2009. január 30., péntek - [17:45]

Vettel: Az F-1-es pilóták mindenből kihozzák a maximumot

Sebastian Vettel, a Red Bull újdonsült versenyzője úgy véli, a Forma-1-ben szereplő pilóták számára a 2009-re meghozott radikális szabályváltoztatások egyáltalán nem bírnak akkora jelentőséggel, mint azt a közvélemény gondolja, mert véleménye szerint az autósport csúcsán már mindenki tökéletesen tud idomulni új fejlesztésű versenyautójához. "A Forma-1-ben nem paprikajancsik vezetnek. Még ha akár slick, akár bordázott gumival felszerelt háromkerekűekkel is kell versenyezniük, akkor is nehéz gyorsabbnak lenni náluk, mivel már megszokták, hogy minden egyes járműből 99 egész valahány százalékot hoznak ki" - mondta Vettel a Red Bulletinnek adott interjújában. A 21 éves német számára pozitívum lehet, hogy a csapata által is használt Renault motorok teljesítményét javíthatták a tél során, ő azonban korántsem érzi a témakört olyan jelentős tényezőnek, amire szót érdemes pazarolni. "A köridőben észrevehető különbség, amit a motor okoz, kisebb, mint gondolnánk. Mindazonáltal egy kifogással kevesebb" - mondta. Vettel ugyanakkor bizakodó, hogy legyőzheti majd rutinos csapattársát, Mark Webbert, ám nem csupán ez lebeg a szeme előtt. "Ha jól értem, akkor az embernek mindenkit le kell győznie, ha a legjobb akar lenni. Teljesen mindegy, hogy piros, kék vagy sárga overallt hord-e" - fogalmazott a német.
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK LEGFRISSEBB CIKKEK
A Red Bullnak a KERS miatt vonzó a Mercedes
A Ferrari Barcelonában bevetné a dupla diffúzor prototípusát
A BMW minden Vettelre formált jogáról lemondott
A Red Bull Barcelonában is gyorsulni fog, ígéri Horner
Ecclestone szerint Vettelnek a Ferrariban a helye
Vettel pizsamával ünnepelte győzelmét
Button: A Red Bull már gyorsabb a Brawnnál
Räikkönen Vettel mellé költözik
A Red Bullnál úgy érzik, gyorsabbak voltak a Brawnnál
Vettel szerint továbbra is a Brawn GP a favorit
Vettelt meglepte a hatalmas forróság
Vettel nem eladó, mondják a Red Bullnál
Vettel táncba vitte "Kate mocskos kishúgát"
A McLaren nem mondott le Vettel megszerzéséről
Nincs meg a harmónia Vettel és Webber között
Newey kihívásként tekint győztes autói átalakítására
A Red Bull nem várja tétlenül, hogy "felébredjenek" a nagyok
Ecclestone szerint Vettel még Hamiltonnál is jobb
Hamiltont és Vettelt Laureus-díjra jelölték
A Red Bullnál osztrák himnuszt akartak volna hallani
Külön gumitesztet akarnak kicsikarni a csapatok?
Brawn idén jött rá, hogy Button különleges
Felfüggesztett eltiltást kapott a McLaren a hazugságért
Már itthon is kapható a Honda új 400-as robogója
Az istállók többsége nem tiltaná be a KERS-et
Kínaiak vehetik meg a Saabot
A Mercedes veszteséges, a Ferrari nyereséges
Bárki konfigurálhat magának Porsche Panamerát
A BMW minden Vettelre formált jogáról lemondott
A General Motors szerint ilyen a jövő motorja - videó
Új változatokat kap a következő 3-as BMW
Költözik a Ducati gyár
Szépen szól az Aston Martin One-77 V12-ese - videó
A Ferrari Barcelonában bevetné a dupla diffúzor prototípusát
Hivatalos: roadster készül a Renault Twingoból
A Red Bullnak a KERS miatt vonzó a Mercedes
Lassan elfogy a Honda nyeresége is
Arabok szerezhetnek részesedést a Porschéban is
Szépség és szörnyeteg - Morgan Aero 8 menetpróba
Három év múlva érkezhet a Ford Capri
HOZZÁSZÓLÁSOK
Regisztrált olvasó
Nick Jelszó
Hozzászólás
Elfelejtett jelszó
Nick E-mail cím
Moderációs alapelvek

A cikkekhez csak regisztrált olvasóink szólhatnak hozzá. a korábbiakkal ellentétben regisztrálatlanul már senki
sem fejtheti ki a véleményét. A hozzászólások moderálása nem változik, a személyiségi jogokat sértő és durva
megnyilvánulásokat ezután is törölni fogjuk.

HTML kód használata nem megengedett!

Mindenkinek kulturált, kellemes véleménykifejtést és szórakozást kívánunk!

>> Az összes hozzászólás
Nyomtatható verzió
Főoldal
Forma-1
Rövidhírek
A VB ÁLLÁSA
A cikk születése idején
Egyéni
1. J. Button 31
2. R. Barrichello 19
3. S. Vettel 18
4. J. Trulli 14.5
5. T. Glock 12
Konstruktőri
1. Brawn GP 50
2. Red Bull 27.5
3. Toyota 26.5
4. McLaren 13
5. Renault 5
>> A teljes tabella
 AUTÓ  
 MOTOR  
 FORMA-1  
 INFÓK  



Melandri: "Most vagy soha"
Rainey: "Spiesnek futamokat kell nyernie már az első évben"
De Angelis gokartozással készül az idényre
Lorenzo részt vesz a katari teszten - hivatalos
A Moto2 olcsóbb, mint a 250
PARTNEREK

További partnerek

KERESÉS: ARCHÍVUM:

>> Médiaajánlat >> Impresszum >> Cikkátvétel >> Adatvédelem >> Kapcsolat >> RSS