2009. december 10., csütörtök - [10:52]

Abu Dhabi elvenné az idényzárót Interlagostól

Az előzetes versenynaptár szerint a Brazil Nagydíj lesz a Forma-1 jövő évi idényzárója, Abu Dhabi azonban azért lobbizik, hogy 2010-ben is náluk érjen véget a szezon - tudta meg az Autosport. Az Egyesült Arab Emírségek fővárosa jövőre elvileg ugyanazon a hétvégén (október 29. és 31. között) láthatja vendégül a mezőnyt, mint az idén, csakhogy Interlagos dátumát kitolták november közepére, így az előző évekhez hasonlóan ismét a brazil pályán lenne az utolsó futam. A két promóter megállapodhat az időpontok cseréjéről, de a végső szót majd a csütörtökön ülésező F1 Commission, illetve a pénteken tanácskozó FIA Motorsport Világtanács fogja kimondani. "Reméljük, hogy a miénk lesz az utolsó verseny, de még nem tudom, mi lesz a végkifejlet" - nyilatkozta az Autosportnak a monacói Motor Sport Business Forumon Richard Cregan, az Abu Dhabi Nagydíjat szervező cég igazgatója. - "Mindent megteszünk majd, hogy ugyanolyan remek versenyt rendezzünk, mint az idén, de ezért sokat kell dolgoznunk. Elsősorban erre koncentrálunk. Fantasztikus lenne, ha az utolsó futam lehetnénk, de az sem baj, ha nem leszünk azok."
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK LEGFRISSEBB CIKKEK
Silverstone-ban marad a Brit Nagydíj
Silverstone új vonalvezetésre vinné a Brit Nagydíjat
A politikusokat okolják a francia pálya bedőléséért
Hivatalos: a Forma-1 jövőre visszatér Kanadába
Biztossá vált a Kanadai Nagydíj?
Silverstone közel a visszatéréshez
Spa ideiglenes működési engedélyt kapott 2011-ig
Prága utcai versenyt rendezne
Bulgária lemondott a nagydíjáról
Schumacher és Tilke előzési konferencián szólalt fel
A5 Szubjektív - Abu Dhabi-i Görbe Tükör
Ecclestone engedményeket tett Silverstone felé
Webber is megelőzhette volna Hamiltont, véli Horner
Hamilton alig tudta lefékezni McLarenjét
Vettel győzelmével zárult az idény Abu Dhabiban
Leggyorsabb körök - Abu Dhabi GP
Statisztikák - 2009 Abu Dhabi GP
Button és Webber élvezték a párharcot
A versenyzők vasárnapi nyilatkozatai Abu Dhabiból
Kobayashi meglepődött a 6. helyén
500 lóerős Ferrari California a Novitec Rosso-tól
Árrobbanás előtt a gázolaj?
Gyári videón a Dacia Duster
LED-es hátsó lámpákat kapnak a Volkswagen Golf sportváltozatai
Silverstone egy nap alatt 6500 jegyet értékesített
Túllicitálják Alguersuarit a Toro Rosso üléséért?
Vettel átkozza a Red Bull év eleji kuplungproblémáit
Az idei autó alapjain készül az új Red Bull
Glock tudja, hogy az első évben kinevethetik a Manort
Barrichellónak Senna miatt is sokat jelent a Williams
Hamilton a gyerekekért
Schumi gépével edz Hülkenberg
Ducati Desmosedici RR vs. Ferrari F430 Scuderia - videó
Végre gyártásba kerül a Voxan Nefertiti VX 10
Kínában terjeszkedne a Honda
2011-ben jön az új Mercedes M-osztály
Lopez elismeri, hogy érdeklődik a Renault iránt
Januártól rendelhető hazánkban a Focus ECOnetic
Fernandes nem csak átmenetileg vezeti a Lotust
Räikkönen végleg a raliban maradhat
HOZZÁSZÓLÁSOK
Regisztrált olvasó
Nick Jelszó
Hozzászólás
Elfelejtett jelszó
Nick E-mail cím
Moderációs alapelvek

A cikkekhez csak regisztrált olvasóink szólhatnak hozzá. a korábbiakkal ellentétben regisztrálatlanul már senki
sem fejtheti ki a véleményét. A hozzászólások moderálása nem változik, a személyiségi jogokat sértő és durva
megnyilvánulásokat ezután is törölni fogjuk.

HTML kód használata nem megengedett!

Mindenkinek kulturált, kellemes véleménykifejtést és szórakozást kívánunk!

jimmy fluke [2009-12-16. 13:35]
medve33 [2009-12-10. 14:38] akárcsak a hungaroring.
Quattrovalvole [2009-12-10. 22:58]
Mint pályát, különösebben nem szeretem Interlagost, de szinte kivétel nélkül minden évben izgalmas versenyeket futnak ott, igazi parádé a szezon végén.
medve33 [2009-12-10. 14:38]
unalmas verseny 1 unalmas pályán..ez abu dhabi....
E.R.M.I. [2009-12-10. 13:54]
Valaki kap egy "vaskos borítékot"! És tuti ABU DHABI nyer!
>> Az összes hozzászólás
Nyomtatható verzió
Főoldal
Forma-1
Rövidhírek
A VB ÁLLÁSA
A cikk születése idején
Egyéni
1. J. Button 95
2. S. Vettel 84
3. R. Barrichello 77
4. M. Webber 69.5
5. L. Hamilton 49
Konstruktőri
1. Brawn GP 172
2. Red Bull 153.5
3. McLaren 71
4. Ferrari 70
5. Toyota 59.5
>> A teljes tabella
 AUTÓ  
 MOTOR  
 FORMA-1  
 INFÓK  



"Zöldre váltott" a Pramac Ducati
Preziosi: "Rossi aggodalomra ad okot"
Az előszezon utolsó tesztje
Rossi a jövőről és a riválisokról
Spies barátkozik új környezetével és lehetőségeivel
PARTNEREK

További partnerek

KERESÉS: ARCHÍVUM:

>> Médiaajánlat >> Impresszum >> Cikkátvétel >> Adatvédelem >> Kapcsolat >> RSS