2009. december 10., csütörtök - [11:33]

Ecclestone nem szívjóságból engedett Silverstone-nak

A Forma-1 üzleti ügyeit irányító Bernie Ecclestone egyértelművé tette, hogy nem merő jóindulatból adta oda relatíve olcsón a Brit Nagydíj rendezési jogát Silverstone-nak, bár nem zavarja különösebben, ha ez a kép alakul ki róla. "Nem éreztem semmi különösen csak azért, mert Nagy-Britanniáról volt szó, de ha az emberek ezt gondolják, üsse kő" - nyilatkozta a brit üzletember a Daily Telegraph-nak. Azt nem árulta el, hogy ezzel szemben mi motiválta, de sejthető, hogy a Forma-1 nem engedhette volna meg magának, hogy a legtöbb csapat otthonának tartó ország nagydíj nélkül maradjon, és a közönség is zokon vette volna egy tradicionális pálya elveszítését.

Silverstone 2010-ben bő 19 millió dolláros jogdíjat fizet a versenyért, ami évente 5 százalékkal emelkedik a 17 éves szerződés végéig. Eközben Magyarország jövőre 22 milliót utal át a FOM-nak, s ez 7.5 százalékkal nő. Ecclestone leszögezte: Európán kívül ennél nagyobb összegeket tudott volna leakasztani az F-1 tulajdonosa, a CVC számára. "Vannak országok, ahol mindent megtennének egy futamért, Európából azonban nem lehet több pénzt kihozni" - mondta a 79 éves menedzser. - "De már meguntam az állandó rinyálást. Beletelt némi időbe, amíg megegyeztünk, de most Silverstone elkezdhet a feladatra koncentrálni, és betegre keresheti magát." A pálya és önmagában a Brit Nagydíj megrendezése eddig is nyereséges volt, pedig a legtöbb F-1-es házigazdával szemben állami támogatásban sem részesül Silverstone.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK LEGFRISSEBB CIKKEK
Abu Dhabi elvenné az idényzárót Interlagostól
Silverstone-ban marad a Brit Nagydíj
Ecclestone reméli, karácsonyra eldől a Renault jövője
Silverstone új vonalvezetésre vinné a Brit Nagydíjat
A politikusokat okolják a francia pálya bedőléséért
Hivatalos: a Forma-1 jövőre visszatér Kanadába
Biztossá vált a Kanadai Nagydíj?
Silverstone közel a visszatéréshez
Ecclestone szerint Button tudja, mit vállalt a McLarennel
Spa ideiglenes működési engedélyt kapott 2011-ig
A csapatok elutasították a több pénzt ígérő Ecclestone alkuját
Ecclestone az egyik legpartiképesebb szingli
Prága utcai versenyt rendezne
Bulgária lemondott a nagydíjáról
Schumacher és Tilke előzési konferencián szólalt fel
Ecclestone kiteszi a Brit Nagydíjat a versenynaptárból?
Ecclestone engedményeket tett Silverstone felé
Biztosan nem Doningtonban lesz a Brit Nagydíj
Tilke: A pilóták legyenek óvatosak a boxkijáratnál
Még a lélegzet is eláll az Abu Dhabi-i pályától
Kémfotókon az új Mercedes SL
Abu Dhabi elvenné az idényzárót Interlagostól
A Skoda Octavia is megkapja az 1,2 TSi motort
500 lóerős Ferrari California a Novitec Rosso-tól
Árrobbanás előtt a gázolaj?
Gyári videón a Dacia Duster
LED-es hátsó lámpákat kapnak a Volkswagen Golf sportváltozatai
Silverstone egy nap alatt 6500 jegyet értékesített
Túllicitálják Alguersuarit a Toro Rosso üléséért?
Vettel átkozza a Red Bull év eleji kuplungproblémáit
Az idei autó alapjain készül az új Red Bull
Glock tudja, hogy az első évben kinevethetik a Manort
Barrichellónak Senna miatt is sokat jelent a Williams
Hamilton a gyerekekért
Schumi gépével edz Hülkenberg
Ducati Desmosedici RR vs. Ferrari F430 Scuderia - videó
Végre gyártásba kerül a Voxan Nefertiti VX 10
Kínában terjeszkedne a Honda
2011-ben jön az új Mercedes M-osztály
Lopez elismeri, hogy érdeklődik a Renault iránt
HOZZÁSZÓLÁSOK
Regisztrált olvasó
Nick Jelszó
Hozzászólás
Elfelejtett jelszó
Nick E-mail cím
Moderációs alapelvek

A cikkekhez csak regisztrált olvasóink szólhatnak hozzá. a korábbiakkal ellentétben regisztrálatlanul már senki
sem fejtheti ki a véleményét. A hozzászólások moderálása nem változik, a személyiségi jogokat sértő és durva
megnyilvánulásokat ezután is törölni fogjuk.

HTML kód használata nem megengedett!

Mindenkinek kulturált, kellemes véleménykifejtést és szórakozást kívánunk!

>> Az összes hozzászólás
Nyomtatható verzió
Főoldal
Forma-1
Rövidhírek
A VB ÁLLÁSA
A cikk születése idején
Egyéni
1. J. Button 95
2. S. Vettel 84
3. R. Barrichello 77
4. M. Webber 69.5
5. L. Hamilton 49
Konstruktőri
1. Brawn GP 172
2. Red Bull 153.5
3. McLaren 71
4. Ferrari 70
5. Toyota 59.5
>> A teljes tabella
 AUTÓ  
 MOTOR  
 FORMA-1  
 INFÓK  



Melandri: "Most vagy soha"
Rainey: "Spiesnek futamokat kell nyernie már az első évben"
De Angelis gokartozással készül az idényre
Lorenzo részt vesz a katari teszten - hivatalos
A Moto2 olcsóbb, mint a 250
PARTNEREK

További partnerek

KERESÉS: ARCHÍVUM:

>> Médiaajánlat >> Impresszum >> Cikkátvétel >> Adatvédelem >> Kapcsolat >> RSS