2009. február 03., kedd - [16:24]

Piquet hiába próbálkozik fogyókúrával

Nelsinho Piquet, a Renault versenyzője is fogyókúrának vetette alá magát, hogy az új szabályok bevezetése mellett is ütőképes maradjon. A kinetikus energiaátalakító rendszer, a KERS ugyanis körülbelül 30 kilót nyom, de a bevezetése ellenére változatlan maradt a szabály, miszerint a versenyautónak a pilótával együtt minimum 605 kilót kell nyomnia. Így a versenyzők közül többen hozzáláttak súlyfölöslegük leadásához, mert attól tartanak, hogy ha nehezebbek, hátrányba fognak kerülni. Csatlakozott hozzájuk Piquet is, aki, bár állítólag mindössze egyetlen kilótól tudott megszabadulni, úgy látja, ennél már nem lesz könnyebb. "Nincs további fölöslegem, amit leadhatnék. Egyszerűen nagyobb vagyok, mint Fernando (Alonso)" - mondta a brazil az Auto Motor und Sportnak. Kimi Räikkönen, Rubens Barrichello és Nico Rosberg is közölték, hogy fogyókúrára fogták magukat, míg Piquet csapattársáról, Alonsóról úgy hírlik, közel négy kilogramm feleslegtől szabadult meg.
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK LEGFRISSEBB CIKKEK
A Red Bullnak a KERS miatt vonzó a Mercedes
Az istállók többsége nem tiltaná be a KERS-et
Briatorénak már elege van a KERS-ből
Apja védte meg Piquet-t a mérnökök kritikái után
A Renault többet várt a bahreini hétvégétől
Briatore: A FOTA 2010-től betiltaná a KERS-t
Piquet-t nem nyűgözte le az új diffúzor
A Ferrari visszateszi a KERS-et Massa autójába
A Mercedes szívesen szállítaná a szabványos KERS-t
A Ferrari Bahreinben ismét bevetné a KERS-t
A Renault és Kubica is megszabadul a KERS-től Kínában
Kubica is kipróbálja a KERS-et a kínai edzéseken
A Ferrari Sanghajban már nem használja a KERS-et
Piquet cáfolja, hogy elégedetlen a bánásmóddal
A Williams értékesítheti KERS-technológiáját
Piquet hóban is parádézott a Renault-val
Briatore csökkentette a saját fizetését
Barcelonától Kubica autójába is KERS-et szerelne a BMW
Piquet úgy érzi, Melbourne-ben dobogós lehetett volna
De la Rosa: A McLaren nem a KERS miatt lassú
Külön gumitesztet akarnak kicsikarni a csapatok?
Brawn idén jött rá, hogy Button különleges
Felfüggesztett eltiltást kapott a McLaren a hazugságért
Már itthon is kapható a Honda új 400-as robogója
Az istállók többsége nem tiltaná be a KERS-et
Kínaiak vehetik meg a Saabot
A Mercedes veszteséges, a Ferrari nyereséges
Bárki konfigurálhat magának Porsche Panamerát
A BMW minden Vettelre formált jogáról lemondott
A General Motors szerint ilyen a jövő motorja - videó
Új változatokat kap a következő 3-as BMW
Költözik a Ducati gyár
Szépen szól az Aston Martin One-77 V12-ese - videó
A Ferrari Barcelonában bevetné a dupla diffúzor prototípusát
Hivatalos: roadster készül a Renault Twingoból
A Red Bullnak a KERS miatt vonzó a Mercedes
Lassan elfogy a Honda nyeresége is
Arabok szerezhetnek részesedést a Porschéban is
Szépség és szörnyeteg - Morgan Aero 8 menetpróba
Három év múlva érkezhet a Ford Capri
HOZZÁSZÓLÁSOK
Regisztrált olvasó
Nick Jelszó
Hozzászólás
Elfelejtett jelszó
Nick E-mail cím
Moderációs alapelvek

A cikkekhez csak regisztrált olvasóink szólhatnak hozzá. a korábbiakkal ellentétben regisztrálatlanul már senki
sem fejtheti ki a véleményét. A hozzászólások moderálása nem változik, a személyiségi jogokat sértő és durva
megnyilvánulásokat ezután is törölni fogjuk.

HTML kód használata nem megengedett!

Mindenkinek kulturált, kellemes véleménykifejtést és szórakozást kívánunk!

jimmy fluke [2009-02-04. 14:08]
barrichello minek fogyókúrázik? :))
ghuszar [2009-02-03. 19:51]
Az az igazság, hogy az ilyen tehetségeknek mint piké nem kell ilyemivel foglalkozniuk. Lehet hogy nehezebb lesz, de majd a vezetési képességével ellensúlyozza a plussz kilókat. Az elmúl t idényben is láthattuk, hogy ellenfelei álltalában csak az autója hátulját láthatták.
fernandoalonso [2009-02-03. 19:40]
Nincs kitartás Mr.Piquet? hmmm hát akkor a hájhurkák miatt nem gurul az a renaut ...:D
>> Az összes hozzászólás
Nyomtatható verzió
Főoldal
Forma-1
Rövidhírek
A VB ÁLLÁSA
A cikk születése idején
Egyéni
1. J. Button 31
2. R. Barrichello 19
3. S. Vettel 18
4. J. Trulli 14.5
5. T. Glock 12
Konstruktőri
1. Brawn GP 50
2. Red Bull 27.5
3. Toyota 26.5
4. McLaren 13
5. Renault 5
>> A teljes tabella
 AUTÓ  
 MOTOR  
 FORMA-1  
 INFÓK  



Melandri: "Most vagy soha"
Rainey: "Spiesnek futamokat kell nyernie már az első évben"
De Angelis gokartozással készül az idényre
Lorenzo részt vesz a katari teszten - hivatalos
A Moto2 olcsóbb, mint a 250
PARTNEREK

További partnerek

KERESÉS: ARCHÍVUM:

>> Médiaajánlat >> Impresszum >> Cikkátvétel >> Adatvédelem >> Kapcsolat >> RSS