2004. augusztus 30., hétfő - [14:13]

Itt a Suzuki Swift II.!!!

(fél)Hivatalos képek és adatok A5
Sok találgatás után végre (fél)hivatalos információk és képek is napvilágot láttak a magyar csoda, a Suzuki Swift legújabb generációjáról. A képek bizakodásra adnak okot az esztergomi modellel kapcsolatban, a kisautó neve pedig mégis Swift lesz.
A Swift II. a szeptemberben esedékes párizsi autószalonon mutatkozik majd be a nagyközönségnek, egy holland szakportálon viszont már most láthatóak róla az első, hivatalosnak tűnő sajtófotók. A modell az előzetes ígéretekhez híven hasonlít a korábban bemutatott Concept S modellre, persze kevesebb sportos elemmel, ám ez csöppet sem baj. Az autó formái az első sajtóképek alapján igen kellemesek és szerethetőek, persze majd csak élőben alakul ki róla az igazi kép.

Az új Swift 3,7 méter hosszú, 1,69 széles és 150 centi magas lesz, tehát nagyjából egy Toyota Yaris méretű kisautóra számíthatunk. Bevezetése után két benzines és egy dízelmotorral lesz kapható a Suzuki új büszkesége. Előbbiek 1.3 és 1.5 liter lökettérfogatúak, valamint 91 (114 Newtonméter), illetve 102 lóerős (133 Nm) teljesítményt képesek leadni. A Fiat sok helyen - többek közt az Ignisben és a Wagon R+-ban - megtalálható 1.3-as Multijet erőforrás is bekerül a motorháztető alá, változatlan paraméterekkel (70 lóerő, 170 Newtonméter). A kuplungpedál gyűlölőinek jó hír, hogy rendelhető lesz egy négy-, illetve motor függvényében ötsebességes automataváltó is. A Swift II. az előző generációhoz hasonlóan az esztergomi Suzuki-gyárban készül majd, mi pedig kíváncsian várjuk az ígéretes kisautót.

 

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK LEGFRISSEBB CIKKEK
Már tesztelik az új Suzuki Swiftet
Limitált szériával ünnepli 25. születésnapját a GSX-R 1000
Az önmagát megépítő GSX-R - videó
Közel 240 000 Suzuki Swiftet hívnak vissza rozsdásodás miatt
Csökkenő profit, de kedvező kilátások a Suzukinál
Suzuki Grand Vitara (2009) 3,2l V6 4x4 Aut JLX-EL teszt
Tokióban mutatkozott be a Suzuki Swift Plug-in Hybrid
Bemutatkozott a Suzuki Kizashi
400-as Gladiust mutat be a Suzuki Tokióban
Hidrogén hajtású Suzuki SX4 Tokióban
Új Suzuki Alto koncepció mutatkozik be Tokióban
A Suzuki Swiftből is készül hibrid
Megérkezett a limitált Swift Hello! (x)
Robogógyártásba kezd a Volkswagen?
Volkswagen-Suzuki együttműködés a láthatáron
Bemutatkozik a legújabb Suzuki Bandit GSF 1250
Megjelentek az első fotók a Suzuki GSX-R 125-ről
Kémfotón a Suzuki új belépő naked bike-ja, a GSR 250
206 lóerős Suzuki GSX-R 1000 a Yoshimurától
Hivatalos képeken a ráncfelvarrott Suzuki SX4
Button az év végén sem csak a pontszerzésre hajtott
A McLaren-es Paffett diktálta a tempót szerdán Jerezben
Button: Csak az évadnyitón volt a miénk a legjobb autó
Heidfeld optimista, hogy ütőképes csapathoz igazol
Hülkenberg nem mestereként fog Barrichellóra tekinteni
Baguette csütörtökön a BMW-vel is tesztel
A motorokat muszáj kiegyenlíteni, int Horner
Webber nyugtatta a Red Bull tehetségét a teszt előtt
A Ferrari hosszú távú szerződést kötött Bianchival
Soucek úgy érzi, minden adott az F-1-es szerepléshez
280 lóerős és 13,9 másodperc alatt gyorsul 300 km/h-ra a Stormbringer
135 kilós, de 190 lóerős Paton 500-as gépe
Egyedi és régi motorokkal kaszkadőrködnek az amerikai motorépítők - videó
Már tesztelik a következő Smart Fortwo-t
Az S8-ason debütál a sportos Audik új formanyelve
Kubica 29. lett a Francia ralin
Megszületett "kicsi Felipe"
Mégsem épül meg a Francia Nagydíj új pályája
A Hyundai kivonul a japán piacról
A Fiat Multiair technológiája lett az Év Innovációja
HOZZÁSZÓLÁSOK
Regisztrált olvasó
Nick Jelszó
Hozzászólás
Elfelejtett jelszó
Nick E-mail cím
Moderációs alapelvek

A cikkekhez csak regisztrált olvasóink szólhatnak hozzá. a korábbiakkal ellentétben regisztrálatlanul már senki
sem fejtheti ki a véleményét. A hozzászólások moderálása nem változik, a személyiségi jogokat sértő és durva
megnyilvánulásokat ezután is törölni fogjuk.

HTML kód használata nem megengedett!

Mindenkinek kulturált, kellemes véleménykifejtést és szórakozást kívánunk!

drusi [2004-09-01. 08:25]
az igaz, hogy Magyarországon nem nagyon éri meg dízelt venni, mert a gázolaj ára szinte a benzinéhez hasonló, meg figyelembe véve az ottani autóhasználatot, szerintem Magyarországon nagyon nehéz behozni azt az ára/árkülönbségett, amivel drágább a dízel autó. otthon biztos, hogy én sem vennék soha dízelt. viszont kiszámoltam, 25ezer km után a Wagon dízellel már 250ezer ft-ot spóroltam meg itt Luxembugban. Szóval több százezer km után többszörösen megéri. üdv
Fantomas7 [2004-08-31. 20:04]
Szerintem az adatokat nem nézted meg jól. Az új Swift méretileg a mostani D. Kalosszal lesz egyforma. Abban 1150-es motor van. Szerintem teljesen felesleges lenne ezeknél (1.3, 1.5, D) nagyobb motort bererakni ebbe a kis kaszniba. Én inkább a kisebb motorokat hiányolom: 1.0, 1.1, 1.2. Szerintem az új Swift árát a Wagon és az Ignis közé fogják belőni. Kb.: 2,2M.
Leadfoot [2004-08-31. 17:47]
drusi! A Polonak meg a C3-nak a "szabadidőautó" változatai nem 4WD-k, csak emelt hasmagasságúak + eltérő spoilerek vannak rajtuk, mint a "sima" Polon meg C3-on. Én ültem Lianában, és akármennyire alsó-közepes autónak akar látszani, hely szempontjából a nagyobb kisautókra emlékeztet (ezt támasztják alá a méretadatok - pl. tengelytáv - is). Ismerősék Fabia Combijához tudnám hasonlítani a térkínálatot. És amelyik gyárnál raknak alsó-közepes autókba ilyen kis köbcentis dízeleket, ott is 4millió körül kezdődik. Megane 1.5dCi, 307 1.4HDI 3.750.000-nél kezdődnek, de ha valaki nem bízik a franciákban, a Corolla D-4D és az Almera 1.5dCi is 4,1 alól indul. Persze Te nyugaton élsz, ezek meg a magyar viszonyok (itt nem is lehet dízel Lianát kapni).
drusi [2004-08-31. 14:17]
meg az a helyzet, hogy ezt a modellt már regóta különlegességként harangozták be. a képeken nagyon csípősnek látszik. talán 16 collos kerék is mehet rá, tuningon is átmehetne: szóval szerintem ezt nem bagóért fogják árulni.
drusi [2004-08-31. 14:14]
Leo igazad van, de ne feledd, hogy egyetlen Ignisen sem lehet kormányon irányítható rádiót rendelni, a swift 2 pedig úgy néz ki, hogy azzal is rendelkezik. Az ülések, az ajtóborítás is komolyabbnak látszik. Lehet, hogy a Suzuki nyugaton szerencsét kíván próbálni a "mini"szegmensben. Nem? Majd megnézem Párizsban, aztán beszámolok. Évek óta nyugaton élek, az a helyzet, hogy itt az Ignis nem nagyon fogy. Wagon még csak-csak, mivel vannak akik városi autót akarnak, de nagy raktérrel. A nyugati nyugdíjasok kedvelik az Agila/wagon párost. Az Ignist itt csak csodabogarak veszik. Liana 1,4 dízelen töröm a fejem, de a kereken 4 milliós ár elveszi a kedvem, habár jóval társai alatt marad.
Leo [2004-08-31. 13:50]
Leadfoot; Azt nem mondtam, hogy nem egymás elöl veszik el a vevőket, de összeségében még így is jól járhatnak. És ne feledjük, hogy Ny-Eu az egyik cél, ott pedig nincs ilyen pozícióban az Ignis. Ha belegondulonk akkor a VW csoport is nagyon gyakran önmagának állít konkurenciát, de a széles modellpalettával sokféle igényt kielégít. Drusi; Nem hiszem, hogy ez "luxus" kivitel lenne és az Ignis (2-4,-3,5) fölé pozícionálnák, mert az azt jelentené, hogy kisautópiac "prémium" szegmensébe kerülne, ahol már nem a Suzukit veszik.
drusi [2004-08-31. 13:41]
jónak tartom az ár alapján való besorolást! szerintem (a képek alapján) ez a SWIFT ellentétben a másik három említett modellel inkább valami "luxusosabb" kivitelt képez. A műszerfal mindenképpen arról tanúskodik ellentétben a WAGON/IGNIS/ALTO hármassal. A többin nincsen autómata váltó sem (vagy alig), itt pedig az is tervezve van minden motorral. Kár, hogy nem tesznek bele nagyobb dízel motort. Kár az is, hogy a WAGONnak nem adnak ki valami (c3 vagy polohoz hasonlo) szabadidős négykerekű változatát. Jelenleg wagon dízelem van, nagyobb Suzukit szeretnék, de ott csak a Liana van, az meg csúnya, nem? A lényeg, hogy a SWIFT 2-vel megjelenik egy SUZUKI a piacon, ami végre úgy néz ki, mint egy igazi japán autó és végre felzárkózik a kategóriabeli társaihoz.
aero-250 [2004-08-31. 13:17]
ez teccik! csak legyen ócsó. azt is remélem a swift futóművéhez hasonló nagyszerű lesz...
Leadfoot [2004-08-31. 13:15]
Oké, de ha ár szerint nézzük, akkor kb. 1,9-ért ott az Alto, 2millióért a WRP, 2,3-ért az Ignis. Akkor hová fér be az új Swift? A Wagon és az Ignis közé? Ezen persze nem fogunk öszeveszni, de én azt mondom, a 4 modell már egymástól vennél el a vevőket. Bár fene tudja, lehet, hogy bevállalják...
Leo [2004-08-31. 12:48]
Szerintem biztos nem fogják az Altót kivonni (SZVSZ egyiket sem). Ugyanis ők nem méret, hanem ár szerint nézik és nem hiszem, hogy 1,8M-ért hoznák ki az új Swiftet.
>> Az összes hozzászólás
Nyomtatható verzió
Főoldal
BEMUTATÓ
 AUTÓ  
 MOTOR  
 FORMA-1  
 INFÓK  



PARTNEREK

További partnerek

KERESÉS: ARCHÍVUM:

>> Médiaajánlat >> Impresszum >> Cikkátvétel >> Adatvédelem >> Kapcsolat >> RSS