2009. január 28., szerda - [17:56]

A Ferrari NASA-típusú akkumulátorral kísérletezik?

A Motorsport Aktuell információi szerint a Ferrari egy rendkívül hatékony, ám annál drágább és veszélyesebb megoldással próbálja kiküszöbölni a csapatoknak komoly fejfájást okozó súlyeloszlási problémát, amit a KERS bevezetése vet fel. A maranellói istálló eredetileg a Magneti Marellit kérte fel a rendszer kifejlesztésére, ám megunva az olasz cég pepecselését, már tavaly saját kezébe vette a sorsát, és annak alapjain párhuzamosan kezdte fejleszteni saját KERS-ét. A svájci lap ráadásul úgy tudja, a házi fejlesztésen belül is két projekt zajlik Maranellóban. Az egyik a "hagyományos" KERS kifejlesztése, mely a Magneti által lefektetett alapokon nyugszik, a másik azonban egy különlegesen trükkös megoldás, amelynél egy speciális, az első légterelőbe vezetett akkumulátoros rendszert próbálnak hasznosítani. Ezt egyébként ugyanaz a cég fejleszti, amely a NASA számára is biztosít akkumulátorokat. A koncepció lényege, hogy az első szárny méretéhez igazított elemek sokkal optimálisabb súlyeloszlást tesznek lehetővé, a slick gumik bevezetésével ugyanis megnőtt az első kerekek tapadása, amire a mérnökök előre helyezett ballaszttal igyekeznek reagálni. Míg azonban a többség kénytelen az oldaldobozokhoz, vagy az üzemanyagtartály alá elhelyezni saját rendszerét, a Ferrari ezzel a megoldással igyekszik javítani lehetőségein. A rendszert mindazonáltal élesben eddig nem próbálták ki, a 800 voltos feszültég a valószínűsíthető nagy áramerősség miatt ugyanis életveszélyes sérüléseket okozhat a versenyzőknek.
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK LEGFRISSEBB CIKKEK
A Red Bullnak a KERS miatt vonzó a Mercedes
A Ferrari Barcelonában bevetné a dupla diffúzor prototípusát
A Mercedes veszteséges, a Ferrari nyereséges
Az istállók többsége nem tiltaná be a KERS-et
A Ferrari nem vár csodát a barcelonai fejlesztésektől
Briatorénak már elege van a KERS-ből
Ecclestone szerint Vettelnek a Ferrariban a helye
Räikkönent már "nem hozza lázba" egy 6. hely
Massa 7 tizedes javulást vár az új diffúzortól
Briatore: A FOTA 2010-től betiltaná a KERS-t
Barrichello: A Brawnnál nem lesznek csapatutasítások
Räikkönennek nem maradt több új gumija a Q3-ra
Massa örül, hogy legalább az állása nincs veszélyben
Domenicalit sérti, hogy a Ferrari olaszait kritizálják
Massa: KERS nélkül még lassabb lenne a Ferrari
A Ferrari visszateszi a KERS-et Massa autójába
Berger szerint visszatért a káosz a Ferrarihoz
Domenicali: A Ferrari nem tett le a vb-címről
Coulthard lecserélné Räikkönent a Ferrarinál
A Mercedes szívesen szállítaná a szabványos KERS-t
Külön gumitesztet akarnak kicsikarni a csapatok?
Brawn idén jött rá, hogy Button különleges
Felfüggesztett eltiltást kapott a McLaren a hazugságért
Már itthon is kapható a Honda új 400-as robogója
Az istállók többsége nem tiltaná be a KERS-et
Kínaiak vehetik meg a Saabot
A Mercedes veszteséges, a Ferrari nyereséges
Bárki konfigurálhat magának Porsche Panamerát
A BMW minden Vettelre formált jogáról lemondott
A General Motors szerint ilyen a jövő motorja - videó
Új változatokat kap a következő 3-as BMW
Költözik a Ducati gyár
Szépen szól az Aston Martin One-77 V12-ese - videó
A Ferrari Barcelonában bevetné a dupla diffúzor prototípusát
Hivatalos: roadster készül a Renault Twingoból
A Red Bullnak a KERS miatt vonzó a Mercedes
Lassan elfogy a Honda nyeresége is
Arabok szerezhetnek részesedést a Porschéban is
Szépség és szörnyeteg - Morgan Aero 8 menetpróba
Három év múlva érkezhet a Ford Capri
HOZZÁSZÓLÁSOK
Regisztrált olvasó
Nick Jelszó
Hozzászólás
Elfelejtett jelszó
Nick E-mail cím
Moderációs alapelvek

A cikkekhez csak regisztrált olvasóink szólhatnak hozzá. a korábbiakkal ellentétben regisztrálatlanul már senki
sem fejtheti ki a véleményét. A hozzászólások moderálása nem változik, a személyiségi jogokat sértő és durva
megnyilvánulásokat ezután is törölni fogjuk.

HTML kód használata nem megengedett!

Mindenkinek kulturált, kellemes véleménykifejtést és szórakozást kívánunk!

Zeta [2009-01-31. 11:55]
Na akkor most megszünik (ha még elöfordul) a kocsiba vizelés verseny közben !:-)
Fabulátor_ [2009-01-29. 21:47]
2 Mik: Abban tévedsz, hogy az F1-es autók elektromos rendszere nincsen a szó hagyományos értelmében leföldelve, a az elektromos potenciálkülönbség az autón BELÜL lesz jelen. Ezért aztán ha mondjuk a sok-sok Amperos (feltételezik a "nagy" áramerősséget, ami az én olvasatomban >10A) 800V egyik pólusa a kormánykerékre kerül, a másik pedig a pedálra, tök fölösleges azon gondolkodni, hogy hogyan mentsük meg a pilóta életét, mert egy ilyen "megrázó élményt" tutira nem élne túl senki... - azonmód szép ropogósra sülne a szerencsétlen. Azért remélem, nem fogunk ilyet látni(!)...
:AMF: [2009-01-29. 18:42]
az első három pezsgős üveggel a tribünön olyan lesz, mint az elmegyógyintézetben a sokkterápiás részleg a délutáni foglalkozáson. :-)
gsxrrider [2009-01-29. 17:54]
Lehet kapni ezeket a dísz biszbasz Tesla-gömb szerűségeket, nézzétek meg hány ezer volt feszültség futkászik benne, és semmi bajod nem lesz tőle, ha rácuppansz, max rácsap egyet az ujjadra. Volt az lópimpili, Amper a kemény gyerek :)
zeno_f1 [2009-01-29. 12:02]
Alig várom, hogy Palikék elkezdjenek hülyeségeket beszélni élőben a feszültség-áramerősség-ellenállás 3as viszonyáról... :D
Mik [2009-01-29. 11:52]
Miért okozna sérülést? Ha nem földeli le akkor nyugodtan ücsöröghet a feszültséggel teli kocsiban, mint a madarak a távvezetéken. Ha nincs földelés nincs áramütés sem. Kiszállásnál mondjuk nem árt jó messzire ugrani a kocsiból:)
Bronson [2009-01-29. 10:12]
A kárörvendő és rosszindulatú hozzászólások ellenére érdekes kezdeményezésnek tartom. A mekisek gondolom le fognak csapni a hírre, hogy a Ferrari ismét csal, annak ellenére, hogy nincsen megszabva, hogy hol kell elhelyezni a berendezést.
Kegy10 [2009-01-29. 07:58]
"800 voltos áram " lol
ilacy [2009-01-29. 07:40]
800 V egyáltalán nem sok. Ha nincs mellé áramerősség. Úgy több 1000 V se túl káros. Max feláll az ember haja :D.
Laceeka [2009-01-29. 00:44]
ez a spórolás..3 kersre nyomatni a pénzt ezerrel :D
>> Az összes hozzászólás
Nyomtatható verzió
Főoldal
Forma-1
Rövidhírek
A VB ÁLLÁSA
A cikk születése idején
Egyéni
1. J. Button 31
2. R. Barrichello 19
3. S. Vettel 18
4. J. Trulli 14.5
5. T. Glock 12
Konstruktőri
1. Brawn GP 50
2. Red Bull 27.5
3. Toyota 26.5
4. McLaren 13
5. Renault 5
>> A teljes tabella
 AUTÓ  
 MOTOR  
 FORMA-1  
 INFÓK  



Gresiniék a krími pályát reklámozzák
Nagyfelbontású képek a 2010-es Suzuki GSV-R-ről
Se pálya, se tévés közvetítés
Megbukott a sávolyi hitelkérelem
Rossit újabb díjjal jutalmazták hazájában
PARTNEREK

További partnerek

KERESÉS: ARCHÍVUM:

>> Médiaajánlat >> Impresszum >> Cikkátvétel >> Adatvédelem >> Kapcsolat >> RSS