2009. november 11., szerda - [16:52]

A teszten nem a köridő a lényeg, mondja a WSR bajnoka

A Renault hagyományainak megfelelően idén is a World Series Formula Renault 3.5 kategória bajnoka vezetheti aktuális F-1-es autójukat a fiatal pilóták számára fenntartott decemberi tesztnapon. 2009-ben a belga Bertrand Baguette nyerte el a lehetőséget. "Az összes együléses Renault-t vezettem már, kezdve a Formula Renault 1.6-tól egészen a 3.5-ig a 2.0-n keresztül, így az én szempontomból az F-1-es R29 kipróbálásával bezárul a kör! Az első forma-1-es körök biztosan hihetetlenek lesznek, mivel az autó könnyebb, erősebb és fenomenális kanyarsebességekre képes" - lelkesedett a belga.

Baguette különleges edzésprogrammal készül a tesztnappra, amely előtt természetesen Enstone-ba utazik, hogy egyeztessen a gyári csapat mérnökeivel. Elmondása szerint a pályán sem a köridőt fogja szem előtt tartani, inkább az istálló munkamenetébe szeretne bepillantást nyerni. "A nap célja, hogy keményen dolgozzak a csapattal, és végrehajtsuk a programot, amit a Renault komolyan és profi módon fog meghatározni" - nyilatkozta. - "A kezdeti gyorsaságomon felül az fog górcső alá kerülni, hogy mennyire vagyok képes elemezni az autó viselkedését és kommunikálni a csapat tagjaival. Alig várom" - közölte.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK LEGFRISSEBB CIKKEK
Alguersuari megbánta, hogy indult a WSR-ben is
A Renault 2010-ben is az F-1-ben marad, ígéri Caubet
A Renault nem döntötte el, hogy marad-e az F-1-ben
Szinte biztos, hogy a Red Bull marad a Renault motoroknál
Alonso sohasem felejti el a Renault-nál töltött éveket
Alonso: A Renault-é a legpocsékabb autó
A Renault a botrány után megszerezte első új szponzorát
Kubica éppolyan gyors, mint Alonso, vélik a Renault-nál
Mégis eladó lehet a Renault
Alonso szép eredménnyel búcsúzna a Renault-tól
Jövőre is lesz WSR és FIA GT a Hungaroringen
Piquet Senna manővereit veszélyesebbnek tartja fiáénál
Di Grassi a Renault és a Manor ülésére is esélyes
Heidfeld a McLarenhez, Montagny a Renault-hoz tart?
A Renault Sennának is tesztlehetőséget adhat a szezon után
Kubica több évre írt alá a Renault-hoz
Alonso szerint az időjárás fog dönteni a Brazil GP-n
A Renault visszatérhet klasszikus festéséhez
Prost továbbra is szívesen irányítaná a Renault-t
Hivatalos: Kubica váltja Alonsót a Renault-nál
Sutilt tavaly frusztrálta, hogy így is, úgy is utolsó lett
Senna nem a vezetéknevéből akar megélni az F-1-ben
A Ferrari üdvözli, hogy "végre világosak a szabályok"
Hétszázmillió forint Schumacher Benettonjáért
Schumacher bizonytalan a tankolás betiltását illetően
Bortolotti ugródeszkaként tekint az F-1-es tesztre
Alguersuari: Az F-1 tesztelés nélkül "mészárszék"
Személyes szponzoráció mentheti meg Button állását
Újabb hibrid robogó a Piaggiotól
Az USA-ban terjeszkedne a KTM - videó
950. próbálkozásra szerezte meg a jogosítványt egy koreai nő
Schumacher nem akar "F-1-es nagypapa" lenni
Már biztos, hogy lesz Aprilia Dorsoduro Factory
Csúcsgépek ellen indul harcba az új Lotus Esprit
Bemutatkozott a Karmann elektromos autója, az E3
Pert vesztett az FIA ellen a kimaradt csapat
Két hét múlva debütál a Renault Twingo Gordini RS
Nick Reilly lett az Opel ideiglenes vezetője
Felével esett vissza az orosz autópiac
Jövőre érkezhet a lépcsőshátú Volkswagen Polo
HOZZÁSZÓLÁSOK
Regisztrált olvasó
Nick Jelszó
Hozzászólás
Elfelejtett jelszó
Nick E-mail cím
Moderációs alapelvek

A cikkekhez csak regisztrált olvasóink szólhatnak hozzá. a korábbiakkal ellentétben regisztrálatlanul már senki
sem fejtheti ki a véleményét. A hozzászólások moderálása nem változik, a személyiségi jogokat sértő és durva
megnyilvánulásokat ezután is törölni fogjuk.

HTML kód használata nem megengedett!

Mindenkinek kulturált, kellemes véleménykifejtést és szórakozást kívánunk!

wildrain [2009-11-12. 14:18]
Ja jól emlékszem, tavaly ilyenkor Buemi pont az ellenkezőjét mondta ennek, és neki lett igaza: nagyon sok tesztet az élen végzett, és kézenfekvő volt, hogy szerződtetik.
Ájszííí [2009-11-11. 21:47]
nagyon gyors és jó versenyző...talán kicsit megijedt és előre mentegeti magát..amire nincs szüksége ! :D remélem jövőre a Lotus csapatnál fog Kobayashival versenyezni !
showme79 [2009-11-11. 21:44]
Most Mr. Baguette, jövőre Mr. Croissant is rója a köröket... :-D
kalapal [2009-11-11. 19:05]
Igaza van. Nem lényeg, ha lassú, akkor maximum senki nem fogja szerződtetni az F1-ben.
412t2 [2009-11-11. 17:39]
"A teszten nem a köridő a lényeg" hanem hogy mennyi idő alatt ér be az utolsó kanyarba :D
>> Az összes hozzászólás
Nyomtatható verzió
Főoldal
Forma-1
Rövidhírek
A VB ÁLLÁSA
A cikk születése idején
Egyéni
1. J. Button 95
2. S. Vettel 84
3. R. Barrichello 77
4. M. Webber 69.5
5. L. Hamilton 49
Konstruktőri
1. Brawn GP 172
2. Red Bull 153.5
3. McLaren 71
4. Ferrari 70
5. Toyota 59.5
>> A teljes tabella
 AUTÓ  
 MOTOR  
 FORMA-1  
 INFÓK  



A Moto2 olcsóbb, mint a 250
A Repsol Honda Madridban mutatkozott be
Gresiniék a krími pályát reklámozzák
Nagyfelbontású képek a 2010-es Suzuki GSV-R-ről
Se pálya, se tévés közvetítés
PARTNEREK

További partnerek

KERESÉS: ARCHÍVUM:

>> Médiaajánlat >> Impresszum >> Cikkátvétel >> Adatvédelem >> Kapcsolat >> RSS