2008. szeptember 24., szerda - [15:40]

Nincs anti-Hamilton összeesküvés, véli Jordan

A korábbi csapatfőnök Eddie Jordan nyugalomra intette a közvéleményt Lewis Hamilton belgiumi büntetésével kapcsolatban, mondván, felesleges a hisztéria, mert nincs szó McLaren-ellenes összeesküvésről, és a brit versenyzővel szembeni idei ítéletek igazságosak voltak. A Setanta című lapnak nyilatkozva Jordan elismerte, hogy a spai sportfelügyelők "keményen bántak" Hamiltonnal, ugyanakkor hozzátette: "Nem szabad elfelejteni, hogy ez idén már az ötödik alkalom volt, amikor valamilyen büntetést kapott, de ha igazán őszinték vagyunk, be kell vallanunk, hogy az előző négy esetben egyértelműen ő volt a hibás. Ha én lennék a főnöke, leülnék vele beszélgetni, és azt mondanám neki: 'Lewis, az autóban te vagy a legjobb. Nyugodj meg, bízz meg a képességeidben, de ne tegyél olyasmit, amire nincs szükséged!'"

Jordan igyekezett eloszlatni az igazságtalan bánásmóddal kapcsolatos aggályokat. "Ha azt az esetet vesszük, amikor (az időmérőn) feltartott valakit, az egyértelmű volt. Megfizette az árát. Ha az ember elkésik (egy sajtótájékoztatóról), pénzbírságot rónak ki rá. Montrealban a piros lámpát figyelmen kívül hagyva ütközött (Kimi) Räikkönennek, az szintén tiszta ügy" - vélte Jordan. - "Nem célszerű belelovalnunk magunkat ebbe a 'mindenki ellenünk van' szemléletbe. Ami engem illet, szerintem ez a legkönnyebb kifogás a vereségre. Nem szabad ferdítgetnünk a szabályokat csak azért, hogy (Hamilton) legyen a világbajnok. Nagyszerű versenyző, de néha nem árt szembenéznie önmagával, és egy kicsit viselkedhetne alázatosabban is."

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK FORMA-1 HÍREK LEGFRISSEBB HÍREK
Kovalainen: Hamilton jobb munkát végzett tavaly
Hamilton megelőzte Phelps-t
Whitmarsh először visszautasította a McLarent
Hamiltonnak óriási kihívás az idényre való felkészülés
Hamilton miniszterelnöki vizitje
Lauda: A pilóták tesztek helyett menjenek a DTM-be
Kovalainen idén kedvezőbb stratégiát akar a McLarentől
Hamilton felszabadultan készül a címvédésre
Gyerekek faggatták Hamiltont
Rosberg nem vállalja a felelősséget a kanadai bakiért
DC: Hamilton hibázott Nicole-lal
Hamiltonból a következetesség hiányzik, véli Herbert
Hamilton a csapatfőnökök szerint is 2008 legjobbja volt
Hamilton Brit Birodalmi Érdemrendet kapott
Massa: Nem a pontrendszer fosztott meg a vb-címtől
Schumacher: Hamilton belerokkant volna a vereségbe
Hamilton szerint akár négy élcsapat is lehet jövőre
Elmarad Hamilton szurkolói dzsemborija
Hamiltonból viaszszobor készül
Hamilton csak azt a terhet érzi, amelyet ő helyez magára
A Ferrari sajtósát Wokingban vendégelte meg a McLaren
Vettel: Az F-1-es pilóták mindenből kihozzák a maximumot
Március 1-én gördül pályára az új Force India VJM02
Kovalainen: Hamilton jobb munkát végzett tavaly
A Renault "valószínűleg" beveti a KERS-t az idénynyitón
Piquet célja, hogy gyorsabb legyen Alonsónál
Az FIA részletesen kielemezte az éremrendszert
Rosberg dühös, mert a KERS miatt kell koplalnia
Az utolsó két tesztre hajt a Force India
Nyilvánosságra hozzák az autók verseny előtti tömegét?
Egy úriember állkapcsa - Bye-bye, David Coulthard!
A római verseny nem veszélyeztetné Monzát
De la Rosa érzi, közel jár a visszavonuláshoz
FIA: Csak egyszer jár büntetés az extra motorért
A Honda tagadja az állami segítségkérést
Symonds nem tudja, miért volt lassú az új Renault
Prost szerint nincs pánik az F-1-ben
Idén a McLaren és a Toyota költheti a legtöbbet
A brit adófizetők menthetik meg a Honda csapatát
Dennis a FOTA miatt kíséri el a McLarent a futamokra
Kémfotókon a hibrid 7-es BMW
Ráfizetéssel árulja autóit a Tesla
A Lotusnál tesztelik a kínai Chery kupét
A Ferrari sajtósát Wokingban vendégelte meg a McLaren
Vettel: Az F-1-es pilóták mindenből kihozzák a maximumot
Március 1-én gördül pályára az új Force India VJM02
Kovalainen: Hamilton jobb munkát végzett tavaly
A Renault "valószínűleg" beveti a KERS-t az idénynyitón
Piquet célja, hogy gyorsabb legyen Alonsónál
Az FIA részletesen kielemezte az éremrendszert
Rosberg dühös, mert a KERS miatt kell koplalnia
Az utolsó két tesztre hajt a Force India
A Porsche eladásai is csökkentek
5,9 milliárd dolláros negyedéves veszteség a Fordnál
Nyilvánosságra hozzák az autók verseny előtti tömegét?
Lencsevégre kapták a frissített Renault Cliót
Genfben debütál az Audi TT RS
Első kémfotók az új McLaren sportkocsiról
Monaco lett a világ sportcsodája
A Ferrariban látná Alonsót Nadal
HOZZÁSZÓLÁSOK
Regisztrált olvasó
Nick Jelszó
Hozzászólás
Elfelejtett jelszó
Nick E-mail cím
Moderációs alapelvek

A cikkekhez csak regisztrált olvasóink szólhatnak hozzá. a korábbiakkal ellentétben regisztrálatlanul már senki
sem fejtheti ki a véleményét. A hozzászólások moderálása nem változik, a személyiségi jogokat sértő és durva
megnyilvánulásokat ezután is törölni fogjuk.

HTML kód használata nem megengedett!

Mindenkinek kulturált, kellemes véleménykifejtést és szórakozást kívánunk!

tommy11 [2008-09-25. 19:18]
Jarno!A rajt utáni "tülekedés" is a Forma-1 velejárója,épp úgy,mint a boxutcában menni valaki mögött!Tehát ugyanolyan figyelmetlenség,hiszen tudod,hogy mi fog történni,tudod,hogy valaki nem fog elférni és mégsem fékezel korábban,hanem megpróbálod kikerülni,megelőzni a lassabb autót,de legalábbis olyan közel kerülni hozzá,hogy a következő kanyarban,egyenesben,stb.,lehetőséged legyen megelőzni!Ilyenkor történik az,hogy "ráfutsz" és letöröd az első vezetőszárnyad,míg a másiknak a diffúzorát állítod el...;-)Ha a sebességkülönbséggel van gondod(értem,hogy mire gondolsz és kicsit igazat is adnék,hiszen top pilóták és mindenre oda kell/ene figyelniük),akkor gondold át,hogy milyen érzés az,mikor mész az autópályán(130-cal...),letérsz róla és 90-nel kell utána menned,majd hirtelen(pár km után)le kell lassítanod 50-re!Na én ezért(semmi másért)tudom elfogadni a boxban történő baleseteket...
jimmy fluke [2008-09-25. 16:47]
eddie jordan mindig is a legjobb fejvolt a paddockban. kár, hogy nincs már jelen, nagyon jó kis csapat volt a jordan.
Jarno [2008-09-25. 11:46]
A masik az elozes. Igen, tenyleg divat lett ossze-vissza hivatkozni, de identol tenyleg rosszabbul latnak ki a versenyzok, ami szerintem felfoghatatlan - biztonsagi szempontbol...
Jarno [2008-09-25. 11:44]
tommy11: szerintem a fektav elnezese altalaban a hatarok feszegetese miatt van, a hatarok pedig folyamatosan valtoznak: benyo, gumi, idojaras, lehetoseg... szoval ez nalam nem konstans. Nico uu belerohant a pirosnal, ezt teny. Ez viszont nem valtoztat a velemenyemen, miszerint a boxban autoversenyzokent 70-90 -el benezni, hog allnak (vagy csak egy all) elotted... haaaaat!
tommy11 [2008-09-24. 23:25]
Jarno!A féktáv elnézése verseny közben 160-180-234km/h-nál is ugyanolyan,mint 60-80-90km/h-nál!A figyelmetlenség nem sebességfüggő!Sőt!Ha írtózatosan gyorsan mész,akkor még jobban kell figyelned és összpontosítanod,hiszen nem sok lehetőséged van a hibád javítására!Mellesleg csak Kubica állt,Kimi autója még mozgott,mikor belement!Amikor pedig mennek előtted,ráadásul nem egyszerű módon(egymás mellett a boxban nekem még mindig "bizarr" dolognak számít),az még inkább "extrémmé" teszi a helyzetet és lehetőséget ad a mögötte lévőknek a hibázásra!Ha pedig jól emlékszem még Hamilton autójába is belerohant valaki,pedig ő még lassabban ment és még később fékezett!Az előzés más dolog,mert mostanság az a divat,hogy "nem veszik észre" a pilóták,hogy valaki elkezdte őket előzni és a "kaput becsukja"!;-)
Jarno [2008-09-24. 19:33]
dejo, ezt leirom meg1x: v3l3tl3nul: 6851064UL ... hehehe
Jarno [2008-09-24. 19:31]
tommy11: "aki hátulról belemegy a másikba(elvileg mindenki hibázhat és ha a pályán versenybaleset,a boxban is az" ---> Hat ez azert nagyon nem igy van. A boxban eszrevenni, hogy PIROS a lampa, hogy ALLNAK elottem szerintem qrv@ra nem ua, mintha, elnezel egy fektavot, s 6851064UL lekaszalsz valakit. En ugy fogalmaznam meg, (ami tudom, hogy nem teljesen igy van!) hogy amit odafigyelessel el lehet kerulni, az NEM versenybaleset. Egy elozesnel pl lehet az a benyomasod, hogy mar mellette vagy a masiknak, s biztos helyet fog hagyni, de ez sosem biztos. Amikor meghallgatjuk a ket pilotat az eset utan, akkor altalaban mindketto meghalna az igazaert, pl lsd: Hamilton. DE ezek nem elore megjosolhato kimenetelu esemenyek. Viszont az, hogy egy limiter gombbal 90 Km/h-val tok egyenesen elore kell menni, s "CSAK" a lampara kell figyelj "joforman", az NEM versenybaleset. - persze sztem... ;)
tothem [2008-09-24. 18:34]
meg úgy mindenki iránt
tothem [2008-09-24. 18:33]
"Nem célszerű belelovalnunk magunkat ebbe a 'mindenki ellenünk van' szemléletbe. Ami engem illet, szerintem ez a legkönnyebb kifogás a vereségre. Nem szabad ferdítgetnünk a szabályokat csak azért, hogy (Hamilton) legyen a világbajnok. Nagyszerű versenyző, de néha nem árt szembenéznie önmagával, és egy kicsit viselkedhetne alázatosabban is." Erről van szó! Teljesen igaza van. A legkönnyebb szabotázzsal magyarázni a vereséget, ez a gyengék módszere. Nem ártana, ha kicsit magába nézne és több tiszteletet tanúsítana tapasztaltabb versenyzőtársai iránt.
tommy11 [2008-09-24. 18:20]
Ha Jordant veszem alapul,akkor mindenkinek kijárna egy büntetés aki hátulról belemegy a másikba(elvileg mindenki hibázhat és ha a pályán versenybaleset,a boxban is az)!!Nincs összeesküvés elmélet,ezt nem láttam senkinek a szájából nyilatkozni,de ha a McLarenről van szó,akkor nagyon hamar és nagyon szigorú ítélet születik,míg ha a Ferrarit kell/ene megbüntetni,akkor csak jóval később és enyhe ítélet születik!Erről az ügyről mindenkinek megvolt a véleménye,mindenki el is mondta;volt aki egyetértett és volt aki túl szigorúnak tartotta!Tovább kell lépni,mert megkérdezhetnénk az 1964-es második helyezett pilótát is,hogy mi a véleménye az ügyről!;-)))
>> Az összes hozzászólás
Nyomtatható verzió Főoldal Forma-1
Autó: >> Tesztek >> Hírek >> Bemutató >> Magazin >> Autósport >> Forma-1 >> Márkakupák

Forma-1: >> 2005 >> Versenynaptár >> Pilóták és csapatok >> Statisztikák >> Tesztelések >> Görbe Tükör >> Magazin >> F1 Celeb

KERESÉS: ARCHÍVUM:

>> Médiaajánlat >> Impresszum >> Cikkátvétel >> Adatvédelem >> Kapcsolat >> RSS