2009. március 26., csütörtök - [12:03]

Máris frissítésen dolgozik a Mini

Apró módosításokon eshetnek át a kisautók A5
A napokban a lesifotósok érdekes Minikre bukkantak: Németországban néhány álcázott Mini és Mini Clubman rótta tesztköreit, melyekről azt feltételezhetjük, hogy a jelenlegi modellek frissített változatai. Az autókon első ránézésre csak a lökhárító és a motorháztető módosult.

A második generációs Minit 2006 végén mutatták be, majd egy évre rá az érdekes ajtókoncepcióval ellátott Clubman verzió is napvilágot látott. Az általunk is kedvelt modelleket azonban a fotók tanúsága szerint máris frissítik a németek, hogy a következő pár évben még ütőképesebbek legyenek az egyre nagyobb versenyben.

 Csak apróbb változások várhatóak - 5<br> kép a galériában
Csak apróbb változások várhatóak - 5
kép a galériában
Ne számítsunk hatalmas változásokra, hiszen a fotókat nézegetve első pillantásra csak az első lökhárító módosítása tűnhet fel. Az új, sportosabb lökhárítóban a ködlámpa és annak kerete is megváltozik, de más formát kapott az alsó légbeömlő is. Az Egyik képen látható, hogy a Mini motorháztetejét fekete fóliával takarták le, amiből arra következtethetünk, hogy valami kisebb változást takar az álca. Ugyan még hivatalos információk nincsenek a ráncfelvarrásról, de valószínű, hogy a nyáron ötvenedik évfordulóját ünneplő Mini születésnapjára adja ki a frissített modelleket, de azt is el tudjuk képzelni, hogy nem az egész modellpalettát fiatalítják, hanem mindössze néhány különleges kiadású modell érkezik. Ezt a feltevést az is erősíti, hogy tavaly ősszel mutatták be a második generációs kabrió minit, majd idén januárban a Clubman One-t, így nem valószínű, hogy a gyáriak máris változtatásokat eszközölnek az autókon. Az erőforrások terén nem várható változás, hiszen a négyhengeres motorcsalád darabjai kivétel nélkül a kategória legjobbjai közé sorolhatóak.

Az ötvenéves jubileum alkalmából a hírek szerint a gyáriak meglepik rajongóikat egy különleges szériával, mely vélhetően mindegyik karosszériaváltozatban elérhető lesz, ám erről még nem tudunk pontosabb információkkal szolgálni.

Fotók: Motor Authority
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK LEGFRISSEBB CIKKEK
Hamarosan bemutatkozhat a dízel MINI Cooper S
Zöld utat kapott a luxus MINI
MINI Cooper, ahogyan művészek látják - videó
Csak Genfben mutatkozik be a MINI Countryman
Regensburgban készülhet a következő MINI
Bemutatták a MINI Roadstert
Hivatalos: sorozatgyártásba kerül a MINI Coupé és Speedster
A MINI Roadster padlólemezére épülhet a BMW Z2
Videón a MINI új Coupé koncepciója
Hivatalos képeken a MINI Coupe Concept
MINI Cabrio Cooper S (2009) teszt
Közös padlólemeze lehet a Mininek, a Citroennek és a Peugeot-nak
Roadster után kupé érkezhet a MINI-től
Előttem az utódom - első rész
Countryman néven érkezhet a terepes MINI
Elkészült a másfélmilliomodik új MINI
Új belépő dízelmotort kap a MINI
MINI a Rolls Royce-tól?
Hivatalos képeken a MINI JCW World Championship 50
Felpaprikázott Mini Cooper Cabriót készített az AC Schnitzer
Már tesztelik a következő Smart Fortwo-t
Az S8-ason debütál a sportos Audik új formanyelve
Kubica 29. lett a Francia ralin
Megszületett "kicsi Felipe"
Mégsem épül meg a Francia Nagydíj új pályája
A Hyundai kivonul a japán piacról
A Fiat Multiair technológiája lett az Év Innovációja
Jövőre kezdik az elektromos Mazda2 tesztelését
Sportcsomagot kap a Lexus IS
A Ferrari tárgyalt Hülkenberggel is
Hivatalos kép az Alfa Romeo 147 utódjáról
Lemondott a GM elnöke
Négykarikás játékok - Audi A6 2.5 TDI (1998) használtautó teszt
MC Sportline limitált szériát kap a Maserati GranTurismo S
Videón is bemutatkozik az új Audi A8
A williamses Soucek nyitotta az élen a jerezi tesztet
Új fékrendszert kap a Honda CB1300 S
Életmentő bukó beépített hűtéssel - videó
Újabb legendás alakkal bővül a Triumph ruha kollekció
A Mercedes nem csak versenyzőnek akarja Schumachert?
HOZZÁSZÓLÁSOK
Regisztrált olvasó
Nick Jelszó
Hozzászólás
Elfelejtett jelszó
Nick E-mail cím
Moderációs alapelvek

A cikkekhez csak regisztrált olvasóink szólhatnak hozzá. a korábbiakkal ellentétben regisztrálatlanul már senki
sem fejtheti ki a véleményét. A hozzászólások moderálása nem változik, a személyiségi jogokat sértő és durva
megnyilvánulásokat ezután is törölni fogjuk.

HTML kód használata nem megengedett!

Mindenkinek kulturált, kellemes véleménykifejtést és szórakozást kívánunk!

>> Az összes hozzászólás
Nyomtatható verzió
Főoldal
Kémfotók
 AUTÓ  
 MOTOR  
 FORMA-1  
 INFÓK  



PARTNEREK

További partnerek

KERESÉS: ARCHÍVUM:

>> Médiaajánlat >> Impresszum >> Cikkátvétel >> Adatvédelem >> Kapcsolat >> RSS