2010. február 08., hétfő - [12:01]

Jerezben Alonso vezetheti először a Ferrarit

A valenciai teszten taroló Ferrari közzétette terveit a szerdán kezdődő jerezi gyakorlásra. Noha Fernando Alonso a múlt héten részben Felipe Massa jól belőtt beállításainak tulajdonította, hogy a zárónapon a hét legjobb köridejét érte el, ezúttal ő fog először autóba ülni. A kétszeres világbajnok szerdán és csütörtökön, Massa pedig pénteken és szombaton tesztelhet majd Jerezben, ahová már a hétvégén megérkezett az F10 jelű versenyautó. A Ferrari közleménye hangsúlyozta, hogy néhány mechanikai újítástól eltekintve nem hajtottak végre alapvető változtatást a konstrukción, vagyis a pletykált aerodinamikai frissítőcsomag a héten még biztosan nem lesz látható. Ugyanakkor a jövő héten, amikor ismét Jerezben rendeznek F-1-es tesztet, erre már lesz némi esély, ugyanis addigra elkészül a második F10-es kasztni.
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK LEGFRISSEBB CIKKEK
A Ferrari elnöke a Mercedest tartja a legfőbb ellenfélnek
A Ferrari nem tudja, hol áll a riválisokhoz képest
Massa nem tart tőle, hogy Rossi kitúrja a Ferraritól
Alonso dugót okozott Valenciában
Alonso Massának köszöni szerdai formáját
Kubica úgy érzi, a Renault a Ferrari sarkában van
A Ferrari az F10 kiváló megbízhatóságának örül
Briatore: Schumacher "csúnyán elárulta" a Ferrarit
Kedden is Massa kezdett az élen Valenciában
Fisichella a Le Mans Seriesben indul
Massa gyorsnak érzi az új Ferrarit
A Ferrari és a McLaren is adna autót az új csapatoknak
A Ferrari máris frissített autón dolgozik?
Massa biztos benne, hogy felveszi a versenyt Alonsóval
Újabb diffúzorbotránytól tart a Ferrari
Button nem osztja Alonso szabályok miatti aggodalmát
A Ferrari leleplezte új autóját, az F10-et - képekkel
Hülkenberg "három éven belül" a Ferrarié lesz
A Ferrari elhalasztotta az F10 bejáratását
Fisichella szívesen marad tartalékpilóta
Julien Dupont a mexikóvárosi dugóban - videó
Buemi: A Ferrari, a McLaren és a Sauber áll az élen
A Virgin 100 kilométert tett meg Silverstone-ban
A Ferrari elnöke a Mercedest tartja a legfőbb ellenfélnek
Lomha fejlődés - Fiat Punto Evo 1.3 Mjet (2009) teszt
Felfrissül a BMW X5
Kinyílt a Renault Megane teteje - videó
Elkészült a 40 milliomodik európai Ford
Megvannak az idei Világ Év Autója jelöltjei
Elvesztette idomait a BMW S1000 RR
Protoscar LAMPO2 a Tesla Roadster ellenfele
Egy keréken közlekedik a legügyesebb motoros futár - videó
Schumacher festeti a haját
Alonso dugót okozott Valenciában
Elárverezik Rossi világbajnok motorjának egyik darabját
Massa nem tart tőle, hogy Rossi kitúrja a Ferraritól
A Ferrari nem tudja, hol áll a riválisokhoz képest
Jerezben dől el, hogy a hátsó gumik bírják-e a strapát
A Cosworth elégedett a bemutatkozással
Haug: A Mercedes versenytempójával nincs gond
HOZZÁSZÓLÁSOK
Regisztrált olvasó
Nick Jelszó
Hozzászólás
Elfelejtett jelszó
Nick E-mail cím
Moderációs alapelvek

A cikkekhez csak regisztrált olvasóink szólhatnak hozzá. a korábbiakkal ellentétben regisztrálatlanul már senki
sem fejtheti ki a véleményét. A hozzászólások moderálása nem változik, a személyiségi jogokat sértő és durva
megnyilvánulásokat ezután is törölni fogjuk.

HTML kód használata nem megengedett!

Mindenkinek kulturált, kellemes véleménykifejtést és szórakozást kívánunk!

massafan [2010-02-09. 07:47]
Senki nem mondta, hogy a ferrari lassú lesz biztosan Jerezben és Barcelonaban, viszont az, hogy leggyorsabbak voltak Valenciaban, nem következik az, hogy az a legjobb autó.
massafan [2010-02-09. 07:46]
tothem. Jaj tothem, mintha 2 hete néznél forma1-et. Mondok egy másik példát, hátha így érthetőbb. Hiába gyors egy autó Oval pályán, ha a versenysorozat nem olyan vonalvezetésen zajlik. Valenciához hasonló pálya 1-2 van a versenynaptárban. Kevés a hosszú egyenes, tört ritmusú, lassú kanyarok jellemzik. Kettő kanyar van ami gyors.
tothem [2010-02-08. 22:54]
Miért, valenciában a legfejletlenebb kocsi a leggyorsabb, és fordítva? Vagy hogy van ez
massafan [2010-02-08. 15:15]
tothem. Számít, de sokkal mérvadóbb lesz, az amit ezután fogunk látni. Minden megtett méter számít a fejlesztésben, viszont Valencia vonalvezetése nem jellemzi a legtöbb f1es pályát, ezért lesz sokkal fontosabb Jerez és Barcelona.
tothem [2010-02-08. 15:08]
Már miért ne számítana?
ppp [2010-02-08. 15:03]
Ez a teszt olyan mintha az első lenne. Valencia nem számít.
>> Az összes hozzászólás
Nyomtatható verzió
Főoldal
Forma-1
Rövidhírek
A VB ÁLLÁSA
A cikk születése idején
Egyéni
1. J. Button 95
2. S. Vettel 84
3. R. Barrichello 77
4. M. Webber 69.5
5. L. Hamilton 49
Konstruktőri
1. Brawn GP 172
2. Red Bull 153.5
3. McLaren 71
4. Ferrari 70
5. Toyota 59.5
>> A teljes tabella
 AUTÓ  
 MOTOR  
 FORMA-1  
 INFÓK  



Melandri: "Most vagy soha"
Rainey: "Spiesnek futamokat kell nyernie már az első évben"
De Angelis gokartozással készül az idényre
Lorenzo részt vesz a katari teszten - hivatalos
A Moto2 olcsóbb, mint a 250
PARTNEREK

További partnerek

KERESÉS: ARCHÍVUM:

>> Médiaajánlat >> Impresszum >> Cikkátvétel >> Adatvédelem >> Kapcsolat >> RSS