Renault Megane Grandtour 2.0 dCi Aut. (2009) Privilege teszt

Nemrég járt nálunk a vadonatúj Renault Megane Grandtour 1,4 literes turbós-benzines változata, amely akkor igencsak meggyőzött minket. A jelenlegi tesztpéldányunk egy csúcsfelszereltségű automataváltós dízel, amely a Megane jelenlegi tudását hivatott megmutatni, minden benne van, amit a jelenleg a francia tud. Lássuk megéri-e a tetemes felárat a kis benzineshez képest.

	Jókora családi autó - 44 kép a galériában

A formavilág természetesen már ismerős lehet, be kell, hogy valljam, régebben nem voltam oda a Renault stílusirányzatáért, azonban amit az elmúlt pár évben megmutattak egyre tetszetősebb. Bemutatkozásakor a Berline jelentősen felkeverte az állóvizet, amelyet a kupé változat egyenesen tetézett. Persze, azt nem vártuk el a kombi változattól, hogy még egy lapáttal rátegyen a két modelltársra, hiszen itt az elsőszámú szempont a kényelem és a praktikusság. Természetesen a dinamizmus ennél a karosszériaváltozatnál is megmaradt, hiszen az autó tetővonala meredeken esik, bár ez nem túl jó hír a hátsó utasok számára, de mindenképpen jót tesz az autó formavilágának. Az autó övvonala pedig pontosan ellentétesen teszi ugyanezt, viszonylag alacsonyan indul és a hátsó ajtókon már egész magasan fut, majd hátrafelé kiszélesedik, és a hatalmas lámpatesté alakul. Jelen esetben inkább a far az, ami meghatározza az autó küllemét, a hatalmas lámpa oldalról nézve belesimul a formavilágba, azonban hátulról kissé eltúlzottnak tűnik. Annyi biztos, hogy megakad a szemlélők pillantása a méretes lámpatesten. A hátrafelé vertikálisan szűkülő karosszériát a hátsó lőrésszerű ablak jelzi, amiből a kilátás szinte lehetetlen, no de ezt majd később. Az orr mit sem változott a Berline-hez képest, a tükörből figyelve csak a tetősín árulkodik arról, hogy bizony egy Grandtour változat.

	Bőr kivételével csúcsmodell - galéria

A vezetőülést kinyitva egyből látszódik, hogy bizony ez a csúcsfelszereltségű változat, mivel az ajtónyitáshoz ki se kell vennünk a zsebünkből a kártyává laposodott ”indítókulcsot”, automatikusan nyílik. Ez az egyetlen értelmes megoldás, mert hiába az indítógomb, ha előtte a kulccsal ugyanannyi gondunk van, mint egy hagyományos változattal. A belső is ismerős lehet, hiszen ez is teljesen megegyezik az ötajtós változat belterével, így csak a csúcsváltozat navigáció kezelője és az automataváltó tűnhet fel. A műszerfalat borító műanyagokra nem lehet panaszunk, azonban azok a plasztikok már hagynak maguk után némi kívánnivalót, amelyek a látómezőből kilógnak. A műszerfal díszbetétje olyan lamináltpadlós műanyaghatást kelt, jobban illene ide valami természetes anyag. A prémiumérzést a félbőr ülések próbálják még tovább fokozni, azonban ez is feketére sikerült, így elég komor a beltér. A hatalmas tengelytávnak köszönhetően hátul is van hely bőven, azonban az üvegtető további centimétereket vesz el az amúgy is laposodó tetőből, így a 186 centiméteres magasságommal a fejem már beleért a plafon kárpitjába. Rakodóhelyekből van bőven, még a szőnyegek alá is lehet elrejteni apróbb kacatokat, azonban ilyen téli időben nem szerencsés, hiszen a koszos, vizes szőnyeget nem szívesen hajtogatja fel az ember, és a mérete sem túl nagy. A vezető körül is akad elég tárolórekesz, a könyöklő is felhajtható, és ott is jókora az űr. Az ülésekbe behuppanva jól érzi magát a sofőr, kellemes az oldaltartás, és a kedvencem a fejre állítható fejtámla, amely az összes autóban kötelező lenne.

	Erős, de kéziváltóval kéne - galéria

A tesztelt példány újdonsága a kétliteres, 150 lóerős, automataváltóval összehangolt dízelmotor, amely már járt nálunk, azonban nem a Megane-ban. Az indítógombot benyomva kerregéssel kel életre a motor, semmi rezgés rezonancia, ugyan hidegen még kissé hangos, de amint bemelegszik a gázolajos, akkor már finoman jár, és szinte hangtalan. Kissé ódzkodom a négyhengeres dízel és az automataváltó kombinációjától, és ez a párosítás most sem győzött meg igazán. A hatsebességes ugyan egész kulturáltan teszi a dolgát, és a sebességére sem lehet panaszunk, azonban általában túlpörgeti a motort az egyes fokozatokban, és ha keményebben rálépünk a pedálra, akkor fölöslegesen visszavált akár két-három fokozatot is, és csak küzd a motor. Szerencsére van manuális állása is, így a kívánt fokozatokban tartva rugalmasan lehet közlekedni az autóval. Előzéskor mindig manuális állásban raktam, és így nem volt meglepetés. Az autó gyorsulásán is meglátszik az automataváltó, hiszen a kézi váltósnál 0,7 másodperccel lomhább, igaz ugyan, hogy az 10 lóerővel erősebb. A végsebességére nem lehet panaszunk, gond nélkül megfutja a 210 km/h-s sebességet, bár ezt csak korlátozásmentes területen próbáljuk ki. A váltó a fogyasztáson is dob rendesen, a gyári értékek szerint is vagy fél literrel magasabb az átlagfogyasztás, mint a kéziváltós változaté. Nálam a 700 kilométeres átlag majdnem 9 literre alakult, amely 40 százalék országútból, 50 százalék autópályából, és 10 százalék városból állt. Ez az ígért 6,6 literes átlagtól azért jócskán eltér.

	Manuális állásban jobb - galéria

A méretes kombin azért érezni lehet menetközben a tekintélyes súlyt, a majd másfél tonnás autó futóműve is inkább a kényelemre van hangolva, mint a sportos vezetésre. A 17 colos könnyűfém kerekek is kényelmesen futnak, nem üt fel a keresztbordákon sem az futómű. Úgy jellemezhetném az egész hangolást, hogy az okos családi kompromisszum. Menet közben a 150 lóerős dCi mindig megfelelő erőt tartogat magában, így nem kerülhetünk kellemetlen helyzetbe az autóval, ugyan az automata visszaváltása ellen a manuális módba kell tennünk a váltó karját. Szabályos autópálya tempónál egész halk az utastér, csak a tükrök felöl szűrődik be némi zaj. A vastag karimájú kormánykerék nem ad túl közvetlen visszajelzéseket, és kissé túl van szervózva, azonban kellemesen lehet terelgetni vele az autót. Viszont egy dolog volt, ami rendkívül zavart az autóban. Esős, latyakos időben az első ablaktörlőlapát egy széles sávot hagy a baloldali A-oszlop mellett, így a kilátást erősen korlátozza . Ez ugyanúgy igaz a hátsó lőrésszerű ablakra is, ráadásul a törlőgumi hajtókarja nem középre került, így a tükörben csak az ablak felén látunk hátra, ráadásul a kombi kialakítása miatt folyamatosan felkeveredik az útról a víz és a mocsok, így gyakran törölni és mosni kell, ha ki akarunk látni. A csomagtartó nyitógombja pedig olyan mélyre került, hogy az is folyamatosan koszos volt, így nem úsztam meg tiszta kézzel a pakolászást. A motorháztetőhöz is jutott gázrugó, amit mostanában rendszeresen kispórolnak az autókból.

	Megszokást ígényel a navi kezelője - galéria

Mindent összevetve egy komoly és nagy autó a Megane Grandtour, már-már a kategória határait súrolja, és a kétliteres dízellel komolyan kell venni az autót.-akár egy ötfős család is elfér az autóban, és három gyerekülés is gond nélkül a hátsó sorba szíjazható. A Privilege felszereltségben szinte minden benne van, ami kell, talán csak az üvegtetőt kell kihagyni az extralistáról a korlátozott fejtér miatt. Mégsem ez az autó igazi erőssége, hanem az ára. Messze veri a kategóriát, a 2.0 dCi Privilege felszereltséggel jelenleg 5 790 000 forintos akciós árral kelleti magát. Ha az automataváltót elhagyjuk, ami nem az autó erőssége, akkor további 300 000 forintos spórolunk meg, és kevesebb gázolajat is éget el 100 kilométeren így az autó. A konkurenciát böngészve bizony sokkal alapabb felszereltségű modelleket kapunk ilyen áron, úgyhogy a Megane-ról elmondhatjuk, hogy felnőtt a kategóriához, úgy néz ki, hogy megszűntek a megbízhatatlansági problémák, és rendkívül jó vétel ár szempontjából is.