2010 . február 08 ., hétfő - [ 14:14 ]

Schumi nem adja el Ferrariját

Michael Schumacher egy komolynak kevéssé nevezhető interjúban beszélt a Ferrari-Mercedes váltásról: a német elmondta, saját Ferrarijait nem adja el, de reméli, a versenyen nem a vörösökhöz áll majd ki kerékcserére.
Michael Schumacher már az első teszten is túl van új csapatával, a Mercedesszel, de a Ferrari még mindig jelen van az életében. A hétszeres világbajnokot nemrég arról faggatták, a csapatváltás mennyire érinti érzékenyen saját garázsának tartalmát. "A szívem egy része mindig vörös marad, ahogyan a garázsomé is. Nem tudom máról holnapra elfelejteni a Ferrarit - és nem is akarom. A saját garázsomban áll például az utolsó versenyautóm, a 2006-os szezonból. Menetkész állapotban van, de természetesen nincs rá forgalmi engedélyem. Arról például biztosan nem mondok le" - nyilatkozta Schumacher, aki a mindennapokban azért Mercedesszel jár: egy C-63-as kombit vezet. "Kell hely a kutyáknak is" - indokolta viccesen a választását.

A 41 éves versenyző azt is elmondta, reméli, hogy nem fogja megismételni Jaime Alguersuari emlékezetes tévedését, vagyis nem a sokáig megszokott, vörös ruhás szerelőkhöz hajt majd ki boxkiálláskor. "Figyelnem kell, hogy kerékcserénél ne a piros boxba hajtsak. A ferraris srácok valószínűleg esőgumit tennének fel nekem a legragyogóbb napsütésben" - poénkodott, majd komolyabbra fordítva a szót, hozzátette: a korábbi csapatával való viszonya mindig is jó lesz.

Fotó: Ferrari

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK LEGFRISSEBB CIKKEK
A Ferrari elnöke a Mercedest tartja a legfőbb ellenfélnek
Jerezben Alonso vezetheti először a Ferrarit
Heidfeld nem tesztelheti a Mercedest az előszezonban
Bajnoki babonák Schumitól Alonsóig
A Mercedes csak altatott Valenciában?
Haug: A Mercedes versenytempójával nincs gond
A Ferrari nem tudja, hol áll a riválisokhoz képest
Massa nem tart tőle, hogy Rossi kitúrja a Ferraritól
Schumacher festeti a haját
Alonso Massának köszöni szerdai formáját
Heidfeld a Mercedes tartalékpilótája lett
Brawn beismeri, javítani kell a Mercedes tempóján
Haug szerint 3 mp alatti kerékcserék is lehetnek idén
Eladó Schumi Corinnája
Kubica úgy érzi, a Renault a Ferrari sarkában van
A Ferrari az F10 kiváló megbízhatóságának örül
Rosberg nem ijedt meg Barrichello intelmétől
Briatore: Schumacher "csúnyán elárulta" a Ferrarit
Schumacher nem számít kapásból győztes autóra
"Menekülj!", üzeni Rosbergnek Barrichello
Bajnoki babonák Schumitól Alonsóig
530 lóerős az új Porsche 911 Turbo S
Három pilóta küzd a két üres versenyzőülésért?
A Saubernél óvatosan kezelik a valenciai remeklést
Heidfeld nem tesztelheti a Mercedest az előszezonban
Jerezben Alonso vezetheti először a Ferrarit
Julien Dupont a mexikóvárosi dugóban - videó
Buemi: A Ferrari, a McLaren és a Sauber áll az élen
A Virgin 100 kilométert tett meg Silverstone-ban
A Ferrari elnöke a Mercedest tartja a legfőbb ellenfélnek
Lomha fejlődés - Fiat Punto Evo 1.3 Mjet (2009) teszt
Felfrissül a BMW X5
Kinyílt a Renault Megane teteje - videó
Elkészült a 40 milliomodik európai Ford
Megvannak az idei Világ Év Autója jelöltjei
Elvesztette idomait a BMW S1000 RR
Protoscar LAMPO2 a Tesla Roadster ellenfele
Egy keréken közlekedik a legügyesebb motoros futár - videó
Schumacher festeti a haját
Alonso dugót okozott Valenciában
HOZZÁSZÓLÁSOK
Regisztrált olvasó
Nick Jelszó
Hozzászólás
Elfelejtett jelszó
Nick E-mail cím
Moderációs alapelvek

A cikkekhez csak regisztrált olvasóink szólhatnak hozzá. a korábbiakkal ellentétben regisztrálatlanul már senki
sem fejtheti ki a véleményét. A hozzászólások moderálása nem változik, a személyiségi jogokat sértő és durva
megnyilvánulásokat ezután is törölni fogjuk.

HTML kód használata nem megengedett!

Mindenkinek kulturált, kellemes véleménykifejtést és szórakozást kívánunk!

Captain Planet [2010-02-10. 07:16]
Naná, akkor még Ferraris volt, azt adták a szájába, de azért te se gondoltad komolyan, hogy Michael Schumacher Fiat Cromával jár és hobbiautónak meg egy Puntot használ!
tikshow [2010-02-09. 16:22]
egy fiat valamit használt, top gear-be mondta anno :)
Schumeister [2010-02-09. 15:43]
Szal ezért váltott a Mercihez! A Ferrarinak nincs kombija...nem volt hova tenni a kutyát...:P
>> Az összes hozzászólás
Nyomtatható verzió
Főoldal
Forma-1
F1 Celeb
A VB ÁLLÁSA
A cikk születése idején
Egyéni
1. J. Button 95
2. S. Vettel 84
3. R. Barrichello 77
4. M. Webber 69.5
5. L. Hamilton 49
Konstruktőri
1. Brawn GP 172
2. Red Bull 153.5
3. McLaren 71
4. Ferrari 70
5. Toyota 59.5
>> A teljes tabella
 AUTÓ  
 MOTOR  
 FORMA-1  
 INFÓK  



Melandri: "Most vagy soha"
Rainey: "Spiesnek futamokat kell nyernie már az első évben"
De Angelis gokartozással készül az idényre
Lorenzo részt vesz a katari teszten - hivatalos
A Moto2 olcsóbb, mint a 250
PARTNEREK

További partnerek

KERESÉS: ARCHÍVUM:

>> Médiaajánlat >> Impresszum >> Cikkátvétel >> Adatvédelem >> Kapcsolat >> RSS