2006. szeptember 25., hétfő - [16:05]

Kínában is Japánra készül a Super Aguri

A Super Aguri nagy várakozással készül első hazai versenyére, az egyre közeledő Japán Nagydíjra. Mivel erre október 7-én, mindössze egy héttel a kínai futam után kerül sor, a gárda mintegy főpróbaként különösen fontosnak tartja a Shanghaiban tartott versenyt. Takuma Satónak nagyon tetszik a Herman Tilke tervei alapján megépített pálya, míg a július végén debütált Sakon Yamamoto annak örül, hogy a Forma.-1 immár vele együtt érkezik meg újra Ázsiába. - "Először megyek Shanghaiba, amit már nagyon várok. Ázsiai versenyzőként örömmel térek vissza a Forma-1-gyel Ázsiába" - mondta Yamamoto. A csapat az előző héten tesztelte az új csomagot Silversetone-ban, ami alapján Yamamoto bízik benne, hogy az SA06 jól tud alkalmazkodni ehhez a pályához. - "A Kínai Nagydíj különösen fontos futam lesz, ami felvezetésként szolgál az első hazai versenyünkre Japánban. Nagyon várom már a viszonylag új pályán rendezett nagydíjat, és bízom benne, hogy az SA06 véső variációjával jó teljesítményt tudunk majd nyújtani" - nyilatkozta a csapat elnöke, Aguri Suzuki.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK FORMA-1 HÍREK LEGFRISSEBB HÍREK
Buemi Buttont szeretné csapattársnak
Sato reméli, meggyőzte a Toro Rossót
A recesszió Bourdais sorsát is befolyásolhatja
Sato azt mondja, talált szponzorpénzt
Sato Jerezben is tesztelheti a Toro Rossót
Sato számára "álom" lenne a Toro Rosso
Bourdais: Csak a pénztől függ a Toro Rosso döntése
Bourdais és Sato párbajozhat a Toro Rosso üléséért
Sato megint a Toro Rossónál tesztelhet
Takuma Sato újra apa lett
Satót és Buemit is kipróbálja a Toro Rosso
Davidson is tesztelheti a Toro Rossót
Sato is teszteli a Toro Rossót Jerezben
Sato jelenleg csak az F-1-gyel foglalkozik
Sato az F-1-es visszatérésre koncentrál
Sato több F-1-es csapattal tárgyal
Sato: "Nem áll szándékomban visszavonulni"
Sato a Renault-tól kaphat tesztlehetőséget
Élet a Super Aguri után - mi lesz most?
A magabiztos Sato az F1-ben keres állást
A Daimlernél cáfolják, hogy szavaztak a kivonulásról
Heidfeld: A KERS növeli a Forma-1 hitelességét
Lauda a "király" balesetek miatt tért vissza az F-1-be
Mateschitz: Nem sürgős a Toro Rosso eladása
Biztossá vált: átépítik a szingapúri pályát
Red Bull-nevelt lesz a Ferrari körrekordere
Vettel intelligenciája előny lesz 2009-ben, véli Horner
Elhunyt Teddy Mayer, a McLaren egykori csapatfőnöke
Ecclestone nagydíjat szeretne Algarvéban?
Egy szavazaton múlt, hogy a Mercedes nem vonult ki
Mégsem lesz tiltott a tesztelés az idény közben?
A Ferrari sajtósát Wokingban vendégelte meg a McLaren
Vettel: Az F-1-es pilóták mindenből kihozzák a maximumot
Március 1-én gördül pályára az új Force India VJM02
Kovalainen: Hamilton jobb munkát végzett tavaly
A Renault "valószínűleg" beveti a KERS-t az idénynyitón
Piquet célja, hogy gyorsabb legyen Alonsónál
Az FIA részletesen kielemezte az éremrendszert
Rosberg dühös, mert a KERS miatt kell koplalnia
Az utolsó két tesztre hajt a Force India
A Daimlernél cáfolják, hogy szavaztak a kivonulásról
Heidfeld: A KERS növeli a Forma-1 hitelességét
3,6 litert fogyasztott a konnektorról tölthető Prius
2011-ben jön az elektromos Ford Focus
Lauda a "király" balesetek miatt tért vissza az F-1-be
Feltámad a Citroen DS?
Duplakuplungos helyett a sima automatát preferálja a BMW
Mateschitz: Nem sürgős a Toro Rosso eladása
Alonso elbúcsúztatta gokartos mentorát
Biztossá vált: átépítik a szingapúri pályát
Hamiltont letesztelte a Pussycat Dolls
Red Bull-nevelt lesz a Ferrari körrekordere
Vettel intelligenciája előny lesz 2009-ben, véli Horner
Hihetetlen öszvér egy svájci cégtől
Elhunyt Teddy Mayer, a McLaren egykori csapatfőnöke
2010-ben érkezik az új Ducati Hyperstrada
Ecclestone nagydíjat szeretne Algarvéban?
Egy szavazaton múlt, hogy a Mercedes nem vonult ki
Jövőre érkezik a hibrid Touareg
Mégsem lesz tiltott a tesztelés az idény közben?
HOZZÁSZÓLÁSOK
Regisztrált olvasó
Nick Jelszó
Hozzászólás
Elfelejtett jelszó
Nick E-mail cím
Moderációs alapelvek

A cikkekhez csak regisztrált olvasóink szólhatnak hozzá. a korábbiakkal ellentétben regisztrálatlanul már senki
sem fejtheti ki a véleményét. A hozzászólások moderálása nem változik, a személyiségi jogokat sértő és durva
megnyilvánulásokat ezután is törölni fogjuk.

HTML kód használata nem megengedett!

Mindenkinek kulturált, kellemes véleménykifejtést és szórakozást kívánunk!

wildrain [2006-09-25. 19:02]
"bízom benne, hogy az SA06 véső variációjával jó teljesítményt tudunk majd nyújtani" - Csak ha kalapácsot is használnak hozzá... :))
>> Az összes hozzászólás
Nyomtatható verzió Főoldal Forma-1
Autó: >> Tesztek >> Hírek >> Bemutató >> Magazin >> Autósport >> Forma-1 >> Márkakupák

Forma-1: >> 2005 >> Versenynaptár >> Pilóták és csapatok >> Statisztikák >> Tesztelések >> Görbe Tükör >> Magazin >> F1 Celeb

KERESÉS: ARCHÍVUM:

>> Médiaajánlat >> Impresszum >> Cikkátvétel >> Adatvédelem >> Kapcsolat >> RSS