2010. február 03., szerda - [19:05]

Kémfotókon Pagani új sportautója

Hamarosan bemutatkozhat a C9 A5
Már kémfotókon is láthatjuk a Pagani következő sportautóját, a C9-et. Az olasz gyártó mozgatásáról az AMG 6,0 literes, biturbó V12-ese gondoskodik majd, amely 700 lóerőt és 1000 Newtonmétert teljesíthet. A Pagani utódjának formavilága is változik majd, igaz, a vártnál visszafogottabban.

A Pagani 1999-ben mutatta be sportautóját, a Zondát, amelynek utódját már tesztelik a modenai központú márka mérnökei. A prototípust a brit AutoExpress fotósának sikerült lencsevégre kapnia.

 Új hátsó szárnyat és diffúzort kap a<br> C9 - 6 kép a galériában
Új hátsó szárnyat és diffúzort kap a
C9 - 6 kép a galériában
A Horacio Pagani által alapított márka formatervezői csak visszafogottan változtatnak a Zonda formatervén. A C9 néven emlegetett utód jelentősen módosított lökhárítót, valamint az index közvetlenül az első lámpák alá kerültek. Az autó oldala gömbölyűbb lett, új helyre kerültek a külső tükrök, valamint a hátsó légterelő és a diffúzor is teljesen megváltozik a Zondán. A hírek szerint azonban a karbon-titán karosszéria alatt 3770 új alkatrészt találunk majd, ráadásul az autó tömegét is sikerült csökkenteni. A C9 mozgatásáról egy teljesen új motor dolgozik majd, a Zonda 7,0 literes V12-es motorját ugyanis egy 6,0 literes biturbós erőforrásra cserélik. Az AMG egysége 700 lóerőt és 1000 Newtonmétert teljesíthet, amelynek köszönthetően 3 másodperc körül alakulhat a százas sprint, míg a C9 végsebessége elérheti a 360 km/h-t. A megállásról karbon-kerámia fékek gondoskodnak majd. Az autón elöl 255/35 R19-es, hátul 335/30 R20-as Pirelli abroncsok feszülnek majd.

Az új Pagani C9 várhatóan az idei év második felében bemutatkozik. Az új modell kiszállítása jövőre kezdődhet, alapára pedig 900 000 euró körül alakul majd.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK LEGFRISSEBB CIKKEK
700 lóerővel érkezik a Pagani Zonda utódja
Hong Kong-ban megsemmisült egy Pagani Zonda F
Újra frissítésen esik át a Volvo XC90
Megjelent a Pagani Zonda Cinque Roadster
Hivatalos videón a Pagani Zonda R
Utcai változat készül a Pagani Zonda R-ből
Négyajtós kupét tervez a Volvo?
Bemutatták a 750 lóerős Pagani Zonda R-t
Új képeken a Pagani Zonda leggyorsabb kivitele
Új modellhez új gyárat épít a Pagani
Újabb utcai versenyautó a Paganitól
Jövőre érkezik az új Pagani szuperautó
Pagani mester nagy dobása
Pagani mester nagy dobásra készül!
Pagani Zonda Roadster F: a világ leggyorsabb roadstere?
Új szupersportautók Genfben
Jön a 620 lóerős Pagani Zonda
Jön a "bébi-Pagani"?
Pagani Zonda Roadster
Élő online tudósítás a valenciai tesztről
Az e heti teszt összesített eredményei
A Force India is online autóbemutatóval próbálkozik
Schumacher nem számít kapásból győztes autóra
Alonso a hét legjobb idejével zárt az élen Valenciában
Briatore: Schumacher "csúnyán elárulta" a Ferrarit
Barrichello sem tartja előnynek a tankolás hiányát
Hülkenberg a GP2-es beilleszkedést másolná az F-1-ben
A Virgin leleplezte első F-1-es autóját, a VR-01-et
Kobayashi nem dicséri elhamarkodottan a Saubert
Algarvéban tesztel először a Stefan GP
Rosberg nem ijedt meg Barrichello intelmétől
Hamilton: az új McLaren "ég és föld" a tavalyihoz képest
Visszatér a Lambretta a versenypályára
Az indiai határőrség motoros kaszkadőrei őrültek - videó
Rali stílusú Peugeot 207 Angliának
Jorge Lorenzo lenge öltözetű modellel készített naptárat
A pápa is szót emelt a Fiat gyárbezárási terve ellen
A BMW és a PSA folytatja a közös motorfejlesztést
Ahol az értelem lakik, nem az érzelem - Toyota Corolla sedan 1.4 VVT-i (2004) használtautó teszt
HOZZÁSZÓLÁSOK
Regisztrált olvasó
Nick Jelszó
Hozzászólás
Elfelejtett jelszó
Nick E-mail cím
Moderációs alapelvek

A cikkekhez csak regisztrált olvasóink szólhatnak hozzá. a korábbiakkal ellentétben regisztrálatlanul már senki
sem fejtheti ki a véleményét. A hozzászólások moderálása nem változik, a személyiségi jogokat sértő és durva
megnyilvánulásokat ezután is törölni fogjuk.

HTML kód használata nem megengedett!

Mindenkinek kulturált, kellemes véleménykifejtést és szórakozást kívánunk!

quattrofan [2010-02-05. 18:14]
Itt is a méretcsökkentés az úr?Fogynak a motorok itt is de a feltöltésnek köszönhetöen a teljesítmény nőtt ez jó.Ujjabb Enzo vetélytárs a láthatáron?
Kopi3.14 [2010-02-04. 14:53]
Egy szó: mule/öszvér.
412t2 [2010-02-03. 21:21]
Nem így fog kinézni csak ebben tesztelik a mehanikát, mint a 458-asnál is csinálta a Ferrari
kölyök [2010-02-03. 20:39]
a nagy kepeket mar meg se nezem... tovabbra is szep, igen, de vmi uj forma johetne mar, nem pedig apro valtoztatasok..
>> Az összes hozzászólás
Nyomtatható verzió
Főoldal
Kémfotók
 AUTÓ  
 MOTOR  
 FORMA-1  
 INFÓK  



PARTNEREK

További partnerek

KERESÉS: ARCHÍVUM:

>> Médiaajánlat >> Impresszum >> Cikkátvétel >> Adatvédelem >> Kapcsolat >> RSS