2009. március 06., péntek - [14:33]

A Brawn GP megtette első kilométereit - képekkel

 Galériánk megtekintéséhez kattintson<br> a képre!
Galériánk megtekintéséhez kattintson
a képre!
Az előzetes terveknek megfelelően nem sokat teketóriáztak a Brawn Grand Prix-nél, és miután péntek éjjel hivatalosan is bejelentették, hogy megvásárolták a Hondát, a nap során máris megkezdték az új autó bejáratását Silverstone-ban. Az istálló hivatalos honlapjának színösszeállításából már sejteni lehetett, hogy a fehéren kívül a fekete, valamint a citromsárga dominál majd az autón, és a gyanú a modell bejáratásakor valóban megerősítést is nyert. A Mercedes motorral felvértezett BGP001-nek Jenson Buttonnal a volánnál ezek voltak az első megtett kilométerei. A gárda első szezon előtti tesztjét jövő héten Barcelonában bonyolítják majd le.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK LEGFRISSEBB CIKKEK
Brawn idén jött rá, hogy Button különleges
Button győzelme megnehezíti a Virgin dolgát
Button: A Red Bull már gyorsabb a Brawnnál
Bármikor szerződést köthet a Brawn GP és a Virgin
A Brawn GP szerint Button első köre volt a kulcs
Buttont meglepte autója lassúsága
Vettel szerint továbbra is a Brawn GP a favorit
Button nem tart a gumiproblémák megismétlődésétől
Button nagyon szoros időmérőre számít
Button szerint a McLaren is erős lehet Bahreinben
Nem lesz Mercedes jel a Brawn GP-n
A Brawnnál úgy érzik, a maximumot hozták ki a futamból
Briatore megfosztaná a Brawn GP-t a jogdíjaktól
Buttont meglepte a Red Bull gyorsasága
Svájci tőzsdecég lett a Brawn GP új szponzora
Briatore: Button győzelme hiteltelenné teszi az F-1-et
Buttonék csak kacagnak a "rossz vesztes" Briatorén
A Brawn GP még küszködik a balansszal
Button úgy véli, gyorsan megszokta az élmezőnyt
Button kiakadt a barátnőjével flörtölő Bransonra
Külön gumitesztet akarnak kicsikarni a csapatok?
Brawn idén jött rá, hogy Button különleges
Felfüggesztett eltiltást kapott a McLaren a hazugságért
Már itthon is kapható a Honda új 400-as robogója
Az istállók többsége nem tiltaná be a KERS-et
Kínaiak vehetik meg a Saabot
A Mercedes veszteséges, a Ferrari nyereséges
Bárki konfigurálhat magának Porsche Panamerát
A BMW minden Vettelre formált jogáról lemondott
A General Motors szerint ilyen a jövő motorja - videó
Új változatokat kap a következő 3-as BMW
Költözik a Ducati gyár
Szépen szól az Aston Martin One-77 V12-ese - videó
A Ferrari Barcelonában bevetné a dupla diffúzor prototípusát
Hivatalos: roadster készül a Renault Twingoból
A Red Bullnak a KERS miatt vonzó a Mercedes
Lassan elfogy a Honda nyeresége is
Arabok szerezhetnek részesedést a Porschéban is
Szépség és szörnyeteg - Morgan Aero 8 menetpróba
Három év múlva érkezhet a Ford Capri
HOZZÁSZÓLÁSOK
Regisztrált olvasó
Nick Jelszó
Hozzászólás
Elfelejtett jelszó
Nick E-mail cím
Moderációs alapelvek

A cikkekhez csak regisztrált olvasóink szólhatnak hozzá. a korábbiakkal ellentétben regisztrálatlanul már senki
sem fejtheti ki a véleményét. A hozzászólások moderálása nem változik, a személyiségi jogokat sértő és durva
megnyilvánulásokat ezután is törölni fogjuk.

HTML kód használata nem megengedett!

Mindenkinek kulturált, kellemes véleménykifejtést és szórakozást kívánunk!

Dr. Krogshöj [2009-03-06. 18:01]
Az első szárny szerintem a legszofisztikáltabb az eddig látottak közül, bár lehet, hogy a többiek is előállnak valamivel még Melbourne-ig.
Mik [2009-03-06. 16:58]
Minden tiszteletem Ross Brawné! Nagyon drukkolok nekik és kívánom,h járjanak sikerrel. Ez egy igazán bátor döntés volt.
Zanik [2009-03-06. 15:25]
Nagyon szurkolok nekik, kritikus év lesz ez a számukra!
otordai [2009-03-06. 14:48]
Ja es Jerezben meg tesztelnek 3 napot a Reanult, McLaren, Williams-el. 15-16-17-en is.
otordai [2009-03-06. 14:46]
Itt egy nagyobb kep is http://kepx.info/files/io7dkfzzamyr69v309rf.jpg
>> Az összes hozzászólás
Nyomtatható verzió
Főoldal
Forma-1
Rövidhírek
A VB ÁLLÁSA
A cikk születése idején
Egyéni
1. J. Button 31
2. R. Barrichello 19
3. S. Vettel 18
4. J. Trulli 14.5
5. T. Glock 12
Konstruktőri
1. Brawn GP 50
2. Red Bull 27.5
3. Toyota 26.5
4. McLaren 13
5. Renault 5
>> A teljes tabella
 AUTÓ  
 MOTOR  
 FORMA-1  
 INFÓK  



Melandri: "Most vagy soha"
Rainey: "Spiesnek futamokat kell nyernie már az első évben"
De Angelis gokartozással készül az idényre
Lorenzo részt vesz a katari teszten - hivatalos
A Moto2 olcsóbb, mint a 250
PARTNEREK

További partnerek

KERESÉS: ARCHÍVUM:

>> Médiaajánlat >> Impresszum >> Cikkátvétel >> Adatvédelem >> Kapcsolat >> RSS