2009. november 16., hétfő - [10:44]

Volvo C30 1.6D DRIVe Start-stop (2009) teszt

Így spórolj, ha gazdag vagy! Ács Zoltán
Lassan már minden magára valamit is adó márka készít valamilyen gazdaságos, a környezetet kevésbé terhelő modellt, nem kivétel ez alól a Volvo sem. A DRIVe kivitellel semmilyen kompromisszumot nem kell kötnünk, miközben annyit fogyaszt, mint egy kisautó. De vigyázat: ez sem a szegények sportja!

 Jól áll neki a zöld szín - 27 kép a<br> galériában
Jól áll neki a zöld szín - 27 kép a
galériában
Végre egy gazdaságos autó, amit nem az "eco" szócska valamilyen variánsával kívánnak eladni! Az étvágytalan Volvókat ugyanis DRIVe-nak hívják, ami elsőre hallásra mindenképpen jót sejtet, hiszen nem rögtön valamiféle kompromisszumra gondolunk, miszerint eco=lajhár. (Ez a benyomás persze csak addig marad fenn, amíg meg nem pillantjuk az árlistán az S80 1.6D DRIVe-ot.) Olyan óriási változtatásokra azért nem kell gondolni: a tesztben szereplő C30-asnak ugyanis leburkolták az alját, 10 mm-rel leültették, a kedvezőbb légellenállás kedvéért áttervezték a hátsó spoilert és a hátsó lökhárító alját, részben beburkolták a hűtőrácsot, alacsony gördülési ellenállású gumikat szereltek rá és hosszabbra vették a sebességváltó fokozatait. Ja, és ki ne felejtsem: felszerelték a manapság az egyik legnépszerűbb takarékoskodó technológiával, start-stop automatikával is. Ez utóbbi tökéletesen teszi a dolgát: a motor leáll, ha megállunk, majd ha a lámpa zöldet jelez, a bal láb pedig megérinti a kuplungot, újraindul; ám ez az indítás sajnos nem tud annyira észrevétlen és finom lenni, mint egy benzinmotornál. A kuplung érintésére a kocsi berezonál, majd távoli csörömpölés hangja hallatszik, mire életre kel a motor. Nem nagy dolog, de nincs az az észrevétlenség, mint például egy Honda Insightnál.

 Más a lökhárító és a szárny - galéria
Más a lökhárító és a szárny - galéria
A C30-as egyébként még bő 2,5 év elteltével is jó autó. Formája már nem kavar vihart, annak ellenére, hogy különleges fenekét még mindig sokan nem tudják megemészteni, viszont legalább ugyanennyien imádják. Az egyen Volvo-orr viszont már kissé idejétmúltnak hat, nem csoda, hogy a most történt modellfrissítésen éppen ehhez a ponthoz nyúltak legbátrabban a svédek formatervezői - nagy kár, hogy mi még nem ezt a változatot kaptuk. A katonai zöld szín mindenesetre nem áll rosszul a kocsinak, a teli DRIVe felnik pedig jól néznek ki, bár még jobban mutatnának nagyobb méretben (szériában csak 15 collos a kerék), és nem ilyen ballonos kerekeken. A műszerfalon nincs mit kiemelni annak, aki kicsit is ismeri a Volvo-belsőket, csak olyanokat tudnánk ismételni, minthogy "letisztult", "skandináv", meg "minőségi", de annyit azért talán mégis érdemes megjegyezni, hogy a fedélzeti számítógép tökéletesen, hibák nélkül beszél magyarul. Na nem mintha ez újdonság volna - évek óta így van -, de hátha valaki még esetleg nem tudja. Az első ülések egyébként annyira otthonosak és kényelmesek, hogy bevallom, annyira nem akaródzott kiszállni egy kávézóba bedobni a délutáni eszpresszót, hogy örültem volna, ha a pincérnő egyenesen az autóba hozza ki nekem a kávét. Hátra viszont csak a tesztelés teljessége miatt szálltam, mivel kész tortúra a bemászás a szigorúan kétszemélyes odúba. Igazán hagyhattak volna egy nagyobb nyílást, mert így egy-egy testesebb utas még úgy jár, mint Micimackó, mikor túl sok mézet evett, és nem fért át a Nyuszi házának bejáratán: se ki, se be. Viszont ha már ott vagyunk, meglepően nagynak tűnik a tér, és még kartámaszunk is van. A csomagtartó pedig praktikus szemlélettel nézve vicc, mivel csak 233 literes, és nagyon kicsi a nyílása (azért itt is találunk alul egy titkos rekeszt), de a célközönségnek (fiatal vagy épp nyugdíjas párok, mindenképpen gyerek nélkül) így is jó, ráadásul igen igényes takaró rolóval is ellátták.

Ismerős formák - galéria
Ismerős formák - galéria
Ami a vezetést illeti, a C30-as még mindig ott van a kategória élmezőnyében. A kocsi a Ford Focus alapjaira épül - ennél jobb ajánlólevélre nincs is szükség -, így egy nagyon jól irányítható, könnyen vezethető, nagyobb sebességgel vett kanyarokban is leginkább semleges viselkedésű autót ismerhet meg a C30-asban az, aki kicsit dinamikusabb stílusban vezeti. Ennek ellenére mégsem mondanám kifejezetten sportosnak a kocsit, egy 1-es BMW-nél sokkal nyugodtabb karakter, minden kezelőszervéhez kisebb erő kell, ugyanakkor egy fokkal kevésbé közvetlen, mint a bajor vetélytárs. Cserébe viszont nem is ráz annyira: részben a ballonos kerekeknek (/65) köszönhető ugyan, de a C30-as meglepően komfortos, az úthibák többségét hatékonyan szűri meg, miközben a futómű mindvégig ura a helyzetnek, egyáltalán nem válik billegőssé. A DRIVe változat kormányzásán egyébként javítottak némileg a sajtóanyag szerint, elvileg kicsit pontosabb lett, bár a Ford Focus pontosságát talán még mindig nem éri el. Kis erővel, könnyedén pakolgatható egyik fokozatból a másikba a váltó is, bár a tesztautó a 3-ast néha csak másodjára vette be, és kicsit hiányzik egy takarékos hatodik sebesség is a kocsiból, ennek híján ugyanis jó hosszúra vették a fokozatokat a Volvónál. Ennek persze a fogyasztás alacsonyan tartása volt az oka, hiszen a DRIVe bevallottan ilyen célból készült.

 Elég az 1,6-os dízel ereje - galéria
Elég az 1,6-os dízel ereje - galéria
Nos, a tesztautóval országúton nem lehetetlen a 4,7-4,8 literes fogyasztás, városban viszont csaknem 6,8 liter környékére kúszott az amúgy pontosnak bizonyuló fedélzeti számítógép szerint (nem számítja bele az átlagba azt az időt, amíg a start-stop rendszer miatt áll a motor a lámpánál, mint egynémely vetélytárs). Átlagnak végül 5,9 liter jött ki, ami annak tudatában, hogy nem voltam azon minden idegszálammal, hogy lejjebb vigyem a fogyasztási értéket és zömében városban járkáltam, szerintem jó eredmény, még ha a gyári 3,9 literes vegyes fogyasztást nyilván meg sem közelíti. Fontos megemlíteni, hogy a spórolás viszont egyáltalán nem jár kompromisszummal a dinamizmus terén: az 1,6-os, 109 lóerős dízel ereje tökéletesen elég ebbe a kocsiba (bár kis mérete ellenére üresen is csaknem 1,4 tonna), kulturáltsága pedig még a legújabb vetélytársakkal összevetve is lenyűgöző. Az autó ereje szinte minden helyzetben elég, sokkal dinamikusabbnak érződik, mint amit a megadott 11,3 másodperces nulla-százas sprint sugall, azt hiszem, egy ilyen nyugodt karakterű autóba nem is feltétlenül kell erősebb motor.

Meg kell fizetni az árát - galéria
Meg kell fizetni az árát - galéria
Talán a fentebbiekből is kiderül, hogy nagyon hamar megszerethető autó a C30-as. Mindent tud, amiért a Volvókat szeretjük: van stílusa, jól néz ki, nagyon otthonos és kényelmes belül, biztonságos, nagyon masszívnak tűnő, igazi kis guruló bunker (5 csillagos törésteszttel). A DRIVe változattól csodát senki se várjon, nem ettől kocsitól fognak feltámadni a kipusztult állatfajok és nem ez állítja meg a jégsapkák olvadását. Viszont ez a legolcsóbban fenntartható Volvo, gyakorlatilag egy kisautó költségeivel jár a birtoklása. Csakhogy ahhoz előbb még meg is kéne vásárolni, amihez bizony bolondbiztos egzisztencia kell. A takarékos svéd kompakt indulóára 6 540 000 forint, amihez olyan extrák költségei adódtak hozzá a tesztautó esetében, mint a xenonlámpák, a fűthető ülések, a prémium audiorendszer, a tolatóradar, a Bluetooth kihangosító vagy a metálfényezés, amivel rögtön 7 505 000 forintra ugrik a kis-Volvo ára. Ennyi pénzért már remek családi autók, vagy 200 lóerő feletti teljesítményű kevésbé neves kompaktok közül is lehet választani, bár tény, hogy a stílusos, háromajtós prémium alsó-középkategóriások között egyáltalán nem kirívó ez az összeg, sőt. A jót tehát meg kell fizetni: a C30-as nem a praktikumot keresők autója, de aki olcsón fenntartató, kellemes dinamikájú, jó menettulajdonságokkal rendelkező, stílusos, kényelmes, és jól felszerelt kompaktot szeretne, biztosan nem beszélném le a Volvóról.

Volvo C30 1.6D DRIVe Start-stop
1560 ccm, négyhengeres, common-rail turbódízel
109 LE @ 4000 ford./perc,
240 Nm @ 1750 ford./perc
elsőkerékhajtás, ötfokozatú manuális váltó
Technikai adatok
Hosszúság 4266 mm
Szélesség 1871 mm
Magasság 1447 mm
Tengelytáv 2640 mm
Nyomtáv elöl 1548 mm
Nyomtáv hátul 1544 mm
Üres tömeg 1373 kg
Megengedett össztömeg 1780 kg
Csomagtartó mérete 233 l
Üzemanyagtartály mérete 52 l
Gumiméret elöl 195/65 R15
Gumiméret hátul 195/65 R15
Menetteljesítmények
Végsebesség 190 km/h
Gyorsulás 0-ról 100-ra 11,3 s
Fogyasztás
Tesztelés alatt
Vegyes 5,9 l/100km
Gyári adatok
Város 4,9 l/100km
Országút 3,4 l/100km
Vegyes 3,9 l/100km
CO2 kibocsátás 104 g/100km
Árak
A modell alapára (1.6 DRIVe Start-stop) 6 540 000 Ft
A tesztelt modell ára 7 505 000 Ft
Főbb konkurensek alapárai
Audi A3 1.6 TDi DPF Ambition (105le) 7 029 250 Ft
BMW 116d (115le) 7 381 000 Ft
MINI Cooper D (109le) 6 381 000 Ft
Alfa Romeo Mito 1.6 JTDm (120le) 5 765 000 Ft
Tetszett Nem tetszett
- stílus
- selymesen járó, erős és takarékos dízelmotor
- kellemes menettulajdonságok
- drága
- szűk, és rosszul pakolható csomagtartó
Kinek ajánljuk?
Egyedülállóknak, pároknak, esetleg családi második autónak remek választás a Volvo C30-as, mivel pont ugyanolyan jó autó, mint nagyobb testvérei, csak éppen kisebb méretben. Van stílusa, nagyon könnyű és kellemes vezetni, a praktikumot leszámítva igazából minden téren jól teljesít, a DRIVe kivitel ráadásul különösen keveset fogyaszt. Az árát viszont megkérik, ennyiért már sokkal jobban használható családi kombik vagy egyterűk is kaphatók.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK LEGFRISSEBB CIKKEK
Visszatérhet a legendás Honda RC 30
Sportosabb külsőt kapott a Volvo C30 DRIVe
3,1 literes átlagos produkált egy Volvo V50 DRIVe
Visszatérnek a sportos Volvók?
V60 néven érkezhet a legújabb kombi Volvo
Nagy tervei vannak a Geely-nek a Volvóval
Gyári képeken az új Volvo S60
Még mindig tart a huzavona a Volvo eladása körül
Egy vak török festőművész találkozott az új Volvo S60-nal - videó
Volvo S80 (2009) D5 AWD Aut. R-Design Summum teszt
Újra frissítésen esik át a Volvo XC90
A Volvo is bevezeti dízelmotorjait a tengerentúlon
Videón a tesztköreit futó új Volvo S60
A kínai Geely megvásárolná a Volvo-t
Környezetbarát modelloffenzívát indított a Volvo
3,8 liter fogyaszt a legtakarékosabb Volvo
R-Design sportcsomagot kap a Volvo C30
Videón a felfrissült Volvo C30
Leplezetlenül fényképezték le a Volvo S60-at
Új motort kap a felfrissülő Volvo C30
Megszületett "kicsi Felipe"
Mégsem épül meg a Francia Nagydíj új pályája
A Hyundai kivonul a japán piacról
A Fiat Multiair technológiája lett az Év Innovációja
Jövőre kezdik az elektromos Mazda2 tesztelését
Sportcsomagot kap a Lexus IS
A Ferrari tárgyalt Hülkenberggel is
Hivatalos kép az Alfa Romeo 147 utódjáról
Lemondott a GM elnöke
Négykarikás játékok - Audi A6 2.5 TDI (1998) használtautó teszt
MC Sportline limitált szériát kap a Maserati GranTurismo S
Videón is bemutatkozik az új Audi A8
A williamses Soucek nyitotta az élen a jerezi tesztet
Új fékrendszert kap a Honda CB1300 S
Életmentő bukó beépített hűtéssel - videó
Újabb legendás alakkal bővül a Triumph ruha kollekció
A Mercedes nem csak versenyzőnek akarja Schumachert?
Alonso "máris többet látott" a Ferrariból, mint Räikkönen
Megérdemelten lett az Év Autója a Volkswagen Polo?
Bemutatkozott az új Audi A8
HOZZÁSZÓLÁSOK
Regisztrált olvasó
Nick Jelszó
Hozzászólás
Elfelejtett jelszó
Nick E-mail cím
Moderációs alapelvek

A cikkekhez csak regisztrált olvasóink szólhatnak hozzá. a korábbiakkal ellentétben regisztrálatlanul már senki
sem fejtheti ki a véleményét. A hozzászólások moderálása nem változik, a személyiségi jogokat sértő és durva
megnyilvánulásokat ezután is törölni fogjuk.

HTML kód használata nem megengedett!

Mindenkinek kulturált, kellemes véleménykifejtést és szórakozást kívánunk!

156sw [2009-11-17. 11:01]
Megatron [2009-11-17. 08:45] Nehéz egy visszakereshető totyikr UTÓLAG "új múltat" hazudni:-DDDDDDD
Mr.Templar [2009-11-17. 10:26]
Mi is volt pontosan ez a pengeváltás?
MBlöki [2009-11-17. 09:11]
Mega:-DDD
Hocek [2009-11-17. 08:38]
zöldség:D most éppen cékla mi?:D
Hocek [2009-11-17. 08:36]
jaja, bepótoltad a lemaradást:)
peteralex [2009-11-17. 08:33]
Hocek. És nem telt meg a postafiókod? Tegnap egész sokat küldtem :)
MBlöki [2009-11-17. 08:22]
Hocek: zőccség a nénikéd!:-DDD
156sw [2009-11-17. 07:30]
Olvass vissza hüle:-DDDDDDD belinkeltem!!
Hocek [2009-11-17. 07:04]
a magyarázkodás az megy szépen:)
Hocek [2009-11-17. 07:03]
Blöki szóval Te is zöldség vagy?:))) Blöki a lángelme ott az erdőszélen csak azért:DDDD
>> Az összes hozzászólás
Nyomtatható verzió
Főoldal
TESZTEK
 AUTÓ  
 MOTOR  
 FORMA-1  
 INFÓK  



PARTNEREK

További partnerek

KERESÉS: ARCHÍVUM:

>> Médiaajánlat >> Impresszum >> Cikkátvétel >> Adatvédelem >> Kapcsolat >> RSS