De vajon melyik volánja mögött jobb ülni? Az evilágibb Insighté vagy a teljesen szintetikus érzetet adó Priusé mögött?

 

Mennyit is fogyasztanak?

 A Prius fejlettebb rendszere erősebb,<br> ráadásul kevesebbet is fogyaszt<br> - galéria
A Prius fejlettebb rendszere erősebb,
ráadásul kevesebbet is fogyaszt
- galéria
Hibridek lévén természetesen az a legfontosabb kérdés, hogy mennyit is fogyasztanak. Fogyasztási tesztünkben igyekeztünk minden körülményt beiktatni az utazási tervbe, és elsősorban nem a lehető legkisebb fogyasztásra összpontosítottunk, hanem arra voltunk igazán kíváncsiak, mennyit is fogyaszt a két teljesen eltérő technológiával büszkélkedő hibrid mindennapi használat esetén. Fogyasztási tesztünk kiindulópontja Budapest volt, majd Szentendre felé vettük az irányt, ahonnan a 11-es főúton egészen Visegrádig utaztunk. Út közben volt szerencsénk fővárosi dugókhoz, ám a főutakon már nyugodtabb tempóban utazhattunk célunk felé. A visszafelé úton egy rövidebb szakaszon a pilisi szerpentineken is kipróbáltuk a Priust és az Insightot, ahol szintén nem spóroltunk a gázzal. Előzetesen jelentős különbségre számítottunk a két autó között, amely elképzelést a fedélzeti számítógépek által mutatott értékek átmenetileg meg is erősítették. A tankolás után azonban magunk is meglepődtünk az eredményen, bár Dávid ez esetben nem győzte le Góliátot. Változatos körülmények között és átlagos használat esetén az Insight 5,3 litert fogyasztott, bár fedélzetije szerint 6,4 liter benzint gurított le a torkán 100 km alatt. Meglepetésre a Prius nem alázta meg egyszerűbb technikával bíró testvérét, mivel a tankolás utáni gyors számolás eredménye 5,2 liter lett, és a Toyota fedélzeti számítógépe is pontosan számolt. Hosszú távon nézve az Insight már nem volt ennyire takarékos, ugyanis félig városban és félig országúton hajtva 6,3 liter üzemanyagot égett el. Ezzel szemben a Prius városi fogyasztását nem könnyű 5 liter fölé vinni, gyér forgalom esetén pedig 4 liter benzinnel is simán eljárhatunk. A teszthét végére 5,3 literes átlagot számoltunk, amelyhez hozzájárult temérdek fővárosi dugó és tempós autópályás szakasz (ahol 5 és 6 liter között alakul a fogyasztás). Minden esetre nem rossz eredmény, főleg, hogy egyik modellel sem spóroltunk különösebben.

Tordai Dénes

Ács Zoltán:

 A Prius full hibrid, az Insight mild<br> hibrid - galéria
A Prius full hibrid, az Insight mild
hibrid - galéria
Aki nem vezetett még Priust, az valószínűleg megilletődik egy kicsit, miután beszállt: a Power gomb benyomására ugyanis továbbra is néma marad az autó, váltó helyett pedig egy kis alaphelyzetébe visszaugró pöcköt találunk a középkonzolon. Ja, a kézifék pedig pedálos, ráadásul kioldani is lábbal kell, nem kézzel, mint a Mercedesekben (vajon miért nem elektromos?). Ha viszont sikerült az elindulás, hamar megszállja a nyugalom a Prius sofőrjét: amellett ugye, hogy ez az autó nem is akar sportos lenni, az az érzet, hogy az átlagautóknál vagy 10 évvel előrébb tartó autóban ülünk, még a legvehemensebb sofőrből is kiöli a bizonyítási vágyat. Hasonló nyugalmat él át az ember az Insightban is, ám egy lényeges különbég azért akad: ha tövig nyomjuk a gázt, a Prius tisztességes dinamikával megindul (az előd 1,5-ös benzinesét egy 1,8 literesre cserélték, az elektromos motor teljesítménye pedig 68-ról 81,5 lóerőre nőtt), az Insight viszont elveszíti azt a meggyőző magabiztosságát, ami úgy 2500-as fordulatig jellemzi, efelett inkább csak vonyít és erőlködik, miközben szemernyivel sem megy jobban, mint egy 1,4-es 100 lóerős Honda Jazz. Egy dolog viszont biztos: hiába sokkal fejlettebb a Toyota technológiája, hiába működik éppolyan magától értetődő természetességgel a két motor összjátéka, mint amilyen bonyolult maga a rendszer, a Prius hagyományos értelemben vett vezetési élményt egyáltalán nem nyújt. Egyrészt amellett, hogy a látványos mozi a kijelzőn a sofőrt inkább spórolásra, mintsem sportos közlekedésre sarkallja, a Priusnak lomha a gázreakciója, érzéketlen a kormánya, ráadásul csúnya porszívóhangja van, ha odalépünk neki. Az Insight még mindig sokkal autószerűbb, nemcsak sokkal könnyebb (úgy 150 kilóval), hanem sokkal könnyedebbnek, mozgékonyabbnak is érződik, kormányzása pedig pontosabb valamivel. Ettől függetlenül egyik kocsi sem egy kanyarvadász élményautó, orrtolósak, kelletlenek, de mondjuk a gyártók által is bevallottan nem ilyen célra vannak. A benzinmotorok hangja egyébként nem csak a Priusnál, hanem mindkét modellnél csúnya, az Insighté ráadásul még kellemetlenül zajos is; alacsony fordulaton viszont mint a süketszobák, még ahhoz is fülelni kell, hogy észrevegyük, bekapcsolt-e egyáltalán a benzinmotor vagy sem. Autópályán egyébként sokkal csekélyebb a szélzaj a Hondában, mint a Toyotában, itt egyébként mindkét modell fogyasztása megnő, az Insight hátránya viszont a kisebb benzinmotor miatt ebben a számban minimálisra csökken a Priushoz képest.

 Előremutatnak technikájukkal - galéria
Előremutatnak technikájukkal - galéria
A hibridhajtás lenne tehát a (közel)jövő útja? Ebben a kérdésben még az autóipar képviselői sincsenek egy véleményen: a legfőbb ellenzők nem akarnak bajosan tárolható hulladék-akkumulátor hegyeket látni, egy másik érv szerint pedig minek ez a bonyolult technológia, ha egy dízelautó ugyanilyen takarékos. Nos, ezzel a második érvvel azért vitatkoznánk - legalábbis ami a Priust illeti. Ez az autó nagyjából egy 120-130 lóerős dízel dinamikáját hozza, olyan gázolajost pedig pillanatnyilag nem tudnánk említeni, ami ilyen erő mellett képes főleg városi használatban 5,3 literes átlagfogyasztást produkálni - nem is beszélve arról, hogy a Prius automataváltós. Mindemellett nincs rákkeltő nitrogéndioxid-kibocsájtás, a motor pedig csendesebb és kulturáltabb, mint egy gázolajos. Ami pedig a két autót illeti, egyértelműen a Prius a jobb autó és a jobb hibrid, de ez nem is meglepő, hiszen van köztük egy kategória (a Prius az Auris és az Avensis között van méretben, míg az Insight a Jazz és a Civic között) és csaknem 2,5 millió forint különbség. Ennek ellenére az Insightot is szerettük, hiszen ez a méret már elég egy családnak, nem drágább, mint egy hasonlóan felszerelt manuális váltós 1,4-es, 80 lóerős Golf, aminél ráadásul vagy 2 literrel kevesebbet eszik. Meggyőző tehát a hibrid technológia, és elnézve az előző és a mostani Prius közti különbséget, szép csendben csak egyre meggyőzőbb lesz...

Honda Insight Toyota Prius
1339 ccm, négyhengeres benzinmotor és elektromotor
98 LE @ 5800 ford./perc,
161 Nm @ 4500 ford./perc
elsőkerékhajtás, fokozatmentes automataváltó
1798 ccm, négyhengeres benzinmotor és állandó mágneses szinkronmotor
136 (99+80) LE @ 5200 ford./perc,
142+207 Nm @ 4000 ford./perc
elsőkerékhajtás, fokozatmentes automataváltó
Technikai adatok
4396 mm Hosszúság 4460 mm
1695 mm Szélesség 1745 mm
1425 mm Magasság 1505 mm
2545 mm Tengelytáv 2700 mm
1495 mm Nyomtáv elöl 1515 mm
1475 mm Nyomtáv hátul 1510 mm
1276 kg Üres tömeg 1420 kg
1650 kg Megengedett össztömeg 1805 kg
339 l Csomagtartó mérete 446 l
50 l Üzemanyagtartály mérete 45 l
185/55 R16 Gumiméret elöl 215/45R17
185/55 R16 Gumiméret hátul 215/45R17
Menetteljesítmények
182 km/h Végsebesség 180 km/h
12,4 s Gyorsulás 0-ról 100-ra 10,4 s
Fogyasztás
Tesztelés alatt
6,3 l/100km Vegyes 5,3 l/100km
Gyári adatok
4,7 l/100km Város 3,9 l/100km
4,5 l/100km Országút 3,7 l/100km
4,6 l/100km Vegyes 3,9 l/100km
105 g/100km CO2 kibocsátás 89 g/100km
Árak
5 099 000 Ft A modell alapára 7 425 000 Ft
kb. 6 400 000 Ft A tesztelt modell ára 8 645 000 Ft
Főbb konkurensek alapárai
Honda Civic Hybrid 5 799 000 Ft
Toyota Prius II. 5 880 000 Ft

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK LEGFRISSEBB CIKKEK
Visszatérhet a legendás Honda RC 30
A Honda CR-Z ellenfeleként érkezhet az új Toyota MR-2
Toyota Verso (2009) 1.6 Valvematic teszt
Kombi Prius érkezhet jövőre
A Toyota Prius lett az Év Autója Japánban
Insight-fart kaphat az összes Honda
Újabb videón a Honda VFR1200F
Elkészült az első Angliában összeszerelt Honda Jazz
Biztonságos az új Toyota Prius
Ötcsillagosra törött a Honda Insight
Frankfurtban érkezik a plug-in Toyota Prius
Hivatalos képen az Auris hibrid változata
Kupé készülhet a Toyota Priusból
Németországban beárazták a Toyota Priust
Csúcson a Toyota Prius gyártása
A Toyota Prius kiütötte a Honda Insightot
Az év végéig 500 darab hálózatról is tölthető Priust helyezne forgalomba a Toyota
Honda Insight (2009) 1.3 IMA Elegance teszt
Három optikai csomag rendelhető az új Toyota Priushoz
Már 75 000 rendelés érkezett az új Toyota Priusra is
Megszületett "kicsi Felipe"
Mégsem épül meg a Francia Nagydíj új pályája
A Hyundai kivonul a japán piacról
A Fiat Multiair technológiája lett az Év Innovációja
Jövőre kezdik az elektromos Mazda2 tesztelését
Sportcsomagot kap a Lexus IS
A Ferrari tárgyalt Hülkenberggel is
Hivatalos kép az Alfa Romeo 147 utódjáról
Lemondott a GM elnöke
Négykarikás játékok - Audi A6 2.5 TDI (1998) használtautó teszt
MC Sportline limitált szériát kap a Maserati GranTurismo S
Videón is bemutatkozik az új Audi A8
A williamses Soucek nyitotta az élen a jerezi tesztet
Új fékrendszert kap a Honda CB1300 S
Életmentő bukó beépített hűtéssel - videó
Újabb legendás alakkal bővül a Triumph ruha kollekció
A Mercedes nem csak versenyzőnek akarja Schumachert?
Alonso "máris többet látott" a Ferrariból, mint Räikkönen
Megérdemelten lett az Év Autója a Volkswagen Polo?
Bemutatkozott az új Audi A8
HOZZÁSZÓLÁSOK
Regisztrált olvasó
Nick Jelszó
Hozzászólás
Elfelejtett jelszó
Nick E-mail cím
Moderációs alapelvek

A cikkekhez csak regisztrált olvasóink szólhatnak hozzá. a korábbiakkal ellentétben regisztrálatlanul már senki
sem fejtheti ki a véleményét. A hozzászólások moderálása nem változik, a személyiségi jogokat sértő és durva
megnyilvánulásokat ezután is törölni fogjuk.

HTML kód használata nem megengedett!

Mindenkinek kulturált, kellemes véleménykifejtést és szórakozást kívánunk!

Ákos123 [2009-11-09. 16:36]
persze, persze, igazad van, mint mindig :)
Hocek [2009-11-09. 15:43]
Az Utolsó Európai látom te is gyógyós vagy. nekem azok az érveim, amit ezredszer is mondtam és amire egyébként ugrok, ha vki olyasmit állít, ami nem igaz. egyik modellje sem "lényegesen jobb" a toyotának. soha nem állítottam, hogy a nem szabad kiejteni a nevét márka autói lényegesen jobbak lennének, mint a toyota modelljei. na ez a különbség közte és köztem. ezredszer is elmondom, hol az egyik, hol a másik gyártó autói jobbak, illetve kívánatosabbak, ha kategóriánként boncolgatjuk. és azzal, hogy én spec mit választanék nem egyenlő azzal, hogy melyik a lényegesen jobb. emlékszem még sportos is volt annó a toyota, csak a többiek lehurrogták. azóta már nem sportos ugye Ákos?
Ákos123 [2009-11-09. 13:05]
Hocek, mint mondtam, lezártam a témát...mert egyáltalán nem érdekel...
MBlöki [2009-11-09. 10:26]
áhhh... szerintem a saját övén lóg valamelyik istenhátamögötti ukrán erdő közepén:-DDD
MBlöki [2009-11-09. 09:32]
úgylátom megint jó kis csatát sikerült összehoznom:) és kimaradni belőle:-DDD Mega: használtat sem veszek!
Aldo Moro [2009-11-09. 09:20]
Bakker: miből maradtam ki. Kell nekem mindig kocsmában lenni. Nyirja egymást a jakuza, de akkor csak a digó drukkerek maradnak? :-)
Az Utolsó Európai [2009-11-09. 09:02]
A partvonalról kérdezem: és amúgy a te érveid mik, Hocek? Mert azokból se sokat hallottunk eddig itt. Ideje volna előszedni őket...
Hocek [2009-11-09. 07:28]
"én szépen le tudom írni a véleményem a dolgokról" neked az a vélemény, hogy kijelentesz dolgokat? ("kategóriaelső motorok", "lényegesen jobb") meg buta érvekkel dobálózol? aztán, ha megcáfolják, akkor előszedsz egy másik badarságot? nagy autóskártyás vagy bas zki. nálad az az érv, hogy tudod, amit tudsz. ku rvára meggyőztél, de tényleg. egy 2 ujjú asztalos meg tudja számolni a kezén, hogy Te hány mitsut vezettél. bevisznek 1 évesen egy kiskölköt egy toyota szalonba, aztán az első szava szerencsétlennek, hogy megbíjjhatószág, mert ráröppennek mint a legyek, agymosás. a kedvencem az volt mikor a fapados aurist próbáltuk, amiből menekülési kényszerem volt a hátsó ülésről 2 perc után, akkora marketinges volt a csaj, hogy kényelmesebb mint a böhöm kombi audija. na kb ez az általános mentalitás, nálad fokozottabban jelentkezik. (a szerelőnek meg tetszett az autóm, ment is egy kört, de ez általános dolog a versenytársaknál ugye, dícsérni más márka autóját) beszélsz itt átlagos autókról egy toyotából. az eszem megáll. a világ legunalmasabb és legszürkébb autóiból itt osztod az észt? senki nem bántja a toyotákat itt 1-2 hibbanton kívül, jó autók, de amiről Te beszélsz az kb egy másik márka. meg hantázol összevissza. mikor beszéltük, mi azt meg, hogy egy hilux jobb, mint egy l200? nem emlékszem ilyenre. mi köze egy outlandernek egy rav4hez? vagy milyen motorpalettát nézzek? a "kirakat"motor 177lovas dízelt? mennyit fogyaszt az a "kategóriaelsőnek" hívott motor? megmondtam, hogy egy olyan típusa sincs a mitsunak jelenleg, amire azt tudom mondani, hogy kellene vagy ne találnék jobbat. erre itt Robikázol. vagy a Blöki úrnak gondolom szabad nekem tanácsot adni autóvételben, hogy mercit vagy bmwt vegyek hátulkaparóst. bravo, golf, impreza, lancer. ennyit mondtam. ezek után nálam a sokadik a corolla. tudomtudom 500lovas kategóriaelső 1,2es van benne és ettől jó. szerinted. megveszem a motort 1,5milláért, aztán rárakom egy talicskára ugyanott vagyok, mert a Te érveid itt ki is merülnek. a hány lovas meg mennyi alatt van 100on meg te tudsz amit tudsz meg jdpower.
Ákos123 [2009-11-09. 00:43]
Hocek, jaj, neked mennyivel van több fingod a dolgokról, mint nekem? mondtam már, hogy nincs ínyemre ez a lenéző hozzáállás, de tudod mit, le.***om. olyan ku.rva okosnak hiszed magad. milyen érdekes, én szépen le tudom írni a véleményem a dolgokról, neked meg egyből elpattan valami. hord csak össze továbbra is a hül.yeségeid és nézd le azt akinek más a véleménye, engem meg, hagyjál békén, köszöntem előre is...
Shadowbull [2009-11-08. 23:31]
Nyilvan
>> Az összes hozzászólás
Nyomtatható verzió
Főoldal
TESZTEK
 AUTÓ  
 MOTOR  
 FORMA-1  
 INFÓK  



PARTNEREK

További partnerek

KERESÉS: ARCHÍVUM:

>> Médiaajánlat >> Impresszum >> Cikkátvétel >> Adatvédelem >> Kapcsolat >> RSS