2009. december 22., kedd - [16:38]

Ecclestone megerősítette, hogy lesz Római Nagydíj

Kedden Bernie Ecclestone is megerősítette, hogy 2012-től lesz Római Nagydíj, amit a város polgármestere hozott nyilvánosságra egy nappal korábban. A szerződést hét évre kötötték, további öt évre szóló opcióval. Noha az utcai pálya pontos nyomvonalát egyelőre nem jelölték ki, Ecclestone célzott rá, hogy közel halad majd a Vatikánhoz. "Minden előzés után fekete füstöt fogunk eregetni" - mondta tréfásan a pápaválasztási hagyományokra utalva. Bár az első Római Nagydíjat, amellyel a helyi önkormányzat a város turisztikai vonzerejét szeretné növelni, csak két év múlva rendezik meg, a terv máris kiváltotta az Olasz Nagydíj otthonául szolgáló Monza haragját. Jelenleg Spanyolország az egyetlen, ahol évente kétszer is megfordul az F-1 mezőnye.
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK LEGFRISSEBB CIKKEK
A válságban is növelte bevételeit a Forma-1
Nem lesz sem US F1, sem Campos?
Róma az F-1-től várja a turizmus fellendülését
Monza máris a "parazita" rómaiak ellen acsarkodik
Jövőre lehet utoljára Török Nagydíj
Abu Dhabi elvenné az idényzárót Interlagostól
Ecclestone nem szívjóságból engedett Silverstone-nak
A pályák is nyitni szeretnének a közönség felé
Silverstone-ban marad a Brit Nagydíj
Ecclestone reméli, karácsonyra eldől a Renault jövője
Silverstone új vonalvezetésre vinné a Brit Nagydíjat
A politikusokat okolják a francia pálya bedőléséért
Hivatalos: a Forma-1 jövőre visszatér Kanadába
Biztossá vált a Kanadai Nagydíj?
Silverstone közel a visszatéréshez
Ecclestone szerint Button tudja, mit vállalt a McLarennel
Spa ideiglenes működési engedélyt kapott 2011-ig
A csapatok elutasították a több pénzt ígérő Ecclestone alkuját
Ecclestone az egyik legpartiképesebb szingli
Prága utcai versenyt rendezne
Számos újdonsággal készül a Detroiti Autószalonra a GM
Jövőre is lesz Triumph Tiger Special Editon
Páncélozott vízágyú Németországnak
Nem lesz sem US F1, sem Campos?
Orvosa szerint Schumacher nyaka rengeteget javult
Alapos teszten a BMW M3 és a Lexus IS-F - videó
A válságban is növelte bevételeit a Forma-1
Szalagkorlát nyársalt fel egy Audi R8-at
Gemballa tuningos Ferrari Enzo
Fölösleges az F-1 aerodinamikája, véli Richards
A Mercedes lemondott a Henkel 90 millió eurójáról
Olcsó városi minit mutat be a Honda januárban
Legyen a McLaren reklámarca!
Újabb videón a Lexus LF-A
Alonso úgy érzi, pályája csúcsán érkezik a Ferrarihoz
A Porsche felmondta szerződését a Magnával
Rosberg nem fél Schumachertől
350 km/h a valaha volt leggyorsabb Aston Martin végsebessége
Gyári képen a Protoscar elektromos sportkocsija
Az ifjabb Prost lehet a Renault tesztpilótája?
HOZZÁSZÓLÁSOK
Regisztrált olvasó
Nick Jelszó
Hozzászólás
Elfelejtett jelszó
Nick E-mail cím
Moderációs alapelvek

A cikkekhez csak regisztrált olvasóink szólhatnak hozzá. a korábbiakkal ellentétben regisztrálatlanul már senki
sem fejtheti ki a véleményét. A hozzászólások moderálása nem változik, a személyiségi jogokat sértő és durva
megnyilvánulásokat ezután is törölni fogjuk.

HTML kód használata nem megengedett!

Mindenkinek kulturált, kellemes véleménykifejtést és szórakozást kívánunk!

EgoScue [2009-12-23. 11:09]
Megint 2 olasz nagydíj lesz??? Bezzeg a francia futamot törölték, na meg kanadát is, bakker.
>> Az összes hozzászólás
Nyomtatható verzió
Főoldal
Forma-1
Rövidhírek
A VB ÁLLÁSA
A cikk születése idején
Egyéni
1. J. Button 95
2. S. Vettel 84
3. R. Barrichello 77
4. M. Webber 69.5
5. L. Hamilton 49
Konstruktőri
1. Brawn GP 172
2. Red Bull 153.5
3. McLaren 71
4. Ferrari 70
5. Toyota 59.5
>> A teljes tabella
 AUTÓ  
 MOTOR  
 FORMA-1  
 INFÓK  



Paul Denning a Suzuki GSV-R-ről
Bajban a Scot Racing?!
Röviden: Hivatalosan is sárga az Aspar Ducati
Espargaroék jó úton haladnak
Rossi nem lett az év sportembere a Laureus szerint
PARTNEREK

További partnerek

KERESÉS: ARCHÍVUM:

>> Médiaajánlat >> Impresszum >> Cikkátvétel >> Adatvédelem >> Kapcsolat >> RSS