2010. július 30., péntek - [19:49]

Webber félrement a beállításokkal

A Bridgestone sportigazgatója, Hirohide Hamashima elárulta, hogy Mark Webber azért kapott fél másodpercet a másik Red Bullt vezető Sebastian Vetteltől a Magyar Nagydíj péntek délutáni szabadedzésén, mert első szárnybeállítása nem passzolt a szuperlágy gumikhoz. "Egyes versenyzők azt tapasztalták, hogy autójuk balansza teljesen megváltozott, amikor a közepesről a szuperlágy gumira váltottak, ezért még dolgozniuk kell az autójuk beállításain" - idézte a Bridgestone közleménye a japán mérnököt. Hamashima az A5.hu kérdésére elárulta, elsősorban Webberre gondolt. "Elsősorban az első szárny beállításán múlik a dolog" - fogalmazott. - "Webber például félrement az első szárny beállításával, ezért kissé alulkormányzottnak érezte az autót. Ezért futott sokkal lassabb köridőt Vettelnél. De ezen holnapig könnyen változtathat. Nagyjából mindenki nagyobb alulkormányzottságról számolt be a szuperlágy keverékkel."

Hamashima elárulta: ha a hétvégén ugyanolyan enyhe idő lesz, mint pénteken, nem fog gondot okozni a szuperlágy gumik kopása a Hungaroringen. "Ha a pályaviszonyok továbbra is így javulnak, és és nem lesz nagy hőség, akkor alig számíthatunk kopásra a szuperlágy abroncsoktól" - mondta. - "Ebben az esetben ez a keverék lesz a preferált az időmérőn, de valószínűleg a versenyen is. A közepes is jó teljesítményt nyújt, de nem annyira gyors, mint a szuperlágy. Ha ez így marad, a csapatok megpróbálják majd a lehető legkevesebb kört tölteni rajta, ezért különböző eltérőbb stratégiákat választhatnak majd az etapok hosszát tekintve, mint eddig."

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK LEGFRISSEBB CIKKEK
A Red Bull örül, hogy kifogásolják az autóját
A Red Bull nem használja az F-csatornát a hétvégén
A Red Bull szemmel akarja tartani a Ferrarit
Webber: Alonso megérdemelte a hockenheimi győzelmet
Vettel örül, hogy a Red Bull profitál a Ferrari-botrányból
Horner: Ez a legtisztább csapatutasítás, amit valaha láttam
Szabálytalannak vélik a Ferrari és a Red Bull szárnyát
Vettel elismeri, 1-2 tizeddel gyorsabb volt a Ferrari
Szabályosak a Ferrari és a Red Bull szárnyai
A csapatok gumistratégiái - Német GP
A Ferrari kipróbálta a Red Bull-féle kipufogóbeállítást?
Horner szerint Vettel az ügyesebbik pilótája
Webber úgy érzi, cserben hagyta a Red Bullt
Webber megrovást kapott lassú levezető köréért
Horner: Pénzfeldobással dönteni komolytalan
A Red Bull elsősorban a Ferraritól tart
A Red Bull kidobta Hartleyt juniorprogramjából
Vettel arra kéri szurkolóit, ne bántsák Webbert
Webber: Ha káromkodok, nem idézték volna a rádiót
Vettel is lecserélné Monacót
Hamilton az élmenők hibáiból húzna hasznot
Az exmérnöke nincs meglepve Schumacher küszködésétől
A Renault megszabadult új diffúzora fő hátulütőjétől
A Force India képtelen gyorsulni a szuperlágy gumikon
Hayden egy fordítási hiba miatt került kínos helyzetbe
Észak-Korea is beszáll az olcsó kétkerekűek piacára
Újabb olcsó robogók Kínából
1,3 milliárd eurós profitot termelt az Audi
A Red Bull szemmel akarja tartani a Ferrarit
Schumacher szerint a Mercedes gyengébb a szokottnál
Részidők és csúcssebességek, P/2. - Magyar GP
MINI Countrymant vezet Sebastian Vettel Budapesten
A versenyzők pénteki nyilatkozatai a Hungaroringről
A Nordschleifén tesztelik az új BMW M5-öt
Új kamerarendszert mutatott be a Nissan
A Red Bull nem használja az F-csatornát a hétvégén
Részidők és csúcssebességek, P/1. - Magyar GP
Délután Vettel mögé már beférkőzött Alonso
A Honda felfedte hibrid terveit
Massát háromszor utasították, hogy engedje el Alonsót
HOZZÁSZÓLÁSOK
Regisztrált olvasó
Nick Jelszó
Hozzászólás
Elfelejtett jelszó
Nick E-mail cím
Moderációs alapelvek

A cikkekhez csak regisztrált olvasóink szólhatnak hozzá. a korábbiakkal ellentétben regisztrálatlanul már senki
sem fejtheti ki a véleményét. A hozzászólások moderálása nem változik, a személyiségi jogokat sértő és durva
megnyilvánulásokat ezután is törölni fogjuk.

HTML kód használata nem megengedett!

Mindenkinek kulturált, kellemes véleménykifejtést és szórakozást kívánunk!

EgoScue [2010-07-31. 09:27]
Ha sok eltérő taktika lesz az csak jó.
>> Az összes hozzászólás
Nyomtatható verzió
Főoldal
Forma-1
Rövidhírek
A VB ÁLLÁSA
A cikk születése idején
Egyéni
1. L. Hamilton 157
2. J. Button 143
3. M. Webber 136
4. S. Vettel 136
5. F. Alonso 123
Konstruktőri
1. McLaren 300
2. Red Bull 272
3. Ferrari 208
4. Mercedes 132
5. Renault 96
>> A teljes tabella
 AUTÓ  
 MOTOR  
 FORMA-1  
 INFÓK  



Regisztráció és hozzászólás
Alex de Angelis a JIR színeiben áll rajhoz Misanoban
Zöld motorhoz zöld szörny, avagy Iannone misanoi sisakja
Simoncelli a top5-öt célozta meg, Melandri el van kenődve
Redding hosszabbít csapatával
PARTNEREK

További partnerek

KERESÉS: ARCHÍVUM:

>> Médiaajánlat >> Impresszum >> Cikkátvétel >> Adatvédelem >> Kapcsolat >> RSS