Nagymamák, fontolva haladók, figyelem! A Chevrolet végre lecserélte a több mint egy évtizedes Sparkot, az új generációt pedig szinte össze sem lehet hasonlítani az előddel. A kategóriához képest tágas beltér, jó anyagok, valamint fiatalos forma jellemzi az autót, amelyet a várhatóan kelendőbb motorral, a kisebb egyliteressel próbáltunk.
Komolyabb lett - 34 kép a galériában
A Daewoo/Chevrolet kisautójának előző generációja nem volt épp telitalálat, épp ezért már nagyon vártuk, hogy vallatóra foghassuk az utódot. Végre ez is megtörtént, hazánkba is megérkezett ugyanis az új Spark. A hazai újautó-eladási statisztikákat elnézve minden eddiginél fontosabb lesz az ötajtós kisautók kategóriája, a 2-2,5 millió forintos kocsikból idehaza is szép eladási számokat lehet produkálni. Erre azonban az utóbbi néhány évben az 1998-ban még Daewoo Matizként debütált előd már nemigen volt képes, az olyan versenytársak, mint a jól sikerült Fiat Panda sok vevőt halászott el az időközben Chevrolet Sparkká átnevezett modell elől. Eljött az idő azonban a visszavágásra, lássuk hát,hogy szerepel az autó.
Nagyobbak lettek a lámpák - galéria
Az elődöt már külseje kapcsán is sok kritika érte, ami nem is csoda, a gömbölyded vonalak kissé komolytalan ábrázatot kölcsönöztek az autónak. Az új Spark felnőttesebb benyomást kelt, formaterve a Cruze által megkezdett irányt viszi tovább. A kocsi a nagytestvér hűtőmaszkját kapta, amelyhez azonban új lámpákat terveztek. Míg a Cruze szinte nagyautós orral rendelkezik, a Spark elnyújtott lámpái inkább játékosak. Szemből, messziről nézve kicsit olyan az autó, mint a tizenéves kamaszok bajusszal: komolyabbnak látszik, mint amilyen. Amint közelebb érünk azonban, és meglátjuk az apró kerekeket, mindjárt más az összkép. Az oldalnézetet éles ívekkel dobták fel a tervezők, ilyenből a hátsó sárvédőre kettő is jutott. Az övvonal meredeken emelkedik, a hátsó ajtók kilincsét ügyesen rejtették el a dizájnerek, kár, hogy ez a megoldás már elcsépelt, és nem is lesz tőle sportosabb az autó. Míg az orr és az oldalrész teljesen új, a faron halványan ugyan, de felismerhetők az előd formajegyei. A nagy burák alatt kissé túljátszott formákat találunk, bár ezek kétségkívül hatékonyan oldják fel a nagy függőleges felületet. A fránya divat nem csupán a hosszú első lámpákon, hanem a hátsó szárnyon is tetten érhető, ugyanakkor meg kell jegyezni, hogy a jókora szélterelő igen hatékonyan tartja tisztán a hátsó szélvédőt. A Chevrolet dizájnerei haladtak tehát a korral, az új Spark divatos külsőt kapott, ez persze azzal jár, hogy egyes részletek elcsépeltek, de ilyeneket szinte az összes konkurensen találunk.
A színek egyhangúságát jól megtöri a műszerfal íve - sajnos a térdünket is - galéria
Óriási javulást mutat a beltér is, ahonnan száműzték az előd kályhaezüst betéteit. Némi meglepetésre a váltókar nem a műszerfalra, hanem hagyományos helyére, alulra került. Az üléspozíció magas, 187 centis magasságom miatt ütközésig hátra és teljesen le kellett állítanom a vezetőülést, de még így is le kellett mondanom a napellenző használatáról, mert akkor az utat sem láttam. Az ülőlap rövid, de ezen túl elég kényelmes a közepesen kemény tömésű ülés. A kormány csak két irányban állítható, nekem még legmagasabb állásában is kissé a lábam között volt. Ezek a kellemetlenségek azonban kivételesek, mivel a Spark volánja mögött valószínűleg elég ritka lesz a 190 centi körüli vagy annál magasabb férfi, az autót inkább hölgyeknek és néniknek szánja a gyártó, ők pedig tökéletesen be tudják maguknak állítani az ideális vezetési pozíciót. A helykínálat a külső méreteket tekintve remek, magam mögé, ha szűkösen is, de befértem. Az új modell széltében tíz centit hízott, így már nem ér össze két termetesebb férfi válla sem, ez főleg hosszabb úton sokat számít. A csomagtartó jelzésértékű, de két mozdulattal bővíthető, ilyenkor akár fél köbméternyi cuccot is szállíthatunk a nem teljesen vízszintes térben.
A kékeszöld háttérvilágítás telitalálat - galéria
Az anyaghasználat teljesen rendben van, a kárpitokon persze érezni a spórolást, de az utas előtt lévő rész például kifejezetten kellemes tapintású, és a gyakran tapogatott kormány és váltógomb is jó fogású. A sok feketét a kormány és az azzal együtt mozgó digitális műszeregység ezüstje oldja valamelyest. Az analóg sebességmérő mellett elhelyezett részről gyorsasági motorok műszerei jutottak eszembe, ebben az a szép, hogy mint később megtudtam, azt valóban a kétkerekűekről mintázták. Olvashatósága nem a legjobb, a fordulatszámmérő felfelé egyre keskenyebb rovátkákkal operál, és a kijelző jelentős késéssel követi a motort. Bár a kesztyűtartó viszonylag kicsi, rakodóhelyből rengeteg van, még az ajtózsebet is kettéosztották, sőt igazi bevásárlóautóhoz híven érmetartót is találunk a kormánytól balra. Összeszerelési minőség terén is hatalmas előrelépés az új modell, rossz úton sem zörög, nyikorog az autó, és az illesztési hézagok is vékonyak, egyenletesek. A jó összképet azonban nálam alaposan lerontotta, hogy a középkonzol alsó része folyamatosan nyomta a lábamat, csakúgy, mint az elődben. Az is igaz ugyanakkor, hogy az alacsonyabbaknak valószínűleg ez is kevésbé zavaró.
Becsülettel küzd - galéria
A modellváltással eltűnt a kínálatból a 0,8 literes motor, könnyeket nem hullajtunk érte, az biztos. Maradt az 1,0 és az 1,2 literes, a tesztautónkban az előbbi dolgozott. Az öntöttvas egység alumínium hengerfejet kapott, és szerencsére négyhengeres, így járása sima, alapjáraton pedig nem is nagyon halljuk. A városi tempó felvételéhez nem kell kinyomnunk a motor szemét, a dinamikus fővárosi forgalomban sem érezzük magunkat mozgó forgalmi akadálynak. Nyomatékból megindulni persze nem tudunk, és a 0-100 km/h-s gyorsulás is romlott pár tizeddel a plusz négy lóerő és hat Newtonméter ellenére, ami a jelentős súlygyarapodásnak tudható be. Sebaj, legalább biztonságban tudhatjuk magunkat, a Spark ugyanis négy csillagot kapott az EuroNCAP-től, nem hiába vastagok tehát az oszlopok. A négyhengeres az autópályát már egyáltalán nem szívleli, de országúton a 90-100 km/h-t stabilan tartja, ilyenkor 2700-2900 körül forog a motor, ezt nehéz megmondani a buta kijelző miatt. Az apró egység úgy 3000 körül kezd el életjelt adni magáról, 4500 körül pedig érdemes felváltani, mert a sebesség nem, csak a motorhang nő tovább. A pesti forgalom dinamikus ritmusát tartva, nagy részben városban tesztelve 7 literes volt az átlagfogyasztás, igaz, ezekben a napokban rendkívüli volt a hideg, országúton, a szabályokat betartva pedig öt literrel is beérte a benzines. Alapvetően a célcsoportnak megfelelően, nyugodtan közlekedtünk a kocsival, de a száguldozás egyébként sem a Spark műfaja, az egyszerű felfüggesztést ugyanis lágyra hangolták. A rendszer a kisebb úthibákat remekül vasalja ki, mindössze a nagyobb keresztbordákkal barátkozik nehezen. A Sparkkal kifejezetten kellemes volt a nagy budapesti forgalomban autózni, a lágy felfüggesztés gondoskodott róla, hogy a gombamód szaporodó új kátyúkból a lehető legkevesebbet érezzük, a szűk belvárosi utcákban és parkolásnál pedig jól jött az autó fordulékonysága. Parkolni egyébként is könnyű az autóval, a szinte függőleges hátfal miatt pontosan tudjuk ugyanis, meddig tart a kocsi. Dicséret illeti a mérnököket a kormányzásért is, amely könnyű ugyan, de közvetlen, ütközéstől ütközésig alig hármat fordul, mi több, kanyarból kifelé jövet visszatér középre, ez is ritkaságszámba megy már manapság. A váltó szerencsére sokkal rövidebb úton jár, mint az elődé, a tesztpéldányé még kicsit karcosan működött, de ez betudható az átvételkor alig 300 km-es futásteljesítménynek.
Nem csak gyerekek férnek el itt - galéria
Bár magas embereknek nem valami kényelmes, városban pedig kissé sokat eszik az autó, összességében mégis pozitív csalódás a Spark, mert csakúgy, mint a Lacetti-Cruze esetében, itt is hatalmas a fejlődés előd és utód viszonyában. A kiskocsi bátran helytállt, már csak az ebben a szegmensben talán mindennél fontosabb ár van hátra. Nos, itt is jól áll a dél-koreai, pardon, amerikai típus. Az "ezres" motorral, alap felszereltséggel már kétmillió Ft-ért a miénk lehet, de a legkelendőbb várhatóan a harmadik, LS felszereltség lesz, ez 2 535 000 magyar valutáért vihető haza. Itt már króm színű a hűtőrács, színre fújták a kilincseket és a tükröket, több a rakodóhely, távirányítású a központi zár, állítható a kormány, és van klíma, MP3-as, USB-, és AUX-bemenetes rádió is. Ami a biztonságot illeti, a négy csillag mellett szériában ABS, hat légzsák, és ISOFIX gyermekülés előkészítés is van, az ESP pedig jutányos 65 000 forintért vásárolható meg. Több igazából nem is kell egy bevásárlóautóba, az 1,2 literes motor további 240 000 forintos felárát csak a maguknak saját őrangyalt vizionáló, száguldozó mamiknak javaslom kifizetni.
Külső méreteihez képest tágas beltér Közvetlen kormányzás Lágy futómű
Nagy városi fogyasztás Ergonómiai bakik
Kinek ajánljuk?
Az új Sparkot össze sem lehet hasonlítani elődjével, így bátran ajánlható mindenkinek, bár az autó legfőképp idősebbeknek lehet kiváló választás, akik keveset és leginkább egyedül vagy kettesben utaznak. A Spark bevásárlóautónak is kiváló.
Zavaros és végtelenül pontatlan a cikk. Már magával ezzel a műszerfali váltóval sem tudom mit akart kihozni a szerző, de az előző Spark még véletlenül sem egy 10 éves modell. Ha jók az emlékeim 2005-ben debütált, előtte a Matiz volt, amely nem igazán hasonlítható össze az előző Sparkkal, bár motorikusan hasonló a kettő. Igaz pár hónapig a Deawoo Matizt hívták Chevrolet Matiznak, mielőtt az előző Spark színre lépett volna. Hozzá kell tennem, hogy a legtöbb európai országban a mai napig is Matiz néven fut. Tehát mielőtt a kedves szerző cikket ír, kicsit turjon már bele a témába.
csufár
[2010-02-08.
11:25]
hocek. persze hogy van. csak éppen mást tekintenek itt rondának és mást odaát,. a műszaki részével meg maradéktalanul egyetértek, többek között ezért is vettem megint japót.
peteralex
[2010-02-08.
09:32]
Csufar. Eddig is buszod volt, nem autód :)
MBlöki
[2010-02-08.
08:18]
csuf: legalább tucc mostmán nyugodtan pálinkázni (pálesz is van, jogsi sem ugrik):-DDD
Hocek
[2010-02-07.
22:53]
zöld az összes általad felsorolt autó tetszik. ez közös. mi a probléma?:)
Hocek
[2010-02-07.
22:52]
csufar ez hülyeség. mindkét kultúrkörben van sz ar és jó formaterv és az igazság az, hogy a japánokkal mellényúlni nem igazán lehet főleg ha használt. az autópark 10%a tetszik, a többi akkor sem kéne, ha utánamvágnák, finnyás vagyok.
Hocek
[2010-02-07.
22:45]
itt vagyok csak szereltem. közben kiosztottam a tudálékosokat a totaratyin vectra vs carisma ügyben:)
csufár
[2010-02-07.
18:36]
hát én például itt buszozok fel s alá, nem lévén autóm... :(
MBlöki
[2010-02-07.
17:57]
no! mindenki nyaral?
csufár
[2010-02-06.
22:05]
hocek, én is ültem már v70-esben, pont olyanban, mint ami zf-nek van :DDD jó autó az. pláne annyiért, amennyibe kerül...nem kizárólag csak az számít, hogy milyenek a vasak egy autóban. neked talán igen (nagyobbrészt nekem is), de ezzel a törpe kisebbséget képviseled, igenis nézzen ki jól, kívül-belül. és itt véreznek el általában a japók, hogy hasonló áron kell megvenni egy teljesen másik kultúrában született formatervet (mégha gyakran magasabb szintű műszaki tartalommal is), amit néha cudarul eltalálnak, de leginkább csak vaktában lövöldözésről van szó. asszem ugyanez miatt nehéz ázsiában is eladni európai kocsikat. kivéve a német hármast, mert az a világon mindenhol menő :DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD