2009. március 20., péntek - [09:51]

Ecclestone: A csapatoknak fel kell ébredniük

Bernie Ecclestone "ébresztőt fújt" azon csapatoknak, akik máris kézzel-lábbal ellenkeznek a 2010-től választható 30 millió fontos költségvetési plafon ellen. Az FIA által kedden felvázolt elképzeléseket nem csak a csapatokat tömörítő FOTA, hanem zömmel a Forma-1 egykori és jelenlegi figurái is elutasítják. Ecclestone szerint azonban ez helytelen hozzáállás. "A csapatoknak fel kell ébredniük. Az igazság az, hogy ők alapjaiban véve a mérnökök által működnek. Mindannyian be akarják bizonyítani, hogy mindenki másnál ügyesebbek, ezért mi történik? A költségek nőnek" - mondta a brit a milánói Il Giornale című lapnak. - "Az istállók nagyon rosszul reagáltak, hiszen még csak nem is olvasták a 2010-re érvényes Technikai Szabályzatot. Én már évek óta mondogatom: csökkentenünk kell azt a pénzt, amelyből a csapatok még versenyképesek lehetnek" - tette hozzá. Azt mindenesetre a brit is elismerte, hogy határként megszabott 30 millió font "talán túl alacsony ehhez."
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK LEGFRISSEBB CIKKEK
Felfüggesztett eltiltást kapott a McLaren a hazugságért
A GP2 volt bajnokcsapata is az F-1-be készül
Ecclestone a bankokat okolja Donington bajaiért
Ecclestone szerint Vettelnek a Ferrariban a helye
A bahreini herceg megbocsátott Mosley-nak
Silverstone-ba is visszatérhet az F-1, mondja Hill
A McLaren bocsánatkérő levelet küldött az FIA-nak
Aston Martinként indulhat az F-1-ben a Prodrive
Ecclestone kiállítja autógyűjteményét
Beperelték Doningtont, veszélyben a Brit Nagydíj?
A költségvetési plafon az F-1-be csábíthatja a Lolát
Ecclestone szerint Vettel még Hamiltonnál is jobb
Ecclestone "örökre" Kínában tartaná az F-1-et
A Williams mégsem vádolja szabálytalansággal a Ferrarit
A diffúzor-ügy vesztesei a költségek miatt aggódnak
A Ferrari az FIA-t támadta a diffúzor-tárgyaláson
A McLaren passzív szereplője marad a diffúzor-ügynek
Heidfeldnek nem tetszik a standard elektronika az F-1-ben
A versenyzők nem akarnak több koraesti futamot
Hamilton bocsánatot kért Charlie Whitingtól
Külön gumitesztet akarnak kicsikarni a csapatok?
Brawn idén jött rá, hogy Button különleges
Felfüggesztett eltiltást kapott a McLaren a hazugságért
Már itthon is kapható a Honda új 400-as robogója
Az istállók többsége nem tiltaná be a KERS-et
Kínaiak vehetik meg a Saabot
A Mercedes veszteséges, a Ferrari nyereséges
Bárki konfigurálhat magának Porsche Panamerát
A BMW minden Vettelre formált jogáról lemondott
A General Motors szerint ilyen a jövő motorja - videó
Új változatokat kap a következő 3-as BMW
Költözik a Ducati gyár
Szépen szól az Aston Martin One-77 V12-ese - videó
A Ferrari Barcelonában bevetné a dupla diffúzor prototípusát
Hivatalos: roadster készül a Renault Twingoból
A Red Bullnak a KERS miatt vonzó a Mercedes
Lassan elfogy a Honda nyeresége is
Arabok szerezhetnek részesedést a Porschéban is
Szépség és szörnyeteg - Morgan Aero 8 menetpróba
Három év múlva érkezhet a Ford Capri
HOZZÁSZÓLÁSOK
Regisztrált olvasó
Nick Jelszó
Hozzászólás
Elfelejtett jelszó
Nick E-mail cím
Moderációs alapelvek

A cikkekhez csak regisztrált olvasóink szólhatnak hozzá. a korábbiakkal ellentétben regisztrálatlanul már senki
sem fejtheti ki a véleményét. A hozzászólások moderálása nem változik, a személyiségi jogokat sértő és durva
megnyilvánulásokat ezután is törölni fogjuk.

HTML kód használata nem megengedett!

Mindenkinek kulturált, kellemes véleménykifejtést és szórakozást kívánunk!

Bronson [2009-03-22. 12:34]
Kedves Bernie! A csapatok már ébren vannak! Önnek kellene már végre felébrednie, hiszen nem egy banánköztársaság diktárora!
otordai [2009-03-20. 15:17]
Ez a 30 milla csak arra jo, hogy legyen mit majd a "csapatok" erdekeben emelni. A vegen felemelik 50-re es megmondjak, hogy lam lam a csapatok erdekeit is figyelembe vesszuk. 2010 meg eleg messze van.
Ralti [2009-03-20. 12:08]
Azzal meg minden csapat simán kalkulálhat, hogy ha továbbra is angol fontban lesznek számolgatba a limitek, akkor elég cudarul néz ki a jövöjük... A végén még a GBP a USD árfolyama alá eshet:))
Laceeka [2009-03-20. 11:47]
amúgy a 30 millában benne van a pilóták fizuja is? Mert ha igen, akkor pl rai és massa fizetése az ennek a felét teszi ki kb :D:D:D mivel fognak versenyezni jövőre? Bicajjal? :D:D
meganers [2009-03-20. 11:30]
"Ecclestone: A csapatoknak fel kell ébredniük" hogy nem kell ezt tovább tűrni, lehet csinálni a saját kategóriát, saját szabályokkal, aztán majd a vén f@sz rájön, hogy nem kéne annyira ugrálni, túl öreg ő már ehhez! Monnyonle!
Bim [2009-03-20. 10:16]
"Mindannyian be akarják bizonyítani, hogy mindenki másnál ügyesebbek, ezért mi történik? A költségek nőnek" És miért akarják bebizonyítani azt hogy mindenkinél ügyesebbek? Hogy mindenkinél gyorsabbak legyenek, te vén fütty! Mert ezért vannak ott!
Alain [2009-03-20. 09:54]
Na hát néha, amikor beveszi a gyógyszereit kiböffen belőle néhány értelmes mondat is mint "Azt mindenesetre a brit is elismerte, hogy határként megszabott 30 millió font talán túl alacsony ehhez."
>> Az összes hozzászólás
Nyomtatható verzió
Főoldal
Forma-1
Rövidhírek
A VB ÁLLÁSA
A cikk születése idején
Egyéni
1. J. Button 31
2. R. Barrichello 19
3. S. Vettel 18
4. J. Trulli 14.5
5. T. Glock 12
Konstruktőri
1. Brawn GP 50
2. Red Bull 27.5
3. Toyota 26.5
4. McLaren 13
5. Renault 5
>> A teljes tabella
 AUTÓ  
 MOTOR  
 FORMA-1  
 INFÓK  



Espargaroék jó úton haladnak
Rossi nem lett az év sportembere a Laureus szerint
A Dorna és a Telecom Italia hosszabbított
Rolfo újra harcra kész
Teljesen bedőlhet az egész sávolyi beruházás
PARTNEREK

További partnerek

KERESÉS: ARCHÍVUM:

>> Médiaajánlat >> Impresszum >> Cikkátvétel >> Adatvédelem >> Kapcsolat >> RSS