2008. március 11., kedd - [08:53]

A McLaren volt a legerősebb a teszteken - előszezoni összesítés

November óta a Ferrari tette meg a legtöbb kilométert Farkas Péter
Részletes elemzésünk az összes tesztnapot, időeredményt és linket tartalmazó táblázatokkal, melyeket egy új, a pilóták és az istállók teljesítményét mérő sorrenddel egészítettünk ki.

Az alábbi linkeken áttekinthető az előszezon összes tesztnapja. A táblázatok pályánként, a legjobb köridők szerint rangsorolják a pilótákat, ezért az is leolvasható belőlük, hogy melyik helyszínen ki és mikor érte el a legjobb időeredményt. Újdonságként tartalmazzák a pilóták és a csapatok relatív erősorrendjét is. Az olyan, privát (pl. egyenesfutási) tesztek, amelyekről nem adnak ki számszerű információkat, értelemszerűen nem szerepelnek a statisztikákban. Mivel a teszteken nincs hivatalos időmérés, már források eltérő eredményekről számolhatnak be.

Az összes tesztelést összefoglaló táblázatok:
>> 2007. november 13-2008. március 6. | 2008. január 7-március 6.

2008-as szezonelőzetesünk többi cikke:
>> Csapatról csapatra | Az új szabályokról | Videók a tesztekről

Március 6-án este, amikor a privát tesztet lebonyolító Honda is összepakolta jónéhány tonnányi cókmokját Jerezben, lezárult a Forma-1 2008-as előszezonja, amely még tavaly november 13-án vette kezdetét. A felszerelés zömét azonban már napokkal korábban behajózták Melbourne felé, ahol vasárnap végre elrajtol a mezőny, s vele együtt az új idény is.

Összességében elmondható, hogy az istállók tesztelési szokásai keveset változtak az elmúlt évhez képest. Tavaly, amikor a 24 napos, önkéntes tesztkorlátozást felváltotta a naptári évre vonatkozó, mindenki által elfogadott 30000 kilométeres limit, a csapatok kénytelenek voltak jelentősen átdolgozni a munkamódszereiket - már csak azért is, mert a megállapodás értelmében egész 2007-re csupán 300 garnitúra gumit kaptak tesztelés céljából. (Ezt a szigorítást a szabvány Bridgestone-ok bevezetése indokolta, amely feleslegessé tette a drága, és előzőleg a munka oroszlánrészét kitevő gumitesztelést.) Az egyezmény előírta azt is, hogy a szezon közben lebonyolított tesztnapokon az istállók csupán egy-egy autóval vehetnek részt.

A tavalyi tesztkorlátozás tudomásunk szerint lényegében változatlanul maradt érvényes 2008-ra, ezért nem meglepő, hogy most többé-kevésbé mindenki a 2007-ben megszokott rutinnak megfelelően építette fel a tesztprogramját. Egy technikai jellegű módosítás mégis történt: míg a csapatok korábban egymás között igyekeztek megállapodni a tesztekre vonatkozó feltételekről (néha kevés sikerrel - 2006-ban például a Ferrari nem csatlakozott hozzájuk), a korlátozás részletei idén visszakerültek az FIA hivatalos Sportszabályzatának hatálya alá. A szabályzat 22-es, "Tesztelés" című paragrafusa rendelkezik a 30000 kilométeres limitről, valamint az vezeti be azt az újítást is, amely szerint a "fiatal pilóták felkészítése" nem számít bele ebbe a keretbe. "Fiatal pilótának" azok minősülnek, akik az adott tesztnaphoz képest az előző 24 hónapban nem indultak egyetlen F-1-es nagydíjon sem, és ugyanebben az időszakban legfeljebb négy tesztnapon vettek részt.

Érdekesség, hogy a 22-es paragrafus a teszteken is kötelezővé tette az új, egységes elektronika (a MES ECU) használatát, a csapatok tehát a továbbiakban nem kísérletezhetnek a saját vezérlőegységeikkel, amit eddig - főleg összehasonlítás céljából - gyakran megtettek.

Kiegyenlítődött a mezőny

Összesítés
Időpont: 2008. január 7., hétfő - 2008. március 6., csütörtök
Helyszínek: Fiorano (1), Jerez (14), Valencia (10), Barcelona (10), Bahrain (6)
Tesztnapok száma: 41
Összes tesztkilométer: 113961
>> Km (pilóták) | Km (csapatok) | Erősorrend (pilóták) | Erősorrend (csapatok)
Megtett kilométerek - Csapatok
(2008. január-március)
Csapat Km N/1 N/2 P Csapat Km N/1 N/2 P
1 McLaren-Mercedes 13870 19 38 4 7 Renault 10422 20 32 4
2 Ferrari 13321 19 37 4 8 Honda 9997 15 25 5
3 Williams-Toyota 12875 19 39 3 9 Toro Rosso-Ferrari 9452 15 27 2
4 BMW-Sauber 12534 18 37 4 10 Force India-Ferrari 6891 15 18 3
5 Toyota 12388 18 36 3 11 Super Aguri-Honda 1346 4 4 3
6 Red Bull-Renault 10866 19 33 3
 
- N/1: Tesztnapok száma, csapatonként egy napot számolva
- N/2: Tesztnapok száma, autónként egy napot számolva
- P: Tesztelő pilóták száma
- Pályák hasábja: A pályán elért legjobb köridő, alatta zárójelben a tesztelt napok és kilométerek száma

Az istállók az idei tél folyamán összesen 48 napot és 158 ezer kilométert fordítottak tesztelésre, ami kis mértékben elmarad a tavalyi, 55 napos/165 ezer kilométeres eredménytől. Ám a csökkenés szinte teljes egészében annak köszönhető, hogy novemberben és decemberben csak 7 napot töltöttek a pályákon, míg egy évvel ezelőtt 12-t; január és március között ezzel szemben még nőtt is az aktivitásuk (108-ról 114 ezer kilométerre). Ez alighanem annak az eredménye, hogy a 2007-es idény után kevés kilométerük maradt meg a 30000-es keretből, ezért november és december folyamán akkor sem tesztelhettek volna többet, ha akarnak (pedig a MES ECU bevezetése miatt lett volna értelme). Januárban természetesen mindenki újra tiszta lappal indult.

A tél egészét nézve érdekes módon azt tapasztaljuk, hogy a tesztelés terén a csapatok közelebb kerültek egymáshoz: a nagyok mindegyike - a Ferrari, a McLaren, a BMW, a Renault, a Honda és a Toyota - kevesebb kilométert teljesített az egy évvel ezelőttihez képest, miközben a "kisebbek" - a Williams, a Red Bull, a Force India és a Toro Rosso - fokozták az aktivitásukat. Kivétel a túlélésért küzdő Super Aguri, amely 2005/2006 telén még 10600 kilométert tett meg, most viszont csupán 4500-at (és január óta aggasztóan keveset: 1300-at). A Force Indiánál ezzel szemben máris megmutatkoztak a tulajdonosváltás jótékony hatásai, 2007 sereghajtója ugyanis 6400-ról 12000 kilométerre duplázta meg a futásteljesítményét, és hasonló arányú növekedést produkált a Toro Rosso is (6700-ról 13900-ra). A leglátványosabb visszaesést a Renault mutatta be, amely mindössze 12400 kilométert tett meg a tesztpályákon - durván 8000-rel kevesebbet, mint egy évvel ezelőtt. A csapatok közötti, harmadik éve (2005/2006 tele óta) tartó kiegyenlítődési folyamat egyébként megmutatkozik a tesztnapok számában is, mert a Super Agurin kívül valamennyi alakulat 21-26 napot dolgozott, ami nem tekinthető vészesen nagy különbségnek. November óta végül a Ferrari, január és március között pedig a McLaren teljesítette a legnagyobb távolságot.

Megtett kilométerek - Pilóták
(2008. január-március)
Név Km N Név Km N Név Km N
1 H. Kovalainen 6060 17 13 D. Coulthard 4905 15 25 N. Hülkenberg 1477 6
2 N. Heidfeld 6047 18 14 F. Alonso 4884 15 26 K. Kobayashi 1413 7
3 T. Glock 6013 16 15 S. Vettel 4818 14 27 T. Sato 846 2
4 K. Nakajima 6011 18 16 N. Piquet 4524 14 28 L. di Grassi 731 2
5 K. Räikkönen 5843 16 17 J. Button 2624 7 29 M. Asmer 481 2
6 R. Kubica 5678 15 18 G. Fisichella 2518 6 30 A. Davidson 456 1
7 M. Webber 5454 17 19 A. Sutil 2428 6 31 M. Schumacher 386 1
8 L. Hamilton 5422 14 20 R. Barrichello 2233 7 32 C. Klien 328 2
9 N. Rosberg 5388 15 21 P. de la Rosa 2178 6 33 T. Kogure 300 2
10 F. Massa 5378 15 22 A. Wurz 2169 6 34 A. Parente 283 1
11 S. Bourdais 5141 14 23 V. Liuzzi 1945 6 35 G. Paffett 209 1
12 J. Trulli 4962 13 24 L. Badoer 1714 5 36 J. Rossiter 44 1
 
- N: A tesztelt napok száma
- N/2: Autónként egy napot számolva
- Pályák hasábja: A pályán elért legjobb köridő, alatta zárójelben a tesztelt napok és kilométerek száma

A szórás a pilóták mezőnyében is kisebb lett. A tesztkorlátozás részleteit ismerve várható volt, hogy a versenyzők a korábbinál hangsúlyosabb szerephez fognak jutni a tesztpilóták rovására, és a tavalyihoz hasonlóan idén is pontosan ez történt: megint csak a Super Aguri párosát leszámítva a 2008-as mezőny valamennyi versenyzője többet tesztelt az összes teszpilótánál a január-márciusi időszakban. Utóbbiak közül a McLaren-es Pedro de la Rosa kapta a legtöbb lehetőséget a vezetésre, aki 6 napon segédkezett a wokingi istálló felkészülésében, 2200 kilométert teljesítve. Összességében Heikki Kovalainen és Nick Heidfeld voltak a legszorgalmasabbak, de idén négyen is átlépték 6000 kilométeres határt - tavaly ezt csak Kimi Räikkönen mondhatta el magáról. Érdekes, hogy a pilóták mezőnyében találunk egy feltűnő szakadást, mivel a kilométerrangsor első 16 helyezettje 14-17 tesztnapon vett részt, a többiek viszont legfeljebb 7-en. Közéjük tartoznak a Honda és a Force India versenyzői is (igaz, hogy nem tudjuk, a Hondánál a március 4-6. közötti exkluzív teszten mennyit vezettek az egyes pilóták).

Azt a jelek szerint már megtanulták a csapatok, hogy melyik pályán mit és hogyan érdemes tesztelniük, a helyszínek terén ugyanis szinte semmilyen változás nem történt a tavalyihoz képest. November óta továbbra is a kellemes időjárási viszonyok miatt közkedvelt spanyolországi pályák - sorrendben Jerez (18 nap), Barcelona (13 nap) és Valencia (10 nap) - bizonyultak a legnépszerűbbnek (a sors fintora, hogy idén szokatlanul sokat esett az eső), megelőzve Bahreint (6 nap), ahová 2007 telével ellentétben ezúttal csak a Ferrari és a Toyota utazott el. Érdekes, hogy a Ferrari az előszezon során egyre kevesebbet használja saját tesztpályáját, Fioranót: míg 2006-ban 5 napot teszteltek ott, tavaly 2-t, idén pedig már csak 1-et. A Ferrari egyébként öt különböző helyszínen bonyolította le a programját, a Toyota négy pályán járt, a többiek viszont teljes egészében a három spanyolországi pályára korlátozták a tevékenységüket.

Az erősorrend

A pilóták és csapatok teszteken nyújtott teljesítményének mérésére kidolgoztunk egy egyszerű módszert. Persze mint minden más, hasonló statisztika, végeredményben ez is csupán játék a számokkal, arra azonban alkalmas, hogy felrajzoljon egy előképet az erőviszonyokról.

A mérés két mutatóra épül, az egyik a "PosIx", a másik a "GapIx" fantázianevet kapta. A PosIx egy olyan index, amely a pilóták (illetve csapatok) egymáshoz képesti, azaz relatív teljesítményét méri - minél nagyobb a szám, annál erősebben szerepelt az illető. Ez az index azt mutatja, hogy az adott pilóta (illetve csapat) átlagosan hány vetélytársát előzte meg a tesztnapokon. Az alábbi, a január-márciusi időszakra vonatkozó táblázatban például Michael Schumacher PosIx-e azért 16.0, mert egyetlen tesztnapon vett részt, és azon 16 ellenfelénél volt gyorsabb - de természetesen minél több napon vezetett valaki, a PosIx-e annál hívebben mutatja a teljesítményét (ezért tüntettük fel a táblázatban a "Nap" oszlopot is). Általában divatos az átlagos helyezéssel mérni, hogy az egyes pilóták mennyire szerepeltek erősen a teszteken, ennek azonban az a hátránya, hogy aki az adott napon egyedül tesztelt, annak ugyanolyan súllyal esik latba az 1. helyezése, mint annak, aki akár 15-20 vetélytársát megelőzve került az élre. Ez nyilvánvalóan torzításhoz vezet. A PosIx viszont figyelembe veszi, hogy hányan dolgoztak a tesztnapon, és annál több ponttal jutalmazza a versenyzőket, minél nagyobb létszámú mezőnyben kellett boldogulniuk. A PosIx-et a csapatoknál is hasonlóan számoljuk, azzal a különbséggel, hogy ott minden napon a csapat összes, aznap tesztelő pilótája által megelőzött vetélytársak számának átlagát vesszük figyelembe. Ez persze tulajdonképpen nem fontos - a lényeg az, hogy a PosIx a pilóták illetve csapatok teljesítményét jelzi.

Természetesen ez a rendszer sem tökéletes: a hátulütője, hogy akik gyakran vettek részt kis létszámú teszteken, azoknak aránytalanul kicsinek tűnhet a PosIx-e (ez magyarázza például Kimi Räikkönen viszonylag gyenge indexét, a bahreini teszten ugyanis a Ferrari mellett csak a Toyota vett részt). Ezért tüntettük fel a másik mutatót, a GapIx-et is, amely a pilóta (illetve csapat) átlagos lemaradását méri a mindenkori legjobb időeredményhez képest, szokás szerint másodpercben. A PosIx és a GapIx együtt már elég megbízható képet rajzolnak az erőviszonyokról.

Relatív erősorrend - Pilóták
(2008. január-március)
Név Csapatok PosIx GapIx Nap CsTárs Elő:Hát Gap
1 M. Schumacher Ferrari 16.0 0.152 1 RAI 0:1 -0.109
2 L. Hamilton McLaren 11.1 0.472 14 KOV, PAF, DLR 9:5 -0.037
3 H. Kovalainen McLaren 9.8 0.469 17 DLR, HAM 7:10 0.050
4 P. de la Rosa McLaren 9.5 0.401 6 KOV, HAM 3:3 0.124
5 G. Paffett McLaren 9.0 1.086 1 HAM 0:1 -1.086
6 N. Rosberg Williams 8.9 0.803 15 NAK, HÜL 11:4 0.645
7 F. Alonso Renault 8.7 0.875 15 PIQ 9:1 0.692
8 K. Räikkönen Ferrari 8.3 0.265 16 MAS, BAD, MSC 11:4 0.336
9 F. Massa Ferrari 8.1 0.443 15 RAI, BAD 7:8 -0.010
10 S. Vettel Toro Rosso, Red Bull 7.9 1.405 14 BOU, WEB 11:2 -0.076
11 K. Nakajima Williams 7.8 1.380 18 ROS, HÜL 9:11 -0.098
12 G. Fisichella Force India 7.2 1.530 6 LIU, SUT 2:0 0.119
13 M. Webber Red Bull 7.0 1.118 17 COU, VET 9:5 0.137
14 R. Kubica BMW 6.7 0.749 15 HEI, KLI 11:3 0.646
15 D. Coulthard Red Bull 5.9 1.283 15 WEB 4:9 -0.215
16 S. Bourdais Toro Rosso 5.9 1.379 14 VET 2:10 0.140
17 N. Piquet Renault 5.6 1.809 14 ALO, GRA 3:9 -0.526
18 N. Heidfeld BMW 4.9 0.974 18 KUB, ASM, KLI 7:12 0.108
19 J. Trulli Toyota 4.2 1.559 13 GLO, KOB 9:4 0.384
20 M. Asmer BMW 3.5 0.744 2 HEI 1:1 0.055
21 C. Klien BMW 3.5 6.281 2 HEI, KUB 0:3 -5.873
22 L. Badoer Ferrari 3.4 1.035 5 RAI, MAS 0:5 -1.023
23 T. Glock Toyota 3.4 1.585 16 TRU, KOB 9:7 -0.056
24 V. Liuzzi Force India 3.3 2.307 6 SUT, FIS 0:2 -0.085
25 A. Sutil Force India 3.2 1.996 6 LIU, FIS 1:1 -0.034
26 A. Davidson Super Aguri 3.0 3.036 1 0:0 -0.000
27 J. Button Honda 2.9 2.302 7 KOG, BAR, WUR 5:1 0.584
28 R. Barrichello Honda 2.3 2.299 7 KOG, WUR, BUT 5:2 0.712
29 L. di Grassi Renault 2.0 2.705 2 PIQ 0:2 -1.505
30 T. Sato Super Aguri 2.0 2.523 2 0:0 -0.000
31 K. Kobayashi Toyota 1.6 1.472 7 GLO, TRU 0:7 -0.586
32 N. Hülkenberg Williams 1.2 2.586 6 NAK, ROS 0:5 -1.319
33 A. Wurz Honda 0.2 3.366 6 BAR, BUT 0:5 -0.815
34 T. Kogure Honda 0.0 5.138 2 BAR, BUT 0:2 -2.094
35 A. Parente Renault 0.0 0.000 1 0:0 -0.000
36 J. Rossiter Super Aguri 0.0 15.017 1 0:0 -0.000
 
- PosIx: Azt jelzi, hogy a pilóta átlagosan hány vetélytársát előzte meg a tesztnapokon
- GapIx: A pilóta átlagos lemaradása az 1. helytől, másodpercben
- CsTárs: Azok a csapattársak, akikkel a pilóta együtt tesztelt
- Elő:Hát: A pilóta hány tesztnapon volt gyorsabb/lassabb a csapattársainál
- Gap: A pilóta átlagos előnye a csapattársaival szemben.

Érdekes módon nem csak a január-márciusi időszakban, hanem a tél egészében nézve is Michael Schumacher volt a legerősebb a teszteken - pedig november óta 5 napon át dolgozott, ami már viszonylag reprezentatívvá teszi az eredményét. De mostantól inkább csak a januártól kezdődő periódussal foglalkozunk, mert akkor zömében már mindenki az új autójával tesztelt (kíváncsibb olvasóink kedvéért természetesen a teljes tesztidőszakra vonatkozó adatokat is feltüntettük ebben a táblázatban). Schumacher mögött meghökkentő módon a McLaren négy pilótája sorakozik, elsőként mindjárt Lewis Hamilton, aki az aktív versenyzők közül egyedüliként ért el 10 feletti PosIx-et. Utána a másik McLarent vezető Heikki Kovalainen következik, és, ami talán még érdekesebb, nem csupán az egész télen brillírozó Nico Rosberg, hanem Fernando Alonso is megelőzi a széles körben favoritnak tartott Ferrari párosát. Feltűnően jó még Sebastian Vettel és Giancarlo Fisichella eredménye is.

A GapIx már némileg más képet mutat, fellebbentve a fátylat a Ferrari gyorsaságáról: Räikkönen átlagosan alig 0.265, Felipe Massa pedig 0.443 másodperccel volt elmaradva a mindenkori leggyorsabbtól, ami - különösen a címvédő esetében - lenyűgöző eredmény. A McLaren három legaktívabb pilótája kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtott, ugyanis Pedro de la Rosa átlagos hátránya 0.401, Heikki Kovalainené 0.469, Lewis Hamiltoné pedig 0.472 másodperc volt.

A pilóták táblázatában találunk egy "Elő:Hát" és egy "Gap" oszlopot is. Az előbbiben azt tüntettük fel, hogy az illető hányszor volt gyorsabb illetve lassabb aktuális csapattársánál vagy csapattársainál (annál/azoknál, akik vele egy napon vezettek), a utóbbiban pedig azt, hogy átlagosan mennyivel volt gyorsabb náluk (a negatív érték azt jelzi, hogy átlagosan lassabb volt). Jól látszik például, hogy Vettel 11:2, Fernando Alonso pedig 9:1 arányban verte csapattársait, és Alonso átlagosan 0.692 másodperccel előzte meg Nelsinho Piquet-t - ez igencsak egyoldalú küzdelem volt. Feltűnő még az is, hogy - noha Robert Kubicát előzőleg a vezetési segédeszközök egyik legnagyobb kárvallottjává kiáltották ki - a lengyel versenyző 11:3-ra legyőzte csapattársait (Nick Heidfeldet és Christian Klient), mégpedig tekintélyes, 0.646 másodperces különbséggel.

Relatív erősorrend - Csapatok
(2008. január-március)
Név PosIx GapIx Nap
1 McLaren-Mercedes 9.8 0.476 19
2 Ferrari 7.3 0.427 19
3 Williams-Toyota 6.7 1.324 19
4 Renault 6.5 1.262 20
5 Toro Rosso-Ferrari 6.3 1.408 15
6 Red Bull-Renault 6.2 1.254 19
7 BMW-Sauber 5.2 1.082 18
8 Force India-Ferrari 3.9 2.065 15
9 Toyota 3.1 1.554 18
10 Super Aguri-Honda 1.8 5.775 4
11 Honda 1.1 2.274 15
 
- PosIx: Azt jelzi, hogy a csapat pilótái átlagosan hány vetélytársukat előzték meg a tesztnapokon
- GapIx: A csapat pilótáinak átlagos lemaradása az 1. helytől, másodpercben

A csapatok rangsorának tetején, 9.8-as PosIx-szel ugyancsak a McLaren szerepel, megelőzve a Ferrarit (7.3), a Williams-t (6.7) és a Renault-t (6.5). A Toro Rosso pozíciója meglepően jó, a BMW Sauberé pedig meglepően silány, de a másodpercben mért átlagos lemaradás, vagyis a GapIx már elárulja a két élcsapat egyértelmű fölényét: a Ferrari és a McLaren összességében 0.427 illetve 0.476 másodperces hátrányt produkált, míg mindenki más egy másodperc fölöttit. Ezt az indexet nézve Ferrari, McLaren, BMW, Red Bull, Renault, Williams a sorrend. A Honda siralmas teljesítménye valószínűleg már senkit sem ér váratlanul: a japán istálló átlagosan csak 1.1-et tudott megelőzni a vetélytársak autói közül!

Az eredmények kiértékelésénél azonban ne felejtsük el, hogy ezek a táblázatok nem a nagydíjakon várható erőviszonyokat, hanem a csapatok teszteken nyújtott teljesítményét mérik. A kettő között természetesen van némi összefüggés, de nem tökéletesen szoros. Továbbá igaz, hogy a PosIx és a GapIx is csak a napi legjobb időeredményekből indul ki, tehát a hosszú etapos köridőket nem veszi figyelembe, de mivel tág időszakra vonatkozik, kellően nagy mintára épül ahhoz, hogy elfogadhatóan reprezentatív legyen.

Mostantól egyébként az összes heti tesztstatisztikánk is tartalmazni fogja a pilóták és csapatok relatív erőssorrendjét, valamint az egyes tesztnapok linkjét a helyszínenkénti bontás táblázatainak fejlécében.

Az összes tesztelést összefoglaló táblázatok:
>> 2007. november 13-2008. március 6. | 2008. január 7-március 6.
A korábbi előszezonok táblázatai:
>> 2006. november 28-2007. március 8. | 2007. január 16-március 8.
>> 2005. október 26-2006. március 3. | 2006. január 10-március 3.

2008-as szezonelőzetesünk többi cikke:
>> Csapatról csapatra | Az új szabályokról | Videók a tesztekről

Fotók: Farkas P.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK LEGFRISSEBB CIKKEK
Útmutató a Forma-1 új szabályaihoz
Csapatról csapatra - 2008-as szezonelőzetes
Étvágygerjesztő: videóválogatás az F-1-es tesztekről
Lebukott az új Renault Scenic
A Renault-é lehet a Volvo
V6-os benzinest kaphat a Lexus LS
Fapados városi minit tervez a Hyundai?
Kémfotókon a hibrid 7-es BMW
Eurokonform - Subaru Forester Boxer Diesel teszt
Ráfizetéssel árulja autóit a Tesla
A Lotusnál tesztelik a kínai Chery kupét
A Ferrari sajtósát Wokingban vendégelte meg a McLaren
Vettel: Az F-1-es pilóták mindenből kihozzák a maximumot
Március 1-én gördül pályára az új Force India VJM02
Kovalainen: Hamilton jobb munkát végzett tavaly
A Renault "valószínűleg" beveti a KERS-t az idénynyitón
Piquet célja, hogy gyorsabb legyen Alonsónál
Az FIA részletesen kielemezte az éremrendszert
Rosberg dühös, mert a KERS miatt kell koplalnia
Az utolsó két tesztre hajt a Force India
A Porsche eladásai is csökkentek
5,9 milliárd dolláros negyedéves veszteség a Fordnál
Nyilvánosságra hozzák az autók verseny előtti tömegét?
HOZZÁSZÓLÁSOK
Regisztrált olvasó
Nick Jelszó
Hozzászólás
Elfelejtett jelszó
Nick E-mail cím
Moderációs alapelvek

A cikkekhez csak regisztrált olvasóink szólhatnak hozzá. a korábbiakkal ellentétben regisztrálatlanul már senki
sem fejtheti ki a véleményét. A hozzászólások moderálása nem változik, a személyiségi jogokat sértő és durva
megnyilvánulásokat ezután is törölni fogjuk.

HTML kód használata nem megengedett!

Mindenkinek kulturált, kellemes véleménykifejtést és szórakozást kívánunk!

HGJ [2008-03-26. 10:29]
En tennék egy javaslatot a teszteredmények értékélének egy alternatív módjára: használjuk a hagyományos helyezéseket (h), de súlyozva a teszten résztvevő pilóták (N) számától függően. Egy nagyon egyszerű súlyozás lehetne pl. N-1. Így az egyszemélyes teszt automatikusan eltűnik az átlagból, a 20 pilótás pedig nagy súllyal szerepel. (Persze ha valaki csak kis létszámú teszteken vett részt, akkor a súlyozás dacára jó helyezést érhet el gyenge teljesítménnyel is, de az ebben a cikkben használt PosIx pedig ilyen helyzetben akkor is rossz eredményt fog adni, ha egyébként nagyon jól ment a pilóta.) (Esetleg a PosIx-et is ki lehet egészíteni egy ilyen súlyozással.)
sunnymedia [2008-03-12. 19:01]
Érdekes táblázat, irányadó lehet, de ez még nem dönt el semmit sem tényszerűen, szerintem. Mert hát, ott van az a bizonyos versenyfaktor. A teszteken nem feltétlen indulnak egymás mellől az autók, rajtot szimulálva, nincs meg az a kis izgalom, hogy "csak az első kanyart ússzam meg". Viszont tény, hogy erős mezőny állt fel, jó versenyek elé nézünk és lesz miért izgulnunk idén rendesen. Győzzön a jobbik! :) Go Kimi, faster, harder!
Mr P [2008-03-12. 15:12]
Jó kis időtöltés. ;) De nem segít, semmit még a Ferrari sem tudja, hol áll, de az A5 indexek megmondják, a frankót a McLaren csak azt akarja. ;) Majd a Q3 és a futam leintése megmondja ki mire volt képes az új autóval. Persze vannak pályák mint Monaco ahol a McLaren szinte érinthetetlen vagy a Brazil GP ami Ferrari pálya. A többi meg az aktuális formától függ majd.
Farkas Péter - A5 [2008-03-12. 14:46]
tifosi: igen, ezt én is írtam magában a cikkben :-) De így is erősebb a PosIx az átlagos helyezésnél, mert matematikailag az a korrekt, ha annak az eredménye, aki nagyobb mezőnyben tesztelt, nagyobb súllyal esik latba. Egyéként a GapIx-szel az a probléma, ami az átlagos helyezéssel: nincs tekintettel a mezőny létszámára. Ha valaki úgy van lemaradva 0.4 másodperccel az 1. helyezettől, hogy ezzel 2. lesz, mert csak ketten tesztelnek, az nem ugyanaz, mintha 0.4 másodperc lenne a hátránya, de úgy is csak a 10. helyet szerezné meg, mert mondjuk 16 fős a mezőny. A csapatok/versenyzők egymáshoz képesti teljesítményének mérésénél ez egyáltalán nem mindegy. Vagy, ha teszem azt a Toyota a Force Indiával tesztel együtt, és gyorsabb nála, az nem ugyanaz, mintha a Ferrarival tesztelne, és náluk lenne gyorsabb. A GapIx-szel ez a gond - ezért nem mérvadóbb önmagában, mint például a PosIx.
Apuka [2008-03-12. 09:28]
Tisztelt Péter, mindenképp nagyra értékelem válaszát, ugyanúgy a cikket is. Egy vélemény volt, valóban igaza van, a két index együtt mérvadóbb lehet de az én meglátásom egyezik Devikkel, Cormie-vel, a GapIx tűnik az erősorrend valósabb mutatójának. Egyébként érdekes és számomra új a mutatók kiszámítása. Köszönöm mégegyszer az igényes cikket.
tifosi [2008-03-12. 08:37]
Nem tudom hogy ezt írta -e már valaki,de a bahreini teszten a ferraris pilóta csak max 3 autót tudott megelőzni.A meki végig teljes mezőnnyel tesztelt.Sántít az összehasonlítás.mikorleszmárszombathajnal mindegyhogykinekdrukkolszjószórakozást.
SCHUMACHER FAN [2008-03-12. 06:53]
Schumi a Raikönnennel közös teszten a Ferrari 2007-es aero csomagjával ment, míg Raikönnen a 2008-assal, ami nyilván 3-7 tizedet biztos jelent!
SCHUMACHER FAN [2008-03-12. 06:50]
Azért az, most is látszódik, ha Schumi visszajönne, nem lenne kérdés ki az elsőszámú pilóta!
Cormie [2008-03-11. 19:53]
Nekem sem igazán jön be a Poslx, de az átlagos helyezéstől valóban jobbnak tűnik. A Gaplx szerintem is többet mutat, mert a leggyorsabbtól mért átlagos elmaradás nem függ a résztvevők létszámától...
Devik [2008-03-11. 19:38]
nem vonom kétségbe Farkas Péter tudását, de ennek a relatív erősorrendnek semmi értelme sincs. De a csapatok erősorrendje GapIx-je már sokkal többet mutat.
>> Az összes hozzászólás
Nyomtatható verzió
Főoldal
Forma-1
A VB ÁLLÁSA
A cikk születése idején
Egyéni
1. L. Hamilton 98
2. F. Massa 97
3. K. Räikkönen   75
4. R. Kubica 75
5. F. Alonso 61
Konstruktőri
1. Ferrari 172
2. McLaren 151
3. BMW Sauber 135
4. Renault 80
5. Toyota 56
>> A teljes tabella
 AUTÓ  
 MOTOR  
 FORMA-1  



A Moto2 olcsóbb, mint a 250
A Repsol Honda Madridban mutatkozott be
Gresiniék a krími pályát reklámozzák
Nagyfelbontású képek a 2010-es Suzuki GSV-R-ről
Se pálya, se tévés közvetítés
PARTNEREK

További partnereink

KERESÉS: ARCHÍVUM:

>> Médiaajánlat >> Impresszum >> Cikkátvétel >> Adatvédelem >> Kapcsolat >> RSS