2009. március 19., csütörtök - [15:24]

Szabályosak a diffúzoros kiskaput kijátszó autók

Az FIA versenyigazgatója, Charlie Whiting eloszlatta a Brawn GP, a Toyota és a Williams autóit érintő kételyeket, és szabályosnak minősítette a konstrukciókat. "Kihasználtak egy kiskaput, ami mindig is létezett, viszont azt is megértjük, hogy a többi csapat másként vélekedik erről." - nyilatkozta a brit az Auto Motor und Sportnak, aki már a barcelonai teszten szemügyre vette a kifogásolt modelleket. - "A mi meglátásunk szerint szabályosak a diffúzorok." Néhányan arra panaszkodtak, hogy egyes csapatok kijátszották az FIA Technikai Szabályzatának 3.12.7-es pontját, amely kimondja, hogy a hátsó tengely mögötti 35 centiméteren belül tilos olyan elemet felszerelni a járműre, amelynek magassága meghaladja a 175 millimétert. Az előírásban azonban benne foglaltatik, hogy csak az alulról látható elemekre vonatkozik a magassági korlát - erre a lehetőségre a Williams és a Toyota csapott le. A kritérium azonban érvényét veszti, ha egy eszköz felületének folyamatossága megszakad egy bizonyos helyen - márpedig az alsó keresztlengőkarok bekötési pontjainak ügyes elhelyezésével éppen ezt érték el a Brawn GP mérnökei, biztosítva a kétfedeles diffúzor felül lévő darabja számára a levegőáramlást. Többen az említett megoldásnak tulajdonítják az istálló eddigi szárnyalását.

Sam Michael, Williams technikai igazgatója azon a véleményen van, hogy a kiskapuk kijátszása hasznot hoz a konyhára, ezért nemsokára a többi kasztnira is újfajta diffúzort szerelnek föl. "Viszonylag egyszerűen lemásolható megoldásról van szó, ezért csodálkozom, hogy a többi csapat miért nem készítette még el" - fogalmazott.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK LEGFRISSEBB CIKKEK
Felfüggesztett eltiltást kapott a McLaren a hazugságért
A GP2 volt bajnokcsapata is az F-1-be készül
A bahreini herceg megbocsátott Mosley-nak
A McLaren bocsánatkérő levelet küldött az FIA-nak
Aston Martinként indulhat az F-1-ben a Prodrive
A költségvetési plafon az F-1-be csábíthatja a Lolát
A Williams mégsem vádolja szabálytalansággal a Ferrarit
A diffúzor-ügy vesztesei a költségek miatt aggódnak
A Ferrari az FIA-t támadta a diffúzor-tárgyaláson
A McLaren passzív szereplője marad a diffúzor-ügynek
Heidfeldnek nem tetszik a standard elektronika az F-1-ben
Hamilton bocsánatot kért Charlie Whitingtól
A kanadai rendező megszabadulna Ecclestone-tól
Ecclestone szerint akár el is tilthatják a McLarent
Briatore: Világossá vált a vitatott diffúzorok előnye
2013-tól jön a kategóriákon átívelő FIA-motor?
Mosley: Nincs még döntés a McLarenről
Elutasították a BMW óvását a diffúzorok ellen
A McLaren nem hazudott, állítja Whitmarsh - hangfelvétellel
Az FIA beidézte Vettelt, hogy átbeszéljék büntetését
Külön gumitesztet akarnak kicsikarni a csapatok?
Brawn idén jött rá, hogy Button különleges
Felfüggesztett eltiltást kapott a McLaren a hazugságért
Már itthon is kapható a Honda új 400-as robogója
Az istállók többsége nem tiltaná be a KERS-et
Kínaiak vehetik meg a Saabot
A Mercedes veszteséges, a Ferrari nyereséges
Bárki konfigurálhat magának Porsche Panamerát
A BMW minden Vettelre formált jogáról lemondott
A General Motors szerint ilyen a jövő motorja - videó
Új változatokat kap a következő 3-as BMW
Költözik a Ducati gyár
Szépen szól az Aston Martin One-77 V12-ese - videó
A Ferrari Barcelonában bevetné a dupla diffúzor prototípusát
Hivatalos: roadster készül a Renault Twingoból
A Red Bullnak a KERS miatt vonzó a Mercedes
Lassan elfogy a Honda nyeresége is
Arabok szerezhetnek részesedést a Porschéban is
Szépség és szörnyeteg - Morgan Aero 8 menetpróba
Három év múlva érkezhet a Ford Capri
HOZZÁSZÓLÁSOK
Regisztrált olvasó
Nick Jelszó
Hozzászólás
Elfelejtett jelszó
Nick E-mail cím
Moderációs alapelvek

A cikkekhez csak regisztrált olvasóink szólhatnak hozzá. a korábbiakkal ellentétben regisztrálatlanul már senki
sem fejtheti ki a véleményét. A hozzászólások moderálása nem változik, a személyiségi jogokat sértő és durva
megnyilvánulásokat ezután is törölni fogjuk.

HTML kód használata nem megengedett!

Mindenkinek kulturált, kellemes véleménykifejtést és szórakozást kívánunk!

kilyukadt a fürdőkád a lefolyónál [2009-03-19. 22:13]
Az F1-ben a szemérmetesség-eredményesség szempontjábol- nem vezet jora. Ez a dolog már számtalanszor bebizonyosodott az évek folyamán.
tommy11 [2009-03-19. 20:21]
A szabályokat ( általában ) azért hozzák, hogy ne legyenek kiskapuk...Most,még meg is dicsérik, hogy milyen okosak! Hova jutottunk...??
draco3d [2009-03-19. 19:50]
412t2: Csak mondtam egy példát,pont Ferrarit mert ők ebből "élnek"arra gondoltam hogy lassan minden fejlesztést befagyasztanak,és a végén szépen kiszállnak a gyártók,mert minden egyforma lesz KERS,motor,váltó,kaszni stb szépen lassan ezt fogják tenni,remélem nem,de én kinézem belőlük,és mivel a Williamsen kívül csak Ferrari van itt,akinek az F1 a hírneve,élete.Erről beszélek...
alfa23 [2009-03-19. 19:37]
ez egy picit az új VB gyöztes elvet erősiti, hisz ha valaki egy ötletet hamar át tud vinni a saját fejlesztésébe ( becsületesen!), akkor nem para, ha az elején még lassu. Lásd ameki lehet hogy 1-2 verseny után tér magához, de ha akkor megnyer 2-3 versenyt, máris veresenyben van. vagy nem?
412t2 [2009-03-19. 18:40]
[2009-03-19. 16:40] :Komolyan te most miről beszélsz??? Hogy jön ide a Ferrari?
draco3d [2009-03-19. 16:40]
Ügyesek,mindig mindenki talál kiskapukat,máskor pont azok akik most hőbörögnek.Legalább lehet még fejleszteni de hát kitudja,lehet 4-5 múlva 20 Ferrarit fogunk látni...
wildrain [2009-03-19. 16:10]
Pont egy hete fejezték be a teszteket Barcelonában, nem két hete.
Alain [2009-03-19. 15:32]
Ebből is jól látszik, hogy egyáltalán nincs lejátszva a fejlesztési versenykezés. 2 hét alatt sok mindent /a többiek két hete nem tesztelnek./ lehet még módosítani az új szabálykörnyezetben, hogy abból komoly verseny előnyt lehessen kovácsolni rövidtávon. Erre példa a Meki mostani javulása is. Go McLaren!!!
>> Az összes hozzászólás
Nyomtatható verzió
Főoldal
Forma-1
Rövidhírek
A VB ÁLLÁSA
A cikk születése idején
Egyéni
1. J. Button 31
2. R. Barrichello 19
3. S. Vettel 18
4. J. Trulli 14.5
5. T. Glock 12
Konstruktőri
1. Brawn GP 50
2. Red Bull 27.5
3. Toyota 26.5
4. McLaren 13
5. Renault 5
>> A teljes tabella
 AUTÓ  
 MOTOR  
 FORMA-1  
 INFÓK  



Gresiniék a krími pályát reklámozzák
Nagyfelbontású képek a 2010-es Suzuki GSV-R-ről
Se pálya, se tévés közvetítés
Megbukott a sávolyi hitelkérelem
Rossit újabb díjjal jutalmazták hazájában
PARTNEREK

További partnerek

KERESÉS: ARCHÍVUM:

>> Médiaajánlat >> Impresszum >> Cikkátvétel >> Adatvédelem >> Kapcsolat >> RSS