2010 . július 29 ., csütörtök - [ 20:08 ]

Chandhok két lábon járó enciklopédia

Karun Chandhok nem csak a paddock egyik legmókásabb figurája, de tulajdonképpen egy mozgó forma-1-es adatbázis is egyben: szinte lehetetlen olyat kérdezni tőle, amit nem tud.

Karun Chandhok a múltheti Német Nagydíjon kénytelen volt átadni autóját Sakon Yamamotónak, azonban így sem telt unalmasan a hétvégéje. Az indiai több televíziós és rádiós stábnál is tiszteletét tette, pénteken például a BBC Radio 5 közvetítésében segített be Ted Kravitznek. A riporter tesztelni akarta Chandhok paddock-szerte híres tudását, így felajánlott 50 fontot a versenyző által választott jótékonysági célra, ha az megválaszol egy tetszőleges, Forma-1-re vonatkozó kérdést. Az indiai elfogadta a kihívást, Kravitz pedig az 1997-es Európa Nagydíjat említette, ahol hárman azonos idővel végeztek a kvalifikáció első helyén. "Frentzen. Schumacher. Villeneuve" - vágta rá Chandhok azonnal, a kérdés azonban nem erre, hanem az általuk futott köridőre vonatkozott. Ha azonban a riporter azt hitte, ezzel kifogott a versenyzőn, bizony tévedett. "1:21:072" - felelte szemrebbenés nélkül a Hispania pilótája, aki reméli, hogy az évad hátralévő részében inkább az autóban bizonyíthat. Az említett versenyen egyébként végül Jacques Villeneuve indulhatott az élről, mivel hármójuk közül ő futotta meg leghamarabb az 1:21:072-es kört.

Fotó: Hispania

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK LEGFRISSEBB CIKKEK
Yamamoto Magyarországon is versenyezni fog
Yamamoto véletlenül állította le motorját a Német GP-n
Chandokot kiborította az apja
Hockenheimben Chandhok helyét veszi át Yamamoto
Senna: A HRT-nek négy versenyzője van, bárki vezethet
Senna Hockenheimtől visszakapja helyét a Hispaniánál
Senna helyett Yamamoto indul a Brit Nagydíjon
Részeg sofőr állta Sennáék útját
Chandhok tagadja, hogy veszélyben van a pilótaülése
Chandhok a Force India pilótaülésére pályázik
Chandhok autót cserélne Alonsóval
Chandok bokorvágóval szórakozik
Isztambulban Yamamoto tesztelhet a Hispaniánál
Sennáék tüzet oltottak Monacóban
Mindkét Hispania átgázolt Barrichello kormányán
Kocsival érkeztek Monacóba a pilóták
Chandhok nem érti, miért ment neki Alguersuari
Senna ellenzi Klien pénteki szerepeltetését
Sakon Yamamoto lesz a Hispania pénteki tesztpilótája
Chandhokot a mérnöke tanította a gyorsak elengedésére
Button újra együtt a barátnőjével
A Ferrari még nem döntött, használja-e flexi-szárnyat
Webber: Alonso megérdemelte a hockenheimi győzelmet
Petrov több időt kér a bizonyításra
Barrichello szerint nincs értelme az ajándékgyőzelemnek
Massa: Legközelebb nem adom át a győzelmet
A Lotus az IndyCarba is visszatér 2012-ben
A Magyar GP-n is brit versenyző segíti a sportfelügyelőket
Extra rögzítőkötéllel gátolnák meg a kerekek leszakadását
Ecclestone 10 évvel hosszabbított Monacóval
Hivatalos: 2011-ben érkezik a hibrid Porsche Panamera
Véget ért az M6-os BMW gyártása
Bemutatkozott az S-line csomag az Audi A7-hez
Jövőre cseh versenyző is lesz a MotoGP-ben
Ilyen lehet a Jaguar X-Type utódja
Felfrissítik a Bentley Continental GT-t
Az RSV4 Factoryvel is lehet festeni - videó
Akinek nem kell félnie a főnök öklétől
Az ABT felmatricázta az Audi A1-et
Megérkezett a 2011-es Harleyk legolcsóbb tagja, a SuperLow
HOZZÁSZÓLÁSOK
Regisztrált olvasó
Nick Jelszó
Hozzászólás
Elfelejtett jelszó
Nick E-mail cím
Moderációs alapelvek

A cikkekhez csak regisztrált olvasóink szólhatnak hozzá. a korábbiakkal ellentétben regisztrálatlanul már senki
sem fejtheti ki a véleményét. A hozzászólások moderálása nem változik, a személyiségi jogokat sértő és durva
megnyilvánulásokat ezután is törölni fogjuk.

HTML kód használata nem megengedett!

Mindenkinek kulturált, kellemes véleménykifejtést és szórakozást kívánunk!

schumigirl [2010-07-30. 18:13]
vamosalonso: Erről én csak olvastam!(hogy is láthattam volna amkor nem is éltem?) Hát igen az elég durva hogy megfutotta azt az időt ami a a Pole ideje volt és csak a 3. helyről rajtolhattt!
vamosalonso [2010-07-30. 17:13]
Ezt én is annyira megjegyeztem, hogy fejből tudom. :) Szegény Frentzen csak a második sorból indulhatott a pole-os idejével.
>> Az összes hozzászólás
Nyomtatható verzió
Főoldal
Forma-1
F1 Celeb
A VB ÁLLÁSA
A cikk születése idején
Egyéni
1. L. Hamilton 157
2. J. Button 143
3. M. Webber 136
4. S. Vettel 136
5. F. Alonso 123
Konstruktőri
1. McLaren 300
2. Red Bull 272
3. Ferrari 208
4. Mercedes 132
5. Renault 96
>> A teljes tabella
 AUTÓ  
 MOTOR  
 FORMA-1  
 INFÓK  



Terol ismét a dobogón végzett, Smith negyedik lett
Hivatalos: Crtuchlow megegyezett a Tech3 Yamahával
Spies: "A sportunk ismét egy nagyszerű emberrel és egyben versenyzővel lett szegényebb"
Simón ismét dobogón végzett, Di Meglio kiesett
Mindkét gyári yamahás a dobogón végzett, Pedrosa mögött
PARTNEREK

További partnerek

KERESÉS: ARCHÍVUM:

>> Médiaajánlat >> Impresszum >> Cikkátvétel >> Adatvédelem >> Kapcsolat >> RSS