2009. március 27., péntek - [04:01]

Ecclestone: Nincsenek tartozásaink a csapatok felé

Három nappal az Ausztrál Nagydíj hétvégéje előtt Flavio Briatore és Ron Dennis kezdeményezésére a csapatokat tömörítő szövetség, a FOTA bojkottal fenyegetőzött, amiért véleményük szerint mindeddig nem kapták meg a közvetítési jogokból nekik járó pénz egy részét. A FOTA egy tegnapi közleményében hozta nyilvánosságra álláspontját, mely szerint nehezményezik, hogy a jogokat birtokló Formula One Assosiation (FOA) és a CVC a 2006-os, 2007-es és a 2008-as szezonról is tartozik egyes csapatoknak. Bernie Ecclestone szerint ugyanakkor ez ebben a formában "félrevezető" információ. "Sem a FOA, sem a CVC nem tartozik a csapatoknak. A Forma-1-ben résztvevő csapatok és a közvetítési jogokat birtokló cég közötti szerződés, az úgynevezett Concorde Agreement 2007 végén lejárt. Az ebben foglalt fizetési kötelezettségeinknek határidőre eleget tettünk" - áll a FOA közleményében. - "A FOA a jelenleg versenyző egyes csapatokkal egyéni szerződéseket kötött (...) Néhány istállónak még le kell szerződnie a FOÁ-val a bajnokságban való részvételükkel kapcsolatosan, jóllehet a FOA máris nagy összeget fizetett nekik abból a jövőben befolyó pénzből, melyhez a kontraktus létrejötte után jutnak hozzá. Ez mutatja a FOA jóindulatát, és hajlandóságát egy új megegyezésre" - folytatódott a szöveg.
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK LEGFRISSEBB CIKKEK
Az istállók többsége nem tiltaná be a KERS-et
Ecclestone a bankokat okolja Donington bajaiért
Ecclestone szerint Vettelnek a Ferrariban a helye
Silverstone-ba is visszatérhet az F-1, mondja Hill
Ecclestone kiállítja autógyűjteményét
Beperelték Doningtont, veszélyben a Brit Nagydíj?
Ecclestone szerint Vettel még Hamiltonnál is jobb
Ecclestone "örökre" Kínában tartaná az F-1-et
Briatore megfosztaná a Brawn GP-t a jogdíjaktól
A versenyzők nem akarnak több koraesti futamot
Roskadozik az F-1 üzleti modellje, véli az expromóter
A kanadai rendező megszabadulna Ecclestone-tól
Brawn sem tart a FOTA szétszakadásától
Ecclestone szerint akár el is tilthatják a McLarent
Ecclestone szerint nincs baj a késői futamkezdettel
A csapatok kitartanak az új pontrendszerük mellett
A FOTA nem tart egysége megbomlásától
Máris pénzügyi gondban van a Brawn GP?
A csapatok bojkottal fenyegetőznek Ausztráliában
Ecclestone: Hamiltonnak Dennis miatt nincs egyénisége
Külön gumitesztet akarnak kicsikarni a csapatok?
Brawn idén jött rá, hogy Button különleges
Felfüggesztett eltiltást kapott a McLaren a hazugságért
Már itthon is kapható a Honda új 400-as robogója
Az istállók többsége nem tiltaná be a KERS-et
Kínaiak vehetik meg a Saabot
A Mercedes veszteséges, a Ferrari nyereséges
Bárki konfigurálhat magának Porsche Panamerát
A BMW minden Vettelre formált jogáról lemondott
A General Motors szerint ilyen a jövő motorja - videó
Új változatokat kap a következő 3-as BMW
Költözik a Ducati gyár
Szépen szól az Aston Martin One-77 V12-ese - videó
A Ferrari Barcelonában bevetné a dupla diffúzor prototípusát
Hivatalos: roadster készül a Renault Twingoból
A Red Bullnak a KERS miatt vonzó a Mercedes
Lassan elfogy a Honda nyeresége is
Arabok szerezhetnek részesedést a Porschéban is
Szépség és szörnyeteg - Morgan Aero 8 menetpróba
Három év múlva érkezhet a Ford Capri
HOZZÁSZÓLÁSOK
Regisztrált olvasó
Nick Jelszó
Hozzászólás
Elfelejtett jelszó
Nick E-mail cím
Moderációs alapelvek

A cikkekhez csak regisztrált olvasóink szólhatnak hozzá. a korábbiakkal ellentétben regisztrálatlanul már senki
sem fejtheti ki a véleményét. A hozzászólások moderálása nem változik, a személyiségi jogokat sértő és durva
megnyilvánulásokat ezután is törölni fogjuk.

HTML kód használata nem megengedett!

Mindenkinek kulturált, kellemes véleménykifejtést és szórakozást kívánunk!

>> Az összes hozzászólás
Nyomtatható verzió
Főoldal
Forma-1
Rövidhírek
A VB ÁLLÁSA
A cikk születése idején
Egyéni
1. J. Button 31
2. R. Barrichello 19
3. S. Vettel 18
4. J. Trulli 14.5
5. T. Glock 12
Konstruktőri
1. Brawn GP 50
2. Red Bull 27.5
3. Toyota 26.5
4. McLaren 13
5. Renault 5
>> A teljes tabella
 AUTÓ  
 MOTOR  
 FORMA-1  
 INFÓK  



Rainey: "Spiesnek futamokat kell nyernie már az első évben"
De Angelis gokartozással készül az idényre
Lorenzo részt vesz a katari teszten - hivatalos
A Moto2 olcsóbb, mint a 250
A Repsol Honda Madridban mutatkozott be
PARTNEREK

További partnerek

KERESÉS: ARCHÍVUM:

>> Médiaajánlat >> Impresszum >> Cikkátvétel >> Adatvédelem >> Kapcsolat >> RSS