2009. november 05., csütörtök - [16:26]

A Renault nem döntötte el, hogy marad-e az F-1-ben

Ugyanazon a napon, amikor a Toyota bejelentette, hogy kiszáll a Forma-1-ből, a Renault is rendkívüli igazgatótanácsi ülést tartott a csapata jövőjéről. Habár az istálló ügyvezető-igazgatója, Jean-Francois Caubet azt állította, biztosan maradnak a világbajnoki sorozatban, a Renault vezérigazgatója, a költséghatékonyságra közismerten nagy hangsúlyt helyező Carlos Ghosn türelemre intette a közvéleményt. "Csak az év vége előtt hozzuk nyilvánosságra az F-1-es részvételünkkel kapcsolatos szándékainkat" - jelentette ki Párizsban az ülés után. A Renault lehetséges távozása már évek óta állandó téma a boxutcában, de a világbajnokságot 2005-ben és 2006-ban megnyerő francia gyártó eddig a Hondával, a Toyotával és a BMW-vel ellentétben kitartott az F-1 mellett - még a szingapúri ütközésbotrány dacára is, amely pedig a csapatfőnök Flavio Briatore állásába és jelentős presztízsveszteségbe került. A sportág jelenlegi csapatai a Concorde Agreement augusztusi aláírásával elvileg 2012-ig vállalták a részvételt az F-1-ben, de a Toyotát ez sem akadályozta meg abban, hogy azonnali hatállyal kiszálljon belőle.
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK LEGFRISSEBB CIKKEK
Az FIA tisztázná a Toyota helyzetét, mielőtt utódjáról dönt
A Renault 2010-ben is az F-1-ben marad, ígéri Caubet
Trulli nem lepődött meg a Toyota kiszállásán
A Toyota bejelentette, hogy kivonul a Forma-1-ből
A Toyota elnöke bocsánatot kért a sikertelenségért
Köln mindent bevet a Toyota-központ megmentéséért
Vettel már annak is örülne, ha 10 csapat megmaradna
A csapatok visszavárják a Toyotát a Forma-1-be
Ez volt a Toyota legjobb szezonja, mondja Vasselon
Szinte biztos, hogy a Red Bull marad a Renault motoroknál
Kobayashi néhány hete a visszavonulást fontolgatta
Kobayashi meglepődött a 6. helyén
Alonso sohasem felejti el a Renault-nál töltött éveket
Räikkönen: Csak a McLaren adhat győztes autót
A Toyota az erős taktikában bízik
Egyre valószínűbb, hogy Glock elhagyja a Toyotát
Alonso: A Renault-é a legpocsékabb autó
A Renault a botrány után megszerezte első új szponzorát
Glock szezonja véget ért, Kobayashi indul Abu Dhabiban
Kubica éppolyan gyors, mint Alonso, vélik a Renault-nál
Jövőre 30 százalékkal csökkentené szén-dioxid kibocsátását a Ford
Trulli nem lepődött meg a Toyota kiszállásán
Jövőre érkezik az új Mercedes-Benz CLS
Vettel Robbie Williamsszel együtt szerepel
Designcsodák jelentek meg a hamarosan induló Los Angelesi Autószalon versenyére
Heidfeld F-1-es autót kap ajándékba
Egyre reménytelenebbek a USF1 kilátásai
A KERS elvetése ellenére is nő az autók minimumtömege
Bemutatták Ben Spies MotoGP gépét
2012-ben érkezik a legkisebb M-es BMW
A McLaren legfeljebb 5 milliót áldozna Räikkönenre?
Limitált széria készül a Man TT elektromos bajnokából - videó
A Renault 2010-ben is az F-1-ben marad, ígéri Caubet
Így fotózták a szupermodellt a Harleykkal - videó
Új blokkot kap 2010-re a BMW R1200 GS és R1200 RT
Az FIA tisztázná a Toyota helyzetét, mielőtt utódjáról dönt
Hivatalosan bemutatkozott a BMW M3 GTS
Csökkent a nyereség a BMW-nél
Bemutatkozott a legerősebb Porsche Boxster
Gyári videón az új MV Agusta F4
HOZZÁSZÓLÁSOK
Regisztrált olvasó
Nick Jelszó
Hozzászólás
Elfelejtett jelszó
Nick E-mail cím
Moderációs alapelvek

A cikkekhez csak regisztrált olvasóink szólhatnak hozzá. a korábbiakkal ellentétben regisztrálatlanul már senki
sem fejtheti ki a véleményét. A hozzászólások moderálása nem változik, a személyiségi jogokat sértő és durva
megnyilvánulásokat ezután is törölni fogjuk.

HTML kód használata nem megengedett!

Mindenkinek kulturált, kellemes véleménykifejtést és szórakozást kívánunk!

Kopi3.14 [2009-11-06. 13:53]
ziploc: valószínűsítem, megszületett a döntés, gyári szinten kiszállnak. Csak még keresik a csapat jövőjét, eladják valakinek, vagy megszűntetik mindenestül. Előbbi esetben meg meg akarják tartani az indulási jogot maguknak, nehogy a BMW-hez haosnló állapotba kerüljenek.
Alain [2009-11-06. 11:56]
fernandoalonso: Kubica elmegy nyolcadik számú pilótának a Ferkához... úgyis oda nyáladzik!
ziploc [2009-11-06. 03:33]
Gerinctelenek. Ha tudjak hogy nem akarjak folytani akkor miert ***akodnak. Ezt mindenkire ertem. A furcsa az hogy egyes kis csapatoknak megeri hogy belepjenek ezeknek meg nem, hogy bent maradjanak. Nem muszaly a jo szerepleshez a vilag penzet elkolteni.
fernandoalonso [2009-11-06. 00:21]
Kubicával mi lesz HA...?!
Jack-X. [2009-11-05. 16:30]
Várják, hogy a mit kap a toyota...:( Hideget v. meleget...:)
>> Az összes hozzászólás
Nyomtatható verzió
Főoldal
Forma-1
Rövidhírek
A VB ÁLLÁSA
A cikk születése idején
Egyéni
1. J. Button 95
2. S. Vettel 84
3. R. Barrichello 77
4. M. Webber 69.5
5. L. Hamilton 49
Konstruktőri
1. Brawn GP 172
2. Red Bull 153.5
3. McLaren 71
4. Ferrari 70
5. Toyota 59.5
>> A teljes tabella
 AUTÓ  
 MOTOR  
 FORMA-1  
 INFÓK  



Megbukott a sávolyi hitelkérelem
Rossit újabb díjjal jutalmazták hazájában
Bobek Jószef: "Hiszem, hogy a józan ész nyer!"
A Rizla Suzuki leleplezte új festését
Sávoly miatt lemondott Suchman
PARTNEREK

További partnerek

KERESÉS: ARCHÍVUM:

>> Médiaajánlat >> Impresszum >> Cikkátvétel >> Adatvédelem >> Kapcsolat >> RSS