2009. március 17., kedd - [10:55]

Ma szavaznak az új pontrendszerről

Az FIA Motorsport Világtanács (WMSC) ma ülésezik, hogy megvitassa a szövetség által február 27-én beharangozott újabb "radikális" költségcsökkentési javaslatokat, amelyek az akkori közlemény szerint elősegítik majd a kisebb csapatok túlélését, de nem érintik hátrányosan a nagyokat. Hogy ez pontosan mit takar, arról nem adtak felvilágosítást, sokan azonban azt olvasták ki a sorok közül, hogy az indítvány további szabványos alkatrészek bevezetését szorgalmazza, sőt, akár végleg legalizálhatja a kasztnivásárlást is. Ugyanakkor azóta a csapatok szövetsége, a FOTA is előállt saját reformtervezetével, amelynek fontos eleme a pontrendszer azonnali megváltoztatása: már idén szeretnének áttérni a 12-9-7-5-4-3-2-1 elosztású szisztémára. A WMSC ma állítólag erről is szavazni fog. Az FIA és a FOTA rivális reformjai ugyanakkor még okozhatnak feszültséget a felek között (a csapatok lehetőleg szeretnék elkerülni az alkatrészek standardizálását, noha az egységes KERS bevezetését ők is szorgalmazták), és érdekes lesz látni, hogy milyen kompromisszumot sikerül kötniük.
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK LEGFRISSEBB CIKKEK
A csapatok kitartanak az új pontrendszerük mellett
A csapatok is hajlanak a költségvetési plafonra
Massának sem tetszett volna az új vb-rendszer
A Red Bull biztosan megóvja a Brawn diffúzorát
Korszakváltás - útmutató a Forma-1 új szabályaihoz
Domenicali: Kínos a pontozás ügye
Csak 2010-től lesz vb a legtöbb győzelem birtokosa
A csapatok megvétózzák az új pontrendszert
Zsebtükör: Mi a valódi célja a költségvetési plafonnak?
Több grafikát és rádiót kapnak a tévénézők
A csapatok bosszúsak a szabályváltoztatások miatt
Ecclestone-nak tetszik a vb új rendszere
Briatorét "sokkolta" a költségvetési plafon
Ecclestone-nak tetszik a FOTA új pontrendszere
Valóban segíti az előzést az új első szárny, véli Michael
További "radikális" költségcsökkentésekről dönt az FIA
A csapatok szigorítanák a 2009-es motorszabályokat
Heidfeld szerint tényleg könnyebb lesz előzni az idén
Williams: Az F-1-nek a tehetségeket kell megtartania
Új reformmal áll elő a csapatok szövetsége
Külön gumitesztet akarnak kicsikarni a csapatok?
Brawn idén jött rá, hogy Button különleges
Felfüggesztett eltiltást kapott a McLaren a hazugságért
Már itthon is kapható a Honda új 400-as robogója
Az istállók többsége nem tiltaná be a KERS-et
Kínaiak vehetik meg a Saabot
A Mercedes veszteséges, a Ferrari nyereséges
Bárki konfigurálhat magának Porsche Panamerát
A BMW minden Vettelre formált jogáról lemondott
A General Motors szerint ilyen a jövő motorja - videó
Új változatokat kap a következő 3-as BMW
Költözik a Ducati gyár
Szépen szól az Aston Martin One-77 V12-ese - videó
A Ferrari Barcelonában bevetné a dupla diffúzor prototípusát
Hivatalos: roadster készül a Renault Twingoból
A Red Bullnak a KERS miatt vonzó a Mercedes
Lassan elfogy a Honda nyeresége is
Arabok szerezhetnek részesedést a Porschéban is
Szépség és szörnyeteg - Morgan Aero 8 menetpróba
Három év múlva érkezhet a Ford Capri
HOZZÁSZÓLÁSOK
Regisztrált olvasó
Nick Jelszó
Hozzászólás
Elfelejtett jelszó
Nick E-mail cím
Moderációs alapelvek

A cikkekhez csak regisztrált olvasóink szólhatnak hozzá. a korábbiakkal ellentétben regisztrálatlanul már senki
sem fejtheti ki a véleményét. A hozzászólások moderálása nem változik, a személyiségi jogokat sértő és durva
megnyilvánulásokat ezután is törölni fogjuk.

HTML kód használata nem megengedett!

Mindenkinek kulturált, kellemes véleménykifejtést és szórakozást kívánunk!

Ájszííí [2009-03-17. 23:31]
ez egy baromság lesz....ha vki minden versenyen második helyen végez 132 pontja lenne...aki pedig 5futamot megnyerne 50...és az lenne a bajnok...BAROMSÁG
Laceeka [2009-03-17. 15:15]
ARANYÉRMEK SZERINT DŐL EL A VB SORSA!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! :D:D:D:D:D:D:D:D:D:D Na ez meglepett.......:D:D:D:D:D
ponty [2009-03-17. 12:15]
Nahogy azt szavazzák, meg, h Ferrari 12 ahogy elindul egy versenyen :)
elzee [2009-03-17. 11:10]
remélem megszavazzák
>> Az összes hozzászólás
Nyomtatható verzió
Főoldal
Forma-1
Rövidhírek
A VB ÁLLÁSA
A cikk születése idején
Egyéni
1. J. Button 31
2. R. Barrichello 19
3. S. Vettel 18
4. J. Trulli 14.5
5. T. Glock 12
Konstruktőri
1. Brawn GP 50
2. Red Bull 27.5
3. Toyota 26.5
4. McLaren 13
5. Renault 5
>> A teljes tabella
 AUTÓ  
 MOTOR  
 FORMA-1  
 INFÓK  



Teljesen bedőlhet az egész sávolyi beruházás
Az SMF Kft Nyilatkozata a TASZ
Webb szerint jó ritmusban ment minden
Lüthi elégedett a legutóbbi teszttel
Lorenzo ott lesz a katari teszten
PARTNEREK

További partnerek

KERESÉS: ARCHÍVUM:

>> Médiaajánlat >> Impresszum >> Cikkátvétel >> Adatvédelem >> Kapcsolat >> RSS