2007. február 20., kedd - [10:08]

Pontszerzés az Aguri célja

Miután a tavaly megjelent Super Aguri túlesett első évén, a csapat újfajta kihívást érez. Most már nem csupán a versenyeket akarják befejezni, de el akarnak mozdulni a sereghajtó pozíciójából, és pontszerzéssel akarják bizonyítani, hogy sikerült versenyképes csapattá összeállniuk a rendelkezésre álló idő alatt. Az alakulat máris nagy vitát kiváltó, egyes riválisok - különösen a Spyker és a Williams - szerint túlságosan a tavalyi Hondára ütő 2007-es autóját március 12-én leplezik le Tokióban. - "Ebben az évben másfajta nyomás van rajtunk, meg kell mutatnunk, hogy tényleg versenyben vagyunk. Kis csapat vagyunk, de mindent beleadunk. Jó alapokat építettünk a téli tesztek alatt, így az a véleményem, hogy egy magas színvonalú konstrukciót leplezhetünk le" - mondta a csapat alapítója, Aguri Suzuki.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK FORMA-1 HÍREK LEGFRISSEBB HÍREK
Davidson majdnem leszerződött a Hondához
Buemi Buttont szeretné csapattársnak
Sato reméli, meggyőzte a Toro Rossót
A recesszió Bourdais sorsát is befolyásolhatja
Sato azt mondja, talált szponzorpénzt
Sato Jerezben is tesztelheti a Toro Rossót
Mansell és Davidson is indulhat Le Mans-ban
Sato számára "álom" lenne a Toro Rosso
Bourdais: Csak a pénztől függ a Toro Rosso döntése
Bourdais és Sato párbajozhat a Toro Rosso üléséért
Sato megint a Toro Rossónál tesztelhet
Takuma Sato újra apa lett
Davidson az IndyCarban köthet ki
Satót és Buemit is kipróbálja a Toro Rosso
Davidson is tesztelheti a Toro Rossót
Davidson az F-1-es visszatérésen dolgozik
Sato is teszteli a Toro Rossót Jerezben
Sato jelenleg csak az F-1-gyel foglalkozik
Sato az F-1-es visszatérésre koncentrál
Sato több F-1-es csapattal tárgyal
Mateschitz: Nem sürgős a Toro Rosso eladása
Biztossá vált: átépítik a szingapúri pályát
Red Bull-nevelt lesz a Ferrari körrekordere
Vettel intelligenciája előny lesz 2009-ben, véli Horner
Elhunyt Teddy Mayer, a McLaren egykori csapatfőnöke
Ecclestone nagydíjat szeretne Algarvéban?
Egy szavazaton múlt, hogy a Mercedes nem vonult ki
Mégsem lesz tiltott a tesztelés az idény közben?
A Ferrari sajtósát Wokingban vendégelte meg a McLaren
Vettel: Az F-1-es pilóták mindenből kihozzák a maximumot
Március 1-én gördül pályára az új Force India VJM02
Kovalainen: Hamilton jobb munkát végzett tavaly
A Renault "valószínűleg" beveti a KERS-t az idénynyitón
Piquet célja, hogy gyorsabb legyen Alonsónál
Az FIA részletesen kielemezte az éremrendszert
Rosberg dühös, mert a KERS miatt kell koplalnia
Az utolsó két tesztre hajt a Force India
Nyilvánosságra hozzák az autók verseny előtti tömegét?
Egy úriember állkapcsa - Bye-bye, David Coulthard!
A római verseny nem veszélyeztetné Monzát
Feltámad a Citroen DS?
Duplakuplungos helyett a sima automatát preferálja a BMW
Mateschitz: Nem sürgős a Toro Rosso eladása
Alonso elbúcsúztatta gokartos mentorát
Biztossá vált: átépítik a szingapúri pályát
Hamiltont letesztelte a Pussycat Dolls
Red Bull-nevelt lesz a Ferrari körrekordere
Vettel intelligenciája előny lesz 2009-ben, véli Horner
Hihetetlen öszvér egy svájci cégtől
Elhunyt Teddy Mayer, a McLaren egykori csapatfőnöke
2010-ben érkezik az új Ducati Hyperstrada
Ecclestone nagydíjat szeretne Algarvéban?
Egy szavazaton múlt, hogy a Mercedes nem vonult ki
Jövőre érkezik a hibrid Touareg
Mégsem lesz tiltott a tesztelés az idény közben?
Lebukott az új Renault Scenic
A Renault-é lehet a Volvo
V6-os benzinest kaphat a Lexus LS
Fapados városi minit tervez a Hyundai?
Kémfotókon a hibrid 7-es BMW
HOZZÁSZÓLÁSOK
Regisztrált olvasó
Nick Jelszó
Hozzászólás
Elfelejtett jelszó
Nick E-mail cím
Moderációs alapelvek

A cikkekhez csak regisztrált olvasóink szólhatnak hozzá. a korábbiakkal ellentétben regisztrálatlanul már senki
sem fejtheti ki a véleményét. A hozzászólások moderálása nem változik, a személyiségi jogokat sértő és durva
megnyilvánulásokat ezután is törölni fogjuk.

HTML kód használata nem megengedett!

Mindenkinek kulturált, kellemes véleménykifejtést és szórakozást kívánunk!

Rampage [2007-02-20. 14:46]
"Jó alapokat építettünk a téli tesztek alatt, így az a véleményem, hogy egy magas színvonalú konstrukciót leplezhetünk le" Sokat dolgozhattak rajta. Mondjuk papír munka azért biztos volt....
>> Az összes hozzászólás
Nyomtatható verzió Főoldal Forma-1
Autó: >> Tesztek >> Hírek >> Bemutató >> Magazin >> Autósport >> Forma-1 >> Márkakupák

Forma-1: >> 2005 >> Versenynaptár >> Pilóták és csapatok >> Statisztikák >> Tesztelések >> Görbe Tükör >> Magazin >> F1 Celeb

KERESÉS: ARCHÍVUM:

>> Médiaajánlat >> Impresszum >> Cikkátvétel >> Adatvédelem >> Kapcsolat >> RSS