2009. március 27., péntek - [05:35]

A FOTA nem tart egysége megbomlásától

Annak ellenére, hogy a csapatok szövetségét két táborra osztotta a Brawn, a Toyota és a Williams által használt speciális diffúzor, a FOTA nem tart a tagok közt uralkodó harmónia megbomlásától. A Renault, a Ferrari, a Red Bull és a BMW ugyan hivatalos formában is megóvta a fenti gárdák autóit, erről azonban korrektül tájékoztatták az érintetteket. "Ezt nyíltan megbeszéltük a FOTA tagokkal" - mondta Mario Theissen, a BMW csapatfőnöke. - "Világos határ húzódik aközött, hogy egyrészt együtt küzdünk a jövő Forma-1-ének olyan formájáért, melyet mi szeretnénk elérni, és aközött, hogy vannak napi típusú feladataink, ami a versenyzés. Ez az utóbbi kategóriába tartozik" - tette hozzá. A Toyota elnöke, egyben a FOTA alelnöke is egyetértett Theissennel. "Nem értem, ennek mi köze lenne a FOTÁ-hoz. A FOTÁ-ban olyan hosszú távú stratégiai lépéseken dolgozunk, mely a sport jövőjéről szól. A versenyzés viszont versenyzés, melynek során teljesen érthető, hogy egy csapat tiltakozik, ha úgy érzi, jó oka van rá. A minket ért óvás ellenére sincs bennünk semmilyen negatív érzés. Ez része a sportnak, amelyben vagyunk" - fogalmazott.
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK LEGFRISSEBB CIKKEK
Az istállók többsége nem tiltaná be a KERS-et
Briatore megfosztaná a Brawn GP-t a jogdíjaktól
A diffúzor-ügy vesztesei a költségek miatt aggódnak
Brawn sem tart a FOTA szétszakadásától
A csapatok kitartanak az új pontrendszerük mellett
Ecclestone: Nincsenek tartozásaink a csapatok felé
A csapatok bojkottal fenyegetőznek Ausztráliában
Ecclestone: Jövőre biztosan jön az új vb-rendszer
Domenicali: Kínos a pontozás ügye
Csak 2010-től lesz vb a legtöbb győzelem birtokosa
Montezemolo: Kerülni kellene az állandó változtatásokat
A FOTA segítségével még ma is F-1-es lenne a Minardi?
A csapatok megvétózzák az új pontrendszert
A csapatok bosszúsak a szabályváltoztatások miatt
Briatorét "sokkolta" a költségvetési plafon
Ecclestone-nak tetszik a FOTA új pontrendszere
A kiscsapatok feltámadására számít Mallya
A FOTA nyilvánosságra hozta reformelképzeléseit
A FOTA csütörtökön jelenti be reformcsomagját
Stoddart szerint a USF1 nem fog szponzorokat találni
Brawn idén jött rá, hogy Button különleges
Felfüggesztett eltiltást kapott a McLaren a hazugságért
Már itthon is kapható a Honda új 400-as robogója
Az istállók többsége nem tiltaná be a KERS-et
Kínaiak vehetik meg a Saabot
A Mercedes veszteséges, a Ferrari nyereséges
Bárki konfigurálhat magának Porsche Panamerát
A BMW minden Vettelre formált jogáról lemondott
A General Motors szerint ilyen a jövő motorja - videó
Új változatokat kap a következő 3-as BMW
Költözik a Ducati gyár
Szépen szól az Aston Martin One-77 V12-ese - videó
A Ferrari Barcelonában bevetné a dupla diffúzor prototípusát
Hivatalos: roadster készül a Renault Twingoból
A Red Bullnak a KERS miatt vonzó a Mercedes
Lassan elfogy a Honda nyeresége is
Arabok szerezhetnek részesedést a Porschéban is
Szépség és szörnyeteg - Morgan Aero 8 menetpróba
Három év múlva érkezhet a Ford Capri
Négy új limitált Bugatti Veyron mutatkozott be
HOZZÁSZÓLÁSOK
Regisztrált olvasó
Nick Jelszó
Hozzászólás
Elfelejtett jelszó
Nick E-mail cím
Moderációs alapelvek

A cikkekhez csak regisztrált olvasóink szólhatnak hozzá. a korábbiakkal ellentétben regisztrálatlanul már senki
sem fejtheti ki a véleményét. A hozzászólások moderálása nem változik, a személyiségi jogokat sértő és durva
megnyilvánulásokat ezután is törölni fogjuk.

HTML kód használata nem megengedett!

Mindenkinek kulturált, kellemes véleménykifejtést és szórakozást kívánunk!

>> Az összes hozzászólás
Nyomtatható verzió
Főoldal
Forma-1
Rövidhírek
A VB ÁLLÁSA
A cikk születése idején
Egyéni
1. J. Button 31
2. R. Barrichello 19
3. S. Vettel 18
4. J. Trulli 14.5
5. T. Glock 12
Konstruktőri
1. Brawn GP 50
2. Red Bull 27.5
3. Toyota 26.5
4. McLaren 13
5. Renault 5
>> A teljes tabella
 AUTÓ  
 MOTOR  
 FORMA-1  
 INFÓK  



Terol ismét a dobogón végzett, Smith negyedik lett
Hivatalos: Crtuchlow megegyezett a Tech3 Yamahával
Spies: "A sportunk ismét egy nagyszerű emberrel és egyben versenyzővel lett szegényebb"
Simón ismét dobogón végzett, Di Meglio kiesett
Mindkét gyári yamahás a dobogón végzett, Pedrosa mögött
PARTNEREK

További partnerek

KERESÉS: ARCHÍVUM:

>> Médiaajánlat >> Impresszum >> Cikkátvétel >> Adatvédelem >> Kapcsolat >> RSS