2009 . november 19 ., csütörtök - [ 18:26 ]

Újra kiállítják Senna szobrát

Ayrton Senna szobra már évek óta egy raktárban porosodik, most azonban a Honda új szalonjában állítják ki, ahol több programmal is megemlékeznek a brazil legendáról.

Mihály Gábor Ayrton Sennáról készített szobra már évek óta egy raktárban porosodik, most azonban újra látható lesz a Honda legújabb szalonjában. A hírt a brazil nagykövet, valamint a Senna Alapítvány magyarországi vezetője is örömmel fogadta, így mindketten jelen lesznek a Budapest, XI. Vizsla u. 1-3. alatti szalon november 20-i megnyitóján. A szobor avatása mellett a Honda több programot is szervezett a Forma-1 kedvelőinek. Másnap, azaz november 21-én 10 órától a rajongók egy fotókiállítást láthatnak a brazil legenda kevésbé ismert képeiből, majd megnézhetik a versenyzőről a halála után készült "Egy cserép virág helyett" című magyar portréfilmet. Napközben a gyerekek a rajzpályázat eredményhirdetését izgulhatják végig, a felnőttek pedig az emlékezetes 1993-as doningtoni versenyt, ahol Senna a 2. helyezett Damon Hill kivételével az egész mezőnyt lekörözte. A Honda jelentősen hozzájárult a tragikusan elhunyt versenyző sikereihez, hiszen a brazil mindhárom világbajnoki címét a japán gyár motorjaival hajtott autóval szerezte meg.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK LEGFRISSEBB CIKKEK
Berger éretlennek tartja Sennát a Forma-1-hez
Sennát nem érdekli, ki lesz a csapattársa
Senna nem a vezetéknevéből akar megélni az F-1-ben
Csak a Campos nem kért szponzorpénzt Sennától
Senna vállán "elképzelhetetlen" lesz a nyomás, int Williams
Bruno Senna lesz a Campos egyik versenyzője
Hamilton meglátogatta Senna sírját
"Harapós" pálya lett Abu Dhabi, int Coulthard
Piquet Senna manővereit veszélyesebbnek tartja fiáénál
A Renault Sennának is tesztlehetőséget adhat a szezon után
Ecclestone: Senna halála jót tett az F-1-nek
Senna a Manorhoz vagy a Campos-hoz szerződne
Senna "90 százalékban" biztos benne, hogy bekerül az F-1-be
Rómában Sennára emlékeznek
Senna most több esélyt lát az F-1-be kerülésre
Senna a legesélyesebb a Camposnál
Senna nem szívesen ugrana be az F-1-be az évad közben
Sennáról új film készül
Senna üresedésre vár az F-1-ben
Hamilton átül Senna McLarenjébe
Schumacher autója eltűnt az Ebay-ről
Villeneuve "brutális" tréninggel készül a visszatérésre
Limitált szériás A6 S-Edition az Auditól
A Brawn több pénzt kínált Buttonnak, mint a McLaren
Lee Noble új autómárkát alapított
Haug várja Räikkönen hívását
A Mercedes levélben nyugtatja lázongó dolgozóit
Szavazzon és nyerjen - ki volt 2009 legjobbja?
A Brawn hallani sem akar Button idő előtti elengedéséről
Porsche 911 rivális lesz a Mercedes-Benz SLS kistestvére
A csapatfőnökök szerint Vettel volt a legjobb idén
November 30-án mutatkozik be az új Audi A8
Räkkönen egyelőre nem tárgyalt a Mercedesszel
Nagy a különbség egy kabrió és egy kupé oszlopütközés védelmében - videó
Zöld utat kapott a luxus MINI
Limitált széria a BMW HP2-ből - videó
Räikkönen még leszerződhet a Mercedeshez
Hivatalosan is bemutatkozott a Fiesta S2000 (videóval)
Bemutatkozott a Piaggio MP3 Sport
Lengyelországban gyártják majd az új Lancia Ypsilont
HOZZÁSZÓLÁSOK
Regisztrált olvasó
Nick Jelszó
Hozzászólás
Elfelejtett jelszó
Nick E-mail cím
Moderációs alapelvek

A cikkekhez csak regisztrált olvasóink szólhatnak hozzá. a korábbiakkal ellentétben regisztrálatlanul már senki
sem fejtheti ki a véleményét. A hozzászólások moderálása nem változik, a személyiségi jogokat sértő és durva
megnyilvánulásokat ezután is törölni fogjuk.

HTML kód használata nem megengedett!

Mindenkinek kulturált, kellemes véleménykifejtést és szórakozást kívánunk!

>> Az összes hozzászólás
Nyomtatható verzió
Főoldal
Forma-1
F1 Celeb
A VB ÁLLÁSA
A cikk születése idején
Egyéni
1. J. Button 95
2. S. Vettel 84
3. R. Barrichello 77
4. M. Webber 69.5
5. L. Hamilton 49
Konstruktőri
1. Brawn GP 172
2. Red Bull 153.5
3. McLaren 71
4. Ferrari 70
5. Toyota 59.5
>> A teljes tabella
 AUTÓ  
 MOTOR  
 FORMA-1  
 INFÓK  



"Zöldre váltott" a Pramac Ducati
Preziosi: "Rossi aggodalomra ad okot"
Az előszezon utolsó tesztje
Rossi a jövőről és a riválisokról
Spies barátkozik új környezetével és lehetőségeivel
PARTNEREK

További partnerek

KERESÉS: ARCHÍVUM:

>> Médiaajánlat >> Impresszum >> Cikkátvétel >> Adatvédelem >> Kapcsolat >> RSS