2009. december 18., péntek - [14:00]

Jövőre lehet utoljára Török Nagydíj

Valószínűleg 2010-ben lesz utoljára forma-1-es nagydíj Törökországban, miután Bernie Ecclestone levélben értesítette az ország sportminiszterét, Faruk Nafiz Ozak-ot, hogy 2011-től mintegy kétszeresére, 26 millió dollárra emelné a verseny jogdíját. Pedig a futam már eddig is veszélyben volt: a 2005-ben elkészült, dimbes-dombos pálya hiába tartozik az izgalmasabbak közé hasonlóan modern társainak sorában, a helyi közönség nem tanúsított érdeklődést az F-1 iránt, és az idei nagydíj üres lelátói sok pilótát is elkedvetlenítettek. A 130 ezer férőhelyre mindössze 36 ezer háromnapos jegyet sikerült értékesíteniük a rendezőknek. A török kormányzat szerint a 26 millió dolláros jogdíj túl magas. "Az olyan helyeken, mint Franciaország és Németország, a Forma-1 főnöke csak 1.5-4 millió dollárt kér" - állította egy illetékes a Hurriyet Daily News-nak. Ez az érték azonban irreálisan alacsonynak tűnik. A Magyar Nagydíj jogdíja idén kereken 20 millió dollárra rúgott, bár Ecclestone a szokásos éves növekmény rátáját a 2012-től 2016-ig tartó időszakra hajlandó volt 10-ről 7.5 százalékra csökkenteni.
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK LEGFRISSEBB CIKKEK
Abu Dhabi elvenné az idényzárót Interlagostól
Ecclestone nem szívjóságból engedett Silverstone-nak
A pályák is nyitni szeretnének a közönség felé
Silverstone-ban marad a Brit Nagydíj
Ecclestone reméli, karácsonyra eldől a Renault jövője
Silverstone új vonalvezetésre vinné a Brit Nagydíjat
A politikusokat okolják a francia pálya bedőléséért
Hivatalos: a Forma-1 jövőre visszatér Kanadába
Biztossá vált a Kanadai Nagydíj?
Silverstone közel a visszatéréshez
Ecclestone szerint Button tudja, mit vállalt a McLarennel
Spa ideiglenes működési engedélyt kapott 2011-ig
A csapatok elutasították a több pénzt ígérő Ecclestone alkuját
Ecclestone az egyik legpartiképesebb szingli
Prága utcai versenyt rendezne
Bulgária lemondott a nagydíjáról
Schumacher és Tilke előzési konferencián szólalt fel
Ecclestone kiteszi a Brit Nagydíjat a versenynaptárból?
Ecclestone engedményeket tett Silverstone felé
Biztosan nem Doningtonban lesz a Brit Nagydíj
Schumacher szóvivője elhagyta a Ferrarit
Räikkönen úgy érzi, a pénz miatt túrták ki a Ferraritól
A saját útját járja - Subaru Legacy Combi (2009) teszt
Berger lesz a Renault menedzsere?
Videón a világ első tandem hátraszaltója
"Szuper ajándék" Schumacher visszatérése, véli Häkkinen
Motorosra zuhant egy 12. emeletről kiesett kínai kisfiú - mindketten túlélték
Detroitban mutatkozik be a hangtalan Volvo C30
Egy Porsche 911 GT3 RS-sel vesz részt Walter Röhrl a Nürburgringi 24 órás versenyen
Rosberg mentális képességeit dicséri Wurz
A Force India megtriplázta CFD-kapacitását
A Red Bull reméli, a Renault leszámolt a motorhibákkal
Amerikában visszatér a hathengeres 7-es BMW
Három limitált szériás modellt mutatott be a Bugatti Dubaiban
Újabb díjat kapott a Chevrolet Cruze
Schumacher már nem lesz a régi, int Irvine
Massa a McLarentől és a Red Bulltól tart a legjobban
Gyári videón a vadonatúj kabrió Mercedes
Jövőre mutatkozik be az Aston Martin Cygnet
Összetörték az új Chevrolet Sparkot
HOZZÁSZÓLÁSOK
Regisztrált olvasó
Nick Jelszó
Hozzászólás
Elfelejtett jelszó
Nick E-mail cím
Moderációs alapelvek

A cikkekhez csak regisztrált olvasóink szólhatnak hozzá. a korábbiakkal ellentétben regisztrálatlanul már senki
sem fejtheti ki a véleményét. A hozzászólások moderálása nem változik, a személyiségi jogokat sértő és durva
megnyilvánulásokat ezután is törölni fogjuk.

HTML kód használata nem megengedett!

Mindenkinek kulturált, kellemes véleménykifejtést és szórakozást kívánunk!

>> Az összes hozzászólás
Nyomtatható verzió
Főoldal
Forma-1
Rövidhírek
A VB ÁLLÁSA
A cikk születése idején
Egyéni
1. J. Button 95
2. S. Vettel 84
3. R. Barrichello 77
4. M. Webber 69.5
5. L. Hamilton 49
Konstruktőri
1. Brawn GP 172
2. Red Bull 153.5
3. McLaren 71
4. Ferrari 70
5. Toyota 59.5
>> A teljes tabella
 AUTÓ  
 MOTOR  
 FORMA-1  
 INFÓK  



Teljesen bedőlhet az egész sávolyi beruházás
Az SMF Kft Nyilatkozata a TASZ
Webb szerint jó ritmusban ment minden
Lüthi elégedett a legutóbbi teszttel
Lorenzo ott lesz a katari teszten
PARTNEREK

További partnerek

KERESÉS: ARCHÍVUM:

>> Médiaajánlat >> Impresszum >> Cikkátvétel >> Adatvédelem >> Kapcsolat >> RSS