2009. augusztus 13., csütörtök - [13:35]

Bajban vannak a Japán motorgyártók

Óriási visszaeséseket mutat 2009 első féléves eladási statisztikája
A 2008-as évben még javában virágzott a motorpiac, azonban ma már ezt a területet sem kíméli a 2009-ben fejét felütő gazdasági világválság. Bár gondolhatnánk, hogy a motorozás luxus, és ezen élvezeti cikkeket kevésbé érinti a válság, a most kikerült adatok szerint nagyon is érintett ez a fellendülőben lévő iparág is.

A helyzet nem túl rózsás sem Japánban, sem Amerikában. A JAMA (Japanese Automobile Manufacturers Association) legújabb számai szerint, ugyanis az eladások csökkenése mögött nagymértékben a robogó piac visszaesése állhat. Japánban a motorok gyártása összességében 39.2%-kal esett vissza, de kategóriánként jelentősek az eltérések. Legnagyobbat a válság elején magát remekül tartó, 51-125 köbcenti közötti robogók eladásai zuhantak, itt 63,1%-os a csökkenés. A japán márkákat tekintve a Honda könyvelheti el a legnagyobb veszteséget a tavalyi évhez képest, ők 70,4%-kal állítottak elő kevesebb motort, mint tavaly (szám szerint 109 321 darabot). Őt a Kawasaki követi 67%-os süllyedéssel (62 492 darab) majd a Yamaha 60,8%-kal visszaesve (97,035 darab). A Suzukit érinti a válság a legkevésbé, azonban ő is 49,7%-kal kevesebb motort adott el, így 92 111 darab kétkerekűt gyártott 2009 első félévében.

Az amerikai motorszalonok eladásaikat tekintve 46%-os visszaesést könyvelhetnek el tavalyhoz képest (212 130 darab motorkerékpár fogyott 2009 első hat hónapjában). Ezen visszaesést 67%-ban a robogó eladások csökkenése produkálta, 47%-ban a sportmotoroké és 37%-ban utcai motoroké. Mint ismeretes, tavaly év végén az elemzők nagy többsége még azt mondta, a visszaesés nemhogy nem érinti a robogók piacát, hanem egyenesen fellendülés várható, mivel az emberek a nagyobb gépek helyett visszatérnek az olcsóbb, kisebb lökettérfogatú gépekre. Mint kiderült, ez a jóslatuk olyannyira nem vált be, hogy ez a szegmens szenved legjobban a válságtól.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK LEGFRISSEBB CIKKEK
Kína lett a világ legnagyobb autópiaca
Nem lesz több Japán Nagydíj Fujiban
Sorozatban 13 hónapja csökkennek az európai újautó-eladások
Fuji nem rendez több Japán Nagydíjat?
A tavalyihoz képest 12,3 százalékkal csökkentek az áprilisi autó eladások Európában
Továbbra is szárnyal a német autópiac
Hatodáron árulta a Lamborghiniket egy amerikai kereskedő
Továbbra is a Volkswagen Golf Európa legkedveltebb autója
Idén Kína lesz a világ legnagyobb autógyártója
Februárban Nyugat-Európában 17, idehaza 46%-ot estek az újautó-eladások
Februárban az Opel a hazai listavezető
Elbocsátások és gyárbezárások a nagy motorgyártóknál
60%-kal csökkentek a Porsche Boxster eladásai
Olaszországban állami kedvezményt kapnak az új motort vásárlók
Áprilisban tartják a felújított Suzuka nyitóünnepségét
Az Audi megelőzte a BMW-t és a Mercedest Nyugat-Európában
Januárban Nyugat-Európában 27, idehaza 52%-ot estek az újautó-eladások
Egyharmadával csökkentek a Jaguar és a Land Rover eladásai
A legfontosabb szempontok új motor vásárlásakor
A hibridek iránt is csökkent a kereslet
A Williams dobogóra tör a stabil pontszerzések után
BlueMotion változat készülhet a Sciroccóból
Jövőre korábbra teszik a Malajziai GP rajtját
2012-ben érkezhet a következő Chevrolet Corvette
Barbie száguldozik, megérkezett a rózsaszín Vespa
Piquet: Briatore F-1-es tudatlansága viccbe illő
Yamaha R1-essel a világ körül - videó
Misztikus BMW a láthatáron
Visszatérhet az Auto Union név
Schumacher: Egészségileg még lehetséges a visszatérés
50 éves a hárompontos biztonsági öv
Jövőre érkezik a Hennessey 1200 lóerős Venom GT-je
Bársonyos forradalom - Jaguar XF 3.0 Diesel S (2009) menetpróba
Ötütemű benzinmotort mutatott be egy brit cég
Webber nem csodálkozik Schumacher nyakpanaszain
Lauda úgy véli, Badoer helyett akár ő maga is vezethetne
Schumacher koponyaalapi törést is szenvedett februárban
A Fővárosi Bírság és az Ombudsman parkolási ügyekben eltérően ítéli meg a jogbiztonság fogalmát
A visszatérés végig feltételes volt, int Schumacher
Prost többet sejt Schumacher visszalépése mögött
HOZZÁSZÓLÁSOK
Regisztrált olvasó
Nick Jelszó
Hozzászólás
Elfelejtett jelszó
Nick E-mail cím
Moderációs alapelvek

A cikkekhez csak regisztrált olvasóink szólhatnak hozzá. a korábbiakkal ellentétben regisztrálatlanul már senki
sem fejtheti ki a véleményét. A hozzászólások moderálása nem változik, a személyiségi jogokat sértő és durva
megnyilvánulásokat ezután is törölni fogjuk.

HTML kód használata nem megengedett!

Mindenkinek kulturált, kellemes véleménykifejtést és szórakozást kívánunk!

>> Az összes hozzászólás
Nyomtatható verzió
Főoldal
MOTOR - HÍREK
 AUTÓ  
 MOTOR  
 FORMA-1  
 INFÓK  



PARTNEREK

További partnerek

KERESÉS: ARCHÍVUM:

>> Médiaajánlat >> Impresszum >> Cikkátvétel >> Adatvédelem >> Kapcsolat >> RSS