2010. február 08., hétfő - [09:43]

Fiat Punto Evo 1.3 Mjet Dynamic (2009) teszt

Lomha fejlődés Petrovics Antal
A korábbi bemutató után végre hosszabb időt tölthettünk a Fiat Grande Punto felfrissített változatával, az Evo-val. Az olasz kisautó a kissé gyenge teljesítményű 1.3 literes Multijet dízel erőforrással tette tiszteletét szerkesztőségünknél, amely várhatón a legkelendőbb változat lesz hazánkban.

Egy rövid menetpróba keretein belül a közelmúltban ugyan már lehetőségünk nyílt kipróbálni a Fiat Grande Punto modellfrissített változatát, azonban az alaposabb kivizsgálás egészen mostanáig váratott magára. Az olasz újdonság találóan az Evo nevet kapta, amely az evolúciós fejlődésre utal. Az új Punto kívül-belül megváltozott, ám első ránézésre még mindig a Grande stílusjegyei köszönnek vissza. A motorpaletta igen színes, ám tesztalanyunk meghajtásáról a hazánkban várhatóan legsikeresebb dízel erőforrás dolgozik. Az Evonak igen nehéz dolga lesz, ha túl akarja szárnyalni elődje eladásait, de hagyjuk is a jóslatokat, nézzük meg közelebbről mennyiben is változott az új Punto.

 Új arcot kapott a Punto Evo - galéria
Új arcot kapott a Punto Evo - galéria
Mint azt már említettem, a Punto Evo első ránézésre is csalhatatlanul egy Punto, pedig jó pár változtatást eszközöltek rajta az olasz mérnökök. A megújult külső megítélése természetesen szubjektív dolog, ám annyit azért elárulnék, hogy a házi közvélemény-kutatásom során a megkérdezettek többsége a Grande Punto mellett tette le a voksát, már ami a külső megjelenést illeti. Az Evo fara szinte mindenkinek jobban tetszett, mint az elődé, ám az első résznél már nem ilyen rózsás a helyzet. A tervezők számára igen komoly fejtörést okozott, hogy a Grande, Maseratikra emlékeztető hűtőmaszkja helyett milyen új darabbal is rukkoljanak elő. A márka végül a rendkívül sikeres 500-as modell hűtőmaszkja mellett tette le voksát, amely azt jelenti, hogy az embléma egy igen vaskos krómcsík közepén foglal helyet. Ez a megoldás jól mutat az olasz minin, ám a Puntonak már nem áll ennyire jól. Módosultak egyébként a lökhárítók, valamint azok műanyag betétei is, a fényszórók részletesebb kidolgozást kaptak, valamint a ködlámpák is közelebb kerültek egymáshoz. Az elődhöz képest hét új fényezéssel lehet rendelni a Punto Evot, ezeket pedig 40 000 forint ellenében különböző matricákkal dobhatjuk fel. A frissítés során egyébként némileg az autó méretei is változtak; az Evo hossza 4060 milliméterre nőtt, szemben a Grande 4030 milliméterével.

Belül is megújult - galéria
Belül is megújult - galéria
A külső megjelenéshez hasonlóan az autó utastere sem maradt érintetlenül - szerencsére. A Grande Punto legnagyobb gyengesége egyhangúlag az utastér volt, ám ezt a hibát ügyesen orvosolták az olasz tervezők. Az Evoba beülve minőségi anyagok, és elegáns összkép fogad bennünket, bár a tesztpéldány sötét kárpitozása kissé egyhangúvá tette a belteret. A műszeregységen a hagyományos visszajelzőket találjuk, ám a sebesség-, illetve a fordulatszámmérő immáron két külön hengerben pompázik. A műszeregység legfontosabb eleme az alul, középen található fedélzeti számítógép, amely borostyán sárga megvilágítást kapott. A szerkezet megannyi funkcióval büszkélkedhet, ezek között pedig a kormány bal oldalán található kezelőszervekkel válthatunk. A középkonzolon található MP3 formátumot is támogató, CD-s rádió tesztalanyunk esetében egy zongoralakk fekete borítást kapott, amely rendkívül elegáns kinézetet kölcsönöz az egész utastérnek. A rádió alatt találjuk a kétzónás digitális klímát, amelynek felára 60 000 forint. Szintén extraként rendelhető az úgynevezett Ambient műszerfalvilágítás, amely az első kilincseket és az anyósülés előtti konzolt látja el szintén borostyán sárga fényekkel; ezért az esztétikai pluszért 15 000 forintot számol fel a gyártó. A rádiót a megújult multifunkciós kormánykerékről is irányíthatjuk, amely a sebességváltó gombbal egyetemben bőrborítást is kapott. Ami a kényelmet illeti az ülések szivacsozása kellően kemény, bár oldaltartásukon lenne még mit csiszolni. Az elől ülők számára szokás szerint bőséges fej-, és lábtér áll rendelkezésére, ám 180 centiméteres magasságommal magam mögött már csak szűkösen férek el. A sofőr megfelelő üléspozíciójához a négy irányban állítható ülések, valamint a szintén négy irányban mozgatható kormány járul hozzá.

 
Fiat Punto Evo 1.3 Mjet
Ford Fiesta 1.4 TDCi
Hyundai i20 1.4 CRDi LP
 

Peugeot 207 1.4 HDi

Skoda Fabia 1.4 TDi
Renault Clio 1.5 dCi
Toyota Yaris 1.4 D4-D
Volkswagen Polo 1.6 CR TDi
Hossz (mm)
4065
3950
3940
4045
3992

4027

3785
3970
Szélesség (mm)
1687
1722
1710
1972
1642
1707
1695
1682
Magasság (mm)
1490
1481
1490
1472
1498
1493
1530
1485
Tengelytáv (mm)
2510
2489
2525
2540
2462
2575
2460
2470
Csomagtartó (l)
275
281
295
267
300
288
272
280
Üres tömeg (kg)
1080
1014
1222
1269
1100
1240
1055
1057
Hengerűrtartalom (ccm)
1248
1399
1396
1398
1422
 1461
1364
1598
Teljesítmény(LE)
75
68
75
70
70
70
90
75
Nyomaték (Nm)
190
160
220
160
155
160
205
195
Váltó
5 seb.
 5 seb.
5 seb.
5 seb.
5 seb.
5 seb.
6 seb.
5 seb.
Végsebesség (km/h)
165
162
161
166
163
162
175
170
Gyorsulás (s)
13,6
14,8
16,2
15,1
14,8
15,2
10,7
14
Fogyasztás
(vegyes, l)
4,5
4,2
4,2
4,5
4,8
4,5
4,1
4,2
Alapár (millió Ft)
3.56
3.79
3.75
4.18
3,78
3.35
3.42
3.96

Ami a Punto Evo praktikumát illeti, az autó jeleskedik e téren. Mind a négy ajtó kapott térképzsebeket, az elől ülők könyöklőjében pedig még aprópénztartót is találunk. A sebességváltó előtt egy pohártartó, valamint egy kis rekesz kapott helyet, az anyósülésen helyet foglalók bal lábánál pedig egy apró hálós zsebet találunk. A kézifék előtt is láthatunk kisebb tárolókat, a sort pedig a középkonzol tetején található zárható rekesz zárja. A csomagtér 275 literes űrtartalma első ránézésre nem tűnik soknak, ám a nagybevásárlások eredményezte csomaghalmot gond nélkül képes elnyelni, sőt még egy hétvégi kiruccanást is bátran vállalhatunk vele.

 Városba tökéletes a 75 lovas dízel -<br> galéria
Városba tökéletes a 75 lovas dízel -
galéria
A külsőségek után lássuk mi is lapul az autó motorterében. Tesztalanyunk meghajtásáról egy 1.3 literes Multijet erőforrás gondoskodik, amely 75 lóerős teljesítménnyel rendelkezik. A dízel erőforrás bár nem a legnépesebb ménest képes csatasorba állítani a piacon, az autó ereje városi közlekedés során is elegendőnek bizonyult. Autópályán az előzést kétszer is meg kell gondolni, mivel az autó gyorsulása ebben a sebességtartományban már meglehetősen sok időt vesz igénybe. Ha már autópálya, 30 000 forintért tempomatot is rendelhetünk az autóba, amely mindamellett, hogy a sofőr kényelmét szolgálja, használata végtelenül egyszerű is. 130 km/órás sebességnél a főtengely már 3200-at forog percenként, egy hatsebességes váltó véleményem szerint jobban illett volna az Mjet erőforráshoz. Kénytelen vagyok itt megállni egy pillanatra, ugyanis a váltó lehet az autó leggyengébb láncszeme. A szerkezet bizonytalanul, és hosszú úton kapcsol a fokozatok közt, bár félreváltásra egyszer sem került sor. Ami az Evo menetteljesítményeit illeti, a futómű hangolása kicsit kemény a magyar útviszonyokhoz, hosszabb utazás során az autó bizony megerőltetheti az ember derekát. A Multijet erőforrás a teszthét végén kisebb csalódást okozott nekem. Nagy meglepetésemre az autó nem volt képes 5 liter alatti átlagfogyasztást produkálni száz kilométeren, márpedig a gyári vegyes fogyasztás értéke 4.5 liter. Nem tapostam a gázt egyáltalán, a teszthét végére mégis 5.5 literes vegyes átlagot számoltam. Ne értsenek félre, ez is rendkívül kedvező érték, ám egy ekkora méretű, és ilyen technológiával felszerelt autónak már illendő lenne kisebb értéket produkálni.

 Jelentős engedményeket ad a Fiat - galéria
Jelentős engedményeket ad a Fiat - galéria
A jelen tesztünk alanyát képező Punto Evo egy közepes, azaz Dynamic felszereltséget kapott, amely -csak, hogy néhány dolgot említsek - osztott hátsó üléseket, oldal és függöny légzsákokat, valamint MP3 lejátszására is képes CD-s rádiót tartogat a potenciális vásárlók számára. A tesztpéldány ettől jóval komolyabb felszereltségben érkezett hozzánk, amelyek közül párat a fentiekben említettem is. Egy fontos dolog azonban kimaradt a sorból, méghozzá a kanyarkövető ködlámpák, amelyek felára 32 000 forint. Az 1.3 literes Mjet erőforrással szerelt Fiat Punto Evo alapára 4 150 000, ám most akciósan már 3 565 000 forintos áron is hozzájuthatunk. Az általunk tesztelt példány minden extrával együtt összesen 3 847 000 forintot kóstál. Ha a modellek alapárait tekintjük, a Punto Evo a második legjobb választás lehet a piacon, méghozzá az 1.5 literes motorral hajtott Renault Clio mögött, amely szintén akciósan 3 350 000 forintos árcédulával rendelkezik. Ezt követően szinte azonos, közel 3,8 millió forintos áron találunk három modellt is; a Skoda Fabiat, a Hyundai i20-t, valamint a Ford Fiestat. Éppen a négymilliós határ alatt marad az új 1,6-os TDI-vel szerelt Volkswagen Polo, míg a Peugeot 207  HDi 4 179 000 forintba kerül. Az olasz Punto Evo tehát kategóriájának egyik legjobb vétele, formáját pedig hamar meg lehet szokni.

Fiat Punto Evo 1.3 Mjet (2009)
1248 ccm, négyhengeres, dízelmotor
75 LE @ 4000 ford./perc,
190 Nm @ 1750 ford./perc
elsőkerékhajtás, ötfokozatú manuális váltó
Technikai adatok
Hosszúság 4060 mm
Szélesség 1687 mm
Magasság 1490 mm
Tengelytáv 2510 mm
Nyomtáv elöl 1473 mm
Nyomtáv hátul 1466 mm
Üres tömeg 1080 kg
Megengedett össztömeg 1665 kg
Csomagtartó mérete 275 l
Üzemanyagtartály mérete 45 l
Gumiméret elöl 175/65R15
Gumiméret hátul 175/65R15
Menetteljesítmények
Végsebesség 165 km/h
Gyorsulás 0-ról 100-ra 13,6 s
Fogyasztás
Tesztelés alatt
Vegyes 5.5 l/100km
Gyári adatok
Város 6,2 l/100km
Országút 3,5 l/100km
Vegyes 4,5 l/100km
CO2 kibocsátás 119 g/100km
Árak
A modell alapára 3 565 000 Ft
A tesztelt modell ára 3 847 000 Ft
Főbb konkurensek alapárai
Volkswagen Polo 1.6 CR TDI Trendline (75 LE) 3 956 750 Ft

Hyundai i20 1.4 CRDi LP (75 LE)

3 749 000 Ft
Peugeot 207 1.4 HDi Trendy (70 LE) 4 179 000 Ft
Skoda Fabia Classic 1.4 TDi (70 LE) 3 787 250 Ft

Renault Clio 1.5 dCi Ice (70 LE)

3 350 000 Ft

Tetszett Nem tetszett
Felhasznált anyagok minősége
Elegáns utastér
Kedvező fogyasztás
Lomha erőforrás
Kissé kemény futómű
Hátul szűkös helykínálat
Kinek ajánljuk?
A Fiat Punto Evot főként második, inkább városi autónak tudnám ajánlani, ugyanis a napi bevásárlások által keletkezett csomagokat még gond nélkül képes elnyelni, ám családi nyaralásokra már nem alkalmas az autó. A mai üzemanyagárakat tekintve pedig nem mellesleg a Punto fogyasztása is kedvező.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK LEGFRISSEBB CIKKEK
200 lóerős lehet az Abarth Punto Evo
Újabb limitált széria a Fiat 500-ból
Bugyirózsaszín széria készül a Fiat 500-asból
Kupás versenyautót épít a Lotus az Evorából
Összehasonlító teszten az Audi RS6 és a Mitsubishi Evo - videó
Bikiniben táncoló lányokkal reklámozta a Fiat az 500 Cabriót a téli hidegben
Kötelező evolúció - Fiat Punto Evo bemutató
Hivatalos képeken a Fiat Doblo
Eladó a Lotus Evora platformja
Hibrid meghajtást kaphat a következő Mitsubishi Lancer EVO
167 lóerős Multiair motort kap a Fiat 500 Abarth
Frissítésen esik át a Mitsubishi Lancer Evolution X
A Ferrari ellen indulna a Lotus
Videón az új Fiat Punto Evo
A Chrysler forgalmazza majd az USA-ban a Fiat 500-ast
840 lóerős Ferrari Enzót készített az Edo Competition
265 lóerős a Hamann Fiat 500-asa
Elkészült a Lotus Evora versenyváltozata
Gazdájához került az első Lotus Evora
Körrekordot futott a Devon GTX Laguna Secában - videó
A Red Bull a vb-címre hajt az új RB6-tal - képekkel
Villeneuve szerint csalódást okoznak a fizetős pilóták
Modelloffenzívára készül az Opel a következő 2 évben
Hóban az új BMW X5 - videó
Az Aprilia RSV4-eket és Factorykat hív vissza világszerte
BMW S1000 RR-rel csapatni a befagyott tavon - videó
Hófehér vasparipa, alias DUster Streetfighter
Bemutatkozott az elektromos Transit Connect szériaváltozata
Újabb limitált szériát kap a Smart Fortwo
Élő tudósítás a jerezi tesztről
Erre jó a Hummer - videó
Az EU jóváhagyta a Saab hitelét
A BMW eladásai is nőttek
Limitált szériával ünnepel a 20 éves Renault Clio
Bemutatkozott az Audi A1
Racionális választás - Ford Focus II 1,6 TDCi Trend Kombi (2007) használtautó teszt
Megtette első köreit az új Lotus
Holnap hivatalosan is bemutatkozik a Nissan Juke
Malajziába is elküldte felszerelését a Stefan GP
Retró Mustang Amerikából
HOZZÁSZÓLÁSOK
Regisztrált olvasó
Nick Jelszó
Hozzászólás
Elfelejtett jelszó
Nick E-mail cím
Moderációs alapelvek

A cikkekhez csak regisztrált olvasóink szólhatnak hozzá. a korábbiakkal ellentétben regisztrálatlanul már senki
sem fejtheti ki a véleményét. A hozzászólások moderálása nem változik, a személyiségi jogokat sértő és durva
megnyilvánulásokat ezután is törölni fogjuk.

HTML kód használata nem megengedett!

Mindenkinek kulturált, kellemes véleménykifejtést és szórakozást kívánunk!

tamtam [2010-02-14. 21:04]
Bármilyen fura számodra, általában az 1.6-ok messze nem mennek ennyit háromba, sőt még a 2.0-ra sem jellemző
Aldo Moro [2010-02-10. 23:19]
Most csináljak egy képet? Mi olyan hihetetlen? 2-ben megy 100-at, 4-ben ki sem lehet forgatni. Ja: 6500-nál kezdődik a piros, de csak 7200-nál szabályoz. Ezért szoktam mondani, hogy össze is karmolnám magam, ha 7,8-at fogyasztana, mint a gyári adat.
tamtam [2010-02-09. 21:31]
Brava 150-ig megy 3-ban?? A 2.0 QV-m nem ment szerintem annyit, jó hosszú váltó van benne, sőt ha jól emlékszem az 1.6-os golf is csak 130-ig volt jó háromban.
csb [2010-02-09. 17:12]
,de a rövid váltó tényleg nagyon idegesítő. Autópályára sosem megyek vele. Ott már többet fogyaszt 1 literrel, mint a 147-es 1.9 jtd.
csb [2010-02-09. 17:10]
,az én Grandém forgalmijában, ezzel a motorral 1180kg van írva. Sztem az új se könnyebb, nem h9inném, hogy valóban csak 1080kg lenne. El van írva.
Aldo Moro [2010-02-09. 16:38]
Hocek: a nőknek akkor hiszek, mikor ló legel a sirjukon, a sörben viszont még nem kellett csalódnom. Szerintem tartom a szintem, de más jobban meg tudná mondani. Alex: ez lehetséges, de mi a rákért kell egy akármilyen autó alá rövid váltót tenni. Ha nem megy, visszaváltok és kész. Bravát simán visszateszem 80-nál is 3-ba és abban a fokozatban lehet vadulni 150-ig. Persze nem szoktam, de egy hosszú váltóval legalább lehet fogni a fogyasztáson. Haver Ventojában 100-nál 3000-ret forog a motor. 1,9 pdbgvtdi. Aztán sir, hogy néha megeszi a 7 litert is.
devil [2010-02-09. 16:02]
csufár [2010-02-09. 09:51] Világos, én is az EU-n belül értettem a tönkretételt.
ledo76 [2010-02-09. 15:06]
Ákos123: Azért ezt így kijelenteni necces. A Fiat futóművek inkább kényelmesre vannak véve, ráadásul mivel relatív olcsók nem is túl igényes szerkezetek. Az igaz, hogy semmivel sem instabilabbak a kategória átlagánál és, hogy vannak nála "limbóhintóbbak". Hocek: szerinted nincs egy gyártón belül minőségi fejlődés vagy visszalépés? Akkor mivel magyarázod, hogy pl: a Fiat 125 Special korának (és kategoriájának) egyik legfejlettebb autója volt, illetve az akkori Fiat-ok a kasznit leszámítva kimondottan tartós és megbízható darabok voltak. Aztán jött a Ritmo, Regatta stb korszak. Visszafele ez szerinted nem megy?
Ákos123 [2010-02-09. 13:16]
Hocek..."és élvezi a kanyarokat, a futóművet, váltót, a merevséget. ilyen se a corollában se a bravoban nincs:D"... hát, azért az új Corollával is lehet jókat kanyarodni, Aurisszal még inkább. Bravot csak egyszer vezettem, de nagyon pozitív volt a tapasztalat, ha a futóművet nézzük. mondjuk a Fiat mindig is olyan futóműveket rakott az autói alá, amik támogatták a vadulást...
csufár [2010-02-09. 09:51]
devil [2010-02-09. 09:07] az EU töketlen hülék gyülekezete. nem tudnak kicsinálni senkit, legfeljebb az EU-n belül...naponta látom mekkora baromságokat művelnek
>> Az összes hozzászólás
Nyomtatható verzió
Főoldal
TESZTEK
 AUTÓ  
 MOTOR  
 FORMA-1  
 INFÓK  



PARTNEREK

További partnerek

KERESÉS: ARCHÍVUM:

>> Médiaajánlat >> Impresszum >> Cikkátvétel >> Adatvédelem >> Kapcsolat >> RSS