2010. július 29., csütörtök - [12:42]

Hivatalos: 2011-ben érkezik a hibrid Porsche Panamera

A gyártó hivatalosan is bejelentette, hogy 2011-ben mutatja be a hibrid egységgel ellátott luxusautóját. Az ötajtós kupéban egy háromliteres, kompresszorral feltöltött egység dolgozik majd, amelyhez egy villanymotor segédkezik. Az együttes teljesítmény eléri a 380 lóerőt. A Panamerában a villanymotor önállóan is tud dolgozni, de legtöbbször a gyorsításban segít be. A hibrid egységhez egy nyolcsebességes automataváltó párosul.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK LEGFRISSEBB CIKKEK
Már biztosan megvalósul a Porsche 918 Spyder
Már tesztelik a következő generációs Porsche Boxstert
A Porsche rákapott a hibrid és az elektromos modellekre
Rákontrázott a Nissan a másik lejáratására
Egymilliárd eurót fektet be a Porsche a következő 5 évben
8 év múlva a VW eladásainak 3 százalékát tehetik ki a környezetbarát modellek
Harley-motor, dízel traktor, kínai olcsó autó - és mind Porsche
A Honda leállította dízeleinek fejlesztését
Jogi lépéseket is tenne a Porsche a Nissan ellen
Év végén érkezhet a Porsche 911 Speedster
175 millió forinttól indul a Porsche 918 Spyder
Új igazgató, új belépőmodell a Porsche-nél
Honda CR-Z (2010) GT teszt
Michael Macht elhagyja a Porschét
Újabb hibrid változat készült a Piaggio MP3-ból
Belső kamerás felvételen a Porsche 911 Cup Pikes Peak-győzelme - videó
Középmotoros és hibrid lehet a Honda S2000 utóda
Könnyebb és erősebb sportváltozatot kap a Porsche Cayman
2012-ben jön a dízel-hibrid Dacia, a Hamster?
Videó: Porsche 911 Turbo vs. Mercedes SLS AMG vs. Audi R8 V10
A Lotus az IndyCarba is visszatér 2012-ben
A Magyar GP-n is brit versenyző segíti a sportfelügyelőket
Extra rögzítőkötéllel gátolnák meg a kerekek leszakadását
Ecclestone 10 évvel hosszabbított Monacóval
Véget ért az M6-os BMW gyártása
Bemutatkozott az S-line csomag az Audi A7-hez
Jövőre cseh versenyző is lesz a MotoGP-ben
Ilyen lehet a Jaguar X-Type utódja
Felfrissítik a Bentley Continental GT-t
Az RSV4 Factoryvel is lehet festeni - videó
Akinek nem kell félnie a főnök öklétől
Az ABT felmatricázta az Audi A1-et
Megérkezett a 2011-es Harleyk legolcsóbb tagja, a SuperLow
Ebédeljen egy Volkswagen Bogár ihlette étteremben
A medvék földjén jártunk az Opel Astra Twintoppal
A Bugatti Veyron Super Sport lett Stig leggyorsabb autója - videó
Már biztosan megvalósul a Porsche 918 Spyder
A5 Szubjektív - Hockenheimi Görbe Tükör
Futamelőzetes - Magyar Nagydíj
Indiában épít gyárat a Harley-Davidson
HOZZÁSZÓLÁSOK
Regisztrált olvasó
Nick Jelszó
Hozzászólás
Elfelejtett jelszó
Nick E-mail cím
Moderációs alapelvek

A cikkekhez csak regisztrált olvasóink szólhatnak hozzá. a korábbiakkal ellentétben regisztrálatlanul már senki
sem fejtheti ki a véleményét. A hozzászólások moderálása nem változik, a személyiségi jogokat sértő és durva
megnyilvánulásokat ezután is törölni fogjuk.

HTML kód használata nem megengedett!

Mindenkinek kulturált, kellemes véleménykifejtést és szórakozást kívánunk!

quattrofan [2010-08-02. 17:57]
Nincs esély a Lexus ellen.Ott V8-as moci van itt csak V6.A LEGJOBB hybrid a mi ma létezik:Lexus Ls 600h!
>> Az összes hozzászólás
Nyomtatható verzió
Főoldal
AUTÓ - HÍREK
 AUTÓ  
 MOTOR  
 FORMA-1  
 INFÓK  



PARTNEREK

További partnerek

KERESÉS: ARCHÍVUM:

>> Médiaajánlat >> Impresszum >> Cikkátvétel >> Adatvédelem >> Kapcsolat >> RSS