2009. március 20., péntek - [10:48]

Montezemolo: Kerülni kellene az állandó változtatásokat

Luca di Montezemolo, a Ferrari és a csapatokat tömörítő FOTA elnöke továbbra sem tért napirendre afölött, hogy az FIA félresöpörve az istállók javaslatait, kedden önkényesen hozott meg a Forma-1 jövőéjét nagyban befolyásoló új szabályokat. 2009-től az értékelési rendszer, 2010-től pedig a költségvetési plafon bevezetése jelent - Montezemolo szerint negatív hatású - változást. "Valóban úgy gondolom, hogy ez egy héttel az első nagydíj előtt abszurd, szigorú és veszélyes, ezzel a Forma-1 olyan helyzetbe kerülhet, amely nagyon rossz a hitelességének, a biztonságának, a csapatoknak, az autógyártóknak, az újságíróknak és a befektetni kívánó szponzoroknak" - idézte az olaszt a Ferrari hivatalos weboldala. - "Én olyan megbízható környezetben reménykedem, melyet mi, a csapatok már kezdeményeztünk a költségek 50 százalékos csökkentésével. Fontosak a nyugodt körülmények, és hogy elkerüljük a folyamatos változtatásokat, melyek bizonytalanságot okoznak a dolgozók számára, és megnehezítik a jövőre vonatkozó döntéseket" - tette hozzá.
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK LEGFRISSEBB CIKKEK
Az istállók többsége nem tiltaná be a KERS-et
Felfüggesztett eltiltást kapott a McLaren a hazugságért
A GP2 volt bajnokcsapata is az F-1-be készül
A bahreini herceg megbocsátott Mosley-nak
A McLaren bocsánatkérő levelet küldött az FIA-nak
Aston Martinként indulhat az F-1-ben a Prodrive
A költségvetési plafon az F-1-be csábíthatja a Lolát
Briatore megfosztaná a Brawn GP-t a jogdíjaktól
A Williams mégsem vádolja szabálytalansággal a Ferrarit
A diffúzor-ügy vesztesei a költségek miatt aggódnak
A Ferrari az FIA-t támadta a diffúzor-tárgyaláson
A McLaren passzív szereplője marad a diffúzor-ügynek
Heidfeldnek nem tetszik a standard elektronika az F-1-ben
Hamilton bocsánatot kért Charlie Whitingtól
A kanadai rendező megszabadulna Ecclestone-tól
Brawn sem tart a FOTA szétszakadásától
"Konstruktív" válságtanácskozást tartott a Ferrari
Ecclestone szerint akár el is tilthatják a McLarent
Briatore: Világossá vált a vitatott diffúzorok előnye
2013-tól jön a kategóriákon átívelő FIA-motor?
Külön gumitesztet akarnak kicsikarni a csapatok?
Brawn idén jött rá, hogy Button különleges
Felfüggesztett eltiltást kapott a McLaren a hazugságért
Már itthon is kapható a Honda új 400-as robogója
Az istállók többsége nem tiltaná be a KERS-et
Kínaiak vehetik meg a Saabot
A Mercedes veszteséges, a Ferrari nyereséges
Bárki konfigurálhat magának Porsche Panamerát
A BMW minden Vettelre formált jogáról lemondott
A General Motors szerint ilyen a jövő motorja - videó
Új változatokat kap a következő 3-as BMW
Költözik a Ducati gyár
Szépen szól az Aston Martin One-77 V12-ese - videó
A Ferrari Barcelonában bevetné a dupla diffúzor prototípusát
Hivatalos: roadster készül a Renault Twingoból
A Red Bullnak a KERS miatt vonzó a Mercedes
Lassan elfogy a Honda nyeresége is
Arabok szerezhetnek részesedést a Porschéban is
Szépség és szörnyeteg - Morgan Aero 8 menetpróba
Három év múlva érkezhet a Ford Capri
HOZZÁSZÓLÁSOK
Regisztrált olvasó
Nick Jelszó
Hozzászólás
Elfelejtett jelszó
Nick E-mail cím
Moderációs alapelvek

A cikkekhez csak regisztrált olvasóink szólhatnak hozzá. a korábbiakkal ellentétben regisztrálatlanul már senki
sem fejtheti ki a véleményét. A hozzászólások moderálása nem változik, a személyiségi jogokat sértő és durva
megnyilvánulásokat ezután is törölni fogjuk.

HTML kód használata nem megengedett!

Mindenkinek kulturált, kellemes véleménykifejtést és szórakozást kívánunk!

412t2 [2009-03-20. 18:06]
FIA-t csak a pénz érdekli, igazából lesz.arják az embereket.
Thommy [2009-03-20. 15:33]
Igaza van. Szinte demotiváló lehet annak a sok száz embernek, aki az F1nek élt, hogy jövőre szinte biztos elveszitik a munkályukat, aminek eddig éltek. Ezzel lineárisan a sport szintje is lelassul minőségi szempontból. Az ilyen elhamarkodott szabályváltoztatásokról nem is beszélve.
>> Az összes hozzászólás
Nyomtatható verzió
Főoldal
Forma-1
Rövidhírek
A VB ÁLLÁSA
A cikk születése idején
Egyéni
1. J. Button 31
2. R. Barrichello 19
3. S. Vettel 18
4. J. Trulli 14.5
5. T. Glock 12
Konstruktőri
1. Brawn GP 50
2. Red Bull 27.5
3. Toyota 26.5
4. McLaren 13
5. Renault 5
>> A teljes tabella
 AUTÓ  
 MOTOR  
 FORMA-1  
 INFÓK  



A Moto2 olcsóbb, mint a 250
A Repsol Honda Madridban mutatkozott be
Gresiniék a krími pályát reklámozzák
Nagyfelbontású képek a 2010-es Suzuki GSV-R-ről
Se pálya, se tévés közvetítés
PARTNEREK

További partnerek

KERESÉS: ARCHÍVUM:

>> Médiaajánlat >> Impresszum >> Cikkátvétel >> Adatvédelem >> Kapcsolat >> RSS