2009. november 25., szerda - [12:45]

Közösen fejleszt motorokat és padlólemezt a Renault és a Mercedes

Együttműködési megállapodást írt alá a Mercedes és a Renault, amelynek keretében a két gyártó közösen fejleszti majd azt a kicsi, hátsókerékhajtású platformot, amelyre a 2013-ban érkező új Smart ForTwo is épül majd. A platform farmotoros, és könnyedén variálható, erre épül majd a 2014-ben bemutatkozó új Smart ForFour is. A Smartok mellett a Renault erre a padlólemezre építi majd a Twizy elektromos kiskocsi és a négyajtós Zoe szériaváltozatait. Az együttműködés a motorokra is kiterjed, e szerint a Mercedes látja majd el a franciákat háromhengeres benzin-, illetve dízelmotorokkal, és start-stop rendszerrel. A későbbiekben pedig együtt fejlesztenek ki egy 1,8 liter alatti lökettérfogatú, négyhengeres benzinest, amely az A-, és a Magyarországon gyártandó B-osztályokban, a Smart ForFourban, illetve a Twingóban, a Clioban, az új Modusban, a Méganeban, és a Scénicben is megtalálható lesz. A továbbiakban pedig az is elképzelhető, hogy a Renault elektromos kiskocsija a Smart ForTwo franciaországi Hambachban található gyárában készül majd.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK LEGFRISSEBB CIKKEK
A Red Bull még mindig nem döntött a motorszállítóról
A Renault új technikai igazgatót nevezett ki
A Mercedes nem csak versenyzőnek akarja Schumachert?
555 lóerős E-osztályt készített a Brabus
Barrichello: A Brawn hibázott, hogy elengedett minket
Vlagyimir Putyin a Renault-tól kért segítséget a Lada megmentésére
Conway lát némi esélyt a Mercedes versenyzőülésére
A Panasonic a Renault felé kacsingat?
A Mercedes hallani sem akar motorja lebutításáról
A Renault három fiatal versenyzővel tesztel Jerezben
Bemutatkozott a Renault Twingo Gordini RS
Menő kupék olcsón
Átadták tulajdonosának az első Mercedes E-osztály T-modellt
A Mercedes is megnevezte decemberben tesztelő pilótáit
Nagyobb átalakulás előtt a Mercedes C-osztály
Menedzsere szerint Schumacher győztesként térne vissza
A Renault-főnök szerint nem fontos az F-1
A Mercedes akár győzelem nélküli pilótákkal is nekivágna
Brawn kizárta Schumacher szerződtetését
Hivatalos: Rosberg jövőre a Mercedesnél folytatja
Mégsem épül meg a Francia Nagydíj új pályája
A Hyundai kivonul a japán piacról
A Fiat Multiair technológiája lett az Év Innovációja
Jövőre kezdik az elektromos Mazda2 tesztelését
Sportcsomagot kap a Lexus IS
A Ferrari tárgyalt Hülkenberggel is
Hivatalos kép az Alfa Romeo 147 utódjáról
Lemondott a GM elnöke
Négykarikás játékok - Audi A6 2.5 TDI (1998) használtautó teszt
MC Sportline limitált szériát kap a Maserati GranTurismo S
Videón is bemutatkozik az új Audi A8
A williamses Soucek nyitotta az élen a jerezi tesztet
Új fékrendszert kap a Honda CB1300 S
Életmentő bukó beépített hűtéssel - videó
Újabb legendás alakkal bővül a Triumph ruha kollekció
A Mercedes nem csak versenyzőnek akarja Schumachert?
Alonso "máris többet látott" a Ferrariból, mint Räikkönen
Megérdemelten lett az Év Autója a Volkswagen Polo?
Bemutatkozott az új Audi A8
Nem kell félni egy Infiniti FX fedélzetén sem
HOZZÁSZÓLÁSOK
Regisztrált olvasó
Nick Jelszó
Hozzászólás
Elfelejtett jelszó
Nick E-mail cím
Moderációs alapelvek

A cikkekhez csak regisztrált olvasóink szólhatnak hozzá. a korábbiakkal ellentétben regisztrálatlanul már senki
sem fejtheti ki a véleményét. A hozzászólások moderálása nem változik, a személyiségi jogokat sértő és durva
megnyilvánulásokat ezután is törölni fogjuk.

HTML kód használata nem megengedett!

Mindenkinek kulturált, kellemes véleménykifejtést és szórakozást kívánunk!

bandi77 [2009-11-26. 12:38]
Hát ez a Mercedes házasság előnynek tűnik a Renaultnak. Csak annyi a probléma vele,hogy ha ránézek a Smartra és az A és B mercire akkor már nem tűnik olyan előnyösnek. Ebben a kategóriában a Merci sosem játszott! És a 4 hengeres motorokban sem nagy a hagyomány. Ez a házasságot inkább a merci erőltette mint a Renault.Ebből a Merci többet profitál majd mint a Renault.
garf16 [2009-11-25. 17:58]
Úgy látszik megírigyelték a BMW PSA motort és kerestek másik franciát. Mivel nincs sok választás ezügyben így maradt a Renault. Azért ha kis motorokat nézzük akkor a fejlesztési potenciál csak nagyobb a franciáknál. A merci szerintem max néhány technológiai megoldást ad át.
>> Az összes hozzászólás
Nyomtatható verzió
Főoldal
AUTÓ - HÍREK
 AUTÓ  
 MOTOR  
 FORMA-1  
 INFÓK  



PARTNEREK

További partnerek

KERESÉS: ARCHÍVUM:

>> Médiaajánlat >> Impresszum >> Cikkátvétel >> Adatvédelem >> Kapcsolat >> RSS