2010. január 20., szerda - [14:20]

Nitrós Yamaha XVS 650 Lowstart épített egy német úriember

A Nascar ihlette a készítőt
Különbséget kell tennünk megélhetésből és hobbiból készülő motorok között. Előbbit gyakran szorítja a határidő, ezért sokszor bizonyos alkatrészek csak össze vannak dobva, utóbbi készítésekor viszont a tulajdonos szívét-lelkét beleadja, és lehet hogy évekig készül.

Mario Baer csak hobbi szinten építget motorokat, állítása szerint kizárólag a szabadidejében, amely meglehetősen kevés adatik neki, mivel van egy főállása és egy három éves kislánya.

Lehet, hogy a német úriembernek nincs is szüksége alvásra, mindenesetre sikerült alaposan átalakítania egy Yamaha XVS 650-et, melyet a legnépszerűbb amerikai versenysorozat, a Nascar inspirált. Éppen egy dugóban ücsörgött valamelyik városban, amikor bevillant neki a motor formája, amit egyből papírra is vetett. Ekkor kezdődött igazán az érdemi munka, hisz az általa elképzelt álom motorhoz számos alkatrészt neki kellett legyártania. Számára fontos egy új motor építésekor, hogy az karakterében alaposan elkülönüljön a donortól, máskülönben mi értelme lenne az átalakításnak. Az alap koncepció szerint hosszabb és alacsonyabb üléspozíciójú motort tervezett, ennek érdekében a hátsó lengőkart 15 centiméterrel meghosszabbította az alap verzióhoz képest, így az egész far részt ennek kellett alárendelni. A megálmodott kipufogó kivezetéshez az egész rendszert át kellett alakítani, a végdobokat pedig burkolattal fedte. Az idomok formájának kialakításakor először sablonokkal dolgozott, majd addig alakítgatta őket, míg elnyerték végső, lekerekített formájukat. Azért nem csak saját, hanem hozott anyagból is dolgozott, bár lojális volt a Yamahához, így a fejidom és az első fényszóró például az MT 03-ról ismerős lehet. Önmagában a hatötvenes blokk nem lenne elég a Nascar által inspirált erő kifejezéséhez, ezért Mario szerelt rá egy NOS 1-es nitró szettet, mellyel sikerült a blokkot teljes mértékben összehangolni, erre azonban már nem ő, hanem egy szakember vállalkozott.

A motor áráról síri a csend, viszont a hobbijára mindenki szívesebben áldozza fel a megtakarított pénzét, így aki ennyire elszánt szabadideje felhasználása tekintetében, valószínűleg a pénzével sem fog annyira spórolni.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK LEGFRISSEBB CIKKEK
Videón az új Yamaha Super Ténéré
Nyáron érkezik a Yamaha Super Tenere
King Kenny újra nyeregben - videó
Ilyen lesz az új Yamaha FZ 8?
Ízelítő videó az új Yamaha Super Tenere-ről
Új színeket kap a Yamaha XT660X
Ízelítő fotón az új Yamaha FZ8
Elektromos robogókat leplezett le a Yamaha
Jönnek az új Yamaha X-Max-ok
Hibrid robogót fejlesztett a Yamaha, HV-X néven
Már biztos, hogy lesz Yamaha Super Tenere
Visszatér a Yamaha BW's, 125 köbcentis blokkal
22 millió forintért kelt el Jay Leno VMaxa
Különleges szériával ünnepel a Yamaha jön a TMAX White max
Új színekben rendelhető a 2010-es Yamaha R6
Hivatalos képen az új Yamaha XJ6 Diversion F
Forgatás közben esett hatalmasat a korábbi MotoGP-menő - videó
Jay Leno elárverezi vadonatúj VMaxát
Pakisztánban épít gyárat a Yamaha
Megújult a Yamaha FZ1
Hivatalos képeken a MINI Countryman
Csupán Kubicával vesz részt a Renault az első teszten?
Schumacher: Páratlan csapat jött össze a Mercedesnél
Loris Capirossi szerint a MotoGP csajoknak való
A BMW S1000RR a földbe döngöli a Corvette ZR1-et - videó
Kívül-belül minden az új Meriváról - videó
De la Rosa azt hitte, nincs esélye a szerződésre
Bemutatkozott a britek legújabb könnyű sportkocsija, a Ginetta G40
Schumacher az előkelőbb rajtszámot szeretné a csapattól
Volkswagen-dízeleket kaphatnak a Suzukik
Egyesül a Chrysler és a Lancia
Kémfotón a Lexus kompaktja
A roncsprémiumnak köszönhetően a Peugeot is jól teljesített 2009-ben
Az Audi túlteljesítette 2009-es elvárásait
Ugat, és egy kicsit harap is - Toyota Celica 1,8 (2001) használtautó teszt
Night&Day limitált szériát kap a Renault Mégane
Hivatalosan is Whitmarsh lett a FOTA elnöke
Petrov azt mondja, tárgyal a Renault-val
Hosszabbíthat a Ferrarival a Philip Morris
Piquet visszautasította az F-1-es ajánlatot
HOZZÁSZÓLÁSOK
Regisztrált olvasó
Nick Jelszó
Hozzászólás
Elfelejtett jelszó
Nick E-mail cím
Moderációs alapelvek

A cikkekhez csak regisztrált olvasóink szólhatnak hozzá. a korábbiakkal ellentétben regisztrálatlanul már senki
sem fejtheti ki a véleményét. A hozzászólások moderálása nem változik, a személyiségi jogokat sértő és durva
megnyilvánulásokat ezután is törölni fogjuk.

HTML kód használata nem megengedett!

Mindenkinek kulturált, kellemes véleménykifejtést és szórakozást kívánunk!

>> Az összes hozzászólás
Nyomtatható verzió
Főoldal
MOTOR - HÍREK
 AUTÓ  
 MOTOR  
 FORMA-1  
 INFÓK  



PARTNEREK

További partnerek

KERESÉS: ARCHÍVUM:

>> Médiaajánlat >> Impresszum >> Cikkátvétel >> Adatvédelem >> Kapcsolat >> RSS