2009. április 29., szerda - [12:39]

A Mercedes veszteséges, a Ferrari nyereséges

Homlokegyenest eltérő üzleti eredményeket ért el 2009 első negyedévében a Forma-1 két tradicionális élcsapata, a McLaren és a Ferrari anyacége. A wokingi istállóban 40 százalékos tulajdonrésszel bíró Daimler AG bejelentette, hogy január és március között 1.86 milliárd dollárnyi veszteséget termelt, és a következő negyedévben még nagyobb deficitre számít. Tavaly ilyenkor a Daimler még 3 milliárdos nyereséget termelt. Az utóbbi hetekben gyakran rebesgették, hogy a német társaság az F-1-es program leállításával kíván spórolni, de a Daimler pénzügyi igazgatója most úgy nyilatkozott, hogy ennek rövid távon nem lenne hatása. "Évről évre megvizsgáljuk a forma-1-es elkötelezettségünket, de ha most ki is szállnánk, egy centet sem spórolnánk vele, hiszen a szerződéseink mind hosszú távra szólnak" - idézi az F1-Live.com Bodo Uebbert, aki azonban hozzátette: hosszú távon nincsenek "szent tehenek" a Daimlernél. A stuttgartiak egylőre egy 5 milliárd dolláros megszorító csomagtól és az új E-osztály eladásaitól remélnek orvosságot.

A Ferrarinál eközben Kimi Räikkönen három bahreni pontja mellett az is okot adhatott az ünneplésre, hogy az olasz cég 71.3 millió dolláros nyereséget könyvelt el az első negyedévben - írja a pitpass.com. A Ferrari ezáltal nemcsak az autóipar kevés nyereséges cégeinek egyike, hanem a Fiat Group egyetlen profitábilis leányvállalata maradt. A siker elsősorban a Ferrari California eladásainak köszönhető.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK LEGFRISSEBB CIKKEK
A Red Bullnak a KERS miatt vonzó a Mercedes
A Ferrari Barcelonában bevetné a dupla diffúzor prototípusát
A Ferrari nem vár csodát a barcelonai fejlesztésektől
54 millió eurós nyereséggel zárt a Ferrari az első negyedévben
Ecclestone szerint Vettelnek a Ferrariban a helye
Hivatalos képeken a Ferrari 599XX
Räikkönent már "nem hozza lázba" egy 6. hely
Massa 7 tizedes javulást vár az új diffúzortól
Barrichello: A Brawnnál nem lesznek csapatutasítások
Räikkönennek nem maradt több új gumija a Q3-ra
A Mercedes nem száll ki a Forma-1-ből, ígéri Haug
Massa örül, hogy legalább az állása nincs veszélyben
Domenicalit sérti, hogy a Ferrari olaszait kritizálják
Scuderia változat készülhet a Ferrari 599 GTB-ből
Massa: KERS nélkül még lassabb lenne a Ferrari
A Ferrari visszateszi a KERS-et Massa autójába
Berger szerint visszatért a káosz a Ferrarihoz
Felfrissül a Ferrari 612 Scaglietti
Domenicali: A Ferrari nem tett le a vb-címről
Coulthard lecserélné Räikkönent a Ferrarinál
Felfüggesztett eltiltást kapott a McLaren a hazugságért
Már itthon is kapható a Honda új 400-as robogója
Az istállók többsége nem tiltaná be a KERS-et
Kínaiak vehetik meg a Saabot
Bárki konfigurálhat magának Porsche Panamerát
A BMW minden Vettelre formált jogáról lemondott
A General Motors szerint ilyen a jövő motorja - videó
Új változatokat kap a következő 3-as BMW
Költözik a Ducati gyár
Szépen szól az Aston Martin One-77 V12-ese - videó
A Ferrari Barcelonában bevetné a dupla diffúzor prototípusát
Hivatalos: roadster készül a Renault Twingoból
A Red Bullnak a KERS miatt vonzó a Mercedes
Lassan elfogy a Honda nyeresége is
Arabok szerezhetnek részesedést a Porschéban is
Szépség és szörnyeteg - Morgan Aero 8 menetpróba
Három év múlva érkezhet a Ford Capri
Négy új limitált Bugatti Veyron mutatkozott be
Massa bulival feledte a Brazil GP-t
Whitmarsh úgy véli, a McLaren fejlődött a legtöbbet
HOZZÁSZÓLÁSOK
Regisztrált olvasó
Nick Jelszó
Hozzászólás
Elfelejtett jelszó
Nick E-mail cím
Moderációs alapelvek

A cikkekhez csak regisztrált olvasóink szólhatnak hozzá. a korábbiakkal ellentétben regisztrálatlanul már senki
sem fejtheti ki a véleményét. A hozzászólások moderálása nem változik, a személyiségi jogokat sértő és durva
megnyilvánulásokat ezután is törölni fogjuk.

HTML kód használata nem megengedett!

Mindenkinek kulturált, kellemes véleménykifejtést és szórakozást kívánunk!

Kopi3.14 [2009-04-29. 17:20]
És ennek aztán *** sok köze van az F1-hez, hogy duplán kelljen közölni a hírt, ami azért annyira nem rózsás Ferrari szemszögből nézve sem. Azét Ferrariból is sikerült 10%-kal kevesebbet eladni...
Hová tűnt Damon Hill? [2009-04-29. 16:04]
Talán mert az "átlag" Ferrari vásárlókat nem úgy érinti a válság, mint a Mercedes vásárlóit.
Misi 007 [2009-04-29. 13:40]
Hogy fröcsköl már a sok McMarci :D
Alain [2009-04-29. 13:35]
biztos a FIA veette meg a kocsikat az általános támogatás terhére ... :)
Laceeka [2009-04-29. 13:09]
:D
alto [2009-04-29. 12:48]
biztos sokan megsajnálták a ferrarit hogy így szerepel idén és vettek tőlük pár tragacsot hogy tudjanak fejleszteni az f1-be
>> Az összes hozzászólás
Nyomtatható verzió
Főoldal
Forma-1
Rövidhírek
A VB ÁLLÁSA
A cikk születése idején
Egyéni
1. J. Button 31
2. R. Barrichello 19
3. S. Vettel 18
4. J. Trulli 14.5
5. T. Glock 12
Konstruktőri
1. Brawn GP 50
2. Red Bull 27.5
3. Toyota 26.5
4. McLaren 13
5. Renault 5
>> A teljes tabella
 AUTÓ  
 MOTOR  
 FORMA-1  
 INFÓK  



"Zöldre váltott" a Pramac Ducati
Preziosi: "Rossi aggodalomra ad okot"
Az előszezon utolsó tesztje
Rossi a jövőről és a riválisokról
Spies barátkozik új környezetével és lehetőségeivel
PARTNEREK

További partnerek

KERESÉS: ARCHÍVUM:

>> Médiaajánlat >> Impresszum >> Cikkátvétel >> Adatvédelem >> Kapcsolat >> RSS