2008. december 02., kedd - [12:08]

Villeneuve a Speedcar Series-be szerződött

Az 1997-es világbajnok Jacques Villeneuve a Speedcar Series-ben, a "közel-keleti NASCAR-ban" fog versenyezni. A kanadai pilóta korábban az Egyesült Államokban is szerencsét próbált, de egyelőre nem tudott elegendő pénzt összeszedni ahhoz, hogy tartósan a legnépszerűbb amerikai bajnokságban, a Sprint Cupban indulhasson, ezért tanulás céljából az F-1 betétfutamaként is szolgáló kategóriába készül. "A Speedcar Series nagyszerű eseménynek tűnik, és úgy hallottam, hogy jó móka is egyben. A bajnokság még mindig gyerekcipőben jár, fejlődni fog, de remek ötletnek tartom" - jelentette ki Villeneuve, aki egy hete a leggyorsabbnak bizonyult a Dubai Autodrome-ra szervezett teszten. "A saját nézőpontomból úgy látom, hogy a Speedcar további tapasztalatokat fog nyújtani azzal kapcsolatban, hogyan kell ilyen autókat épített pályán vezetni. Ez hasznos lesz a jövőbeli NASCAR road versenyeken, és nagyszerű alkalom, hogy a rajongókkal találkozzak" - mondta a kanadai, aki már a hétvégén autóba ül a második szezon első versenyhétvégéjén, Dubai-ban.

Villeneuve mellett egy másik korábbi F-1 pilóta is a stock car világba készül. A Toro Rossótól tavaly eltanácsolt Scott Speed jövőre rendszeresen lehetőséget kap majd a NASCAR Sprint Cupban a Team Red Bull színeiben. Szerelőcsapatának vezetője Jimmy Elledge lesz, aki korábban Juan-Pablo Montoyát is segítette bemutatkozása során. "Scott azzal nyerte el a Sprint Cup ülését, hogy felülmúlta elvárásainkat és számításainkat az ARCA-ban és a teherautókkal" - mondta a Team Red Bull vezetője, Jay Frye. "Remek segítőtársra fog találni Jimmy személyében, aki sok tapasztalattal bír mind az újoncok, mind az (egykori) formulaautós versenyzők kapcsán" - tette hozzá. A bajnokság jövő februárban veszi kezdetét a Daytona International Speedway-en.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK LEGFRISSEBB CIKKEK
Villeneuve újra sílécre váltott
Villeneuve a V8 Supercars-ba készül
Elavult a kormánykerék, véli Villeneuve
Hét volt F-1-es versenyző indul a Speedcarban
Montoya sorra hajtja el a forma-1-es kérőket
Villeneuve Kubicának adná a vb-címet
A NASCAR-ba igazol a McLaren vezető mérnöke
Schumachert várják a Speedcarban
Scott Speed: Az F-1 olyan, mint az élet főiskolája
Újabb gumibotrány volt Indianapolisban
Schumacher és Berger Vettelt méltatja
NASCAR-főnök járt a McLarennél
Miért járt Trulli a NASCAR-on?
Villeneuve nyitott az F1-es visszatérésre
Villeneuve-ék hiába üldözték az Audit Le Mans-ban
A Peugeot tarolt a Le Mans-i időmérőn
Coulthard nem vágyik a NASCAR-ba
Villeneuve 11 év után újra versenyt nyert
Villeneuve az új Grand Prix Masters-be készül
A DTM tárt karokkal várja Villeneuve-öt
Magyaroknak indít gyári csapatot a BMW a Nürburgringen
Whitmarsh "nagyon örül", hogy ismét bocsánatot kérhetett
Újabb információk a Citroen dízel-hibridjéről
Külön gumitesztet akarnak kicsikarni a csapatok?
Brawn idén jött rá, hogy Button különleges
Felfüggesztett eltiltást kapott a McLaren a hazugságért
Már itthon is kapható a Honda új 400-as robogója
Az istállók többsége nem tiltaná be a KERS-et
Kínaiak vehetik meg a Saabot
A Mercedes veszteséges, a Ferrari nyereséges
Bárki konfigurálhat magának Porsche Panamerát
A BMW minden Vettelre formált jogáról lemondott
A General Motors szerint ilyen a jövő motorja - videó
Új változatokat kap a következő 3-as BMW
Költözik a Ducati gyár
Szépen szól az Aston Martin One-77 V12-ese - videó
A Ferrari Barcelonában bevetné a dupla diffúzor prototípusát
Hivatalos: roadster készül a Renault Twingoból
A Red Bullnak a KERS miatt vonzó a Mercedes
Lassan elfogy a Honda nyeresége is
HOZZÁSZÓLÁSOK
Regisztrált olvasó
Nick Jelszó
Hozzászólás
Elfelejtett jelszó
Nick E-mail cím
Moderációs alapelvek

A cikkekhez csak regisztrált olvasóink szólhatnak hozzá. a korábbiakkal ellentétben regisztrálatlanul már senki
sem fejtheti ki a véleményét. A hozzászólások moderálása nem változik, a személyiségi jogokat sértő és durva
megnyilvánulásokat ezután is törölni fogjuk.

HTML kód használata nem megengedett!

Mindenkinek kulturált, kellemes véleménykifejtést és szórakozást kívánunk!

ale27 [2008-12-03. 13:46]
IKON --> Akkor szerinted a GP2 vagy anno a Forma-3000 nem volt jelentős széria ???
IKON [2008-12-03. 13:40]
Kiegészítés: nagyon sajnálnám, ha Schumacher is odamenne, tehát nem arról van szó, hogy Villeneuve-vel bajom van.
IKON [2008-12-03. 13:38]
Ale! Várj, elmagyarázom. Egy jelentős szériánál fel sem merül, hogy a F1 betétfutama legyen. Ez nem azt jelenti, hogy a Nascar-ban, vagy éppen az IRL-ben ugyanakkora jelentőséggel bírna egy versenyzői állás, sőt! De ha megnézed, hogy milyen versenyek vannak F1-es betétfutamként, vagy megnézed, hogy gyenge közepes F1-es versenyzők milyen eredményesek lettek a neves amerikai sorozatokban, akkor talán magad is belátod, hogy a F1 és az USA után ez már csak a harmadosztály. Bár tény, hogy jobb, mint egy nyugdíjas otthon...:-)
Kopi3.14 [2008-12-03. 10:44]
Es mi a BL? A Rally-vb?
ale27 [2008-12-03. 07:20]
Forma-1 = NB I , Speedcar Series = NB III..............LOL
Kopi3.14 [2008-12-02. 19:05]
Quattro, mar egy europainak. Egy amerikainak meg pont, hogy nem. Nekik a Nascarbol vezet lefele az ut.
IKON [2008-12-02. 16:51]
Ale! De, a F1 betétfutama. Mit nem értesz ebben?
Quattrovalvole [2008-12-02. 16:45]
ale27, tök mindegy mi az a Speedcar Series, az F1-ből már csak lefelé vezet az út.
ale27 [2008-12-02. 16:00]
Látom fingod sincs arról mi is az a SPEEDCAR SERIES.......
IKON [2008-12-02. 13:16]
Olyan szépen megmagyarázta, hogy miért is érdemes egy volt, NB I-es bajnoknak az NB III-ban folytatnia a pályafutását. Elmehetne politikusnak...:-)
>> Az összes hozzászólás
Nyomtatható verzió
Főoldal
Forma-1
Rövidhírek
A VB ÁLLÁSA
A cikk születése idején
Egyéni
1. J. Button 31
2. R. Barrichello 19
3. S. Vettel 18
4. J. Trulli 14.5
5. T. Glock 12
Konstruktőri
1. Brawn GP 50
2. Red Bull 27.5
3. Toyota 26.5
4. McLaren 13
5. Renault 5
>> A teljes tabella
 AUTÓ  
 MOTOR  
 FORMA-1  
 INFÓK  



De Angelis gokartozással készül az idényre
Lorenzo részt vesz a katari teszten - hivatalos
A Moto2 olcsóbb, mint a 250
A Repsol Honda Madridban mutatkozott be
Gresiniék a krími pályát reklámozzák
PARTNEREK

További partnerek

KERESÉS: ARCHÍVUM:

>> Médiaajánlat >> Impresszum >> Cikkátvétel >> Adatvédelem >> Kapcsolat >> RSS